THE PHANTOM OF THE OPERA (1989 - a freddykruegeres)

A DAUGHTER OF DARKNESS kapcsán ígértem további, Magyarországon lencsevégre kapott horrort. Hát íme, Menahen Golan bemutatja:

Gaston Leroux századeleji rém-romantikus regényének ez idáig öt horrorfilmes feldolgozása készült, három közülük hazánkban (egy tévéjáték Maximilian Schell-lel, és Dario Argento baklövése a másik kettő). A Golan névhez méltóan az alábbiakban kész rémregény fog kibontakozni, megalázott rendezővel, szétbarmolt forgatókönyvekkel és világraszóló közönségsikerrel, ami sosem valósult meg.

1988-ban felröppent a hír: Andrew Lloyd Webber és Joel Schumacher közösen nagyszabású mozigiccset állítanak elő a nagysikerű Az Operaház Fantomja™ musicalből. A gyorsreagálású Cannon azonnal bejelentette a maga Fantomját - megtehették, ugyanis az irodalmi mű éppen közkincsé vált, azaz egy fillér jogdíjat sem kellett fizetni utána. Amennyiben Mr. Webber ügyvédei mégis okvetlenkednének, a stáblistán feketén-fehéren ott áll: 

A kosztümös Hammer-filmek világát a modern slasherrel ötvöző horror-remake főszerepére Freddy Kruegert, szül. Robert Englundot szerződtették le. "Az utolsó alkalom lesz, hogy maszkban lépek fel" - nyilatkozta az újságíróknak, útban a bank felé. A rendező egy Hammer-veterán angol úriember, John Hough (TWINS OF EVIL).

 régimódi pre-production plakát 1988-ból

A Cannon tulajdonában lévő londoni Elstree stúdióban elkészítendő filmet a következő Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tervezték bemutatni ünnepélyes keretek között. A  producer a minden elképzelhető hájjal vastagon megkent Harry Alan Towers (most olvasom, hogy még lányokat is futtatott!). Cannonék akkortájt az apartheid sújtotta Dél-Afrikában is gyártottak filmeket, Towers az ottani irodájukat vezette Avi 'Nu Image' Lerner izraeli üzletemberrel közösen. Az év végére a finanszírozási gondokkal küzdő cég túladott a londoni stúdiókomplexumon, a forgatás helyszínét áttették a vasfüggöny mögé, Budapestre.

John Hough: "Harry és én elutaztunk Budapestre meglátogatni Menahem Golant, aki ott forgatta a Koldusoperát (MACK THE KNIFE). Az ötletünk az volt, hogy annak a díszleteit fogjuk használni. Amikor megérkeztem, Golan nem úgy fogadott a bizalmába, mint aki a Fantomot fogja rendezni a számára. Rögtön éreztem, hogy a jelenlétem nem kívánatos. Biztos vagyok benne, hogy akkor már elhatározta, másvalakit fog alkalmazni. Rejtély, miért hívtak egyáltalán Budapestre, nem beszélve arról, miért engem hirdettek meg rendezőként."

A szebb napokat látott veteránt Towers ajánlotta be, miután az Dél-Afrikában lezavarta neki az ÜVÖLTÉS IV-et. Az új rendezőt - akiről a főnök elfelejtett szólni a kirúgott rendezőnek - egy jóval jövedelmezőbbnek bizonyult IV-es, a HALLOWEEN IV alapján bérelték fel.

"Englund felmossa a padlót Claude Rains-szel, Herbert Lommal, Maximilliam Schell-lel, és legalább annyira jó, mint Lon Chaney" - Dwight H. Little, Fangoria 1989 november.

Az amerikai fiatalember felújíttatta az általa dagályosnak ítélt forgatókönyvet, kiegészítve a sztorit egy napjainkban induló és végződő időutazós kerettel. "Három hónapot töltöttünk el azzal, hogy az átírással pergőbb ritmust kapjon a film. Englund fantomja egy szociopata gyilkos, mi több, az elbeszélés módja sokkal grafikusabb, félelmetesebb, mint a többi adaptációé. Ne feledjük, a THE PHANTOM OF THE OPERA alapvetően egy horrorfilm. Ezen a téren mindig határozott állásponton voltam: ez nem egy románc." A producerek olyannyira magabiztosak voltak a leendő sikerben, hogy megíratták a folytatást is The Phantom of Manhattan címen.

