"...és megszületett a spanyol thriller." - P.N.
Paul Naschy megint a spanyol viaszt találta fel, ugyanis már a hatvanas években megjelentek a spanyol giallo-kezdeményezések, gondoljunk csak a BLOOD AND BLACK LACE nyomán készült EL ROSTRO DEL ASESINO-ra (1965, "A gyilkos arca"/Hungarovideo). A következő évtized derekán egy tucat spanyol thriller látott napvilágot olyan evokatív címekkel, mint EL PEZ DE LOS OJOS DE ORO ("A hal arany szemekkel"), UNA LIBÉLULA PARA CADA MUERTO ("Egy szitakötő minden halottnak"), EL ASESINO ESTÁ ENTRE LOS TRECE ("A tizenhárom között van a gyilkos"), 7 MURDERS FOR SCOTLAND YARD (egy Naschy-giallo még a BLUE EYES előttről). Másodosztályú krimikről van szó, melyek közül A törött baba kék szemei (munkacím: A kristálynyelű vasgereblye hétszer csap le) sem tudja felvenni a versenyt egy közepesnél kicsivel is jobb olasz giallóval, annak ellenére, hogy hazai pályán az egyszerű imitáción túlmutató pszichodrámájával tisztességes munkának számít. Egyedüllét - szorongás - frusztráció - féltékenység, ezek a fő mozgatórugói Naschy ügyetlenül megírt, de kellően elvetemült szkriptjének, mindamellett hozza a katalán horrortól elvárható minimumot is, vagyis vannak benne szexi szenyoriták és kétes ízlésű az art direction. Van, amikor mindkettőből kapunk egyszerre:
Gilles (Naschy), a börtönviselt vándor egy faluszéli háznál kap kertészi állást, majd nemsokára szőke, kék szemű nők velőtrázó sikolyai adnak szerenádot a rezidencia környékén garázdálkodó pamutkesztyűs gyilkosnak. A gyanú érthető okokból az újdonsült kertészre terelődik, ő az, akinek rögtön ökölbe szorul a keze, ha lőtávolságba kerül egy femina predatorisz. Gilles amolyan nőgyilkos féle volt előző életében, és a rehabilitációja sem mondható száz százalékosnak (hihetetlen flashbackjei vannak!), a házban lakó három nővérhez képest azonban a férfi szinte már beszámítható. Az egyik frigid, a másik nimfomán (ez nem a nyúl és a sapka esete?), a legidősebb pedig tolószékben ül - horrorfilmben ez tudjuk, mit jelent. Ezzel le is lőttem a végét, de csak majdnem, mert olyan meglepetést tartogatnak a végére, amit minden józan gondolkodású néző meg fog emlegetni.
A félmeztelenül pozőrködő Naschy szokásához híven ágyba viszi társulata legjobb nőit, mi meg újfent megállapíthatjuk, hogy a kortárs horrorhoz ő túlságosan old-school, túlságosan naiv, mondhatni bárgyú figura, emiatt nem is igazán fekszik neki a bűnügyi thriller, még úgy sem, ha az egészet egy ódon gótikus házba csomagolta be. Ha kivesszük a kötelező krimi-elemeket és azt az iszonytató disznó-snuff képsort (állatbarátok tapadjanak az FF-gombra), a megmaradt csontváz leginkább egy klasszikus farkasemberes történetre hasonlít tragikus/romantikus antihőssel, kinek ezúttal még az sem adatott meg, hogy végső elkeseredésében vérfarkassá változzon.
Carlos Aurednek fogalma sincs, hogyan kell thrillert rendezni, így ahogy lehet, ő is "waldemárosra" veszi a figurát. A Naschyról készült közelik láttán feláll a szőr a háton, pedig még telihold sincs, a vége fele úgy megkergetik emberünket a helybeli parasztok a havason, mintha valahol Transzilvániában lennének. Mindezt Naschynál tekinthetjük szerzői védjegynek is, elébe menve a többi negatív észrevételnek. Objektíven hozzáállva azonban kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy ez az amúgy érdekes kis film bizony jobban működött volna nélküle, esetleg egy másik rendezővel, mert létezik egészen kiváló spanyol példa is az ilyen "őrült nővérek háza" féle horrorra (A CANDLE FOR THE DEVIL, 1970 - Eugenio Martín).
