2011. december 23., péntek

POPCORN (1991)

Mark Herrier, USA




Válság van. A Deliria ilyenkor leporolja a képmagnót és zéró költségvetésből filmfesztivált rendez. A tematika is ehhez igazodott: Rémület Borzasztó Olcsón - Attack of the Killer B’s! A szigorúan fekete-fehérben vetítendő műsort a CREATURE WITH THE ATOM BRAIN (1955 - Edward L. Cahn) nyitotta, egy bámulatos igénytelenséggel megcsinált sci-fi atomagyú zombikról, akik... Á, úgysem hinnéd el.
Van egy egysoros a filmben, amit életünkben egyszer mindannyian el szeretnénk szavalni legkedvesebb ellenségünk előtt:
"I have said I'd live to see You die... I'm watching You now."
Írd fel.
Ezután jött egy másik filléres móka American International Pictures módra: INVASION OF THE SAUCER-MEN (1957 - Edward L. Cahn, már megint).
A tinédzserpopulációt megcélzó, direkt vicces inváziós sci-fit a komolyabb hangvételű THE HIDEOUS SUN DEMON (1959 - Robert Clarke) követte.
Ez egy radioaktivitástól szennyezett férfiról szól, akit  ha kitesznek a napra, azon nyomban a címszereplővé változik. Komoly. 
Lélegzetvételnyi szünet után indult a 3D jelenetekkel megbolondított kanadai pszichotronika, a THE MASK (1961 - Julian Roffman).
Az alapkoncepció némileg emlékeztet a (szintén kanadai) VIDEODROME-ra: egy maszk viselése olyan erős hallucinációkat okoz, hogy az aktiválja viselőjének lappangó erőszakos hajlamait. Ahányszor elhangzik a filmben a „Put the mask on!” felszólítás, fel kell venni a 3D szemüveget. Bár a kópia szemmel láthatólag térhatású volt, a televíziókészülékem szerény átmérője miatt hiába nyújtogatták karjukat a zombik, a hatás kimerült abban, hogy a Freddy's Dead okkulárémban ülve komplett idiótának érezhettem magam. Magyar viszonylatban a RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN hatodik része volt az első térhatású, hazai mozikban vetített horror, akkor osztották ki ezt a spéci segédeszközt:
Már éppen húztam szét a függönyt, tessékeltem kifele a nemlétező vendégeket (ugyanaz történt, mint a Jess Franco Kifulladásig estemen: nem jött el senki), amikor eszembe jutott egy témába vágó kis film a kilencvenes évek elejéről. VHS kazetta elő, Load & Play ---


Alan Ormsby, a szubverzív zombi-gyöngyszem DEATHDREAM forgatókönyvírójának sztori-ötlete a THE MASK-hoz hasonló, ötvenes/hatvanas években népszerű gimmick-exploitationök előtt rója le tiszteletét. Fősuli filmes szakkörösei újra megnyitják a kisváros régóta használaton kívül álló moziját, hogy rendezzenek benne egy nagyszabású, egyéjszakás horrorfesztivált. A programon három régi B-film, mindegyikük az eredeti gimmickjével: Mosquito (3D Projecto-Vision), The Attack of the Amazing Electrified Man (Shock-O-Scope) és egy angol szinkrontól bűzlő japán sci-fi, The Stench (Aroma Rama).


Az előkészületek közben előkerül egy titokzatos celluloidtekercs a pszichedelista/sátánista rendező, Lanyard Gates kísérleti rövidfilmjével, melynek tragikus kimenetelű premierje húsz évvel ezelőtt éppen ebben az operaházra emlékeztető moziban volt. A tetőfokára hágó teltházas hangulat közepette a Filmszínház Fantomja visszatér, hogy a gimmickeket is felhasználva vélt vagy valós sérelmeiért elégtételt vegyen. Azonban még ő sem számolt azokkal a gonosz producerekkel, akik az eseményt mindenáron egy poszt-Freddy slasherré akarják degradálni.


