2010. január 18., hétfő

EDGE OF SANITY (1988)

Gérard Kikoïne, angol - francia
(Bálint írása)


Miközben a kollégái és betegei által is nagyra becsült Dr. Jekyll (Anthony Perkins) egy újfajta érzéstelenítőt próbál megalkotni, óvatlan majmocskája (aki egyszerre házi kedvenc és leendő kísérleti alany) felborít egy üvegcsét, amelynek tartalma így a levegőbe kerül, a derék orvos pedig szépen belélegzi. A félénk, csak a munkájának élő úriember a véletlenül a szervezetébe került drog hatására egyre intenzívebben kezd el fantáziálni, hallucinálni − természetesen ifjúkorából eredeztethető szexuális elfojtásairól, többek közt egy megalázó szituációról, amelyet akkor élt át, amikor megleste a család cselédjét, amint udvarlójával kamatyol. A keserű emlékidézés végül egyre jobban elhatalmasodó megszállottsághoz vezet, amelynek tárgya egy Susannah (Sarah Maur Thorp) nevű, a doktor által korábban kezelt prostituált lesz, aki kísértetiesen hasonlít a Jekyllt gyerekkorában idegileg kikészítő szobalányra. A bomlott elméjű orvos, perverz vágyait kiélendő, egyre többször változik Mr. Hyde-dá, és a bordélylátogatással párhuzamosan megkezdi az ilyenkor szinte kötelező gyilkolászást is, amelynek okán felmerül a gyanú, hogy esetleg ő Hasfelmetsző Jack… (aki, minő véletlen, 1988-ban ünnepelte munkásságának 100. évfordulóját - a szerk.)



Anthony Perkins a horror történetének legismertebb kettős főszerepében? Ráadásul a direktori teendőket nem más vállalta magára, mint a perverz örömök és szörnyűségek apostolának, Jess Franco-nak az ex-vágója, a francia művészpornó mesterének tartott Gérard Kikoine? Ez aztán biztos egy igazán ütős, csupa-sleaze alkotás… Hát… Sajnos egyáltalán nem az.

Vajon mi romlott el menet közben? Perkins jól játszik, de a dialógusok gyengék, a forgatókönyv bűnrossz, a sztori kidolgozatlan, ráadásul a Hyde-dá változó Tonynak a sminkesek olyan külsőt hoztak össze, amellyel leginkább egy testileg-lelkileg egyaránt a végét járó, önpusztító hajlamú Depeche Mode-rajongó benyomását kelti. A mellékszereplők játéka csapnivaló, mind ismeretlen nevek, és ez esetben nyugodtan, minden rosszmájúság nélkül hozzá lehet tenni: nem véletlenül. A doktor feleségét alakító Glynis Barber hiába néz ki tűrhetően, annyira halvérű, hogy Jekyll valószínűleg ép elmeállapotban is megkezdte volna előbb-utóbb az unalmas hétköznapokat feldobó kicsapongást. A legnagyobb sokk akkor éri a nézőt, amikor feljön a végefőcím. Ugyanis igazából nincs vége a műnek, egyszerűen csak vége szakad, mintha elfogyott volna az alkotók pénze... Dilettantizmus a köbön!



Gérard Kikoine-nak egyértelműen a kaptafánál kellett volna maradnia, a „rendes” filmek nem voltak neki valók. Ezt valószínűleg ő és a producerek is megérezték, mert pár évnyi további görcsölés után eltűnt a palettáról. Állítólag szégyellte pornós munkásságát, és bár nevet nem változtatott, szándékosan nem tömte tele pucérkodással a művet. Ennek az lett az eredménye, hogy a túlfűtötten erotikus Jekyll és Hyde adaptációt sejtető filmben csak néhanapján kerül le az asszonyságokról a melltartó, a bugyit pedig senki sem tolja/tépi le. Az operatőri munka jó, a színek erősek és élénkek, de ettől az ember nem lesz elnézőbb a végeredménnyel szemben.

Az EDGE OF SANITY egy kifejezetten rossz, fárasztó és unalmas film, amely egyedül azoknak ajánlott, akik szeretnék látni, hogy fest a bakon kocsisként Koncz Gábor,miként játszik Bárdy György egy galambot hurcolászó, meleg főbérlőtés hogyan kötözködik Dunai Tamás Anthony Perkinsszel, aki később a repedtsarkúként tündöklő Hernádi Juciba mártja kését.
A Londonnak álcázott Budapesttel minimum egymillió dollárt spórolt magának a producer, akkoriban az szép kis summának számított. (Lásd a Harry Alan Towers interjú vége fele.)