LA CRUZ DEL DIABLO (1974)

John Gilling, spanyol

— Alkonyodik, mindenszentek napja van, s mi itt a Kísértethegyen vagyunk. A templomos lovagok templomából hamarosan angelusra harangoznak, s a holtak lelkei nemsokára megkondítják a hegyi kápolna harangját.

 — Arról a romba dőlt kápolnáról beszélsz? Ugyan, csak ijesztgetni akarsz!

 — Szó sincs róla, szép húgom.

G. A. Bécquer: A kísértethegy

Amando De Ossorio Vakhalottak-sorozatával közös irodalmi forrásának köszönhetően a templomos lovagrend zombijai ebbe a brit szakember rendezte spanyol produkcióba is belovagoltak. Ha ennyi nem lenne elegendő az eurokultisták figyelmének felcsigázására, akkor üssük fel az egykoron a horrorfilm-gyűjtők bibliájaként tisztelt Aurum enciklopédiát, az ott leközölt kritika az előzetes várakozásokat még feljebb fogja tornázni. "Gilling rendezése legalább annyira hatásos és izgalmas, mint a Hammer idejében készült legkiválóbb filmjeiben."

Hogy igazságot szolgáltassunk a spanyol fantasztikum sátánista-szatír-élőhalott templomosainak, kis középkori történelem: a templomos lovagrend felfegyverkezett katolikus szerzetesekből állt, akik szentföldi kiküldetésük alatt hatalmas vagyonokra tettek szert. Visszatérve Európába befolyásos üzletemberekként lefektették a ma ismert nyugati bankrendszer alapjait. Franciaországban, ahol a központjuk volt, az uralkodó akkora banki tartozást halmozott fel, hogy elrendelte a templomosok letartóztatását.

Korabeli fényképfelvétel egy templomosról halloween-maszkban

IV. Fülöp francia király parancsára országszerte másfélszáz templomost gyűjtöttek be, megkínozták őket, a rend vezetőit eretnekség, sátánizmus és egyéb koholt vádak alapján máglyára vetették. Európa más részein is elkezdték központilag üldözni a templomosokat, vagyonukat, ingóságaikat elkobozták. A rend felszámolása közben a lovagok közül többen illegalitásba vonultak, táptalajt adva az alvilági titkos társaságokról szóló legendáknak.

Kezdődhet a LA CRUZ DEL DIABLO...

 

Alfred Dawson, a XIX. századi Londonban élő regényíró hasissal próbálja feloldani írói görcsét. A kábítószer hatása alatt középkori víziók gyötrik, melyekben templomos lovagok fiatal lányt zaklatnak. A rémlátomás kétségbeesett leányzója Alfred nevét szólítgatja.

 

Dawson várandós testvére hívására asszonyával együtt Spanyolországba utazik. Mire megérkeznek a kastélyba, a húg felravatalozott holtteste a kápolnában nyugszik. A sógor és annak titkára (egyben az elhunyt szeretője) szerint testvérével egy csavargó végezett a Kísértethegy lábánál található Ördögkeresztnél. Dawson nem fogadja el a hatóság által is megerősített magyarázatot, elhatározza, saját maga jár utána az igazságnak. Fekete csuklyát viselő gyilkossal szegélyezett nyomozása a babonák és sűrű köd övezte Ördögkereszthez vezetik, oda, ahol a helyi legenda szerint a sírjaikból mindenszentek napján feltámadó templomos lovagok a sátánista rituáléikat gyakorolják.

Gustavo Adolfo Bécquer XIX. századi spanyol költő-szépíró válogatott legendái alapján megszületett forgatókönyvet eredetileg Paul Naschy jegyezte. Bécquer antológiáját - melyet afféle tiszteletadásként  több karakter is lapozgat a filmben - De Ossorio is felhasználta a Vakhalottak kidolgozásakor (a könyv ide vonatkozó rövid novellája magyar fordításban A kísértethegy címen olvasható). Naschyt a forgatás megkezdése előtt kiebrudalták a projektből. „A gazemberekből álló banda eltávolított engem. Borzalmas dolgokat műveltek a forgatókönyvemmel, például a karakterek whiskey on the rocks-t kértek a XIX. századi Soriában. Elmentem Gillinghez, és megszégyenülve távoztam. Ez a történet annyira sötét, annyira komor…” A főszerepre is szemet vetett horrorsztár neve társíróként csak perlekedés útján kerülhetett fel a stáblistára. A főhőst a jóképű Ramiro Oliveros (THE SWAMP OF THE RAVENS) játszhatta el.

