Az 1968 - 1985 között ténykedő „Il mostro” (A rém) Olaszország első számú sorozatgyilkosa. Éjszakánként a napsütötte Toszkána vidékén portyázva parkoló autókban szeretkező párokkal végzett Beretta típusú lőfegyverével; a nők melleit levágta, nemi szervüket kimetszette.
„Újhold éjjele volt, a gyilkos alighanem csöndben lopódzott a közelükbe.
Egy darabig figyelte őket, ahogy szeretkeznek a kocsiban,
és akkor csapott le rájuk, amikor a legvédtelenebbek voltak.
A lánynak kegyetlenebb halál jutott – a gyilkos leszakította a bal mellét.”
(részletek Douglas Preston A firenzei rém című könyvéből. Illusztráció: TORSO)
Az 1981 júniusában elkövetett kettős gyilkosságkor derült fény arra, hogy egy hét évvel korábban a környéken történt, megoldatlanul maradt bűncselekmény folytatásáról van szó. A rendőrség sorban tartóztatja le a gyanúsítottakat, de a Firenze környéki kettős gyilkosságok folytatódnak, egészen 1985-ig. Az éppen aktuális rém-jelölt bírósági tárgyalása sem vezet sehová, az ügyet új főnyomozóra bízzák. Renzo Perugini kidobja az addigi aktákat, beüzemeli az irodában porosodó IBM számítógépet, és a profil alapján letartóztat egy gyilkosságért, nemi erőszakért és egyéb bűncselekményekért korábban már elítélt idős parasztot. Az 1994-es tárgyalás világraszóló médiaesemény, Thomas Harris előszeretettel mutatkozik Perugini felügyelő társaságában (a Firenzében játszódó Hannibált ezután írja meg).
Mikor Perugini rémét is felmenti a bíróság, az őt követő Michele Giuttari, egy előléptetésért bármire képes szuperpoliziotto, még Harris regényeit is alulmúló teóriával tartóztat le embereket: a gyilkosságokat egy női testrészeket feláldozó sátánista szekta rendelte meg.
2006-ban rövid időre lesittelik Mario Spezi bűnügyi tudósítót, mondván: annyi mindent írt össze az esetről, biztosan ő a rém bűnsegédje. Ezzel az erővel akár Sergio Martino rendezőt is őrizetbe vehették volna, hiszen a TORSO-ban elég pontosan reprodukálta azt a gyilkosságot, ami akkor még meg sem történt (lásd a fenti képkockákat). Spezi gyanúba keverése mögött valójában az állt, hogy újságíróként éveken át kritizálta az ügyészségi vizsgálatok menetét, az olasz Kék Fény adásában bizonyítékokkal cáfolta meg azokat az "eredményeket", amiket Giuttari felügyelő a nagy példányszámban eladott könyvében is népszerűsített.
2006-ban rövid időre lesittelik Mario Spezi bűnügyi tudósítót, mondván: annyi mindent írt össze az esetről, biztosan ő a rém bűnsegédje. Ezzel az erővel akár Sergio Martino rendezőt is őrizetbe vehették volna, hiszen a TORSO-ban elég pontosan reprodukálta azt a gyilkosságot, ami akkor még meg sem történt (lásd a fenti képkockákat). Spezi gyanúba keverése mögött valójában az állt, hogy újságíróként éveken át kritizálta az ügyészségi vizsgálatok menetét, az olasz Kék Fény adásában bizonyítékokkal cáfolta meg azokat az "eredményeket", amiket Giuttari felügyelő a nagy példányszámban eladott könyvében is népszerűsített.
Joggal kérdezhetnénk, hol maradnak az olasz filmproducerek? Az évszám 1985, ekkor egyszerre két giallo is rávetette magát a máig nyitva maradt maradt ügyre.
FIRENZE! L’ASSASSINO E’ ANCORA TRA NOI
Camillo Teti
IL MOSTRO DI FIRENZE
Cesare Ferrario
Az IL MOSTRO DI FIRENZE forgatókönyvírói a már említett Mario Spezi 1983-as, azonos című könyve alapján dolgoztak. A konzultánsként személyesen is közreműködő Spezi bemutatta a rendezőt a firenzei főügyésznek, akit meggyőztek, hogy a film majd segít az elkövető kézre kerítésében. A találkozó eredményeként megkapták a forgatási engedélyt az eredeti helyszíneken. A nyitányban rekonstruált ’85 szeptemberi gyilkosság a forgatás előtt két hónappal történt. Az áldozatok hozzátartózói megpróbálták betiltatni a filmet, amit aztán csak húsz perccel rövidebb változatban engedélyeztek bemutatni, az összes gyilkossági jelenetet el kellett távolítani. Olaszország egyik legnagyobb forgalmazója, a Titanus inkább úgy döntött, leveszi a műsorról és megtámadja a határozatot. A sikeres fellebbezés után a film a Toszkán régió kivételével visszakerült a mozik műsorára.
