José Luis Madrid, spanyol - olasz
Naschy szelleme járja be a Deliriát… Még tavaly értekeztem a BLUE EYES OF THE BROKEN DOLL-ról, ha valaki még emlékszik rá, az egy nem túl meggyőző spanyol próbálkozás volt a giallóra. A 7 MURDERS (eredeti cím: JACK EL DESTRIPADOR DE LONDRES) is valami hasonló, de a „nem túl meggyőző” ezúttal túl szívélyesnek bizonyulna, mert ez a krimi annyira, de annyira rossz, hogy az már majdnem jó.
Az olasz-spanyol társprodukciós giallók virágkorában vagyunk (Sergio Martino vagy Luciano Ercoli filmjei is mind ilyenek), úgyhogy a két ország közti együttműködés még nem adna okot az ehhez hasonló végeredményre, az viszont már annál inkább, hogy egy fatális döntés következményeként spanyol állampolgár rendezhette meg. Konklúzió: bármennyire is becsülendő mások igyekezete, giallót csakis az olaszok tudtak csinálni!
Az egyik forgatókönyvíróként feltüntetett Tito Carpi szerepét fedje jótékony homály, Enzo G. Castellari állandó szerzője se előtte (weszternek), se utána (mégtöbb wesztern) nem írt krimit. Carpi bizonyára alacsonyabb órabérrel dolgozott, mint Ernesto Gastaldi, a spanyoloknak meg ugyebár mindenképpen szükségük volt egy olaszra, aki hajlandó volt megsúgni a műfaj titkos receptjét (ha Carpi nem vállalja el, akkor Antonio Pirongellihez fordultak volna, ő egy Madridban dolgozó nápolyi pék).
A sztori: a szexmoziktól bűzlő londoni Sohoban egy kesztyűs kéz nőket zsigerel. A Scotland Yard nyomozója Cuthbert Campbell és barátja Windsor Derby Christian (anyja neve Agatha London Bridge) először Hasfelmetsző Jack-re gyanakszik, aztán arra a briliáns elmére valló következtetésre jutnak, hogy 1971-ben valószínűleg már nincs az élők sorában, vagy ha igen, akkor túl öreg lehet ahhoz, hogy elkövessen bármit is. Így a gyanú - jobb híján - saját magukra terelődik. Kérdem én, látott/olvasott valaki életében olyan bűnügyi történetet, amiben Holmes és Watson a huszadik oldalon egymást kezdi el gyanúsítgatni? És a regény végére be is bizonyosodik, hogy egyikőjüknek igaza volt??! Ha ezt manapság valaki megtenné, azt poszt-modern zseniként ünnepelnék a kritikusok, ebben a filmben azonban merő kényszer szülte a zsenialitást, ugyanis rajtuk kívül mindössze egyetlen férfi karakter szerepel a történetben. Jön Paul Naschy, kultikus barna bőrkabátjában ...
Ő Pedro, egy Londonban tengődő spanyol ex-légtornász kripli, akinek felesége is a ripper áldozatává válik. Kérdem én (már megint), valaki látni véli lelki szemei előtt Paul Naschy-t (minimum 100 kiló), amint kecsesen légtornászik? A Pedróra való gyanúterelés is mesterien van megoldva: a rendőrség szerint az elkövető nyilvánvalóan egy olyan légtornász („ebből az ablakból csak egy akrobata tud kiugrani”), akinek orvosi diplomája van („így csak egy ügyes sebész tud ölni”). Snitt: Naschy a munkanélküli hivatalban keres állást magának: „A proszektúrán keresnek boncsegédet, van önnek e téren tapasztalata?” „Hogyne, két évig tanultam orvostant.” Jövőre ez már tananyag lesz a forgatókönyvíró iskolában.
Mindeközben J.L. Madrid (a rendező) bájos ügyetlenséggel próbálja utánozni Dario Argento mesterfogásait. A sokkolónak szánt véres gyilkosságok megmosolyogtatóan bárgyúak, a gyilkos szemszögéből felvett londoni utcaképeken a megszeppent járókelők belebámulnak a kamerába, a zeneszerző - egy másik olasz import, Piero Piccioni - szabad kezet ad egy önmagáról megfeledkezett Hammond orgonistának.
A német Wallace-Krimikhez hasonlóan csupán néhány külső felvétel készült a londoni helyszínen, a spanyol és olasz műtermekben felvett, brit úriemberekre sminkelt helyi színészekkel karakírozott Nagy-Britannia további vígasságokra ad okot. A legmókásabb talán az a jelenet, ami engem a Nagyon Különleges Ügyosztályra emlékeztetett: a gyilkos elküldi a rendőrségnek áldozata levágott fejét egy kalapdobozban. Míg a kép előterében a nyomozók eszmét cserélnek, addig a háttérben az egyik rendőr úgy mutogatja körbe a dobozt, mintha anyukája aprósüteményét kínálgatná kollégáinak.
Az angol rózsák szerepében tündöklő forróvérű szenyoriták imádnivalóak lököttek, közülük a legtalálékonyabb a brit gyermekirodalom közkedvelt figuráját hívja segítségül az asszimilációhoz: micimackós felsőt húz magára.
A miladységben a legmesszebb Windsor Derby felesége megy el, neki még pudlikutyája és teakészletes zsúrkocsija is van.
De minden hiába, a britannizmus illúziója nyomban szerte foszlik, amint ezek a mediterrán teremtések elkezdenek gesztikulálni, pontosan úgy, ahogyan odahaza teszik a barcelonai zöldségpiacon.
Sajnos (megint) beleestem abba a csapdába, amit amúgy nem szívlelek - gúnyt űzni egy filmből felettébb kényelmes dolog, ám a 7 MURDERS esetében túl erősnek bizonyult a kísértés, meg aztán egy komolyabb hozzáállás amúgy sem vezetne sehová. Röviden, ez a CRIMSON óta a legszórakoztatóbb félresikerültség, amit az utóbbi pár hónapban láttam (ebben benne van egy Fülöp-szigeteki vámpírfilm és az AMOK TRAIN), a FRENCH SEX MURDERS féle kriminális minőségű giallók kedvelőinek ez bizony kötelező darab!
--- Divatos, jó minőségű férfi bőrdzseki,
100% víz- és ütésálló! ---
(Blue Eyes)
(Vámpírok éjjele)
(Vámpírok éjjele)
(7 Murders)