 

Naschy azon tervét is keresztül húzták, hogy a mellékszerepekben a Hammer doenjei, Christopher Lee és Peter Chushing tündököljenek. Helyettük csupa katalán karakterszínész: az ördögi mosolyú titkárt, kinek cilinderes, szakállas fazonja Coffin Joe-ra emlékeztet, Adolfo Marsillach alakítja (Marsillach két lánya, Blanca és Cristina szintén színész, előbbi Fulci THE DEVIL'S HONEY-jának, utóbbi Argento OPERÁjának a sztárja). Közreműködik még a fáradhatatlan Eduardo Fajardo (a DJANGO főkolomposa), a bájos Emma Cohen (HORROR RISES FROM THE TOMB),

 

és Carmen Sevilla, "a spanyol nyelvterület egyik kedvelt csillaga. 

Kellemes hangú mediterrán szépség, kitűnően táncol" írja az Új Film Lexikon a főhős odaadó asszonyát alakító Sevilláról. 

A Hammer stúdió THE PLAGUE OF THE ZOMBIES / THE REPTILE párosáról ismert John Gilling íróként és rendezőként hosszú angliai (másodvonalas) karriert tudhatott maga mögött. Még mielőtt csatlakozott volna a Hammerhez, megrendezte az első brit vámpírfilmet (MOTHER RILEY MEETS THE VAMPIRE, 1952 - egy bohózat Lugosi Bélával). A Burke és Hare skót sorozatgyilkos duó esetét feldolgozó THE FLESH AND THE FIENDS (1959) az egyik legjobb Hammeren kívüli munkája, a kosztümös penny dreadful történetben a nyers brutalitás pompás színészi játékkal (Peter Cushing, Donald Pleasence) párosul. Professzionális élete alkonyán Spanyolországban telepedett le, a LA CRUZ DEL DIABLO az utolsó játékfilmje. Érdekesség, hogy ez volt az első olyan spanyol mozi, amit külföldi állampolgár rendezhetett meg. A hazafias szakszervezet tiltotta, hogy idegen elemek dirigálhassanak 100%-ban spanyol költségvetéssel és technikusokkal készülő produkciót. A tiltakozások miatt Gilling csak a minisztérium közbenjárásával tudta elvállalni a munkát. Rossz nyelvek szerint a szakszervezet állt a mögött, hogy a filmet nem forgalmazták külföldön és nem készült hozzá angol szinkron.

A bőbeszédűre eresztett történetben felismerhető a Naschyra jellemző műfaji mixtúra. A különböző korokból származó stíluselemek vegyítésében  helyet kapott középkori legenda, viktoriánus gótika, romantikus melodráma és gialló (a maszkos gyilkos). Elegáns, szórt fényű operatőri munka, nívós kísérőzene, még a színészi játékba sem lehet igazán belekötni. Átgondoltságra vall, ahogy a hasisfüstös cselekménybe beágyazták Bécquer novelláit, a középkori flashback lényegében A kísértethegy megfilmesítése. A lehetőség tehát adott volt egy igazán jó, brithorrorral ötvözött fantaterrorra. Az egész ott hibádzik, hogy a vontatottságban szenvedő film még a vakhalottaknál is lassabban vánszorog végcélja felé. A LA CRUZ DEL DIABLO sokáig egy tévéfilmre alkalmazott misztikus krimi benyomását kelti, és amikor méltóztatik horrorként működni, akkor vérben és erotikában bővebb kortársaihoz képest visszafogottsággal, ízlésesen teszi azt.

 

Ami a drágalátós templomosokat illeti, ezek a normál sebességre kapcsolt csontvázarcok bizonyára nem okoztak álmatlan éjszakákat Amando De Ossoriónak. Szó sincs pocsék filmről, félálomszerű hangulatával képes akár magával ragadnia nézőjét (ásít), de ha emlékezetesebb zombi-misztikát akarunk látni Gillingtől, ott a THE PLAGUE OF THE ZOMBIES.