"Marxista-e Joseph Losey vagy ellenkezőleg? A társadalom érdekli, vagy magánéleti történeteket hímez a filmvászonra? Elárulta-e ifjúsága politikai eszményeit, vagy kiteljesítette azokat? Van-e egyáltalán valami kapcsolat erősen elkötelezett politikai múltja és gyanúsan individualista-esztétizáló jelene között?" - Molnár Gál Péter, Filmvilág 1980
"Minden bizonnyal a valaha készült legkülönösebb Hammer film." - Time Out
THESE ARE THE DAMNED (1961)
Joseph Losey, a hazájában kommunistának megbélyegzett, ennélfogva a Kádár-rendszer filmesztétái körében is némi rokonszenvnek örvendett amerikai rendező Nagy-Britanniában volt kénytelen folytatni pályafutását, ahol egy rövid kísérőfilmet leszámítva a THE DAMNED volt az egyetlen Hammernek készült munkája (a These are-t Amerikában ragasztották a címhez). Loseyt az okosok brechti elbeszélőnek tartották, azaz - és itt megint a Filmvilágból fogok idézni - "... az elidegenítés, a parabola, a dokumentum, az epikus, a gesztus. Bertold Brecht arra törekedett, hogy az emberi élet, a társadalom összefüggéseit művészi képekben és történetekben átfogóan tárja föl, miáltal az emberben tudatosul szerepe; ez megerősíti cselekvőképességét, tehát kedve támad arra, hogy beavatkozzék a világ dolgaiba, megváltoztassa a világot." Losey eme nemes törekvést elviszi a szakadék szélére a THE DAMNED-del, melynek megtekintése után az embernek leginkább arra támad kedve, hogy főbe lője magát.
Losey már 1956-ban közel kerül ahhoz, hogy álnéven sci-fi horrort rendezzen a Hammernek, de az X THE UNKNOWN Oscar-díjas amerikai sztárja, Dean Jagger nem volt hajlandó az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság feketelistáján szereplő rendezővel együtt dolgozni. (Egy másik verzió szerint végül azért bízták másra a filmet, mert a producerek attól tartottak, hogy nem kapnak forgalmazási engedélyt az Egyesült Államokban.) A rendhagyó film rendhagyó módon jött létre: titokban átírt forgatókönyv, súlyos fonttízezrekkel túllépett költségvetés, bepánikolt stúdiófőnökök. Nagy-Britanniában csak két évvel az elkészülte után, tíz perccel megrövidítve vetítették a mozik, közös double-billen az előző Hammer-bejegyzésben tárgyalt MANIAC-kel. Leszámítva, hogy mindkettő fekete-fehér, két ennyire eltérő mozgóképet nehéz elképzelni.
A felvezetésből még nem derül ki, hogy tudományos-fantasztikummal van dolgunk. A brit tengerparton fekvő kisvárosba érkező amerikai turista felszed egy fiatal lányt. A répanadrágos Joan a helybéli motoros banda vezérének, Kingnek a húga. Miután összeverik és kirabolják a lépre csalt jenkit, az erőszakosan féltékeny báty szorításából szabadulni akaró Joan elszökik a nálánál jóval idősebb férfival. King és huligánjai a városon kívül fekvő kutatóbázisig kergetik a párt, ott őrzik hétpecsétes titokban a történet radioaktív sci-fi titkát, azokat a kisgyerekeket, akiket egy előbb-utóbb bekövetkező nukleáris holokauszt utáni életre készítenek fel. Hőseink, immáron Kinggel kiegészülve elhatározzák, kiszabadítják az agymosáson áteső gyerekeket, nem sejtvén, hogy ezzel a saját és az egész emberiség sorsát is megpecsételhetik.
Az akkortájt készült A MANDZSÚRIAI JELÖLT mellett Losey hidegháborús sci-fije is B-filmes effektek nélkül képes egészen sötét, pre-apokaliptikus képet festeni arról, mire képes a titkolózó, paranoid államhatalom. Érdekes a '61-ben még regényként sem publikált MECHANIKUS NARANCS összefüggésében vetni rá egy pillantást.