Hogy még bonyolultabb legyen a történet, a Cannon két fejese, Yoram Globus és Menahen Golan útjai elváltak, a nagy dobásnak szánt  projektet Golan az általa alapított 21st Century Film Corporationba menekítette át, továbbra is a Budapesten korábban már megfordult Harry Allan Towers (EDGE OF SANITY) produceri segédletével. A Hammer-homázsnak indult, a Freddy-filmek közönségének igényeihez közelített THE PHANTOM OF THE OPERA felvételei végül négy hónapos csúszással, 1989 tavaszán kezdődtek meg.

"Menahen Golannak birtokában volt egy budapesti stúdió azokkal a híres magyar műtermekkel, amikben a háború előtt olyan rendezők dolgoztak, mint Michael Curtiz" büszkélkedett Robert Englund egy korabeli szaklapban. A Mafilm stúdióról van szó, amit Golan nem tulajdonolt, hanem alkalomadtán kibérelt. Az operatőr Golan régi magyar kapcsolata, Ragályi Elemér. A legendásan spórolós mozimágnásnak Ragályi annyi produkciós értéket tudott kifényképezni a díszletből, amennyire egy amerikai televíziós operatőr (általában ilyeneket alkalmazott Golan) aligha lett volna képes, pláne ilyen művészi fokon. Ismertebb hazai arcokat ne keressünk a kamera előtt, a New Yorkban, illetve a viktoriánus korabeli Londonban játszódó filmet USA mozi-piacra szánták, nemzetünk színészeit nem engedték mikrofonközelbe. A stáb szeretett volna bejutni a Magyar Állami Operaházba, az időbeosztás (vagy a bérleti díj?) miatt azonban más helyszínt kellett keresniük. A választás a budapesti operánál kisebb méretű, hasonló neoreneszánsz-eklektikus stílusban épült kecskeméti Katona József Színházra esett.

Szerepet kapott még valamelyik nagytemplom belseje, az egyik gyilkossági jelenetnek a Rudas Gyógyfürdő adott otthont. Dwight H. Little: "A budapesti forgatás lehetővé tette számunkra, hogy gótikus jelleget adjunk a filmnek, hogy felidézzük a londoni utcák hangulatát. A mi meglehetősen alacsony költségvetésünkből soha nem tudtuk volna ugyanezt leforgatni Londonban vagy Párizsban. Az alagutak, az operaház kulisszái, az összes díszlet már fel volt építve." Mint említve volt, Menahen Golan Koldusoperájának átalakított díszletei között zajlott a forgatás. 

Robert Englund: "Budapesten nagyszerű stáb várt minket, akik már dolgoztak Anthony Perkins-szel az EDGE OF SANITY-n. Nagy öröm volt ott forgatni, mivel Magyarországon a filmipar állami kézben van. Ez azt jelenti, hogy minden este 18:30-kor befejeztük a munkát. Ez roppantul tetszett nekem. Hollywoodban addig dolgozol, amíg kész nem vagy a munkáddal. Budapesten meló után még el tudtam menni vacsorázni, nézelődni... A város olyan, mint egy mocskos Párizs, az éjszakai élet nagyon bizarr. Bementem egy bárba és figyeltem, ahogy egy orosz társaság megpróbál foghíjas Meg Tilly-hasonmásokat felszedni. Fura volt."

