THE AWFUL DR. ORLOF (1962)

Jess Franco, spanyol-francia

A rettenetes Dr. Orlof - már a cím is adja magát az ironizálásra. Kultstátusz és gyászjelentés a Story Online-on ide vagy oda, szűk műértő körön kívül Jess Franco filmjeinek reputációját az "awful" tökéletesen lefedi. Ez a spanyol - Eurociné koprodukció volt az addig zenés vígjátékokat rendező Franco belépője a nemzetközi porondra, útjára indítva egy egyedülállóan termékeny, ~200 film és azok megszámlálhatatlan alternatív változataiból álló B-filmes pályafutást, melynek tanulmányozása jó néhány vállalkozó szellemű filmtörténészt fog még a frusztrált őrületbe kergetni.

1912 - Franciaország. Egy vak, deformált arcú férfi fiatal nőket tesz el láb alól gazdája, Dr. Orlof megbízásából. A városon kívül tornyosuló várkastélyában az egykori börtönorvos az áldozatok hamvas bőrét felhasználva próbálja helyre hozni balesetben elcsúfult, ágyfogságra ítélt leányának ábrázatát. Féltucatnyi félresikerült operáció után a doktor rájön, hogy a halott donornál csak az élő a jobb, a film egyik legsokkolóbb (és gyakran cenzúrázott) jelenetében szikéjével egy meztelen felsőtestű, nagyon is eleven nőt vesz kezelésbe. Eközben Tanner felügyelő rendületlenül nyomoz, a házvezetőnő aggódik, a mulatókban portyázó Orlof pedig szemet vet a felügyelő barátnőjére, aki történetesen megszólalásig hasonlít a lányára.

Franco mindenféle horror- és thriller-toposzt szintetizáló agyszüleménye azután látott napvilágot, hogy a rendező elcipelte producerét az éppen aktuális Hammer film (BRIDES OF DRACULA) vetítésére. A francóista rezsim támogatta populista vígjátékok, szocreál drámák és amerikai-spanyol történelmi szuperprodukciók (olvasd "Spanyol Hollywood" - Filmvilág 2012/05) idején, egy katolikus morált zászlajára tűző fasiszta diktatúrában velejéig erkölcstelen horrorfilmet gyártani? Miért is ne, és a megfelelő óvintézkedés megtételével (francia nyelvterületnek álcázott spanyol helyszín) megszületett a háború utáni első, Spanyolországban készült rémfilm.

Paul Naschy szót kér! "Jess Franco a spanyol film rákfenéje. Biztosíthatok mindenkit afelől, hogy kétséget kizáróan ÉN vagyok a spanyol horror úttörője." ---> Az 1968-as LA MARCA DEL HOMBRE LOBO képében valóban Naschyval indult be a katalán fantaterror sorozatgyártása, de az elsőbbség érdeme bizony nem az övé. Folytassuk.

A THE AWFUL DR. ORLOF (eredeti spanyol címén "Sikolyok az éjszakában") láttán mindenek előtt megdől az a közkeletű tévhit, miszerint a rendező született kontár. Különcségével még csak mérsékelten tüntető Franco rögtön az első horrorfilmjével bebizonyította, teljesen tisztában van a "tradicionális" filmkészítés szabályaival, egy kiváló operatőrrel az oldalán még a gótikus-dömping kellős közepén is elő tudott hozakodni egy figyelemre méltó alkotással. Az expresszív bevilágítással, elegáns kamerafahrtokkal és (itt még) mértéktartó zoomolásokkal kivitelezett formai megoldások összessége következetes rendezői kézről árulkodnak. Lásd mindjárt a nyitó jelenet hosszú snittjét, vagy az Orson Welles stílusára emlékeztető plánozásokat (Welles három év múlva kinevezi Francót a Spanyolországban forgatott FALSTAFF második stábjának élére). Pusztán felületesen szemlélve teljesen érthető, miért tartja az utókor legjobban sikerült munkáinak egyikeként. Ennek maga az illetékes örült a legkevésbé, gyakorta felemlegetett filmjéhez ugyanis múzeumi tárgyként viszonyult (egyes interjúiban a legpocsékabb filmjének nevezi!), utalva arra, hogy ő, a marginális helyzetére büszke filmes későbbi dolgozataival már túlhaladta az ORLOF méltatott klasszicizmusát. De egyelőre még csak 1961-et írunk...

