2010. október 17., vasárnap

TOMBS OF THE BLIND DEAD (1971)

Amando De Ossorio, spanyol – portugál

A legenda életre kel... 


Egy lisszaboni strandon újra egymásra talál két régi ismerős, Virginia White és Betty Turner. A szereplők neve ne tévesszen meg senkit, Portugáliában járunk. Virginia és barátja, Roger vidéki vakációra készülnek, az útra meghívják Bettyt is. A lányok közti feszültség múltbéli leszbikus etyepetyéjükkel magyarázható. A vonatozás közben bevágott erótico flashbackbe fújt mozdonyfüst remekül metafluxálja a két különböző tér/idő síkot (fogalmam sincs, mit jelent a metaflux, de jól hangzik). Berzanónál Virginia szerelmi bánatában leugrik a vonatról, megveti hálózsákját a romos templomban, és jönnek a Vakhalottak. Buenos noches!


A sztori kapcsán ugyanúgy felesleges lenne kritikai diskurzusba belekezdeni, mint a másik nagy zombi-nonszensz, a CITY OF THE LIVING DEAD (ZOMBIK VÁROSA, Lucio Fulci) esetében. Mindkettő feláldozza a horrort a horror oltárán, vagyis még a műfaj alapvető logikai kritériumainak sem felelnek meg, de ezért cserébe szabad teret kap a képzelet. Fiatalabb olvasóinknak bizonyára meg kell magyarázni, mit is jelent ez a szó egy horrorfilm kontextusában. Nos, annak idején bizonyos műfaji mozikban még találhattunk a fantázia szárnyalására utaló jeleket, még akkor is, ha az adott mű alapja egy másik sikertörténetből indult ki. Márpedig a Vakhalottak sem csak úgy, előzmények nélkül lovagoltak be a vászonra. A spanyol keresztségben LA NOCHE DEL TERROR CIEGO, magyar videoforgalmazásban szimplán csak VAKRÉMÜLETként ismert csoda ugyanis az első európai NIGHT OF THE LIVING DEAD ripoff, otthonról pedig az 1970-es LA NOCHE DE WALPURGIS egyes jellemzőit cipelte magával. Anton Garcia Abril zeneszerző kórusművének és a slow-motion akciózásnak eredetét ebben a Paul Naschy fémjelezte vérfarkasos/vámpíros mesében kell keresni. A két film néhány jelenetét ugyanazon középkori romok között vették fel.

- A térkép szerint ez a Cercon-i monostor.
 (Paul Naschy a LA NOCHE DE WALPURGIS-ban)

De Ossorio korántsem elégszik meg a koppintással, hanem megteremti a filmtörténet legeredetibb, négy felvonásra elegendő zombi-mitológiáját. A későbbi részekben többször is átköltött monda szerint a középkorból kiutált templomos lovagok Egyiptomból hozták magukkal a halhatatlanság tudományát, ami éppen kapóra jön nekik, amikor istentelen viselkedésükért felakasztják őket. A bitófán lógva szemüket hollók vájták ki - innen a hendikep. Zombikként pusztán hallásukra hagyatkozva tudnak áldozatra szert tenni, midőn sírjaikból kikászálódva lóhalálában lerohanják (3 km/h) Franco tábornok „Portugáliáját”.


Sokakban felmerülhet a kérdés: hogyan tudják becserkészni agilis áldozataikat a csigalassúságú, teljesen vak lovagok? Én inkább azt kérdezem: kik ezek a leszbikusok?


A végén már az sem világos, ki viseli a nadrágot ebben a moziban: a főhős fickót elkaszálják a zombik, miközben a nők (szivarozó domina; kisvállalkozó szingli saját próbababa üzemmel) egymással és az elemekkel is férfiasan megküzdenek. A TOMBS többek közt a leszbikus női lélek legmélyebb bugyraiba enged betekintést, oda, ahová férfiember csak mint agresszív bestia (Pedro, a rapista bűnöző), idióta perverz (Juan, a hullaházi alkalmazott) vagy hűtlen tróger (Roger, aki csak nyúl a pácban) képiben  teszi tiszteletlenségét. Szavamra mondom, átkozottul félelmetes egy hely...


A TOMBS szexuálisan motivált horrorja az akkori piaci igények mellett, szubverzív síkon, a Franco-rezsim liberalizmus ellen irányuló brutális hadjáratára is reflektál. Egészen pontosan arra, ahogy az egyház és a keményvonalas fasiszták maguk alá gyűrik a fiatal generációt. Utóbbiakat a gyakorta lenge öltözékben megmutatott, öntudatos lányok képviselik, kiket először a degenerált férfiak próbálják "betörni", majd a Vakhalottak, gang rape-re emlékeztető kivégzési koreográfiájukkal.


A katalán terror talán még olasz társainál is egyszerűbb eszközökkel borzolja a kedélyeket, bár a vörös színben villódzó próbababa-gyár (hát persze, hogy közvetlenül a hullaház mellett!) egyértelműen  mariobavai hangulatban fogant. A fantasztikum morbiditását, a halál mindenkit utolérő mivoltát elsősorban fenyegető lassúságával hangsúlyozza ki a film. Ilyenkor nemcsak a kép, de mintha a sötét középkor legmélyéről visszhangzó zenei kíséret is alacsonyabb fordulatszámon vánszorogna. Amiben viszont nem rest, az az erőszak-faktor egészen a tabudöntésig való felfokozása. Ilyen a sírkövön elkövetett, ergo blaszfémikus nemi erőszak, és egy szintén katolikus, festményekről ismerős motívum deszakralizálása, melynek látványától egészen a DVD megjelenéséig rendszeresen megkíméltek minket a cenzorok. A vonatot letámadó lovagok lemészárolnak egy gyermekét magához szorító anyát, kiontott vére teljesen beborítja kislánya fejét. Szent Szűz Mária, jöjjön el a Te Ossoriód!


A saját betétdallal támadó, hormonszagra összesereglő Vakhalottak első színrelépésének imitt-amott kikandikáló fogyatékosságait majd a lendületesebb második rész helyre teszi. De Ossorio csontbrigádja az egyetemes zombi-kultúra kiemelkedő alakjai voltak és lesznek, míg élnekhalnak.

- Deliria, a negyedik rész moziplakátjának büszke tulajdonosa