2010. január 26., kedd

THE LEMON GROVE KIDS (cirka 1965)









Ácsi! Mi a túró ez? ----> hát Ray Dennis Steckler "házivideója"! Steckler az imádni valóan különc THE INCREDIBLY STRANGE CREATURES WHO STOPPED LIVING AND BECAME MIXED-UP ZOMBIES szörnymusicaljével vonult be a rosszfilmesek panteonjába, de érdemes a többi munkáját is felkutatni, köztük ezt az Európában teljesen ismeretlen negyvenes évekbeli komikus formáció (Bowery Boys) mintájára készült három részes szkeccsfilmet.

A tévésorozatnak szánt családi vállalkozást nem karolta fel egyetlen producer sem, így Stecklerék az árván maradt három, egyenként huszonöt perces epizód kópiáival a hónuk alatt nekivágtak Amerikának, városról városra cserkészve be a helybeli kölköket. A THE MANIACS ARE LOOSE (= THRILL KILLERS) és a STRANGE CREATURES-ben már bevált kosztümös közönség közé rohangálás csak tetézte a matinék frenetikus hangulatát.

Az első tekercs korai Sam Raimi / Peter Jackson 16mm-es agyalágyult brillírozásaival vetekszik, egy slapstick anarchia, amit az ötletes mise-en-scène (a Cahiers du Cinemában láttam ezt a kifejezést) és a dinamikus vágástechnika tesz szórakoztatóvá, még ma is. Steckler egy tehetséges Ed Wood, vagy inkább egy nagyon szegény Tim Burton: ő is csinált egy Batmant (RAT PHINK A BOO BOO, 1964), és a feleség, Carolyn Brandt is elsőrangú Vampira imitátornak bizonyult a "The Lemon Grove Kids Meet the Grasshopper and the Vampire Lady from Outer Space"-ben.

A valamivel jobb nyersanyagra és élő hangrögzítéssel készült epizód egy kubikustól húsz dollárért vásárolt bádogűrhajó köré lett kitalálva, a maradék 1880 dollár a negatív előhívására ment el. Ha nem is annyira svungos, mint az előző, a Scooby Doo pszichedeliát talán még jobban hozza, mint maga a rajzfilmsorozat. A harmadik kalandban ("The Lemon Grove Kids Go To Hollywood") már érezni, hogy fárad a stáb, nincsenek se múmiák, se ufók, csak Steckler két pici lánya és Cee Bee Beaumont (Carolyn Brandt), a hollywoodi sztár, akit elrabol két tökfej, de Cee Bee utolsó filmje akkora bukta volt, hogy nem hajlandó érte váltságdíjat fizetni a producer.

Ezeket a garázsrocktól hangos, hatvanas évek kertvárosi Amerikáját dokumentáló barkácsmozikat jobban élveztem, mint ahogyan illett volna - a „Guilty Pleasures” címke a dvdborítón ezúttal telitalálatnak bizonyult. A napsütötte hepajra némi árnyékot vet, hogy ez a jófej családapa, az összetéveszthetetlen külsejű Steckler (aka. Cash Flagg) pár évvel később elváltan és legagyásodva hardcore pornókat forgat az életben maradásért. A Lemon Grove Street neki olyan lehetett, mint az Elveszett Paradicsom.