2014. május 3., szombat

BRIDE OF RE-ANIMATOR {RE-ANIMATOR 2 - AZ ÚJRAÉLESZTŐ MENYASSZONYA} (1989)

Brian Yuzna, USA

És mégis mozog
H.P. Lovecraft, a sírjában

Stuart Gordon Empire Pictures-nél készült mesterhármasa (RE-ANIMATOR, FROM BEYONDDOLLS) felett producerként bábáskodó Brian Yuzna egy fityinget sem kapott a RE-ANIMATOR videoforgalmazásából származó bevételekből. Végül kénytelen volt pert indítani az Empire (akkor már Full Moon) főnök Charles Band és a terjesztő Vestron Video ellen. A Los Angeles-i ügyvédek javában dolgoztak az ügyön, amikor Yuzna nekilátott a folytatásnak egy rövid életű kis japán-amerikai cég, a Wildstreet Pictures megbízásából. Ennyit az 1990-es ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA és még ki tudja hány remake/folytatás keletkezésének okára többé-kevésbé emlékeztető háttérről, most lássuk a következményt, digitálisan felújított extra változatban.


Hála az újraélesztéstől sem visszariadó forgatókönyv-doktoroknak, a Miskatonic Egyetemi Mészárlás során egy öntudatra ébredt vastagbél áldozatául esett Dr. Herbert Westnek kutya baja. A halál utáni élet megrögzött kutatója valahol a polgárháborús Peruban támasztja fel az elesett katonákat, miközben hűséges asszisztense, Dan Cain aggódva figyeli, hogyan válik eleve nem komplett barátja egyre őrültebb tudóssá. A Dél-Amerikában honos zöld leguán méhéből kinyert reagenssel West különböző testrészeket kombinálva immáron új, soha nem látott teremtményeket kíván létrehozni. A Miskatonicra visszatérő páros kibérel egy temető mellett álló házat, West a laboratóriummá alakított pincében a kórház hullaházából kicsempészett testrészekkel folytatja istentelen kísérleteit.


A főcímen rendületlenül H.P. Lovecraftnak tulajdonított történet Herbert West, az újjáélesztő utolsó két fejezetét (Az árnyak borzalma; Síri légió) operálja egybe az 1931-es FRANKENSTEIN zseniális folytatásával, a BRIDE OF FRANKENSTEIN-nel. A kézenfekvő West - Frankenstein párhuzamot szentesítő frigyből megszületik re-animátorunk fő műve, a Menyasszony.

Vajon jogom van-e a magam javára ekkora átkot szabadítani számtalan emberi nemzedékre? 
S nem maradt más utána a szívemben, csak lélegzetelállító undor és iszony. Képtelen voltam elviselni még a látványát is e lénynek, akit teremtettem." - Mary Shelley: Frankenstein 

A prostituált combjaiból, szűzlány méhéből, pincérnő karjaiból összerakott twiszted sziszter szerencsétlen Cainnek készül, akinek az előző rész végén kipurcant a barátnője (ő lesz a szív), gyengéd érzelmeket táplál halálos beteg páciense iránt (ő lesz a fej), és mellékesen egy harmadik, még élő és viruló csajjal is romantikázik szabadidejében (ő lesz a sikoly-felelős).


A hímsovinizmus és a KNB EFX Group csodálatos teremtménye nem sokkal születése után féltékenységi rohamot kap, a szívéhez nyúl, és a Fangoria magazin címlaplányaként végzi.


Az akkortájt krónikus sequel mániában szenvedő amerikai horror történetében bizonyára léteznek haszontalanabb második részek. A szaksajtóban nagy csinnadrattával beharangozott, aztán a széles moziforgalmazást megkerülve a vhs-purgatóriumba száműzött RE-ANIMATOR 2 a FRANKENHOOKER-rel közösen
pimasz kis Frankenstein Direct-to-Video Menyasszonya párost alkotna, retró a retróban jeligével (ma már egy 1990-es keltezésű film is lassan, de biztosan retró kategória). A produkció sikere akkor válik igazán kérdésessé, amikor merészeljük a Stuart Gordon rendezte előzménnyel összevetni, márpedig ez elkerülhetetlen, hiszen egyenes ági folytatásról van szó.