A főszereplő egy firenzei író (Spezi alteregóját az ex-spagettiwestern sztár Leonard Mann alakítja), aki a rémről szóló regényén dolgozva tények és feltevések alapján, a megérzéseire támaszkodva megpróbál fantomképet összeállítani a fejében. Operaelőadás közben (Otello éppen megfojtotta Desdemónát) felfigyel a szemközti páholyban ülő furcsa párra. Attól kezdve, hogy arcot kap a mániákus, a valóság végleg egybemosódik a hagymázas írói képzelettel. Vajon mi motiválhat egy embert ilyen bestiális tettek elkövetésére? Gyerekkori trauma, domináns anya, impotencia – Freud tanulmánykötetéből előlépett figurának köszönhetően a true crime vonalon elinduló, a gyilkosságokat valósághűen ábrázoló krimit be lehet sorolni a giallo-fantáziák közé.
A 100 perces vágatlan változat hosszan elnyújtott, morózus szintetizátor-zenével aláfestett stalk & slash részei sikeresen rányomják nyomasztó bélyegüket a filmre, de sem sorozatgyilkosos lélektani thrillerként (alla EMBERVADÁSZ), sem perverziókban bővelkedő giallóként (alla TORSO) nem lehet sikerről beszélni akkor, amikor az egész úgy néz ki és úgy van eljátszva, mint egy tévéfilm. Az IL MOSTRO DI FIRENZE Spezi és a filmesek spekulációját tárta a nagyérdemű elé, rájátszva arra a firenzei közhangulatra, amiben mindenkinek megvolt a maga elképzelése a tettes kilétéről. Egy valami biztos: a bemutatót követően vége szakadt a gyilkosságsorozatnak.
A másik delikvens származása még kétesebb, jobban mondva deliriásabb. A FIRENZE! L'ASSASSINO E' ANCORA TRA NOI rendezőjének neve ugyan nem mond semmit (leszámítva, hogy a THE BIRD WITH THE CRYSTAL PLUMAGE produkciós vezetője volt), a forgatókönyvet régi bajkeverők jegyzik: a THE CASE OF THE BLOODY IRIS-en is együttműködő Giuliano Carnimeo és Ernesto Gastaldi. Míg Cesare Ferrario megkímélte nézőjét a legvéresebb részletektől, addig Camillo Teti nem volt rest filmje vége felé a rém-tettet leplezetlenül bemutatni mellestül, vaginástul (a giallo-kalauzok a THE NEW YORK RIPPER-hez hasonlítják). A stáb az eredeti helyszíneken akart dolgozni, de a feldühödött helybéliek elhajtották őket, a kényszerből Rómában leforgatott filmet a Firenze és környékén működő mozik nem voltak hajlandóak műsorra tűzni.
A rendőrségi jelentésekből és újságcikkekből összeollózott események ezúttal egy Firenzében kriminológiát hallgató egyetemista kíváncsi szép szemein keresztül elevenednek meg. Amennyiben közvetlenül előtte láttuk az IL MOSTRO DI FIRENZE-t, a rettegésen kívül erős déja vu érzés lesz rajtunk úrrá a gyilkossági jelenetek láttán. A diáklány a rémről akarja megírni szakdolgozatát, de a körülötte forgolódó gyanús alakok megpróbálják lebeszélni róla. Újdonsült szerelme, a patológus szakszerűen bánik a szikével, véres kesztyűket dobál a szemetesbe, ugyanazt a fajta gyógyszert szedi, mint a gyilkos és szereti a klasszikus horrorfilmeket! A szatír-mágnes vörös pulóvert viselő lány magánnyomozása során ellátogat egy város széli vendéglátóipari egységbe, ahonnét éjszakánként a lehallgatókészülékekkel, nyomkövetőkkel felszerelt kukkolók portyára indulnak. Amikor nőismerőse is a rém áldozatává válik, őt magát pedig többször megkörnyékezi a mentőautót vezető Halál, a paranoid állapotba került kriminológus-jelölt sarokba vágja tankönyveit egy spiritiszta szeánsz kedvéért. A szeánsz alatt "élő közvetítésben" lezajlik az addig ismert utolsó gyilkosság, ugyanaz, ami az IL MOSTRO DI FIRENZE nyitányául szolgált.