De térjünk vissza az említett disznóvágáshoz és kapcsoljunk át a rendezői kommentárra. Miközben a visító malacból ömlik a vér, Naschy és Aured a lavórt tartó fiatal szőke lányra tesznek elismerő megjegyzéseket. Ehhez gondolatban társítsuk, hogy filmjük szimpatikus főhőse egy szexoffender, és többé nem lehet kétségünk a projekt auteursége felől. Broken Dolls, Broken Minds.
Gilles (Naschy), a börtönviselt vándor egy faluszéli háznál kap kertészi állást, majd nemsokára szőke, kék szemű nők velőtrázó sikolyai adnak szerenádot a rezidencia környékén garázdálkodó pamutkesztyűs gyilkosnak. A gyanú érthető okokból az újdonsült kertészre terelődik, ő az, akinek rögtön ökölbe szorul a keze, ha lőtávolságba kerül egy femina predatorisz. Gilles amolyan nőgyilkos féle volt előző életében, és a rehabilitációja sem mondható száz százalékosnak (hihetetlen flashbackjei vannak!), a házban lakó három nővérhez képest azonban a férfi szinte már beszámítható. Az egyik frigid, a másik nimfomán (ez nem a nyúl és a sapka esete?), a legidősebb pedig tolószékben ül - horrorfilmben ez tudjuk, mit jelent. Ezzel le is lőttem a végét, de csak majdnem, mert olyan meglepetést tartogatnak a végére, amit minden józan gondolkodású néző meg fog emlegetni.A félmeztelenül pozőrködő Naschy szokásához híven ágyba viszi társulata legjobb nőit, mi meg újfent megállapíthatjuk, hogy a kortárs horrorhoz ő túlságosan old-school, túlságosan naiv, mondhatni bárgyú figura, emiatt nem is igazán fekszik neki a bűnügyi thriller, még úgy sem, ha az egészet egy ódon gótikus házba csomagolta be. Ha kivesszük a kötelező krimi-elemeket és azt az iszonytató disznó-snuff képsort (állatbarátok tapadjanak az FF-gombra), a megmaradt csontváz leginkább egy klasszikus farkasemberes történetre hasonlít tragikus/romantikus antihőssel, kinek ezúttal még az sem adatott meg, hogy végső elkeseredésében vérfarkassá változzon.Carlos Aurednek fogalma sincs, hogyan kell thrillert rendezni, így ahogy lehet, ő is "waldemárosra" veszi a figurát. A Naschyról készült közelik láttán feláll a szőr a háton, pedig még telihold sincs, a vége fele úgy megkergetik emberünket a helybeli parasztok a havason, mintha valahol Transzilvániában lennének. Mindezt Naschynál tekinthetjük szerzői védjegynek is, elébe menve a többi negatív észrevételnek. Objektíven hozzáállva azonban kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy ez az amúgy érdekes kis film bizony jobban működött volna nélküle, esetleg egy másik rendezővel, mert létezik egészen kiváló spanyol példa is az ilyen "őrült nővérek háza" féle horrorra (A CANDLE FOR THE DEVIL, 1970 - Eugenio Martín).De térjünk vissza az említett disznóvágáshoz és kapcsoljunk át a rendezői kommentárra. Miközben a visító malacból ömlik a vér, Naschy és Aured a lavórt tartó fiatal szőke lányra tesznek elismerő megjegyzéseket. Ehhez gondolatban társítsuk, hogy filmjük szimpatikus főhőse egy szexoffender, és többé nem lehet kétségünk a projekt auteursége felől. Broken Dolls, Broken Minds.
Próbafelvétel #1:
Próbafelvétel #2:
