2016. január 10., vasárnap

THE FUNHOUSE (1981)

Tobe Hooper, USA

"Az őrület az, ami megrémít minket, mert fogalmunk sincs a határairól, vagy hogy pontosan hová vezet. Ha a TEXASI LÁNCFŰRÉSZES MÉSZÁRLÁS egy horrorfilm, akkor emiatt az őrület miatt az." - Fantasy Film Memory 


A slasher-konjunktúra csúcsidőszakában az amerikai rémfilmgyártás úttörőjének számító Universal Pictures egy "halott tinédzserek a szellemvasúton" forgatókönyv megvalósítását támogatta. Rendező: az a texasi láncfűrészes fószer. A város szélén felállított vándorvurstliban szórakozó fiatalok hirtelen ötlettől vezérelve elhatározzák, hogy zárás után a szellemvasút épületében fogják eltölteni az éjszakát. Pay to get in. Pray to get out! 



A THE FUNHOUSE első ránézésre nem sokban különbözik a többi slashertől. Úgy kezdődik, mint a HALLOWEEN, és úgy végződik, mint bármelyik másik, ellenszenves tiniket daraboló, szende final girljének pokoljárását végigkövető film az alműfajban. Jóllehet megkapta a maga R besorolását, Nagy-Britanniában pedig rákerült a video nasty tiltólistára, korántsem annyira véres, mint azt egy korabeli horrortól elvárnánk (a legvéresebb illúzió valóban csak illúzió, egy bűvészmutatvány része). A kétségkívül jól olajozott Panavision/Dolby Stereo halálmasinát az teszi különlegessé, hogy Tobe Hooper működtette. Neccesnek tűnhet szerzői irányba tolni a témát, mikor nem az alany a szerző (vagyis a forgatókönyvíró - Larry Block egyetlen másik filmes dolgozata az Imdb szerint a CAPTAIN AMERICA sztorija volt, melyet 1985 környékén Tobe Hooper rendezett volna a Cannonnak), csakhogy a THE FUNHOUSE-ban látottak-hallottak többszörösen kimerítik a hooperizmus fogalmát.


Hooper fénykorában kollégái közül fekete humorral felfegyverkezett puritanizmusával tűnt ki, ahogy face-to-(leather)face szembesítette egymással a felvilágosult és a barbár, az új és a régi Amerikát, féktelen farsangi haláltáncba kergetve az összejövetelt. '74-ben (és '76-ban - EATEN ALIVE) ehhez még el kellett zarándokolni az isten háta mögé, a nyolcvanas években viszont szedte a sátorfáját a family, és ők mentek el a városi seggfejekhez (lásd még TEXAS 2). A THE FUNHOUSE mívesen elkészített főcímén a színészek, illetve stábtagok által betöltött pozíciókat a nevek mellett megjelenő bábuk hivatottak jelképezni. A zeneszerző zongorista, a vágó bárdjával lesújtó hóhér, a rendező a szellemvasút bejárata felett terpeszkedő kövér matróna. Ő az, aki a végén kineveti a szüleiknek hazudó, marihuánát szívó, szexen agyaló, tiltott helyre belépő, mások nyomorát kileső, pénzt lopó áldozatokat.


Igazodva Hooper korábbi mozijainak idővonalához, a szabvány slasher-cselekmény estétől hajnalig tart. Kertvárosi családi ház gyerekszobájában berendezett funhouse-ból kiindulva a horrortörténelem felelevenítésén keresztül (a család műkedvelő kisfia a HALLOWEEN-t és a PSYCHO-t újrajátszva terrorizálja nővérét az emeleten, odalent a nappaliban a szülők a FRANKENSTEIN MENYASSZONYÁt nézik a tévében) egy igazi funhouse-ban találjuk magunkat. A műrémségekkel teli kulisszában egy hús-vér monstrum ténykedésének köszönhetően valósággá válik a terror. Úgy elbánok veled, hogy soha nem fogod elfelejteni! Soha! - fenyegeti meg a final girl az őt játékból "meggyilkoló" kisöccsét, mielőtt külön-külön elindulnának a vurstliba. Az előérzetekre támaszkodó Hoopernél a végzet hajlamos idejekorán a falra,
vagy mondjuk egy polaroid képre vetülni.
A dühtől eltorzult arcú lányt és A FARKASEMBER plakátjának részletét tartalmazó fénykép nem csak előre jelzi a szépség és a szörnyeteg találkozását, de a kimerevített pillanat közös nevezőre hozza őket: a szépség, mint szörnyeteg. A THE FUNHOUSE ördöge a részletekben (párhuzamokban) lakozik.