A bandája élén fütyörészve masírozó King (Oliver Reed csupa ideg alakítása) Stanley Kubrick disztópikus víziójában Alexként köszön majd vissza. Losey párhuzamot von a fiatalok nyílt, lobbanékony randalírozása, az állam körültekintően leplezett hi-tech kegyetlensége és a szigorú felügyelet alatt tartott, a környezetükre életveszélyes gyerekek lázadása között. - Mi mást lehet itt csinálni? kérdezi az egyik rocker naiv őszinteséggel. - Az értelmetlen erőszak korszaka minket is utolért - sóhajt álszentül az intézmény vezetésére kinevezett közszolga, aki az embertelen kísérleteket utópisztikus magyarázatokkal szépítő hivatalos véleményt osztja. A szakadék szélén álló (a kutatóbázist szimbolikusan egy szakadék szélére építették), már csak a saját maga pusztulásában hívő civilizációban az értékek lassan elveszítik jelentőségüket, a THE DAMNED szomorú beletörődéssel azt sugározza (sic!), hogy az erőszak maradt az egyetlen olyan eszköz a modern ember kezében, amivel előre/hátra mozdíthatja a történelem kerekét.
A fatalista figurák között az intézményvezető férfi szobrásznő ismerőse (Viveca Lindfors) az egyedüli javíthatatlan humanista, talán azért, mert nyugtalanító, poszt-apokaliptikus szobrait faragva képes a művészetén keresztül kifejezni gondolatait. Egy fejlövéstől és a gyerekek segélykiáltásától visszhangzó zárlat mintha közös húrokat pengetne George A. Romero nyitott befejezéseivel. Losey, mint Romero, háborúellenes filmjével nem békemenetre buzdít, hanem temetni jött, keserűen felvázolva egy lehetséges új világot, amit Romerónál az élőholtak, a THE DAMNED-ben radioaktív emberek (akiket egy ízben zombiknak neveznek) népesíthetnek be. Nem akarom a Romero-párhuzamot tovább erőltetni, de annyit még megjegyeznék, hogy a CREEPSHOW-ban szerepel Viveca Lindfors.
A jelentőségteljesen megkomponált képeket Arthur Grant fényképezte le Hammerscope-ban (= MegaScope), egy különösen hosszú snitt figyelemre méltó stílusbravúrnak számíthatott a maga idejében. Bernard Robinson, Hammerék díszletfelelőse hátborzongató orwelli börtön-iskola-kutatólaboratóriumot kalapált össze. A külső panoráma felvételeknél a világvége hangulatra a La Manche csatorna kopár sziklái erősítenek rá - ez az a produkció, amit hiba lett volna a Riviérán leforgatni. A THE DAMNED nem a műfaj legszórakoztatóbbika, már csak abból az okból kifolyólag sem, hogy a rendezőt egyáltalán nem érdekelte a műfaj. Valahol érteni vélem, miért nem tudott mit kezdeni vele a Hammer, illetve rögtön az elkészültekor miért nem volt hajlandó bemutatni a Columbia Pictures vezetősége. Egy megbízható brit Hammer-iparos bizonyára jobban rágyúrt volna a suspense-re, az anti-nukleáris horror-töltetet sötétben világító szemű mutáns gyerekek biztosították volna. Nem véletlenül emlékeztet a moziplakát (és a cím) a brit sci-fi 1960-as kasszasikerére, a THE VILLAGE OF THE DAMNED-re.
A felajánlott munkát pusztán kényszerből elvállaló Losey ehelyett kihasználta a sci-fit arra, hogy a stúdió háta mögött átírt forgatókönyvbe szimbolizmus és privát eszmecserék mentén annyi fontos témát szőjön bele a Bomba árnyékában élő társadalomról, amennyit önkéntes száműzetésben élő balos értelmiségiként nem szégyellt. A Hammer-filmográfiában egyedülálló film fajsúlyosságát tekintve az Icons of Suspense gyűjtemény fő műve, egy olyan tudományos-fantasztikum, ami - tetszik vagy sem - hozzájárult a műfaj hatvanas évekbeli felnőtté válásához.
THE END
