Piál a Föld, piába minden, Piába vedelik a szeszt itt alsó-felső szinten... ---> A New York-i School of Visual Arts két trashfilm-rajongó hallgatója, Jim Muro és Mike Lackey (aki a felvételi lapján civil foglalkozását "gyerekpornográfus"-ként jelölte meg - ezzel meddig jutna a Filmművészeti rostáján?) házi feladat gyanánt összehoztak egy 16mm-es formátumra rögzített rövidfilmet.
A tizenöt percnyi próbálkozás kissé bénácskára sikeredett, a főszereplő Lackey effektjei silányak, a sztori nulla, de mégis volt benne valami, ami egész estés mozira predesztinálta. A főiskola tanára (és a kiváló Romero-doku, a Document Of The Dead rendezője) Roy Frumkes legalábbis ezt gondolta, és forgatókönyvírói/produceri felügyelete alatt, egy tehetséges maszkmesterrel a fedélzeten megkezdődött a STREET TRASH - The Movie forgatása.
A BASKET CASE stábját is megjárt Muro ekkor még húsz éves sem volt. Zsenge korából adódóan filmje nagyjából olyan, mintha egy különösen fejlett vizuális érzékkel rendelkező horrorista tinédzser valami csoda folytán teljes alkotói szabadsággal, professzionálisnak mondható körülmények között megvalósíthatná élete Nagy Művét. A hozzávalók: antiszociális viselkedés A-tól Z-ig, toalett humor, kültelki vadromantika, üldözések/verekedések és comic book gore. Basszus, 19 évesen alighanem én is valami hasonló dolgot hoztam volna össze.
A STREET TRASH a '80-as évek amerikai splatter-hullámának (THE EVIL DEAD, RE-ANIMATOR, TOXIC AVENGER) egyik utolsó látványos megnyilvánulásaként kisebbfajta vhs-szenzációt okozott a maga idejében, a mai napig emlékszem a körúti téka előtt álló sorra, amikor a szomszédos italboltban féláron mérték a kannás bort. És hogy az utókor is megemlegesse, a Synapse kiadó időt s pénzt nem spórolván felújíttatta a negatívot. A DVD kétlemezes változatán ott találjuk a Roy Frumkes rendezte The Meltdown Memoirs-t is. A több mint kétórás dokumentumfilm őszinte, vicces, olykor meghatóan emberi. Ehhez persze olyan interjúalanyok kellettek, mint a STREET TRASH-ben látható, a való életben is excentrikus, adott esettben komplett őrült figurák. Talán a legjobb fej a Lightning Pictures egykori marketing igazgatója, ő most egy isten háta mögötti városban ácsolgat. A fickó hiába érzett rá a kult-potenciálra, felettesei rendre megvétózták reklámkampány-ötleteit, mire emberünk ritka integritást mutatva otthagyta jól fizető állását.
Nem hiába fecséreltem ennyi betűt a werkre, mert az több tanulsággal szolgál, mint maga a főműsor, ha tehetjük, mindenképpen szánjunk rá időt. A STREET TRASH hibái – nr. 1: fókuszálatlan dramaturgia - ma már jobban csípik a szemet, mint amikor szimpla gorefesztként kezelve ámulatba ejtette a hozzám hasonló horroristákat, ugyanakkor örömmel jelentem, hogy politikailag inkorrektebb, mint valaha, speciális effektusai színpompásak (használat után ki lehetne őket állítani street artként), Jim Muro virtuóz kameramunkája és Manhattan Alsóból poszt-indusztriális senkiföldjét varázsoló szcenika porig alázza a Troma Team teljes nyolcvanas évekbeli felhozatalát. És még a színészek sem rosszak, annak ellenére, hogy sokuknak ez volt az első (és utolsó) filmszerepe.
Szegénynegyed italboltjának pincéjében a tulajdonos egy ládányi lejárt szavatosságú löttyöt talál. A szesztilalom idejéből származó Viper üvegenként potom egy dollárért kerül ki a pultra. Az első vevő (vagyis lopó) Fred, egy fiatal csöves (Mike Lackey), aki öccsével együtt a közeli roncstelepen egy gumiabroncsokból felépített kunyhóban éldegél. A telep tulajdonosának (a groteszkül kövér R.L. Ryan, a TOXIC AVENGER polgármestere) nemtetszése ellenére a magánterületen valóságos hajléktalankolónia épült ki, közepén a rettegett Bronsonnal, a pszichopata vietnami veteránnal.
Amikor éppen nem háborús rémálmaival viaskodik vagy anorexiás barátnőjét dugdossa az autóalkatrészekből emelt trónján, Bronson az elébe kerülő szerencsétleneken éli ki frusztrációját. A piások királyát alakító Vic Noto valóban 'nam veterán, és a doku alapján valóban pszichopata, de a többieket sem hollywoodi castingokról szalajtották. Bronson nemezisét, az izomagyú körzeti detektívet („I read like old people fuck”) egy első filmszerepében tündöklő New York-i ex-zsaru, Wizzyt, a genya hobót a roncstelep egyik alkalmazottja játssza. Komolyan mondom, Wizzy nyugodtan taníthatna színjátszást a magyar mozgóképekben tébláboló alakoknak.
