Del Tenney, USA
A filmarchívumból előszedték az összes kasszasikerként elkönyvelt horror címét, aztán a listáról kiválasztották a három legtöbbször előforduló szót: curse + living + corpse = Az élő hulla átka. A cím imigyen megvolt (halál komoly), a hozzá kanyarított történet sémáját A macska és a kanári adhatta, s zanzásítva a következőképp hangzik: 1892 - New England. A Sinclair família a szadista zsarnok hírében állt pátriárkát temeti, a koporsó a családi birtokon lévő mauzóleumba kerül elhelyezésre, az ügyvéd felolvassa a végrendeletet.
A tetemes vagyonnal rendelkező tetem narkolepsziában szenvedett, egy esetleges elsietett temetéstől tartva az okiratban csúfos véget ígér mindazon hozzátartozójának, akik megszegik a gyászszertartással kapcsolatos utasításait. Bájgúnár fiának az arcát fogja felszabdalni, légszomjtól rettegő középső fiának fulladás, pirofóbiás özvegyének tűzhalál van kilátásba helyezve, és így tovább, mindenkinek a saját fóbiája szerinti halálnem. A díszes társaság természetesen semmibe veszi az elhunyt óhajait, a cselekmény mechanikáját előre meghatározó kísértet hamarosan munkához lát.
Ha mással nem, az American International Pictures strand- és szörnyfilmjeinek jellemzőit összegyúró THE HORROR OF THE PARTY BEACH-csel Del Tenney örökre belopta magát a bénácska autósmozikat kedvelők szívébe. A napfényes tengerparton játszódó Bulistrand borzalma előtt pár héttel apósa connecticuti birtokán Tenney leforgatta saját kis viktoriánus-kosztümös horrorját, melynek létrejöttében egy másik AIP-sikertörténet, Roger Corman Poe-ciklusa játszott közre. A rémséges duót a 20th Century Fox vásárolta meg és tűzte közös műsorra Amerika szerte, állítólag hollywoodi szuperprodukciókat állva hagyó nézőszámokat hozva.
Fantastic!!! Horrifying!!! Weird!!! A plakát láttán nem csoda, hogy özönlöttek rá a népek, különösen a tinédzserek. Ritkán látni két ennyire eltérő stílusban fogant alkotást egy double-billen, és ha hozzá vesszük, hogy Tenney előző munkája egy kortárs pszicho-thriller, a Mario Bava giallóit és a Twin Peaks sorozatot egyaránt elő-idéző VIOLENT MIDNIGHT volt, az író/producer/rendező műfajon belüli rugalmassága minimum elismerésre méltó.
Sutaságai felett szemet hunyva a negyvenezer dolláros költségvetésből kigazdálkodott XIX. századi gótika vállalható szinten van összerakva, Tenney a szegény ember Roger Cormanjeként (!) nem vallott szégyent. A kosztümök, díszletek megfelelnek a célnak, a monokróm fényképezés az olasz konkurenciát idézi, a filmezésben járatlan Off-Broadway színészek a maguk teátrális módján beleadtak apait-anyait. Az összképbe elsősorban a rettentően modoros "múltszázadi" dialógusok rondítanak bele.
Ouch! - ahogy üknagyanyám mondaná. Bizonyos szempontból a túlcizellált szövegezés ugyanúgy a film képregényszerűségét nyomatékosítja, mint az erőszak viszonylagos kendőzetlensége.
A THE CURSE OF THE LIVING CORPSE csökönyösen marad a húszas évek „Öreg Sötét Ház" kaptafáinál (könyvespolcnak álcázott titkos ajtó, kukkoló portréfestmény, hagyatékra ácsingózó rokonság, komikus csendőrök), a sorból inkább gyilkosságainak kegyetlenségével próbált kitűnni. A kreatív slasher őspéldányában az EC Comics kísértete járkál, láthatunk például tálcán érkező levágott fejet, a poén kedvéért kétszer felszolgálva.
Elevenen elégetés, lóval vonszolás és a legdurvább jelenetben anyaszült meztelen nőt fojtanak bele a fürdőkádba, mindez a 20th Century Fox stúdió forgalmazásában! A Tisztesség Nemzeti Légiója nehezményezte, hogy a filmben anyagyilkosság történik, egy akkoriban tabunak számító dolog, amit sem a Fox, de még a rendező sem vett észre. "Annyira belefeledkezel ezeknek a filmeknek a készítésébe, hogy nem is gondolsz arra, ki öl meg kit, csak tekercsenként megcsinálsz egy gyilkosságot." (D.T.)
Elevenen elégetés, lóval vonszolás és a legdurvább jelenetben anyaszült meztelen nőt fojtanak bele a fürdőkádba, mindez a 20th Century Fox stúdió forgalmazásában! A Tisztesség Nemzeti Légiója nehezményezte, hogy a filmben anyagyilkosság történik, egy akkoriban tabunak számító dolog, amit sem a Fox, de még a rendező sem vett észre. "Annyira belefeledkezel ezeknek a filmeknek a készítésébe, hogy nem is gondolsz arra, ki öl meg kit, csak tekercsenként megcsinálsz egy gyilkosságot." (D.T.)
Az erkölcsileg nulla hullákat halmozó gyilkos a VIOLENT MIDNIGHT giallós jellegzetességeit folytatja, persze proto módon, hiszen 1963-ban Bava még mindig nem rukkolt elő a BLOOD AND BLACK LACE-szel. A kalapot és bőrkesztyűt viselő, arcát sállal takaró alak leleplezése bűnügyi krimivé (murder mystery) változtatja a természetfeletti horrort, tovább erősítve a giallo párhuzamot. Az olaszos vonásokon kívül a produkció utólag azzal is büszkélkedhet, hogy itt látható legelső filmszerepében Roy Scheider. Lehetetlen nem észrevenni, mekkora őstehetséggel van dolgunk, íme három Deliria-díjra jelölt Scheider-pillanat:
Figyelem, a CÁPA majdani sztárja visszaemlékezésében elszpojlerezi a sztorit, de annyi baj legyen: „A forgatókönyv a legelképesztőbb dolog volt, amit életemben olvastam. Én játszottam a tökrészeg testvért, másfél óráig a közönség nem is sejtette, hogy én vagyok a tettes. Olyan ruhát viselhettem, mint amilyen Árnyéknak volt ---
és amikor lelepleződöm, egy óriási küzdelemben belesüppedek a mocsári lápba és meghalok. Az összes fantáziámat, minden rémtörténetet, amit fiatalemberként valaha is elképzeltem egyetlen filmben kiélhettem.”
és amikor lelepleződöm, egy óriási küzdelemben belesüppedek a mocsári lápba és meghalok. Az összes fantáziámat, minden rémtörténetet, amit fiatalemberként valaha is elképzeltem egyetlen filmben kiélhettem.”
A THE CURSE OF THE LIVING CORPSE egy másik kult-színésznek is szerepet osztott. Candace Hilligoss (a fenti képkocka bal szélén), a LELKEK KARNEVÁLJA szőke, törékeny lidérce itt bukkant fel ismét a vásznon, utoljára.