2011. április 26., kedd

INTRUDER (1997)

Tsang Kan Cheung, 香港


Mostanában olvashattuk a globális számítógépes hálózaton, hogy a Milky Way nyitni kíván a kínai piacra, legújabb produkcióival már a Népköztársaság moziközönségének ízlésvilágához próbál igazodni (nézze őket Mao Tze Tung). Ezen a ponton alighanem legszívesebben a pokolra kívánják az 1997-ben, vagyis a visszacsatolás évében bemutott INTRUDER-t. Az egyetlen igazi cat.III sokker, ami Johnnie To műhelyéből kiszabadult, a Milky Way „Kína-szindrómája” a legsötétebb hangulatú kilencvenes évekbeli horrorfilmekkel vetekszik, mellesleg a tavaly bemutatott DREAM HOME is tartozik neki egy tiszteletkörrel.


A MOMENT OF ROMANCE sorozat Júliájaként népszerű Wu Chien Lien típusidegen szerepével vagy a Hong Kong Film Awards-ot célozta be magának, vagy korkedvezményes nyugdíjazását. A törékeny alkatú tajvani színésznő egy börtönviselt kínai nőnek a bőrébe bújik, aki Shenzenben meggyilkol egy Hong Kongból érkezett prostituáltat, majd annak identitását felvéve átjut a szigorú határellenőrzésen. Céltudatos pszicho-csirkénk („Félelmetes Csirke” az eredeti cím, a csirke a kínai szlengben kurvát jelent) amint megveti lábát az új hazában, befészkeli magát egy lúzer taxisofőr életébe.


Billy Tang ultrastilizált modorában forgatott, HKSC kékkel kifestett és ócska szintetizátorzenével hangszerelt háromkategória az öt évvel azelőtti true crime hőskor neo-barbarizmusát hozza vissza, megtörtént eset helyett egy tűzforró „veled is megtörténhet” aktualitást használva ki. Az 1996-98 közti MW filmek szkeptikus jövőképe az INTRUDER klausztrofób szocio-slashermozijában kristályosodik ki a legtisztábban, nyíltan konfrontálódva ’97 mumusával.


Az első- és utolsófilmes rendező, Tsang Kan Cheung (Stephen Chow sikervígjátékainak forgatókönyvírója!) saját mainland-fóbiáját elődeinél is cinikusabb módon teszi vászonra, kíméletlen metafórát nyújtva a recesszió sújtotta városállam sebezhetővé vált identitásáról, amit a szomszédos kontinens – ha hihetünk egy cat.III worst case scenariónak - hidegvérrel be fog kebelezni. A kínai bűnözők gyakorta csak pénzszerzés reményében ugrottak át HK-ba, hogy aztán a zsákmánnyal hazatérjenek (LONG ARM OF THE LAW), itt viszont valami sokkal félelmetesebb dolog a motiváció: ők maguk is hongkongi állampolgárokká akarnak válni. 


Magyar viszonyokra lefordítva a „23 millió román állampolgár” effektust torkon ragadó film ma már a női hormonokban tocsogó francia horrorokkal (MAGASFESZÜLTSÉG, BETOLAKODÓ, MÁRTÍROK) is rokonítható, de mivel nem önelégült splatterfejek hozták össze (Johnnie To kifejezetten idegenekedik a műfajtól), éppen csak annyi benne a gore, amennyi szükséges. Az INTRUDER egy apró, művészileg talán elhanyagolható lépés volt a szárnyait bontogató Milky Way számára, ám rögtön tegyük hozzá, hogy azóta sem kerültek ennyire közel a szakadék széléhez.


Interjú a rendezővel:

Miért határozott úgy, hogy első filmje műfajaként a Hong Kongra nem igazán jellemző thrillert választja?

Régi batrátom, Johnnie To egy olyan költséghatékony projektet tervezett, amit majd rábízhat egy kezdő rendezőre. Johnnie, Wai Ka Fai és én közösen azon kezdtünk el gondolkodni, hogy a nevetséges költségvetésből hogyan csinálhatnánk egy jó filmet. Wu Chien Lien nem komika, ezért a hangvételnek komolynak kellett lennie, a romantikát pedig azért kellett kizárnunk, mert a büdzsénkből nem futotta volna híresebb férfi főszereplőre. A végén kitaláltuk, hogy egy igazi beszaratós horrort fogunk készíteni („to scare the shit out of people”). Semmi szellem, mágusok vagy szörny - olcsó poénok nélküli, valóságos horror lesz, ami bármelyik nézővel megtörténhet. Van ez a nő, aki Kínából Hong Kongba emigrál. Már belegondolni is félelmetes, hogy hány ember él Kínában, és hogy ezekről az emberekről nem tudsz az égvilágon semmit. Ezt az anonimitást akartam felhasználni.


A koncepció megformálásán kívül miben vette ki a részét Johnnie To?

Értem mire céloz, de szerencsémre Johnnie-nak akkotájt millió más dolga volt, nem volt ideje zavarni a forgatás során. Persze én is tisztában vagyok azzal, hogy egy nagyon erős kezű producer. Patrick Yau filmjein (EXPECT THE UNEXPECTED, THE LONGEST NITE) végig jelen volt és ő adta az utasításokat, de azok nagyobb költségvetésű produkciók voltak, míg az enyém rongyos 300 ezer dollárból készült. Az anyagi oldalát leszámítva nagyon örültem annak, hogy önállóan végezhetem a munkám.
Az INTRUDER már a legelejétől különbözik az addig készült hongkongi horrorfilmektől. Azt akartam, hogy a közönség sokkot kapjon a láttán, ezért aztán az sem érdekelt különösebben, ha III-as besorolást fog kapni. A fiatal közönséget amúgy sem akartuk megcélozni magunknak, úgyhogy eszerint is fogtunk hozzá: semmi kompromisszum, semmi engedmény a nézők felé.