A másik cselekményszál, az, amiért a STREET TRASH-t tulajdonképpen elkészítették, csak a látványos f/x szcénák erejéig bukkan fel, és valami olyasmi, hogy Fredtől az egyik idősebb csöves (Bruce Torbet, Frank Henenlotter operatőre a BASKET CASE / BRAIN DAMAGE-ben) elcsórja a bontatlan Vipert, belekóstol, és a teste szó szerint elkezd beleolvadni a graffitis környezetbe. Mivel éppen a klotyón ül, kvázi lehúzza magát a vécén – a filmtörténet egyik nagy pillanatának lehetünk szemtanúi.
A szivárvány minden színében olvadnak a piások, Fred jóravaló öccse romantikus viszonyba keveredik a telepen dolgozó ázsiai lánnyal, olasz maffiózó az ajtónállóját basztatja (ez később a film legviccesebb részévé növi ki magát), részeg nőt legalább háromszor megerőszakolnak (az egyik poszt mortem, ouch!), valakinek levágják a farkát és kapd-el-ha-tudot játszanak vele, és még a vietnami frontvonalra is kilátogatunk.
A New York-i free cinema és Akira Kurosawa DODESKADEN-jének neobarbár horrorakciótrash keverékeként a tarantinósan lavírozó szkript minden tőle telhetőt megtesz, hogy provokálja a jóízlésű középosztálybeli nézőt, legyen az nő vagy férfi, fehér vagy színesbőrű, filmszakos vagy cenzor. "Egy regresszív jobboldali mozgalom előretörésének a közepén vagyunk, a Moral Majority óriási befolyást gyakorol."- nyilatkozta a forgatókönyvíró Frumkes a Fangoriának az X besorolás kapcsán. Nicsak, mégis van itt mondanivalóság, loud & clear: Fuck You! Szubverzív síkon a John Waters-i hagyományokat ápoló film lényegében szembemegy mindennek, amit az Erkölcsi Többség képvisel az Egyesült Államokban, kajánul fricskázva olyan konzervatív vágyálom-mozikat, mint a Rambo vagy a Piszkos Harry széria.
A New York-i free cinema és Akira Kurosawa DODESKADEN-jének neobarbár horrorakciótrash keverékeként a tarantinósan lavírozó szkript minden tőle telhetőt megtesz, hogy provokálja a jóízlésű középosztálybeli nézőt, legyen az nő vagy férfi, fehér vagy színesbőrű, filmszakos vagy cenzor. "Egy regresszív jobboldali mozgalom előretörésének a közepén vagyunk, a Moral Majority óriási befolyást gyakorol."- nyilatkozta a forgatókönyvíró Frumkes a Fangoriának az X besorolás kapcsán. Nicsak, mégis van itt mondanivalóság, loud & clear: Fuck You! Szubverzív síkon a John Waters-i hagyományokat ápoló film lényegében szembemegy mindennek, amit az Erkölcsi Többség képvisel az Egyesült Államokban, kajánul fricskázva olyan konzervatív vágyálom-mozikat, mint a Rambo vagy a Piszkos Harry széria.
A Reagan-adminisztráció idején tetőző nagyvárosi hajléktalanság horrorfilmes kivetülése amúgy nem ördögtől való dolog, a szintén New York-i illetőségű C.H.U.D.-ban (1984) az Amerikai Nukleáris Hatóság által szennycsatornába lerakott radioaktív szeméttől Kannibalisztikus Humanoid Földalatti Lakosokká mutálódnak a fedél nélküliek. Transzgresszív-agresszív csatárjátékosként a STREET TRASH simán átesik a ló másik oldalára, a nyomor és alkohol testet-lelket elpusztító szürrealista ábrázolásában a homleszek többsége agyatlan degeneráltként van megjelenítve, a hátborzongató gang rape kezdeményezés jöhetett volna akár egy Romero zombifilmből is.
Ha humanizmus és empátia terén nem is jeleskedik, azt azért el kell ismerni, hogy a splatter-komédiák között egészen különc fazon, mondhatni egyszeri és remakelhetetlen. A hetvenes évek megátalkodottabb exploitationjeihez hasonlóan (a stáblistán feltünik az I DRINK YOUR BLOOD) rendelkezik egyfajta kiszámíthatatlansággal. Mint amikor részeg ember görkorizik - tudjuk, hogy nem lesz jó vége, de azt már nem, hogy melyik utcasarkon fogja elcsapni egy autó.
Jim Muro polárszűrős steadicamjével úgy produkálja magát, mintha az élete függne tőle, és mi tagadás, bejött a fiú számítása. A STREET TRASH technikai bravúrja – bármit is gondolsz a filmről, a fényképezése eszméletlen - James Cameront is lenyűgözte, Muro pár év múlva Amerika legkeresettebb steadicam operátorává vált (TERMINATOR 2, JFK, FARKASOKKAL TÁNCOLÓ, TITANIC, CASINO). Fiatalkori eltévelyedésének tükrében rendkívül ironikusnak találom, hogy Muro időközben megtért, és Isten szolgájaként Jézus Krisztus tanításait követi a keresztény erkölcsiség fellegvárában, Hollywoodban. ---> Csak az ürge nem iszik, azt meg kiöntik, Mert olyan ürge nem is kell, ki nem isziiiiik.