2014. december 6., szombat

THE NAME OF THE GAME IS KILL (1968)










------------------

A még csak Hollywood szegénysorán dolgozó Zsigmond Vilmos (THE SADIST) egyik nem túl ismert, de mindenképpen említésre méltó munkája. A három magyar, Zsigmond, Kovács László és Sandor Gregory az Arriflex IIC kamera mesterei voltak: ez a könnyű, hordozható felvevőgép a hatvanas évek folyamán fontos eszköznek bizonyult az Új-Hollywoodba kiteljesedő amerikai filmkészítés formai/tartalmi megreformálásában (helyszíni forgatás, improvizáció, változatos látószögek, kézikamerázás stb.).

A trash-pápa Al Adamson után a THE NAME OF THE GAME IS KILL B-kategóriás mivolta ellenére határozott előrelépést jelentett a kiemelkedő tehetségű operatőrnek. A forgatókönyv megfordult Curtis Harrington, Roman Polanski és Rock Hudson kezében. Végül egy svéd bevándorló rendezte meg független produkcióban, 300 ezer dollárból (két-háromszorosa egy akkori exploitation költségvetésnek). Amikor Gunnar Hellström európai szokás szerint társ-írói pozíciót követelt magának, a drogok hatása alatt álló forgatókönyvíró baltával a kezében kergette meg. Az egybehangzó állítások szerint baromarcként viselkedő Hellström ki akarta rúgni Zsigmondot, mire válaszul a teljes kamerastáb felmondással fenyegetőzött.

Zsigmond a forgatáson.

Az arizonai sivatagban magányosan bandukoló főhős '56-os magyar menekült. Symcha Lipa szeretteit a forradalomban meggyilkolták, a lengyel-héber név valószínűleg Polanskitól ragadt szegényre. Jack Lord színész egy alkalommal a magyar nyelvvel is megpróbálkozik (-Nincsen rózsa tövis nélkül). Symnek egy benzinkutat üzemeltető, négy nőből álló kis família ad szállást az isten háta mögötti porfészekben. Miközben a különböző személyiségű lánytestvérek a férfi kegyeiért küzdenek, idős anyjukról szóló, többféleképpen elmesélt történetből férjgyilkosság esete merül fel.


A játék neve vidéki pszicho-thriller gótika, Tennessee Williams southern gothic drámái után szabadon (eredetileg színdarabnak íródott), a SPIDER BABY eltorzult családi köre és Tobe Hooper kozmikus katarzisa közt félúton. A színészek jók, az egyiküket - akinek a nevét nem véletlenül csak a végén írják ki - folyamatosan ittas állapotban kellett tartani, cserébe brillírozik. "Költői realista", európai látásmódú képeivel akár művészfilmnek is beillik, a végén sokkoló meglepi (ne olvass utána). A PSYCHO-faktor mellé némi nőgyűlölet is jár - nem a giallók esztétikai célokat szolgáló nőgyűlölete ez, inkább a hatvanas években végbement emancipálódásra adott ideges férfiválasz. Az utolsó képkocka beszédes, azt mondja ne bízz bennük.


'68-ra egy másik jelenség is tetőzött Amerikában, a pszichedélia. Lásd Zsigmond pszichedelikus light show montázsát, és halld az egyik karakter lemezjátszóján bömbölő dalokat a jónevű pszichedelikus garázsrock zenekar, a The Electric Prunes előadásában (Az Elektromos Aszalt Szilvák - mondtam, hogy jónevű). A torzítós csellókra írt zenét az a Stu Phillips szerezte, aki később a Knight Rider főtémáját égette be a világ tévénézőinek hallójáratába. Az elején egy rövidke áldozat-szerepben látható Lou Lombardo vágó a többek által minden idők legjobban összevágott filmjének tartott VAD BANDÁval folytatta karrierjét.


A nyitó hétvégét követően meggyilkolták Bobby Kennedy szenátort, a hirtelen igen rosszul csengő címmel bemutatott film megbukott. A hetvenes évek elején a forgalmazási jogokat megvásároló AIP átkeresztelte The Female Trap-re, így adták egy darabig a tévében éjszakánként, aztán süllyesztőbe került, a negatívokkal együtt. Az amerikai DVD jobb híján Joe Dante 16mm-es kópiájáról készült. Az extrákban Zsigmond is megszólal. Nem sokra rá Németországban is megjelent duplalemezes kiadásban, élesebb, színesebb, szebb képpel. Keresd Az ördögi nővérek vendégfogadóját, és mond meg nekik, hogy a Deliria küldött.