Dennis Paoli kiváló forgatókönyve Lovecraft novellájában található legjobb ötleteket szipolyozta ki, Gordon pedig a tudományos-fantasztikus-zombis alapanyagot fokozatosan az őrület torkába fecskendezte - az eredmény egy szépen ívelt, fejetlenségében is agyas B-film az örökkévalóságnak. Rendezőként a söntöléses testhorror mérföldkövének számító SOCIETY-vel (Félelmetes társaság, 1989) bemutatkozott Brian Yuzna feddhetetlenségéhez nem férhet kétség, a fickó a műfaj elkötelezettje, és most tekintsünk el attól, hogy nem átallott Dennis Paoli eredeti Bride of Re-Animator szkriptjét a kukába dobni. Morbid, sötét, klausztrofób - mondták róla, akik olvasták. A Gordon/Paoli páros részvétele nélkül készült RE-ANIMATOR 2 ismét a groteszk humorral átszőtt gótikus ponyvaregényt tűzte zászlajára, és ha az első rész iszonyatával nem is vetekszik, a vágatlan változat legalább szaftosabb, mint egy korabeli Freddy Krueger epizód. 


Csakhogy Yuznánál nincs ív, se túl sok agy, van viszont ripacskodás fele dőlő aránytévesztés, meg egy rakás leforgatott jelenet, amik a két részt kötötték volna össze (Dr. West cirkuszi karrierje, Meg halála, West megmenekülése), de nem kerültek bele a végső vágásba. Aki nem látta a RE-ANIMATOR 1-et, az véresre vakarhatja a fejét, hogy mi a fészkes fene folyik itten. Az ötletfoszlányokból és egymásra hajigált trükkhalmazból felépült tákolmány kétszer annyi pénzből, négyszer akkora F/X stábbal készült, mégis valahogy olcsóbbnak hat az egész; a Re-Animátor ezennel visszatért az ősforráshoz. H.P. Lovecraft? Mary Shelly (sic)? A fenét: THE BRAIN THAT WOULDN'T DIE! Vérbeli trashmozival van dolgunk, az ilyesmire fogékonyak tán még örömüket is lelhetik benne.


Na meg ott nyüzsög Herbert West, aki egy alapvetően elszabott filmben is figyelemre méltó karakter tud lenni. Jeffrey Combs a hőskor legendás horrorsztárjait idéző manírral alakítja a modern Frankensteint, kinek célra törő pragmatizmusa mellett végképp elsikkad a viktoriánus ősénél még szóba került erkölcs és etika. "- Isten? Aki undorodik a saját képére teremtett szánalmas emberiségtől? Engem nem fog korlátozni a ti Istenetek kudarca." Go West!


Ha a két férfi főszereplő közti se veled/se nélküled viszonyt kezdenénk el vizsgálni, könnyen az egy fejjel magasabb, kisportolt testű lakótársára veszettül féltékeny Herbert West coming out partiján találnánk magunkat. A színészvezetésben amúgy sem jeleskedő rendezőt azonban a lélek mélységeinél sokkal jobban izgatja az összetoldozott zombi-testrészekben rejlő poénok kiaknázása. A "seggfej"-t konkretizáló SOCIETY-ből tudhatjuk, Yuzna bármit képes szó szerint venni és megmutatni, amit nem szégyell. Márpedig Yuzna semmit nem szégyell. Ujjakra operált szemgolyó pókként futkos fel-alá, a Westék után kitartóan szimatoló ballonkabátos kopó karja kutyalábként végzi, a lefejezett Hill doktor denevérszárnyakkal a fején groteszk Batmanként tér vissza (ő is címlapra került).


A XIX. századi mutatványos bódékba való látványosságokra Lovecraft síri légiója teszi fel a koronát, vagyis a labor melletti kriptába dobott selejtek bosszúja a rommá effektezett fináléban. Mindeközben önkéntelenül is eszembe jutott, hogy a) a mai fősodorbeli horrorfilmek többségébe ennyi fantázia sem szorult; b) az 1985-ös előzmény humorból és undorból álló vegyületét piszok nehéz lehet újra kikeverni. Az elvárásokat takarékra téve elkezdtem figyelni a csikknyomokat a kópián...
Aki nem tudná, a cigarette burns a celluloid filmszalagok végét jelezték. Amint megjelent a lyuk a vászon felső sarkában, a mozigépésznek el kellett indítania a következő tekercset. A tökélyre digitalizált kiadások korában ritka ilyen jelenséget látni, szerencsére (?) az Ultrafilm lemeze nincs felújítva, a képminőség kifejezetten gyatra, a szinkronja vicós. Hát persze, hogy ez is a ---


A borítón lévő szövegben leírtak és a filmben történő események közti esetleges egyezés pusztán a véletlen műve!

(szken: Orbán István; gif: fuckyeahreanimator; Shelley fordítás: Árpi bácsi)