2010. december 9., csütörtök

A firenzei rém


Az 1968 - 1985 között ténykedő „Il Mostro” (A Rém) Olaszország első számú sorozatgyilkosa. Éjszakánként a Napsütötte Toszkána vidékén portyázva parkoló autókban szeretkező párokkal végzett; a nőknek kimetszette nemi szervét, mellüket levágta.

„Újhold éjjele volt, a gyilkos alighanem csöndben lopódzott a közelükbe.
Egy darabig figyelte őket, ahogy szeretkeznek a kocsiban,
és akkor csapott le rájuk, amikor a legvédtelenebbek voltak.
A lánynak kegyetlenebb halál jutott – a gyilkos leszakította a bal mellét.”
(részletek Douglas Preston A firenzei rém című könyvéből. Illusztráció: TORSO)

Az 1981 júniusában elkövetett kettős gyilkosságkor derült fény arra, hogy egy hét évvel korábban a környéken történt, megoldatlanul maradt bűncselekmény folytatásáról van szó. A rendőrség sorban tartóztatja le a gyanúsítottakat, de a Firenze környéki kettős gyilkosságok folytatódnak, egészen 1985-ig. Az éppen aktuális Rém-jelölt bírósági tárgyalása sem vezet sehová, az ügyet új főnyomozóra bízzák. Renzo Perugini kidobja az addigi aktákat, beüzemeli az irodában porosodó IBM számítógépet, és a profil alapján letartóztat egy gyilkosságért, nemi erőszakért és egyéb bűncselekményekért korábban már elítélt idős parasztot. Az 1994-es tárgyalás világraszóló médiaesemény, Thomas Harris előszeretettel mutatkozik Perugini felügyelő társaságában (a Firenzében játszódó Hannibált ezután írja meg).


Mikor Perugini rémét is felmenti a bíróság, az őt követő Michele Giuttari, egy előléptetésért bármire képes szuperpoliziotto, még Harris regényeit is alulmúló teóriával tartóztat le embereket: a gyilkosságokat egy női testrészeket feláldozó sátánista szekta rendelte meg!

2006-ban rövid időre lesittelik Mario Spezi oknyomozó újságírót, mondván: annyi mindent írt össze az esetről, biztosan ő a Rém bűnsegédje. Ezzel az erővel akár Sergio Martino rendezőt is őrizetbe vehették volna, hiszen a TORSO-ban elég pontosan reprodukálta azt a gyilkosságot, ami akkor még meg sem történt (lásd a fenti képkockákat). Spezi gyanúba keverése mögött valójában az állt, hogy éveken át kritizálta az ügyészségi vizsgálatok menetét, az olasz Kék Fény adásában bizonyítékokkal cáfolta meg azokat az "eredményeket", amiket Giuttari felügyelő a nagy példányszámban eladott könyvében is népszerűsített.


Joggal kérdezhetnénk, hol maradnak az olasz filmproducerek? Az évszám 1986, ekkor egyszerre két giallót is megihletett a máig nyitva maradt maradt ügy.

FIRENZE! L’ASSASSINO E’ ANCORA TRA NOI
Camillo Teti

IL MOSTRO DI FIRENZE
Cesare Ferrario

Az IL MOSTRO DI FIRENZE hitelességét a stáblistán feltüntetett, az esetről írt azonos című könyve által akkor már Itália szerte közismert riporter, a már említett Mario Spezi volt hivatott garantálni. Az áldozatok hozzátartózói megpróbálták betiltatni a filmet, amit végül csak húsz perccel rövidebb változatban lehetett bemutatni.


A másik delikvens származása még kétesebb, jobban mondva deliriásabb. A FIRENZE! L'ASSASSINO E' ANCORA TRA NOI rendezőjének neve ugyan nem mond semmit (leszámítva, hogy a THE BIRD WITH THE CRYSTAL PLUMAGE produkciós vezetője volt), a forgatókönyvet régi bajkeverők jegyzik: a THE CASE OF THE BLOODY IRIS-en is együttműködő Giuliano Carnimeo és Ernesto Gastaldi. Lehet, hogy bűn rossz az egész (’86-ban már az olaszok sem tudtak giallót csinálni), de az ízléstelenséget nem spórolták ki belőle. Míg Ferrario filmje inkább egy tévédrámára hasonlít, addig Camillo Teti nem rest a Rém-tetteket leplezetlenül bemutatni, mellestül, vaginástul (a különböző giallo-kalauzok a THE NEW YORK RIPPER-hez hasonlítják a szóban forgó jeleneteket). A stáb az eredeti helyszíneken akart forgatni, de a feldühödött helybéliek elhajtották őket, az elkészült filmet a Firenzében és környékén működő mozik nem voltak hajlandóak műsorra tűzni.


A toszkán származású Daria Nicolodi (Dario Argento exfelesége) is írt egy témába vágó forgatókönyvet, amiből saját maga akart rendezni egy giallót, valamint eljátszotta volna a Rém anyját, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a gyilkos egy vérfertőző család sarja. Néhány fenyegető telefonhívás után meghiúsult a filmterv. Maga Argento a kezdetektől érdeklődést mutatott az ügy iránt, saját Il Mostro teóriáját 1985-ben a La Nazione első oldalán közölte egy hosszú cikkben (ez az a firenzei napilap, aminek Mario Spazi dolgozott). A THE CARD PLAYER firenzei bemutatóján újságírói kérdésre elmondta, lehetséges, hogy egyszer majd megpróbálkozik egy adaptációval.

És akkor kaptuk a hírt, ami a Rém legRémesebb Rémtetteivel vetekszik:


Tom Cruise filmszínész/producer Douglas Preston magyarul is megjelent könyvét elolvasva így kiáltott fel: A firenzei rém – de hiszen ez én vagyok! és felvásárolta a megfilmesítés jogait. 


A hamisítatlanul amerikánus non-fikciós könyv tényleg olyan, mint egy előtanulmány valami szeriálkiller mozihoz, a péklapáttal adagolt tényeken keresztül kibontakozó sokszereplős, bonyolult sztori hatásvadász prózával lett olvashatóvá téve („...fojtogató takaróként borult a városra a rémtől való rettegés.”). Douglas Preston író/újságíró 2000-ben érkezett Firenzébe, hogy megírjon egy ott játszódó krimit (Preston Dan Brown féle efbíájos/misztikus kalandponyvákban utazik). Találkozik Mario Spezivel, és közösen nekilátnak oknyomozni egy majdan megjelenő besztszeller reményében. A 2008-ban kiadott true crime regényük konklúzióját a giallisták már ismerhetik: az idilli táj megannyi perverzió melegágya, mindenkinek van valami titkolnivalója a múltjában, az igazságszolgáltatás meg iszonyat béna és velejéig korrupt. Welcome to Italy.