2012. október 20., szombat

INTRUDER (1989)

Scott Spiegel, United Slashers of America


Agáta Kriszti Az ABC-gyilkosságok című regényének megfilmesítése mindenekelőtt egy realista alkotás, mely tűpontos képet ad a kiskereskedelem mindennapjairól. Én már csak tudom, dolgoztam egy közértben. Adott hát egy ABC, mai szóval CBA, abból is egy egész méretes darab, külön hentespulttal, hátul raktárhelyiség, hűtőkamra, kartonprés, szeletelőgép – ideális helyszín hétvégi bevásárlásokhoz. Vagy egy késő éjjeli mészárlásra.


Az INTRUDER pokoli... lassan fenegeti a kését, a főcím – teliholdas éjszakán neonkék betűk – több mint két percig vánszorog. A dolgokat húzó-halasztó slasher alapja egy húsz perces rövidfilm, a Night Crew, az lett itt egész estésre felhizlalva. A 8mm-es változatot Scott Spiegel középiskolás haverjával, Sam Raimivel közösen forgatta (operatőr: Bruce Campbell!) még a hetvenes évek végén, abban a szupermarketben, ahol az ifjú amatőrfilmes dolgozott. Az örökkévalóságig tartó műszakok emlékét visszahozó történet azzal indít, hogy az egyik pénztáros börtönviselt ex-barátja feltűnik a színen, és a maga erőszakos módján újból elkezd udvarolni a lánynak. A fickót nagy nehezen kidobják, majd a bolt társtulajdonosa bejelenti, hogy mindenki el fogja veszíteni az állását. Az irodában lázasan könyvelő nagyfőnök elhatározta, végleg bezárja a veszteséget termelő bazárt.


Ebben a nem túl vidám hangulatban kezdődik meg a zárás utáni éjszakai műszak, a végkiárusításra való felkészülés. Átárazzák a söröket, csokikat, üdítőket (a junk food mekkájában vagyunk), csak áraznak és áraznak rendületlenül, miközben Mr. Rendező, kihasználva közértes múltjából adódó helyismeretét, a feszültségkeltéssel bíbelődik. Baljóslatú zene, ácsjános-plánozás, fake ijesztegetések... A képzeletbeli vészcsengő a harmincadik perc környékén szólal meg, és beindul a slasher-masina. Mire a végére érünk, már senki sem fogja követelni a panaszkönyvet. 


Scott Spiegel neve valószínűleg nem mond sokat még a tájékozottabb filmbarátoknak sem, Eli Roth-tal közös produkciós cégén keresztül tavaly a MOTEL 3-mat dirigálta, állítólag nem nagy sikerrel. A „Sam Raimi legjobb haverja”-ként indult forgatókönyvíróból (EVIL DEAD 2) időközben „az ember, aki beprotezsálta Quentin Tarantinót a filmiparba” lett (ALKONYATTÓL PIRKADATIG 2), s a kettő között ott az INTRUDER, majdani rendezői karrierjének ki nem váltott záloga, a nyers brutalitást zászlajára tűző, kétezres évek közepén feltűnt horrortrend (MOTEL) titkos-gyilkos előképe. 1989 március, Gorezone:


A magazin címlapsztorijában a lelkes rendező kőkemény, szupervéres hentelést ígér. „A fűrészes jelenet, ember, a gyomrom felfordult a láttán, a vágónk nem bírta végignézni! Egy rakás igazán cool gore-jelenet vár rátok. Videón tripla-X-es változatban fogjuk kiadni.” Az illusztrációk nem hagytak kétséget afelől, hogy az interjúalany igazat beszél. Ami ezután történt: a cikket leközlő magazint a borítója miatt Amerika egyik legnagyobb áruházlánca fekete listára tette, a forgalmazó Empire Pictures pedig csődbe ment. A jogokat megvásároló Paramont az összes dzsúzt kipréselte a filmből, és úgy, "szárazon" dobta a videópiacra. Splatter nélkül az INTRUDER kis túlzással olyasmi lehet, mint pornó szex nélkül, egy átverés, ami különösen kínosan érintette az ügyben ártatlan elsőfilmest.


