Tsui Hark, 香港
A kínai kulturális forradalom kevésbé ismert és egyben legbizarrabb epizódja a Guangxi tartományban központilag engedélyezett kannibalizmus volt. A rossz agrárpolitika eredményeként létrejött széleskörű éhínség különösen Dél-Kínát sújtotta, ahol a hatvanas évek közepére már egész falvakra terjedt ki az emberevés, mindez a helyi pártbizottságok tudtával és politikai támogatásával. Előfordult, hogy a gyilkosságokat maga a tanácselnök rendelte el, osztályellenségnek kikiáltva egy-egy családot, akiket aztán lemészároltak és húsukat szétosztották a lakosság között. Nemzetközi sajtóvisszhangot csak a kilencvenes években kapott, miután megjelent egy szemtanú által írt könyv. A szomszédos hongkongiak már jóval előtte tudomást szerezhettek róla, mert ez a szörnyűség adta az ihletet Tsui Hark második nagyjátékfilmjéhez. Ami természetesen egy vígjáték!
Ügynök 999 (Norman Tsui) egy szigetre tart, hogy ott letartóztassa Rolexet, a hírhedt banditát (Melvin Wong). A tutajon együtt utazik egy félnótás hongkongi zsebmetszővel, ő ahogy partra érnek, rögtön kirabolja 999-t - ennyit arról, mit gondolt a vietnami születésű Tsui a hongkongiakról. Jóllehet a köztársasági időkben járunk, a groteszk alakokkal benépesített falu a kommunista Kína paródiája. A csendőrség az egykori templomban kapott helyett, onnan irányítja az élelmiszer-ellátást a medálokkal kidekorált korrupt tanácselnök/rendőrfőkapitány (Eddy Ko). Mire az Ügynök rájön, hogy miféle húskészítményeket osztogatnak a déli harangszó eljövetelével, már a saját irháját kell mentenie a korgó gyomrú, méretes hentesbárdokkal hadonászó „bőrpofák” elől.
A WE’RE GOING TO EAT YOU-ról több bőrt is le kell nyúzni (heh) ahhoz, hogy hiperaktív felszíne alá jussunk. Mire ezzel megvolnánk, már rég véget ért a film és csak egy Mi a fene volt ez?? féle értetlenkedés marad utána. Én legalábbis így voltam ezzel, amikor először láttam egy kínai tévécsatornán hajnali háromkor. Több korabeli film és egy remaszterelt DVD megtekintése után viszont egyre inkább az az érzésem, hogy egy olyan alulértékelt new wave műről van szó, ami végső soron sikerrel ereszt össze három különböző dolgot: a politikai szatírát, a kungfu vígjátékot (Corey Yuen Kwai koreográfiája itt-ott egészen parádés) és a VÁMPÍROK BÁLJA/TEXASI LÁNCFŰRÉSZES szaftos gore-ral fűszerezett horrorját. Hasonlót még senki sem próbált meg ilyen formában házasítani, ugyanakkor még sincs egyedül, hiszen mérges pesszimizmusa egyezik az akkori fiatal rendezők látásmódjával, elég csak mellétenni olyan különböző zsánerű darabokat, mint a THE HAPPENINGS, BOAT PEOPLE, THE BEASTS, vagy Tsui rákövetkező DON’T PLAY WITH FIRE-jét.
A rendező kegyetlen tempóban dobálja egymásra a lehetetlen kameraszögekből felvett gegjeit (példa: a rendőrfőnököt odakenik a falhoz, amire egy háborús istenség neve van felragasztva - onnantól kezdve egy képzeletbeli lovat megülő generálisként folytatja a közelharcot), és szokás szerint most sem tudja hol a határ. Amennyire zavaró tud ez lenni nagyobb költségvetésű filmjeiben (GREEN SNAKE, ZU), olyan magától értetődő ebben a lepukkant külsejű, lopott Goblin számokkal hangszerelt splatstick-ben.
Ha nyugodt szívvel nem is ajánlható mindenkinek (még a helyi közönségnek is túl sok(k)nak bizonyult, Tsui a THE BUTTERFLY MURDERS után a második buktáját könyvelhette el vele), a megkérdőjelezhetetlen vitalitása olyan igazi Hong Kong Cinema élményt nyújt, ami még a maga nemében is páratlan.