David Durston, USA
1968 - bemutatják AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJÁt. 1970 - megkezdődik a Manson Család bírósági tárgyalása. Pár hónappal (héttel? nappal?) később egy New York-i exploitation-producer/forgalmazó, bizonyos Jerry Gross (aki tíz évvel később az amerikai mozikba importálja Lucio Fulci ZOMBIját) Romero modern mesterművének a láttán egy kőkemény, a valósággal köszönőviszonyban álló horrorfilmet akar piacra dobni. A piszkos munkát kivitelező és végrehajtó David Durston igazi "one-hit wonder", nevéhez a továbbiakban egy fertőző nemi betegségekkel riogató, elfeledett suspense-dráma (STIGMA), meg néhány melegpornó (MANHOLE) fog tapadni. Némi fejtörés után eme derék ember a Mansonék körül kialakult hippi-ellenes mizériát kötötte össze egy állítólagos megtörtént esettel, miszerint egy közel-keleti faluban a veszettséggel fertőzött lakosok dühöngő őrültekké váltak. A megbízatás lelkiismeretes teljesítése, karöltve az önkontroll hiányával, a producer nevéhez méltó ocsmányságot (gross-out) eredményezett, az első olyan horrorfilmet, amit az amerikai besorolóbizottság X kategóriával jutalmazott.
Summer of Hate ’70: sátánista, drogos hippibanda – négy férfi, négy nő: éljen az esélyegyenlőség! – vándorútján a mindössze negyven jótét lelket számláló Valley Hills környékére keveredik. Karizmatikus vezetőjük (az indiai Bhaskar meggyőző erővel játssza túl a a történet Charlie Mansonját) parancsára először egy helyi lánnyal bánnak el, majd annak állatorvos nagyapját is alaposan elagyabugyálják, fájdalomdíjként egy adag LSD-t nyomva le a torkán. Amíg az öreg odahaza első rossz tripjét éli át (csak a rendezői változatban), addig a talpraesett unoka fogja a konyhakredencnek támasztott shotgunt, és kezébe veszi a dolgokat. A kis állatorvos palánta lelő egy veszett kutyát, az állat fertőző vérét befecskendezi a pékségben árult húspitékbe, amiket a környék egyik üresen álló házába beköltözött csöveseknek ad el. A drogok és a veszettség (vagy ahogy a filmbéli doktor nevezi: hidrofóbia, víziszony) közös többszörösének hatására a habzó szájú "zombik" gyilkos ámokfutásba kezdenek, melynek során az egyik bögyös maca egy egész építőmunkás brigádot is megfertőz. Mivel lehetne megfékezni az erőszakszervezetbe tömörült segédmunkások és víziszonyos hippik dühöngését? A peace és love jelszavakkal biztosan nem, de ha kéznél van egy locsolócső…
AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA parafrázis nem hagyhatta hidegen George A. Romerót sem, a ragály sújtotta kisváros megkergülését elbeszélő THE CRAZIES-ben viszont láthatjuk a süketnéma lányt játszó Lynn Lowry-t, valamint az önmagát felgyújtó vietnami buddhista szerzetes ikonikus alakja előtti „tisztelgést”. A veszettség tüneteit magyarázó montázs párját a HOLTAK HAJNALÁban találjuk. De akadjunk is le a Romero-párhuzamról (és akkor a Cronenberg-párhuzamról még nem is beszéltünk - lásd PARAZITÁK/VESZETT), mert az I DRINK YOUR BLOOD önmagában véve is élményszámba megy, amennyiben képesek vagyunk magunkévá tenni egy szubkulturálisan idejét múlt, financiálisan lepukkant horrorfilmet. Kezdetben nem ígér többet prózai rape n’ revenge-nél, aztán átveszi az uralmat a fantasztikum (mutációs-inváziós narratíva), a spontaneitás és az abból fakadó káosz. A fokozás a ló másik oldalára löki át a filmet, a munkavédelmi sisakban támadó melósok látványa már-már paródiába hajlik. A hol szándékos (a verekedés közben kieső műfogsor), hol szándéktalan komolytalanság ugyan csorbítja a horror élét, a trashfilmes szórakozásnak nem szab gátat. Frank Henenlotter vagy Peter 'Bad Taste' Jackson valami hasonlóval álltak volna elő, ha korábban érkeznek a színtérre.
A rock és szintetizátor zenére gerjedő lendületet látva nem is hinnénk, hogy a rendező egy tanáremberes, ötven körüli fazon (ő játssza a helység orvosát); a generációs különbség legalább részben magyarázza, miért ábrázolta oly ellenszenvvel az ellenkultúrát.
A vietnami háború elleni tömegtüntetések, utcai zavargások tükrében egy poszt-hatvannyolcas osztályharctól való félelem mutatkozik meg abban, ahogy a feltűnően vegyes etnikumú hippik anarchista ideológiájukkal megfertőzik a munkásosztályt, a "háborút hazahozva" együttes erővel támadást indítanak a visszaszorulóban lévő decens Amerika utolsó mentsvárát jelképező település ellen. A reakciós rémálom befejezése ismét csak AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJÁra rímel, a romerói irónia vagy kétértelműség jele nélkül az átkozottakat ("poor bastards") a rendőrség nemes egyszerűséggel halomra lövi.
Szubtextus-veszély vége, elő a vasvillákkal!
Vigyázat, szubtextus! Avagy mire (nem) gondolt a költő?
"Days of Rage"
1969. október 6. és 11. között heves zavargások zajlottak Chicagóban, amikor a háború ellen tüntető fiatalok egy radikális csoportja felrobbantotta az Egyesült Államok egyetlen rendőrnek emléket állító emlékművét. Ezután a tüntetők körülbelül 300 fős csoportja – botokkal, kövekkel, gázálarcokkal, elsősegélycsomagokkal felszerelkezve – törni-zúzni kezdett az utcán, majd összecsapott a kivezényelt rendőrökkel. A zavargások során hat tüntetőt lelőttek és több mint 70-et letartóztattak. (Wiki)
Szubtextus-veszély vége, elő a vasvillákkal!
Csonkítások, belezés, felnyársalás - sokszor fényes nappal, premier plánban, amit meg nem mutatnak, azt is csak azért, mert a kezdetleges trükkökkel nem tudták kivitelezni. A mozitörténelem ezen pontján H. G. Lewis óta nem rendeztek ennyire eXplicit trancsírpartit. A szex és erőszak párosításával már valamivel óvatosabban bántak, mert miközben különféle atrocitásokkal támadják le a nézőt, nem kímélve se állatot, se terhes nőt (egy különösen ízléstelen célozgatás a Sharon Tate-gyilkosságra), a cselekményt mozgásba hozó nemi erőszak diszkréten a képen kívülre került.
A produkció kategóriáján belül tisztességgel lett összecsapva, a fontosabb mozzanatoknál (amikor éppen nem párbeszédeket örökít meg a rendező) a képkompozíciók jók, a vágás feszes, maroknyi jelenet megkörnyékezi a TEXASI LÁNCFŰRÉSZES MÉSZÁRLÁS elevenségét. Mivel annak idején szerteszéjjel forgalmazták az Egyesült Államokban (különféle öncenzúrázott formában), engedjük meg a feltételezést, hogy az I DRINK YOUR BLOOD zabolátlan vadságának volt némi ráhatása arra, hogy egyre erőteljesebb horrorfilmek születtek Hollywoodon kívül. Száz szónak is három a vége: Esszenciális Grindhouse Élmény.