A német némafilmekért, a Universal stúdió szörnyeiért, Mexikó spanyol ajkú horror/sci-fijeiért egyaránt bolonduló Franco mintha egy fedél alá gyűjtötte volna mindazt, ami számára kedves volt a fantasztikumban, kivéve talán az akkor fénykorát élő Hammert. A viktoriánus pózokba vágott angol horror távol állt Franco mediterrán virtusától. "Terence Fisher egyike a valaha volt legrosszabb rendezőknek. A filmjei hidegek, távolságtartóak. Ugyanaz a távolságtartás, mint amikor Christopher Lee színészkedik - sosem kötelezi el magát, nem hisz abban, amit csinál." Ha túl sok Hammer nem is, a pár nap alatt megírt forgatókönyvben ott motoszkál Edgar Wallace (Dr. Orloff - Lugosi Béla alakításában - a London halott szemei '39-es filmváltozatában bukkan fel), a táncos lebujok világában játszódó THE LODGER John Brahm féle változata (a Delirián már dícsért Brahm Franco egyik kedvenc rendezője volt) és a hazánkban jóformán ismeretlen, Nyugat-Európában annál híresebb LES YEUX SANS VISAGE. A nemrég egy másik spanyol, Pedro Almodovar által átdolgozott (A BŐR, AMELYBEN ÉLEK) 1959-es francia thrillerben monomániás sebész utcáról elhappolt nőkön operál, hogy új arcot adjon autóbalesetet szenvedett lányának. 

Georges Franju finom líraisággal szőtt, modern mesterművének kosztümös változata expresszionista fekete-fehér képi világával a háború előtti rémfilmeket idézi. A jellegzetes arcberendezésű Howard Vernon Dr. Orlofja Lugosi Béla/Boris Karloff őrült doktorainak az örököse, a Fritz Lang és Jean-Pierre Melville alatt edződött színész ettől fogva rendszeres vendége lesz Franco bizarr univerzumának, azonnal felismerhető eurokult figurává válva.

Orlof szolgája, Morpho még "összetettebb" jelenség, benne Dr. Caligari alvajárója, zombi-robot, patetikus Frankenstein-szörny és egy ki tudja honnét szalajtott vámpír (Morpho a nők nyakára utazik) egyesül. A két fő nőalakot egyazon színésznő játssza (a kis híján húsz spanyol-olasz spagettiweszternben is látható Diana Lorys) - a ma már olcsó írói fogásnak ható hasonmás/doppelgänger egy másik olyan gótikus hagyomány, amit Franco érdemesnek tartott kihasználni. 

Tény, hogy Francóban nem egy katalán Terence Fisher veszett el, de hogy megszállott cinefilt tisztelhettünk benne, az kétségtelen. És éppen ebben rejlik a titka ennek a bugyuta képregények logikátlanságát követő, döcögős rendőrségi jelenetekkel és jó előre kiszámítható cselekménnyel megvert kis rémfilmnek. Franco felépít egy idézethalmazból álló pulp fikciót, belerak néhány érdekes ötletet (horrort avantgárd jazz zenével aláfesteni? - akár formai újításnak is vehetjük) és az egészet nyakon önti saját szégyentelen erotomániájával, megtéve az első lépéseket, hogy közös nevezőre hozza a horrort a szexszel. Függetlenül attól, hogy már puszta léte is a "katolikus morál" szembeköpése, a műben nincs bújtatott politikai üzenet, még a hasonló indíttatású olasz pályatársak szubjektív pszichologizálásának is híján van. "A mozi önmagában csodálatos, nincs szüksége rá, hogy megindokolja a cselekedeteit azért, hogy elfogadhatóvá váljék."

Néhány Orlof-variációt követően (DR. ORLOFF'S MONSTER, 1964; THE SINISTER EYES OF DR.ORLOFF, 1973, THE SINISTER DR.ORLOFF, 1984) Franco 1988-ban tér vissza fekete-fehér ciklusának hamiskás gyöngyszeméhez ihletet meríteni. Az újfent francia pénzből elkészült FACELESS ("Az éjszaka ragadozói") háza táján Orlof doki csak egy nosztalgikus hangvételű párbeszéd erejéig teszi tiszteletét. Helmut Berger alakította utóda a nyolcvanas évek fényűző Párizsában válogat a szupermodellek közül, fűtetlen várkastély helyett egy minden őrült doktor igényét kielégítő luxusklinikán folytatva az illegális plasztikai sebészet nemes hagyományait. Változnak az idők, a megszállottság ugyanaz.

Interjú részletek © Videooze (Naschy), Obsession - The Films of Jess Franco, Bizarre Sinema