A vurstli lényegében ugyanazt a szerepet tölti be, mint a texasi tanya, ahová annak idején betévedtek a hippik, legfeljebb annyi a különbség, hogy a helyszín az olcsó szórakoztatás igézetével vonzza magához a kölyköket. A vidámpark attrakciói torzszülöttekkel, go-go lányokkal az idejét múlt exploitationt idézik, a szellemvasút a horrorfilmek kísértet járta ódon sötét háza (az épületben játszódó jelenetek hangsávját a hatás kedvéért négycsatornás surroundban keverték). A középosztálybeli komfortzónából a mutatványosok groteszk világába behatolva eljutunk egészen a horror origójához, a láncos-kampós húsfeldolgozóra emlékeztető gépházba. A félelemkeltés masinériája hatalmas fogaskerekeket mozgatva csikorog... 


Az ártalmatlan illúzió és a mögötte lopakodó borzalom ütköztetése szürrealitást teremt, nagyjából A VISZBABÁK HÁZÁnak megfelelő '80-as évekbeli rémfilmet, akkoriban divatossá váló reflexióval a horror popkulturális beágyazottságáról. Hooper előző tévéfilmje, a Stephen King adaptáció SALEM'S LOT ugyancsak szerepeltetett szörnyrajongó kisfiút, de például a CREEPSHOW is moziplakátokkal kidekorált gyerekszobából indul. A nyitány idézetei nem holmi túlbuzgó főhajtások a mesterek előtt, hanem a THE FUNHOUSE valóságának ágyaznak meg. A kezdés tükrében például vaskos iróniát hordoz a jelenetet, amiben az otthonról elszökött kiscsávóra az első szembejövő idegen tréfából fegyvert fog, teli szájjal beleröhögve a gyerek riadt képébe.

Körmönfont módon egy másik párhuzam is kirajzolódik két családi fészek, egy széteső félben lévő kispolgári família és a csepűrágók összezáró közössége között. Egyik oldalon whisky pohárból szolidan alkoholizáló anyuka, tehetetlen apa, egymást terrorizáló gyerekek, a másikon flaskából vedelő, gyerekbántalmazó degeneráltak. A szellemvasutat üzemeltető családfő tőrőlmetszett délvidéki Hooper-suttyó (Just protectin' my family), Frankenstein szörnyének maszkját viselő fiában Bőrpofa kereszteződik a Universal szánalomra méltó kreatúrájával. Ismét egy szubverzív párhuzam: "normálisék" csemetéjét szintén maszkban látjuk először, amint gyilkosságot játszik. Egyikük a horror tömegkultúra fogyasztója, egy horrorfreak, a másik, a valódi gyilkosságok elkövetője, egy freak, aki maga a horror --- 

