Douglas Hickox, angol
A VIASZBABÁK HÁZA, A LÉGY, HÁZ A KÍSÉRTET-HEGYEN és az Edgar Allan Poe adaptációk - ezek a maguk idejében rendkívül népszerű filmek faragtak ünnepelt horrorsztárt Vincent Price-ból. A munkamániás amerikai színészt Angliában érte utol a másodvirágzás korszaka, miután egy négy évig tartó, nem túl izgalmas periódusát követően az American International Pictures 1968-ban kikölcsönözte őt a WITCHFINDER GENERAL-hoz. Price nem sokkal később végre megkapta a horror-ikonoknak kijáró emblematikus szörnyetegét. Ami Lugosi Bélának Drakula, Boris Karloffnak Frankenstein (teremtménye), az Vincent Price-nak Dr. Phibes. "-Egy bronz unikornist katapultáltak keresztül a londoni utcán és felnyársaltak vele egy eminens sebészt... Nem találok szavakat, uraim." Az autóbalesetben összeégett arcú orgonaművész/doktor eszelős alapossággal kitervelt és végrehajtott bosszúhadjáratot folytat a felesége haláláért felelősnek tartott londoni orvosok ellen.
A THEATER OF BLOOD-ra rá lehet sütni, hogy a THE ABOMINABLE DR. PHIBES / DR. PHIBES RISES AGAIN frivol kópiája, egy ripoff, és bizonyos tekintetben az is. Csakhogy Douglas Hickox és forgatókönyvírója oly eszelős alapossággal tervelték ki és hajtották végre a maguk "bosszúját", hogy a Förtelmes dr. Phibes irigykedve zongorázna visszavonulót a láttán. Vincent Price-ra is a visszavonulás réme várt: a hasonló, de kevésbé jól sikerült MADHOUSE-zal egyetemben ez volt az utolsó főszerepe. Az egyre durvuló, realistább horror-közegben a klasszikusan képzett dinoszauruszok nem találták többé az őket megillető helyüket. Várjunk csak, nem valami ilyesmiről akar szólni a THEATER OF BLOOD?
-A kritikus is tévedhet, elvégre mi is emberek vagyunk.
-Ezzel a véleménnyel képtelen vagyok osztozni.
Vincent Price kedvenc szerepében Edward Lionheart londoni színész/producert alakítja. Az elhivatott művész kizárólag William Shakespeare repertoárral hajlandó színpadra lépni, azt viszont akkora hévvel teszi, hogy a kritikusok előre fenik rá vitriolos tollukat. Amikor az évente kiosztandó Kritikusok Díját az önjelölt "világ legnagyszerűbb élő színésze" helyett egy fiatal kis "dünnyögő" kapja meg, a mélységesen csalódott Lionheart London színikritikusainak színe-java előtt előadja Hamlet Lenni, vagy nem lenni nagymonológját, és az önkényesen magának tulajdonított Best Actor Award trófeával a kezében beleveti magát a Temzébe. / Függöny.
Két évvel később a halottnak hitt színházcsináló részeg hajléktalanokból álló társulatával visszatér, hogy bosszút álljon a melodramatikus művészetét brutális aforizmákkal és gyilkos frázisokkal becsmérlő kritikusain. Az egyenként tőrbe csalt ítészek Shakespeare műveiből kiragadott (és alkalmasint átírt) szcénák színpadra állítása közben halnak szörnyet, a lehető legdrámaibb módon. Műsoron a Troilus és Kressida - "Lovam farkához kössétek a hullát, a harczmezőn hadd hurczoltassam úgy át", Cymbeline - "a te fejed, mely most vállaid között gyarapszik, még ez órában le fog üttetni", A velencei kalmár - "s az uzsorásnak joga van e húsra, melyet kivág a kalmár szíve tájából", és így tovább; Shakespeare drámái nem szűkölködtek a válogatott kegyetlenkedésekben.
A csakis az angolokra jellemző sziporkával megírt fekete komédia nem kímél sem színészt, sem kritikust. A horrorműfaj paradigmaváltásakor forgatott THEATER OF BLOOD teljes egészében Vincent Price ódivatúvá vált színészi játékára lett komponálva. A gótikus teatralitás sírjánál eljátszott rekviem a szomorú zenével kísért főcímmel kezdődik, mely közben részleteket láthatunk különböző némafilmes Shakespeare-adaptációkból, ma már nevetséges buzgósággal gesztikuláló szereplőkkel.
A csakis az angolokra jellemző sziporkával megírt fekete komédia nem kímél sem színészt, sem kritikust. A horrorműfaj paradigmaváltásakor forgatott THEATER OF BLOOD teljes egészében Vincent Price ódivatúvá vált színészi játékára lett komponálva. A gótikus teatralitás sírjánál eljátszott rekviem a szomorú zenével kísért főcímmel kezdődik, mely közben részleteket láthatunk különböző némafilmes Shakespeare-adaptációkból, ma már nevetséges buzgósággal gesztikuláló szereplőkkel.
"Kizökkent az idő, ó kárhozat! Hogy én születtem helyrehozni azt." (Hamlet) Oroszlánszív tőrőlmetszett shakespear-i alak, korszakváltó idejének tragikomikus színész-szörnyetege. Komikus az a Shakespeare- és önimádat, ami teljesen elvakította ítélőképességét, de van a fejlődésre képtelen antihősnek egy tragikus oldala is, a magányos vesztesek, a meg nem értett művészek pátosza, amit a rajta harminc éven át gúnyolódó kritikusok hoztak ki belőle.