Tarantino azt tanácsolta a kétségbeesett Spiegelnek, járja végig személyesen a videotékákat, és az R besorolású kazettákra vegye rá a rendezői változatot. Az őrült (de kurvajó!) ötlet persze el lett vetve, a pult alól kikerült vágatlan verziónak azonban mégiscsak sikerült afféle botcsinálta, szájról-szájra, kazettáról-kazettára terjedő kultstátuszba emelnie a későn érkezett HALLOWEEN-kópiát. Kulcsra zárt helyszínével, szatirikus élével a STAGEFRIGHT és a SLEEPAWAY CAMP 2 közé lehetne belőni, végigfut rajta egy whodunit szál (vajon a megszállottság jeleit mutató ex-barát a hunyó?), nincs benne szex, szereplői egyszerű proli fiatalok. Renée Estevez, az SC 2 final girl-je ezúttal first girlként elsőnek távozik a színről. Az INTRUDER-nek nem állt szándékában áthágni a műfaj normáit, a kiszámíthatósága vagy növeli a nyolcvanas évek sablonhorrorjaihoz fűződő komfortérzetünket, vagy elkezdünk közben életünk értelmén filozofálni: nem kellene inkább egy Antonioni-filmet néznem? Ha a válasz egyértelmű nem, akkor engedélyt adok a továbbolvasáshoz.


Kevés, ám egy videoforgalmazásra szánt árucikknél nem elhanyagolható egyénisége abból fakad, hogy az EVIL DEAD széria mögött álló észlények hozták össze, olyan csináld-magad filmesek, akik - ellentétben a slashereket általában legyártó közönyös producerekkel és felbérelt strómanjaikkal - valóban imádják a horrort, és még büszkék is rá. {Nem mintha ez garancia lenne bármire is, lásd Rob Zombie munkásságát.} Sam Raimi (a hentes) és öccse, Ted (a zöldséges), valamint Bruce Campbell (végén a zsaru) jelenlétén túl a rendhagyó látószögekbe helyezett kamerán keresztül is átszűrődik az a bizonyos ’gonosz halottas’ stílus. A véres sokktaktikáihoz olyan, EVIL DEAD 2-ből ismerős, groteszkül komikus csattanók társulnak, mint amikor bokszkesztyűnek használnak egy levágott fejet. 


A mi beteges humorérzékkel megáldott áruházi Slasherovicsunk (a szintén Gonosz Halottakhoz köthető arc nyújtja a legjobb alakítást) rendre ironikus árukapcsolásokkal válogatja meg a halálnemeket: a főnököt számlatömbbe dolgozza bele, a hentest húskampóra akasztja, a félbevágott holttestre 1/2 OFF tábla kerül, az alkoholkészletet dézsmáló alkalmazottat úgy szúrja keresztül, hogy vére a sörrel együtt spriccel szét. Az erőszak tehát tendenciózusan átloccsan funsplatterbe, de ez nem akadályozza meg az INTRUDER-t abban, hogy a slasher-történelem egyik legdurvább jelenetével büszkélkedjen. Az áldozatnak kettészelik a fejét, keresztbe. Egykoron olasz horrorokban pipáltunk ilyet, a CITY OF THE LIVING DEAD esztergapadjának és az ABSURD fűrészgépének summázatára a mesterien kivitelezett trükkök teszik fel a koronát. Ez volt a KNB EFX Group első szóló munkája, a HOLTAK NAPJA forgatásán Tom Savini asszisztenseként összejött brigád mára Hollywood legfoglalkoztatottabb effektgyárává nőtte ki magát.


1988-ban, amikor Spiegel százharmincezer dolláros, teljes egészében resztlire forgatott darabolós horrorja készült, a slasher már a mainstream stúdiók fejős teheneként szolgált. A HALLOWEEN negyedik része két héten át volt az amerikai mozik bevételi toplistáján, Freddyék aktuális epizódja átlépte az ötvenmilliós RÉMÁLOMhatárt, a CHILD'S PLAY sikere új szériát indított be, és a PÉNTEK 13. VII is összeszedett annyit, hogy garantálva legyen a folytatás. Ezekben, és a rákövetkező évtized R-besorolású horrormozijaiban az extrém gore száműzve lett, így az INTRUDER-t tekinthetjük az igazán véres amerikai slasher szezonvégi hajrájának. Élvezetéhez műfaj iránti szimpátia és közértes múlt előny.


(Megjegyzem: Hong Kong egyik legjobb slasherét is INTRUDER-nek hívják.)