New York, napjainkban. Christine, a fiatal szoprán (Jill Schoelen – THE STEPFATHER) az antikváriumban rábukkan egy XIX. századi zeneszerző / pszichopata sorozatgyilkos elfeledett művére. A rossz ómen ellenére (a kotta elkezd vérezni) az ambiciózus leányzó elhatározza, hogy Erik Destler Diadalmas Don Juanját fogja elénekelni legközelebbi Broadway-meghallgatásán. A szereplőválogatáson fejére esik egy homokzsák, és ahogy az az Olcsó Forgatókönyvírói Fogások nagykönyvében meg van írva, a száz évvel korábbi London operaházának deszkáin találja magát. Az operaház fantomja,  Freddy  Destler (Robert Englund) szívszerelmének énekesi pályafutását kegyetlen gyilkosságok elkövetésével mozdítja előre. A XIX. századi kaland végén Christine New York-i meghallgatásán tér magához. Vajon az egész csak egy Rémálom volt? A halhatatlan Destler egy Broadway-producer bőrébe bújva készíti elő a terepet a folytatásnak.

Ez nem egy rémálom, a történelem valóban megismételte önmagát: hajdanán a THE PHANTOM OF THE OPERA  a Hammer stúdió addigi legnagyobb bukása volt, kis híján tönkre téve Terence Fisher rendezői karrierjét. Az új Fantomot az MPAA először X-szel büntette, meg kellett hát kurtítani, a DVD/Blu-ray kiadványokon a mai napig a cenzúrázott változat látható. A dolgon végül az R-besorolás sem segített, a várt siker elmaradt. Intenzív marketingkampány és magas kópiaszám mellett Amerikában a hatmillió dolláros költségvetését sem tudta visszatermelni.

Harry Alan Towers: „Menahen Golan teljes mellszélességgel kiált a film mellett, nagyon akarta, hogy sikeres legyen. Lényegében erre tette fel saját cége, a 21st Century jövőjét. Emlékszem, a nyitás utáni szombaton elmentem az irodájában és tudtuk az adatokból, hogy kudarcot vallottunk. Mindannyian készen álltunk a folytatásra Robert Englunddal, de nem jöhetett létre. A film egekbe szökő eredményekkel szerepelt a premier előtti tesztvetítéseken, a mozikban viszont nem teljesített. Ki tudja miért?” Talán azért, mert a Broadway közönségét Freddy vérfagyasztó kinézete riasztotta el, az MTV csecsén lógó fiatalokat meg az opera nem hozta lázba. Csak a szerelem és a zene tart örökké - szólt a tisztességes horroristában hányingert keltő reklámszöveg a beharangozóban. A produceri célkitűzés, hogy a film mindenkinek tessék, csúnyán megbosszulta magát.

A címszereplő sötét oldalának kihangsúlyozásából és a modernizálásra tett kísérletből kirajzolódik egy kosztümös Freddy, amiben az ördöggel fauszti alkut kötött Fantomból természetfeletti slasher-ikont próbáltak faragni. A kezdeményezés nem ördögtől való, elvégre a RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN sorozat mumusa nem is áll oly távol Gaston Leroux mizantróp hősétől, legfeljebb egyikük nem az a szerelmetes zenebolond, aki búvóhelyén operákat írogat (az alkotók szerencsére odafigyeltek, hogy ne legyen szétáriázva a horrorshow). Robert Englund hol érző lelkű Beethovennek maszkírozva nyúzza hegedűjét, hol málló képű Hasfelmetsző Jackként áldozatait nyúzza meg, hogy aztán bőrüket maszkként viselje (Az Operaház Bőrpofája?). Hollywood viktoriánus akciózásainak trendjét megelőlegezve (A POKOLBÓL*, SHERLOCK HOLMES) a gyanús elemektől körülvett Fantom előkap egy ostort, és átvedlik fekete köpenyes, kungfuzó szuperhőssé (Az Operaház Zorrója?).

A szintúgy a kirúgás szélére került rendező ("rettegtek attól, hogy átvesszük az irányítást") Christine karakterét is átgyúrta, legalábbis szerinte: "Ha Christine széttöri a Fantom szívét, az azért van, mert érdekhajhászként viselkedik. Az én szememben ő egy olyan nő a show-businessben, aki bármire képes, hogy sztár lehessen. Minél kegyetlenebbül gyilkol a Fantom, annál inkább tűnik Christine egoista szörnynek. Ő az, aki provokálja a Fantomot." Íme a történet nőgyűlölő olvasata. Ha minderről nem venne tudomást a néző, az Jill Schoelen Elm utcai szomszéd lányokra hajazó, producer-kompatibilis alakításának tudható be. Az üdvöskét legközelebb a hasonló "színház fantomja" témájú POPCORN-ban láthattuk viszont.

