(szöveg: N.M.A. + járulékos dolgok by Deliria)
„Hogyan csináltam Hollywoodban száz filmet úgy, hogy sohasem vesztettem rajtuk egy fityinget sem”, nagyjából így hangzik Corman életrajzi könyvének a címe. A THE INTRUDER-rel bizony ráfizetett, hosszú karrierjének egyik ritka bukását könyvelhette el vele, mivel az American International Pictures (AIP) nem volt hajlandó forgalmazni. Visszatekintve azonban ez volt az egyik legjobb filmje a „száz” közül.
Claxton poros kisváros az összes előítéletet boldogan keblére ölelő amerikai Mélydélen, ahol ha a bőrszíned elüt az ideálisnak kikiáltott hófehértől, a polgártársaid szívesebben látnának a helyi állatkertben rácsok mögött, mint kollegaként az irodában. A nyugodtnak távolról sem nevezhető hangulatot csak fokozza, hogy az új törvény értelmében az iskolában a fehér gyerekeknek nemsokára fekete osztálytársai lesznek.
Már csak az indulatok kanócát kell meggyújtani, és elszabadul a pokol. Ezt a feladatot az önjelölt provokátor, Adam Cramer (William Shatner) vállalja magára, aki patyolattiszta zakójában és nadrágjában (naná, hogy mindkettő fehér) és jól fésült hajával azért érkezik Claxtonba, hogy előbb-utóbb minden „tisztességes” fehér férfit a Klu Klux Klán jelmezébe bújtasson. Cramer született intrikus, rögtön tudja, milyen fajvédő (valamint antikommunista és zsidógyűlölő) dumával vegye le a lábáról a közösség legtehetősebb tagját (Robert Emhardt), aki ezek után feltétel nélkül támogatja. Ha már könnyedén befolyásolható emberek közé került, szépen elcsábítja a hotelben mellette lakó utazóügynök nejét (Jeanne Cooper) − aki hiába undorodik a rámenős és szemét fickótól, mégsem képes ellenállni neki −, akárcsak a helyi lap liberális szerkesztőjének lányát (Beverly Lunsford) is. Cramer folyamatosan uszít, aminek hatására egy idő után a környék legnépszerűbb embere lesz, és bár hangsúlyozza, hogy erőszakmentesen akar minden négert visszaüldözni Afrikába, miután valakik Molotov-koktélt dobnak a feketék templomába, és az a lelkész halált okozza, az események nem várt fordulatot vesznek…
Az Oscar-díjakat odaítélő Amerikai Filmakadémia 2009-ben szakított a hagyományokkal, és bizonyos szobrocskákat már a hivatalos ceremónia előtt átadott − köztük volt Roger Cormané is, aki egész életművéért kapta meg a rangos elismerést. Akik meg szeretnék tudni, miért kap Oszkárt egy B-film pápaként − sokak által csupán „szennyfilmgyárosként” − számon tartott producer-rendező, az gyönyörködjön egyet a MASQUE OF THE RED DEATH kosztümös Poe-horrorjában, hagyja, hogy elragadja a THE TRIP pszichedelikus vizuális orgiája, valamint nézze meg a recenzió tárgyát képező THE INTRUDER-t, amely egy letaglózóan feszült, igaz történeten alapuló realista dokudráma. Mellesleg nyugodtan tekinthető egyfajta drive-in kiáltványnak is, amely ráadásul két évvel a polgárjogi törvény megszületése előtt került a mozikba.
A film − sok későbbi southern drámával ellentétben − nem zárja regionális karanténba a rasszizmust, Shatner Cramerje szofisztikált északi fickó; azon se lepődne meg a néző, ha konkrétan Washingtonból szalajtották volna felforgatni. A stáb egyébként igen veszélyes helyszíneken dolgozott, ahol a filmben bemutatott események bármikor bekövetkezhettek volna a valóságban is. Azt a jelenetet például, amelyben a feltüzelt tömeg egy ártatlanul nemi erőszakkal vádolt fekete fiút aláz meg, kénytelenek voltak két különböző városban felvenni, mert az első lakosainak, miután kiderítették, milyen témájú film készül az orruk előtt, meglehetősen nagy lincselhetnékjük támadt.
Akik William Shatnert eddig csupán a klasszikus STAR TREK-saga Kirk kapitányaként, avagy T. J. Hookerként ismerték, óriási meglepetésre számíthatnak. Gátlástalanul törtet, megszerzi, amit akar, a nők sem mondhatnak neki nemet, viszont gennyes kis alak és gyáva féreg is egyben. Pozitív kategóriában léteznek jó, nagy és óriási színészek. Shatner a The INTRUDER-ben nyújtott alakításával az óriások közé emelkedett.
- N.M.A.