-Tehetségtelen hülyék, vitriolt köpködtök mások alkotó munkájára, mert ti magatok képtelenek vagytok az alkotásra! hangzik el Lionheart szájából az alkotó és kritikus között zajló állóháború máig csépelt frázisa. Meglehet Lionheart valóban "túljátszó" ripacs volt, aki rászolgált az őt ért kritikákra, de az is biztos, hogy az arrogáns kritikusai (egyikük főállásban végrehajtó!) szintúgy megérik a pénzüket. Olyannyira, hogy a néző a főgonosszal azonosul, vele együtt élvezi a Vérszínház grand guignol szadizmusát. Éppen ezért egyáltalán nem egy hagyományos horrorfilmről van szó, inkább korai funsplatter, szépirodalmi körítéssel tálalva.
Lionheart és Price / fikció és valóság posztmodern egymásra találásán túl a slasher-szerű szerkezete váteszivé teszi a THEATER OF BLOOD-ot. Ebben a játékfilmben nem az a lényeg, hogy ki és mikor adja be a kulcsot, hanem hogyan. Az ötletesen levezényelt szkeccsekből álló gyilkosság-gyűjtemény a RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN sorozat egyik fő narratív jellegzetessége. Freddy persze nem szépirodalmat olvasott fel a síkagyú amerikai tinédzsereknek, de például az ötödik rész libatömése egyívású a hírhedt "uszkárpite" jelenettel.
A hatvan éves Vincent Price-t igazán elemében találta az affektáló hanghordozását is maradéktalanul kihasználó produkció. III. Richárdként (Laurence Olivier díjnyertes alakítását parodizálva), francia televíziós sztárszakácsként vagy éppen Demjén Rózsinak öltözve egyaránt remekel, egy füst alatt megmutatva kritikusainak, az igaziaknak, hogy Shakespeare-t legalább olyan jól tud recitálni, mint olcsó rémfilmekben pofákat vágni. Az őt körülvevő színészek a brit színpadok és televíziós sorozatok eminensei, a lányát Diana Rigg, a The Avengers egykori sztárja játssza. A kultsorozat parodisztikus, camp szellemisége (pl. az Epic című rész, melyben egy őrült némafilmrendező epikus snuff-produkcióval készül visszatérni) köszön vissza ebben a hosszabb, véresebb The Avengers epizódnak is beillő filmben.
Douglas Hickox stílszerűen a "színház az egész világ" jegyében rendez, a nagylátószögű optikával felvett beállítások, függönyökkel elválasztott terek, a jelenet, mely váratlanul tévés valóságshowba torkollik mind a shakespeare-i mottót szolgálják. Hickox ugyan más műfajokban is jeleskedett (SITTING TARGET, BRANNIGAN, ZULU DAWN), a régi B-filmekért bolonduló kritikusok és nézők még hosszú ideig garantálni fogják, hogy fő műve a THEATER OF BLOOD maradjon. Ez irányú örökségét Hollywoodba költözött fia vitte tovább, aki többek közt a klasszikus szörnyeket egymásra halmozó WAXWORK-öket rendezte. Te is fiam, Anthony?
Lionheart és Price / fikció és valóság posztmodern egymásra találásán túl a slasher-szerű szerkezete váteszivé teszi a THEATER OF BLOOD-ot. Ebben a játékfilmben nem az a lényeg, hogy ki és mikor adja be a kulcsot, hanem hogyan. Az ötletesen levezényelt szkeccsekből álló gyilkosság-gyűjtemény a RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN sorozat egyik fő narratív jellegzetessége. Freddy persze nem szépirodalmat olvasott fel a síkagyú amerikai tinédzsereknek, de például az ötödik rész libatömése egyívású a hírhedt "uszkárpite" jelenettel.
A hatvan éves Vincent Price-t igazán elemében találta az affektáló hanghordozását is maradéktalanul kihasználó produkció. III. Richárdként (Laurence Olivier díjnyertes alakítását parodizálva), francia televíziós sztárszakácsként vagy éppen Demjén Rózsinak öltözve egyaránt remekel, egy füst alatt megmutatva kritikusainak, az igaziaknak, hogy Shakespeare-t legalább olyan jól tud recitálni, mint olcsó rémfilmekben pofákat vágni. Az őt körülvevő színészek a brit színpadok és televíziós sorozatok eminensei, a lányát Diana Rigg, a The Avengers egykori sztárja játssza. A kultsorozat parodisztikus, camp szellemisége (pl. az Epic című rész, melyben egy őrült némafilmrendező epikus snuff-produkcióval készül visszatérni) köszön vissza ebben a hosszabb, véresebb The Avengers epizódnak is beillő filmben.
Douglas Hickox stílszerűen a "színház az egész világ" jegyében rendez, a nagylátószögű optikával felvett beállítások, függönyökkel elválasztott terek, a jelenet, mely váratlanul tévés valóságshowba torkollik mind a shakespeare-i mottót szolgálják. Hickox ugyan más műfajokban is jeleskedett (SITTING TARGET, BRANNIGAN, ZULU DAWN), a régi B-filmekért bolonduló kritikusok és nézők még hosszú ideig garantálni fogják, hogy fő műve a THEATER OF BLOOD maradjon. Ez irányú örökségét Hollywoodba költözött fia vitte tovább, aki többek közt a klasszikus szörnyeket egymásra halmozó WAXWORK-öket rendezte. Te is fiam, Anthony?
V'cent Moto Rock