Van abban valami (posztmodern) perverzió, hogy a szellemvasút peronján dolgozó torzszülöttnek egy hasonlóan szomorú sorsú szörnyalak mögé kell rejtőznie ahhoz, hogy ne hozza rá a frászt a látogatókra, nem beszélve arról, ahogyan Hooper ikonikus hivatkozását a saját elmebajával fertőzi meg. A viccesnek induló, majd felettébb kényelmetlenné váló jelenetben a kurvázásra is kapható jósnő kiveri a szexre vágyó Boris Karloffnak - egy Universal Pictures produkcióban! A félig leskelődő pozícióból felvett, brutális gyilkosságba torkolló esemény talán az egyetlen olyan alkalom a filmben, amikor a rendező hardcore őrülete a maga be- és kiszámíthatatlanságával a felszínre tör. A rákövetkező meghitt családi kupaktanács, melyben az apa "még egy rossz dolog" elkövetésére ösztönzi fiát egy közös pecatúra kilátásba helyezésével, tovább ápolja a TEXASI LÁNCFŰRÉSZESben megismert gonoszkodó szatírát - magával ránt az embertelenségbe, hogy ott valami nagyon is emberit felvillantva tükröt tartson elénk. Apropó embertelenség. Hooper a DVD-n lévő interjúban megerősíti, amit amúgy a film is sejtetni enged: a családból hiányzó anya szerepét egy mutatványos bódéban kiállított emlős tölthette be. Múúúúú...


A slasherekben általában nem a színművészet magasiskoláját gyakorolják, ettől függetlenül akad a társulatban néhány kiváló jellemábrázolást nyújtó színész. A fiatalok közül egyedül Elizabeth 'final girl' Berridge (AMADEUS) érdemes említésre, törékeny lénye a klasszikus Argento-lánykákra emlékeztet. Az apa szerepében Kevin Conway méltó utódja Neville Brandnek az EATEN ALIVE-ból, és még felirat sem kell hozzá. Conway ragaszkodott ahhoz, hogy ő alakítsa a vurstli kikiáltóinak mindegyikét, rájátszva a beltenyészet tematikára.  Jósnőként a kétszeresen Oscar-díjra jelölt Sylvia Miles (ÉJFÉLI COWBOY) magával ragadó drámai erővel teszi tönkre karrierjét. Karakterének neve megegyezik a NIGHTMARE ALLEY jósnőjével ---
Hoopernek ez a mutatványosok között forgolódó 1947-es noir remek adta az ihletet, amikor nekiállt megcsinálni a filmet. (Ha nem mondja, én bizony Tod Browning FREAKS-jére tippeltem volna.) Brian De Palma filmjeiben előforduló William Finley (a PHANTOM OF THE PARADISE címszereplője) külön magánszámot ad elő a bűvészsátorban. Hooper szemlátomást ezeknek a sleazy figuráknak a társaságában érzi leginkább elemében magát, a tini-mészárlást inkább amolyan kötelező feladat gyanánt rendezi le, meglepő önmérsékletről téve tanúbizonyságot a splatter-effektek terén.  


Hooper első két grindhouse mozijával összehasonlítva a kivitelezés multiplexekbe illően polírozott. A díszlet pazar, egy komplett vidámparkot raktak össze az alkalomhoz, a szimfonikus zenét nagyzenekar adja elő, a szélesvásznú képet kapós magyar születésű operatőr fotografálta. A véletlen műve, de a másik híres vurstli-horrort, a valamivel hosszabb című és jóval alacsonyabb költségvetésű INCREDIBLY STRANGE CREATURES WHO STOPPED LIVING AND BECAME MIXED-UP ZOMBIES-t (1964) is Hollywoodba emigrált hazánk fiai fényképezték.


Magyar operatőrökre jellemzően Andrew Laszlo (THE WARRIORS, SOUTHERN COMFORT, RAMBO) maga világította be a díszletet, nagy műgondot fordítva a képkivágatokra (Minden képkocka egy Rembrandt címen írta szakkönyvét). Ahogy a hálás producer hangsúlyozta a Fangoriában, nélküle elúszott volna a költségvetés. A THE FUNHOUSE-ban carpenteresen precíz beállítások, argentósan erős színek, spielberges becsillanások (lens flare - lásd alább) az ismérvei László operatőri munkájának.


Hooper következő melója egy Steven Spielberg felügyelte szellemvasút, a POLTERGEIST volt. Vissza a gyerekszobába.