1984-ben egy New York-i filmszakos fickó a főiskolája 16mm-es felszerelésével, kínkeservesen összekuporgatott pénzéből leforgatott egy nagyjátékfilmet AMERICAN NIGHTMARES címen. A TAXISOFŐR és az ERASERHEAD stílusában fogant vietnami veterán dráma forgalmazási jogait 1986-ban az anti-republikánus Troma Team (THE TOXIC AVENGER) vásárolta meg. Tromáék a kópiát felnagyították 35mm-re, az R-besorolásért cserébe kivágtak néhány erőszakos jelenetet, vietnami háborúból visszamaradt archív felvételeket adtak hozzá és új címen moziban, majd nem sokra rá videón a nagyközönség elé tárták. A Rambo-klónként körbereklámozott COMBAT SHOCK a kilencvenes évek folyamán a kult-splatterfilmek ranglétráján felkapaszkodott a STREET TRASH mellé. Amiért kínkeservesen összekuporgatott pénzt fizettem a kétlemezes DVD kiadásért, az az eleddig csak kevesek által látott rendezői változat, az AMERICAN NIGHTMARES jelenléte. Megjegyzem, a bejegyzés írásakor még én is csak a tromatizált verziót ismerem.
A szegény ember vietnami flashbackjével idító filmben Frankie, a munkanélküli háborús veterán egy napját követhetjük nyomon. Nem akármilyen nap ez Frankie életében: az utolsó. A poszttraumás stressz szindrómában szenvedő férfi - egy mutáns kisgyermek nem túl büszke édesapja - reggel korgó gyomorral felkel, elszakad a cipőfűzője, nem lehet lehúzni a vécét, nincs a lakásban élelmiszer és a főbérlőtől megérkezett a kilakoltatási felszólítás. Terhes feleségének noszogatására Frankie felkerekedik meglátogatni a kerületi munkaügyi hivatalt. Délután lógó orral, bevert pofával, zsebében az útközben talált .22-es kaliberű lőfegyverrel hazatér éhező kis családjához.
A vietnami háborúra utaló szlogen tökéletesen összefoglalja a forgatókönyv nihilizmusát, melyet a családjukat kiirtó, majd öngyilkosságot elkövető veteránokról szóló újságcikkek inspiráltak, illetve a Suicide együttes Frankie Teardrop című számának szövege. Még ha nem is tetszik az, amit látsz, a befejezés kézigránátként robbantja bele az agyadba Buddy Giovinazzo (NINCS ÚT HAZA) filmjének nyomasztó emlékszilánkjait.
"Az Agent Orange és a kínzóketrec volt a könnyebbik rész."
A vietnami háborúra utaló szlogen tökéletesen összefoglalja a forgatókönyv nihilizmusát, melyet a családjukat kiirtó, majd öngyilkosságot elkövető veteránokról szóló újságcikkek inspiráltak, illetve a Suicide együttes Frankie Teardrop című számának szövege. Még ha nem is tetszik az, amit látsz, a befejezés kézigránátként robbantja bele az agyadba Buddy Giovinazzo (NINCS ÚT HAZA) filmjének nyomasztó emlékszilánkjait.
New York szeméttelepének otthont adó Staten Island ideális terepül szolgálna Tarr Bélának. Apokaliptikus méretű lepusztultság és mélyszegénység ameddig a szem ellát. Tarrhoz hasonlóan a szocreál közeg egy szürrealizmusba hajló rémálom-trip keretében került celluloidra. A rendező állítása szerint bárminemű kommersz vagy művészi hátsó szándéktól mentesen kezdett hozzá a munkához. "Csak meg akartam mutatni az igazságot, ahogyan én láttam." Bár nem horrorfilmnek volt kitalálva, a hatásmechanizmusa nem áll távol a zsigeri sokkolással élő exploitation-filmekétől (feszültség, gore, néhány akciójelenet). Nincs híján művészi ambícióról árulkodó képsoroknak sem, mint amikor Frankie 'nam-visszaemlékezése az arcán tükröződve jelenik meg. Az egész produkcióra önnön félamatőr lepukkantsága nyomja rá a hitelesítő pecsétet.
A COMBAT SHOCK zöld pokolból a városi dzsungelbe hazatért hadirokkantját csak fenntartásokkal sorozhatnánk be a nyolcvanas évek eleji "veterán pszicho" szakaszba. Frankie nem reakciós akcióhős (THE EXTERMINATOR) és nem is habzó szájú mániákus (CANNIBAL APOCALYPSE), az ő pszichózisa egészen a végéig befelé irányul, a saját kis lelkét őröli fel. Részben a főszereplő passzivitása miatt, a film akció-trash-horrorként nézve különösen céltalannak hat, "egyhangúsága nem veszi ki jól magát a DRILLER KILLER-rel összehasonlítva", jegyzi meg az Aurum Horror enciklopédia amúgy pozitív hozzáállású kritikája. Ha Troma Entertainmentnek kevés is (vagy inkább túl sokk), mint haditudósítás az egyéni boldogulás mítoszát szociális háló nélkül hirdető USA háborús övezetéből, a hipnotikus erejű cudarság képes PTTSZ-t (Poszttraumás Troma Szindróma) okozni nézőjének.
A COMBAT SHOCK zöld pokolból a városi dzsungelbe hazatért hadirokkantját csak fenntartásokkal sorozhatnánk be a nyolcvanas évek eleji "veterán pszicho" szakaszba. Frankie nem reakciós akcióhős (THE EXTERMINATOR) és nem is habzó szájú mániákus (CANNIBAL APOCALYPSE), az ő pszichózisa egészen a végéig befelé irányul, a saját kis lelkét őröli fel. Részben a főszereplő passzivitása miatt, a film akció-trash-horrorként nézve különösen céltalannak hat, "egyhangúsága nem veszi ki jól magát a DRILLER KILLER-rel összehasonlítva", jegyzi meg az Aurum Horror enciklopédia amúgy pozitív hozzáállású kritikája. Ha Troma Entertainmentnek kevés is (vagy inkább túl sokk), mint haditudósítás az egyéni boldogulás mítoszát szociális háló nélkül hirdető USA háborús övezetéből, a hipnotikus erejű cudarság képes PTTSZ-t (Poszttraumás Troma Szindróma) okozni nézőjének.