Az előadás legragyogóbb csillaga Ragályi Elemér alkalomhoz illő fényképezése. A meleg tónusokban fényelt, mesteremberes operatőri munka párhuzamba állítható a Hammer stúdiónak egykoron dolgozó képalkotók teljesítményével. A látványtervező Bertalan Tivadar alagsortól az öltözőkig minden szinten pompásan kivitelezett díszleteit sem érheti rossz szó. A szemet gyönyörködtető retro-felszín azonban csak álarc, alóla rendre kikandikál az amerikai kultúrbunkóság fantomja. Ebben a túlzottan gyors lefolyású, a gyilkosságokat futószalagon szállító forgatókönyv éppen annyira ludas, mint a hangeffekteket puffogtató, meglehetősen lapos rendezés, és az a freddisztikus aranyköpködésekkel tarkított szplín, amivel Englund el(ő)adja szerepét. Amikor a kritikust kinyiffantó meg nem értett művész kitép egy szívet, az értelmetlen erőszak;

amikor Vincent Price vetemedik ilyesmire a THEATER OF BLOOD-ban, az úgy hajmeresztő, hogy még értelme is van az elbeszélt történet összefüggésében.

Egy valamiben mégiscsak igaza volt a rendezőnek: ez nem egy románc. A patinás melodráma eddigi legvéresebb feldolgozásáról van szó, a cenzúra után megmaradt effektek csúcsszakemberek keze munkáját dicsérik, köztük a RÉMÁLOM-sorozatban Freddy Krueger pofázmányáért felelős maszkmesterét. A melónak a drámája mindenekfelett az, hogy az eleve kétes ízlésű producer(ek) szemében a horror csupán egy közismert címmel és celebbel eladható, újracsomagolt kirakatáru volt. Ugyanez a stratégia vezetett a 21st Century Film Corporation felemás AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA  remakejéhez.

A tervezett folytatás, a The Phantom of Manhattan (aka. Terror of Manhattan) forgatókönyvét a magyar születésű George Mihalka (MY BLOODY VALENTINE) rendezte volna meg Kanadában. Bár nem valósult meg, a koncepciót nem hagyták teljesen odaveszni: az operából tánciskola lett, a Fantomból nőimitátor. A DANCE MACABRE-t (Haláltánc - keresd a Video 2000 kazettáját) Menahen Golan pénzéből a Magyarországnál is olcsóbb posztszovjet Oroszországban készítették el, a nőnek maszkírozott Robert Englund főszereplésével. Függöny!

Felhasznál irodalom: Mad Movies és Fangoria magazinok. A kölcsön DVD-ért és a színház beazonosításáért köszönet Bálintnak. 

A film magyar forgalmazásának útvesztői kiismerhetetlenek: a Filmvilág 1990 augusztusi számában közölt le nyúlfarknyi mozikritikát, az Imdb 1992-re datálja a honi bemutató dátumát, másvalaki köztévés esti vetítésre emlékszik. Videokazettán nem jelent meg. Akinek van korabeli mozis reklámanyag a birtokában, legyen oly kedves beküldeni a szerkesztőségbe.

* Még valami, amivel okosabb lettem: a Hasfelmetsző Jack sztorit képregényből adaptáló A POKOLBÓL (FROM HELL, 2001) végén két pénzérmét helyeznek a halott felügyelő szemére.

A Fantom egyik "hasfelmetsző jackes" jelenetében ugyanezt teszi áldozatával. 

A görög mitológiában a révésznek fizettek így, hogy átvigye a holt lelket az Alvilág folyóján. Hogy ez szokás volt-e a viktoriánus Angliában, esetleg a Jack the Ripper mítosz része, azt nem tudom megmondani. Kész rejtély ez a Fantom...