A kortárs környezetbe plántált okkult irodalom mestereként számon tartott Fritz Leiber negyvenes években egyszer már szöveghűtlenül megfilmesített (WEIRD WOMAN), magyarul "Boszorkányfeleség" címen olvasható kisregényét három amerikai, az akkortájt Roger Corman Poe-filmjeit forgatókönyvelgető Richard Matheson és Charles Beaumont, valamint George Baxt adaptálta vászonra. A CIRCUS OF HORRORS-ral egy horrorisztikus közönségsikert már maga mögött tudó Sidney Hayers viszont angol, csakúgy mint a stáb többi tagja - ha ebből automatikusan egy magasabb szintű minőségre következtetünk, akkor minden sznobizmusunkkal együtt is igazunk lesz!
Egyetemi tanár főhősünk varázslatos magán- és professzionális életet tudhat magáénak az angol vidék lágy ölén. Fiatal kora ellenére hamarosan előkelő pozícióba kerülhet munkahelyén, nem kis irigységet váltva ki a kevésbé fiatal, hasonló beosztású férjurakkal rendelkező női bridzspartnerek között. Egy este a racionális, mindenfajta babonát és hiedelmet mereven elutasító tanárember megdöbbenve fedezi fel, hogy háztartásbeli neje boszorkányos dolgokat művel odahaza.
A szociológiát oktató férfi szemében az okkultizmus olyan praktika, ami az idegileg gyengék (= a nők) valóság elöli menekülését szolgálja. „Ha megvizsgálnánk az összes furcsa rituálét, amit az állítólagos intuícióktól vezérelt nők végeznek, a lakosság fele ideggyógyintézetbe kerülne.” Némi veszekedés után – mely alatt a feleség váltig állítja: minden jó, ami velük történt az elmúlt években az az ő fehér boszorkánykodásának köszönhető - közösen elégetik a házukban található összes, jamaikai utazásukról hazacsempészett vudu-csecsebecsét.
Másnap a férfi varázsaltos élete pokollá változik: munkába menet majdnem elütik, egyik diákja nemi erőszakkal vádolja, a másik pisztollyal fenyegeti meg. Lassan, de biztosan a „Neurózis, mint a babonaság első számú oka” témakörében írt kisdoktorijának tudományos alapokon nyugvó végkövetkeztetése megkérdőjeleződik. Amikor a felesége élete is veszélybe kerül, elkerekedett szemekkel kénytelen átértékelni földhözragadt szemléletét.
Hogy valójában kik állnak az egész hókuszpókusz mögött, azt a második bekezdésből könnyedén ki lehet hámozni: a történet hagyományosan férfiak uralta színhelyén (egyetem) szinte észrevétlenül átvették a hatalmat az ambíciójuk kibontakoztatásában meggátolt, frusztráltságukban a természetfeletti erőkhöz fordult nők, akik közül a legelszántabbnak még egy docensi állásig is sikerült feltornásznia magát. Ebben az elvarázsolt térben a férjek már csak papucsok a világuralomra masírozó feleségek lábain.
A "pajzsmirigy-hiperfunkciós női fizológia" kifejezést is használó kisregény nőfóbiája ma már neccesnek tűnhet, na de hogyan is nézne ki, ha Dario Argento párhuzamba állítható boszorka-trilógiáját Három Apának hívnák? Az italo-horrort kedvelő olvasók miatt érdemesnek tartom megjegyezni, hogy Leiber szám szerint három boszorkányt szerepeltető elbeszélésében előkerül a Szomorúság Három Asszonya Thomas De Quinceytől, attól a "vén metafizikus ópiumevőtől", aki a SÓHAJOKat inspirálta. Kíváncsi vagy, Argento honnan reptette át a kősast nevezett filmjébe? Nézd végig a NIGHT OF THE EAGLE-t, és megtudod.
A Val Lewton-i iskolát követő szuggesztív horror célkeresztjében a felvilágosult, magát felsőbbrendűnek gondoló nyugati ember és az ő "I do not believe" arroganciája áll. A paranoia-thriller szerűen strukturált forgatókönyv a modern kor racionalizmusát ütközteti az okkult időtlen rémálomvilágával, fokozatosan egymásra csúsztatva a kettőt.
A "pajzsmirigy-hiperfunkciós női fizológia" kifejezést is használó kisregény nőfóbiája ma már neccesnek tűnhet, na de hogyan is nézne ki, ha Dario Argento párhuzamba állítható boszorka-trilógiáját Három Apának hívnák? Az italo-horrort kedvelő olvasók miatt érdemesnek tartom megjegyezni, hogy Leiber szám szerint három boszorkányt szerepeltető elbeszélésében előkerül a Szomorúság Három Asszonya Thomas De Quinceytől, attól a "vén metafizikus ópiumevőtől", aki a SÓHAJOKat inspirálta. Kíváncsi vagy, Argento honnan reptette át a kősast nevezett filmjébe? Nézd végig a NIGHT OF THE EAGLE-t, és megtudod.
A Val Lewton-i iskolát követő szuggesztív horror célkeresztjében a felvilágosult, magát felsőbbrendűnek gondoló nyugati ember és az ő "I do not believe" arroganciája áll. A paranoia-thriller szerűen strukturált forgatókönyv a modern kor racionalizmusát ütközteti az okkult időtlen rémálomvilágával, fokozatosan egymásra csúsztatva a kettőt.
A néző realitásérzékének elbizonytalanításában fontos szerepe van a mélységélesség technikáját kihasználó, az objektívek széles tárházát alkalmazó fényképezésnek; nehéz elképzelni, milyen is lenne színesben, mikor a fekete-fehér kémiája oly boszorkányosan működik, mint itt.
Sidney Hayers üresjáratokat mellőző, biztos kezű rendezésén tetten érhető, hogy vágóként tanulta ki a szakmát, a vágás kulcsszerepet játszik a finálé hatásosságában is. Adjunk mindehhez hozzá színvonalas alakításokat, ördög vitte zenét, békanyálban áztatott póklábat, és a NIGHT OF THE EAGLE-t kiakaszthatjuk az olyan kevés speciális effektust használó, intelligens (búúú) brithorrorok közé, mint a NIGHT OF THE DEMON vagy a THE INNOCENTS. I do believe.
A filmnek két változata létezik: az eredeti európai verzió (Optimum DVD) és a nemrég az MGM által kiadott BURN WITCH BURN. Ezt a hangzatosabb címet az amerikai forgalmazó American International Pictures aggatta rá, akik szokásukhoz híven nem tudták megállni, hogy ne kontárkodjanak bele. Az utólag hozzácsapott gimmick-szerű bevezetőben egy férfi hang védelmet ígér a nézőknek a vászon felől érkező rontással szemben. Javaslom valami hasonlót alkalmazását a Híradó előtt. A boszorkányok ma már a politikába is beférkőztek...