Érdekes, hogy a nézőknek jó ideig fogalmuk sincs a tett elkövetése mögötti motivációról.

Ez nagyon fontos dolog, mert a horror-thrillerekben szerintem túl sok időt pazarolnak a magyarázatokra. Ezekben a filmekben inkább arra kellene törekedni, hogy a lehető legkevesebb információt adjuk ki, különben – ha már idő előtt megtudjuk a részleteket – a közönség elunja magát. Ezért van az, hogy a filmemben csekély konkrét információt osztok meg, ezzel pedig  a nézőt az áldozat szerepébe kényszerítem. Végig azt fontolgatod, hogy vajon Wu Chien Lien miért viselkedik úgy, mint egy pszichopata. Ha valóban csak az lenne, akkor nem lehetne mit kezdeni vele - egy őrült nő bármire képes, ez számomra túl egyszerű megoldás. Éppen ezért adtam neki motivációt: az, hogy a sok szörnyűséget józan ésszel teszi, csak még gonoszabbá teszi a karaktert.


Mit gondol Wu Chien Lien színészi képességeiről?

Annyit mondhatok, hogy ő Hong Kong és egész Ázsia egyik legjobb színésznője. A hongkongi debütje óta ismerem őt, és mindig lenyűgöz a professzionalitása, hogy mennyire komolyan veszi a munkáját. Wu csak olyan filmeket vállalt el, amikre büszke lehet, még akkor is, ha a szerep kívül esik a megszokottól. Ez a hozzáállás nagyon ritka Hong Kongban, ahol a színésznők csak azon vannak, hogy minél több pénzt keressenek. De azok amúgy sem valódi színésznők...

Mint a legtöbb akkori Milky Way produkció, az INTRUDER is bukás volt. Mire véli ennek az okait?

A fő oka a To/Wai féle anyagi katasztrófáknak az a pozitív elemek teljes hiánya, a filmjeikből áradó reménytelenség. Ezzel természetesen nem lehet senkit se szórakozásra bírni. Az olyanok, mint a THE LONGEST NITE vagy az EXPECT THE UNEXPECTED csak nyugtalanná tették a nézőket. A közönség a mai napig nem akar hallani a valóságról, helyette olyan filmeket akarnak nézni, amik pozitív életszemléletet sugároznak. A másik oka a rossz fogadtatásnak az Johnnie To és Wai Ka Fai mozihoz való hozzáállásából fakad. Ők mindig a film tartalmi és technikai megvalósítását tartják a legfontosabbnak, és nem a box-office potenciált. Ahelyett, hogy rossz minőségű kasszasikereket csinálnának, ők inkább első osztályú buktákat forgatnak.


Az INTRUDER sem éppen az optimizmusáról híres.

Wai Ka Fai és én is a hatvanas években nőttünk fel, mindketten az utcán éltünk. Abban az időben Hong Kongban nagy volt a szegénység és az elégedetlenség. Lehet, hogy a keserű gyerekkori tapasztalatainkat tudattalanul tesszük be filmjeinkbe. De az INTRUDER végkicsengése nem teljesen reménytelen, épp ellenkezőleg: a férj és feleség pozitívan tekint a jövőbe azzal, hogy következő áldozatukkal még kegyetlenebbül bánnak el! (nevet)

Annak ellenére, hogy fillérekből készült, első filmje nagyon is magabiztos munka.

Nos, a történet volt a legfontosabb számomra, és ezért a lehető legegyszerűbben, mindenféle rendezői bohóckodás nélkül akartam leforgatni. Csak azért csináltam meg, hogy elmondhassam ezt a sztorit, minden egyes képkocka ezt szolgálja, semmi mást. Amúgy sem volt túl nagy tapasztalatom a rendezés terén, ezért vissza is fogtam magam. (Szerk.: ha az INTRUDER „visszafogott”, akkor Clarence Ford eséllyel pályázhat a Tarr Béla ösztöndíjra)


A kritikusok az INTRUDER-t a visszacsatolás parabolájának látták, mit gondol erről?

Bizonyos mértékig igaz, hát hogy a fenébe ne lenne az? 1997-ben készült. Mi hongkongiak brit rendszerű oktatásban részesültünk, emiatt sajnos nagyon keveset tanultunk az Anyaországról. Az egyik első film, ami megmutatta nekünk Kínát az a SHAOLIN TEMPLOM (Jet Li) volt a nyolcvanas évek legelején. Az a kungfufilm csak azért volt óriási siker, mert az emberek vágytak arra, hogy végre megtudjanak valamit az Anyaországról. Ezt nehéz elhinni, de a közelség ellenére az itteni emberek többsége nem tudta, miként élnek Kínában. Még ma is ha odaát vagyok, kellemetlenül érzem magam. Ugyan mindannyian kínaiak vagyunk, de az életmódunk, az értékrendünk, a kultúránk nagyon is különbözik. Az egyetlen, ami közös az a gyökereink és a tradíciók. Minden másban két teljesen eltérő nemzet vagyunk. Mindig, amikor a Kínai Népköztársaságban járok elgondolkodom azon, hogy miért nem értem meg az ott élő embereket. Furcsa, de a kínaiak sokkal materialistábbak, mint a hongkongiak. Őszintén szólva én nem bízom meg bennük. Mivel én sem ismerem ki magam Kínában, ezért nagyon kiszolgáltatottnak érzem ott magam. Ezt a bizonytalanságot próbáltam kifejezni az INTRUDER-rel.


(forrás: dvd)