Van valami zsönöszékvá a '80-as slasherekben, amitől ordítani tudnék, mint egy kihagyott tizenegyesnél. Az ALONE IN THE DARK is ilyen, pedig elmondható róla, hogy az átlagnál intelligensebb módon van megcsinálva, jó színészek közreműködésével. Lehet, hogy ezek önmagukban már baklövésnek számítanak egy slashernél, kutyából úgysem lesz szalonna...
A pszichiátriai klinika harmadik emeletén tartják elzárva a legveszélyesebb pácienseket, a négy őrültnek esélye sincs kijutni, hacsak nincs... áramszünet. A kiszabadult gyilkosok (igen, áramszünet) a klinikára újonnan érkezett doktort és annak helyes kis családját pécézték ki maguknak.
Noha a slasherekben a szabadelvűség amolyan reagensként mindig jelen van (ha szexelsz, meghalsz), az ALONE IN THE DARK - a New Line Cinema első horrorfilmje - saját kis liberális hátsó szándékától vezérelve áldozza rá a drága játékidőt. Érteni vélem a szimpátiakeltést a fiatal família iránt (újdemokraták talpraesett kislánnyal, jófej punkrocker/környezetvédő kuzinnal és egy feleséggel, akiben mindezen tulajdonságok egyesülnek), de az valami végtelenül nagy töketlenségre vall, hogy egyiküket sem merték feláldozni a slasher oltárán.
A kényelmes megoldások (hol van már az előző évtized spontaneitása, veszélyessége?) a szatíra porhintésével elegyednek. Sholder - aki a slasher-készítést a THE BURNING vágójaként tanulta ki - a korabeli Fangoriában nem győzte hangsúlyozni, mennyire taszítja a horror és annak közönsége, és hogy itten valami 'irodalmit' akart, de filmjének társadalomkritikája (mindannyian egy nagy diliházban élünk) inkább szájbarágós, mintsem elgondolkodtató, a konvenciók elhagyása helyett pedig visszapedáloz és besorol a többiek közé - a feketéknek és a bébiszittereknek meg kell halniuk.
A klinikaigazgató Donald Pleasance jelenléte természetesen csak erősíti a film tartozását a HALLOWEEN felé, a két veterán pszicho, Jack Palance és Martin Landau színtiszta camp. A vicc az egészben, hogy az ALONE IN THE DARK mindezek dacára egy átgondolt, szépen fényképezett (Joseph Mangine, aki a sokkal erőteljesebb szatírával élő MOTHER'S DAY-t is lencsevégre kapta), végeredményében színvonalas slasher. Ezen kvalitásaival együtt is csak épp arra elegendő, hogy demonstrálja, mennyire nem egyszerű dolog Carpenter zsenialitását megközelíteni. Pedig vicós kazettán kedvenc volt.