A szűnni nem akaró izgalmak egy Hitchcock-klasszikusokat vetítő moziban érnek végett, ahová az egyre gyanúsabban viselkedő patológus ült be. A Hitchcock-film befejeződött, a szeánszról visszatért lány és barátja a L'assassino é ancora tra noi („A gyilkos még mindig köztünk van”) nyitó jelenetét nézik a vásznon. Közvetlenül mellettük, a közönség soraiban ott ül az assassino... Az elkövetőknek volt képük kiírni a vége főcím elé, hogy filmjük közszolgálati célú és remélik, a hatóságok segítségére lesz. Csapnivaló rendezés, égetni való forgatókönyv, rémes alakítások – Camilo Teti giallójával ölni lehet, annyira rossz. Ugyanezen okok miatt van benne valami lenyűgöző, hogy ezt így, ebben az összecsapott formában odavetették a nézők elé. Enyhítő körülményként fel lehet hozni, hogy csipkedniük kellett magukat, ha be akarták előzni a konkurens produkciót (végül sikerült két hónappal előbb bemutatni). A horror-krimi klisék módszeres alkalmazása mellett a film tartalmaz néhány olyan true crime részletet, amit az IL MOSTRO DI FIRENZE kihagyott – ilyen a „Kukkolók bárja”, aminek közelében az egyik gyilkosság történt. A L'ASSASSINO E' ANCORA TRA NOI alantas anyagi céloktól vezérelt, morbid exploitation, amely képes az IL MOSTRO DI FIRENZE-ből egy intellektuálisabb, őszintébb filmet csinálni, pedig azt se lehetne kiállítani az Uffiziben.
Összehasonlítva a fénykor Techniscope/Eastmancolor giallóival, a két instant fogyasztásra szánt film sivár külalakjával, tévébarát képarányával talán többet árul el a nyolcvanas évek Olaszországáról, mint magáról a sorozatgyilkosról. A jet-set időknek vége, konfekciódivat és konfekció autók, a közszemlére tett J&B üvegeket felváltotta a táskákba rejtett angyalpor. A válságba került filmiparban a külföldi piacokat megcélzó producerek helyett adóelkerülésben érdekelt üzletemberek kalkulálták ki a költségvetéseket.
Elkalkulált költségvetés okozta a vesztét a harmadik 1986-ban elkezdett Il mostro mozifilmnek. A Horror Assassination-t (munkacím) fizetésképtelenség miatt nem tudták befejezni, és csak jóval később, állami finanszírozás igénybe vételével vágták készre, méghozzá úgy, hogy a hiányzó jeleneteket a L'ASSASSINO E' ANCORA TRA NOI-ból vették "kölcsön"! Ilyenkor szokták mondani, hogy hiszem, ha látom, de egyelőre nem találtam kópiát. A mű végül 1991-ben látott először napvilágot videokazettán 28 MINUTO címen (cinikus utalás az olasz filmtörvény 28-as cikkelyére. A költségvetések állami hitelezéséről szóló Articolo 28-at a sorozatos visszaélések miatt pár éven belül hatályon kívül helyezték).
A toszkán származású Daria Nicolodi (Dario Argento exfelesége) is írt egy témába vágó forgatókönyvet, amiből saját maga akart rendezni egy giallót, valamint eljátszotta volna a rém anyját, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a gyilkos egy vérfertőző család sarja. Néhány fenyegető telefonhívás után meghiúsult a filmterv. Maga Argento a kezdetektől érdeklődést mutatott az ügy iránt, saját Il mostro teóriáját 1985-ben a La Nazione első oldalán közölte egy hosszú cikkben (ez az a firenzei napilap, aminek Mario Spazi dolgozott). A THE CARD PLAYER firenzei bemutatóján újságírói kérdésre elmondta, lehetséges, hogy egyszer majd megpróbálkozik egy adaptációval.
És akkor kaptuk a hírt, ami a Rém legRémesebb Rémtetteivel vetekszik:
Tom Cruise filmszínész/producer Douglas Preston magyarul is megjelent könyvét elolvasva így kiáltott fel: A firenzei rém – de hiszen ez én vagyok! és felvásárolta a megfilmesítés jogait.
A hamisítatlanul amerikánus non-fikciós könyv tényleg olyan, mint egy előtanulmány valami szeriálkiller mozihoz, a péklapáttal adagolt tényeken keresztül kibontakozó sokszereplős, bonyolult sztori hatásvadász prózával lett olvashatóvá téve („...fojtogató takaróként borult a városra a rémtől való rettegés.”). Douglas Preston író/újságíró 2000-ben érkezett Firenzébe, hogy megírjon egy ott játszódó krimit (Preston Dan Brown féle efbíájos/misztikus kalandponyvákban utazik). Találkozik Mario Spezivel, és közösen nekilátnak oknyomozni egy majdan megjelenő besztszeller reményében. A 2008-ban kiadott true crime regényük konklúzióját a giallisták már ismerhetik: az idilli táj megannyi perverzió melegágya, mindenkinek van valami titkolnivalója a múltjában, az igazságszolgáltatás meg iszonyat béna és velejéig korrupt. Welcome to Italy.