Ennek csak a fele tréfa, a másik a kultúrprimitív producerek uralta valóság: Bob Clark (DEATHDREAM, BLACK CHRISTMAS) bábáskodása alatt, Ronnie Taylor (Dario Argento’s OPERA) operatőrködésével készülő POPCORN-t a fináncok nem találták elég közönségbarátnak, ezért addig-addig szekírozták Ormsbyt, hogy vegye viccesebbre a figurát („We decided that the picture needed a more upbeat type of treatment.” – nyilatkozta az egyik executive a nyolcból), míg az távozni nem kényszerült a rendezői székből. A három hetes munkafolyamatnak megálljt parancsoló vitát követően az ad hoc módon átírt forgatókönyv megfilmesítését egy másik rendezővel folytatták, sőt még a főszereplő lányt is lecserélték a népszerűcske final girl, Jill Schoelenre (THE STEPFATHER, THE PHANTOM OF THE OPERA). Bob Clark továbbra is a fedélzeten maradt „kreatív szupervizor”-ként (Clark ejtőernyőzte be Mark Herriert, a PORKY’S egyik színészét a hirtelen megüresedett rendezői posztra), de a végén ő is levetette nevét a stáblistáról.


Alan Ormsby keze munkáját csupán a vászonra vetített fake B-filmek viselik. A pár perces etűdök szellemessége láttán joggal feltételezhetjük, hogy ha az Ormsby/Clark páros viszi véghez a filmet, az akár Joe Dante hasonló indíttatású, két évvel később készült MATINÉ-jának nagyszerűségével is vetekedhetett volna.


Köszönhetően az elpusztíthatatlan, az olasz DÉMONOK-ban is felhasznált alapozásnak, a POPCORN a nagy átlagnál valamivel kreatívabb horrorbóvli, jobb helyeken ilyeneket tűzne éjszakai műsorára a Film+. A Possessor névre hallgató önjelölt slasher-ikon, egy Dr. Phibes-ba oltott Freddy Krueger talán még most is ott ül a süllyesztőben Horace Pinker (SHOCKER) és Meat Cleaver Max (THE HORROR SHOW) társaságában, s együtt várják, hogy valakik megcsinálják végre a beígért folytatásokat. Szép álmokat, fiúk!


Papírvékony karakterek, nebáncsvirág humor, cenzor-konform effektek, és egy semmiből felbukkanó tíztagú reggae zenekar (a filmet Jamaikán forgatták), akik teljes egészében előadják vérciki slágerüket, bemikrofonozva, elektromos hangszerekkel, miközben a szkript szerint éppen áramszünet van. Ezek a kis bénaságok összessége az eredeti nosztalgiafaktort a duplájára növelik: ami bemutatása idején egy régi idők mozijai, a William Castle féle showmanship (THE TINGLER) előtti homázs volt, az mára maga is a régi idők, a „bájos" nyolcvanas évek mozijává öregedett. A POPCORN volt az egyik utolsó amerikai tini-slasher, mielőtt a SCREAM újra beindította volna a gépezetet.


Egészen véletlenül (<--- irónia) Wes Craven a SCREAM-mel ott folytatta, ahol a POPCORN abbahagyta. Ez is, az is nagyokos film-geek szereplőgárdát használ meta-mutatványához, tudatosan (a SCREAM-nél már tudálékosan) építve a nézők műfaji jártasságára. A párhuzam a SCREAM 2-ben éri el csúcspontját, amikor a Stab című slasher vetítése közben a kosztümbe öltözött közönség egy emberként drukkol a vásznon innen is megjelenő Ghostface-nek – éppen úgy, ahogy a POPCORN végén a felspannolt, kosztümbe öltözött közönség ölésre buzdítja Possessort.


Végtére is így tudott a slasher tartósan önfenntartóvá válni: saját magát eszi meg, újra és újra.