2013. június 2., vasárnap

THE CHURCH (1989)

Michele Soavi, olasz


A démonok ellepték a földet, a katonaság végső megoldásként ledobja az atombombát. A robbanáskor az egyetlen levegőben tartózkodó repülőgép kényszerleszállást hajt végre egy nagyváros mellett. Élelmiszer után kutatva poszt-apokaliptikus túlélőink egy hatalmas katedrálisban találnak menedéket, de a vérszomjas pokolfajzatoktól a templom falai sem nyújtanak biztonságot. A megmaradt társaság az épület legfelső szintjén rábukkan egy csapatnyi gyerekre, akik szemmel láthatólag még nem fertőződtek meg a démon-kórtól. De várjunk csak, mi a... Aaaaargh! FINE.


A fenti bekezdés a DÉMONOK 3 egyik lehetséges forgatókönyvének rövid kivonata, a rendezői székben a Dario Argento producelte sorozat első két részét jegyző Lamberto Bavával. A Visszatérés a démonok földjére, Démon Katedrális,  Nightmare City 2  címen is beharangozott projekt ebben a rendkívül izgalmasnak hangzó formájában végül nem valósulhatott meg, mivel a társfinanszírozó Cecchi Gori Group a három és fél millió dolláros költségvetést nem bízta volna Lamberto "tévézni mentem" Bavára. A sztorit megállás nélkül alakítgató Argentónak keresnie kellett hát egy másik horroristát, mégpedig olyat, aki még nem járatta le magát olcsó tévéfilmekkel. Ilyen legény éppen akkor csak egy volt kerek Itáliában:  Umberto Lenzi  Michele Soavi.


Argento asszisztense (PHENOMENA, OPERA) és a szakmai berkekben is kedvezően fogadott italo-slasher STAGEFRIGHT rendezője (akit ma legtöbben a DELLAMORTE DELLAMORE okán ismernek) nem repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy mentora rá szeretné bízni a DÉMONOK nem sok presztízzsel kecsegtető harmadik részét. "Utáltam a forgatókönyvet, amit elém rakott. Megint egy olcsó horrorfilm... Közvetlenül azután, hogy Terry Gilliammel dolgozhattam a MÜNCHAUSEN BÁRÓ KALANDJAIn, nem volt sok kedvem lemenni erre a szintre." Végül mégis a kamera mögé állt, azzal a kikötéssel, hogy a) további módosításokat eszközölhet a forgatókönyvön, b) legalább két Monty Python szkeccs kerülhessen az anyagba. Az egyik a "No time Toulouse!" (1óra5perc21másodperc), a másik a "Tárcsázd a 666-ot", Terry Gilliam előadásában.


És most valami egészen más. Egészen? A könyv alapos átdolgozását követően A templomra keresztelt filmre levakarhatatlanul rányomta bélyegét a "démonos" alapkoncepció: moziterem és toronyház után egy démonok megszállta katedrális szolgáltatja a kulcsra zárt helyszínt. A stáblistáról eltávolított Lamberto Bava vérig sértettsége (olvasd a vele készült interjút) éppúgy érthető, mint Soavi vegyes érzései nem-egészen-saját filmjével kapcsolatban: "Ismerve Argentót és az ő akaratosságát, előre tudtam, hogy a THE CHURCH kompromisszum lesz az én vizuális elképzeléseim és az általa óhajtott, akkoriban népszerű erőszakos, speciális effektusokkal teli horrorfilm között. (...) A STAGEFRIGHT-nál Massaccesi {producer Joe D'Amato} szabad kezet adott, csak a költségvetést és a forgatási időt kellett figyelembe vennem. Ezzel szemben a THE CHURCH készültekor Argento végig szemmel tartott, szó szerint ott éreztem a nyakamon a leheletét. Egyszerűen megőrültem tőle, különösen a vágás fázisában. Az is igaz, hogy én pedig elhittem magamról, a STAGEFRIGHT rutinos rendezővé tett. Valójában még mindig túl fiatal voltam, nem rendelkeztem elegendő tapasztalattal."


A THE CHURCH úgy Soavi legellentmondásosabbra sikeredett fantasztikuma, hogy közben egy emlékezetes jelenetekkel megpakolt, lenyűgöző stílusérzékkel elkészített gótikus horror. És persze hungarikum: több mint felét Budapesten, a Mátyás-templomnál és környékén vették fel 1988 szeptemberében (Deliria on-location), pár hónappal azután, hogy egy másik, szintén okkultban utazó olasz horror, a THE SPIDER LABYRINTH stábja is a Várnegyedben forgatott. A fáma szerint a felújításra gyűjtő Mátyás-templom (külső felvételek) és a Rózsák terei Szent Erzsébet katolikus plébánia (belsők) voltak az egyetlen olyan szentélyek Európában, ahová beengedték Argentóék "blaszfémikus" produkcióját, melynek keretén belül a díszletezők óriási, emberevő démont ábrázoló freskót aggattak a falra, majd a templomtoronyban levágott fejjel megkongathatták a nagyharangot. "A Pápa Olaszországában nyilvánvalóan nem tudtuk volna beszerezni a szükséges engedélyeket, hogy igazi katedrálisban csinálhassunk meg egy ilyen filmet. Magyarországon, ami egy kommunista állam (az interjú 1989-ben készült! - a szerk.), ilyesfajta probléma nem állt fent. Budapesten találtunk egy papot, aki a katedrálisának helyreállításához keresett finanszírozókat. Így tudtunk öt héten át forgatni a templomban." Ahogy a latin mondás tartja: a pénz nagy úr, néha nagyobb, mint az Úr...


Az, hogy a SUSPIRIA és PHENOMENA után ismét német nyelvterületen járunk (a másik felét Hamburgban forgatták), Argento teuton-fétiséből fakad: "A mai Németországban egy új középkor kezdetét vélem felfedezni. Soavit arra kértem, aknázza ki az ezzel kapcsolatos érzéseimet." A THE CHURCH nem a XIX. századi angolszász romantikus rémregényeken keresztül közelít a gótikához, ahogy azt a hatvanas évek horrorfilmjei tették, hanem évszázadokat átívelve visszanyúl az irányzat eredeti, metafizikai lényegéhez. A sötét középkorban épültek azok a hatalmas katedrálisok, melyekbe belépve a jelentéktelen porszemmé töpörödött hívő átérezheti Isten félelmetes mindenhatóságát. A náci okkultisták által nagy becsben tartott teuton lovagokat és sumák egyházi figurákat felvonultató történetben relativizálódik a Gonosz: vajon a háttérben leselkedő sátáni erők, vagy a bigott vallásosság okozza az emberiség vesztét?


Olasz zsáner-kreálmányról lévén szó, nem meglepő, hogy festmények, könyvek, filmek széles tárházból merítettek ihletet maguknak az alkotók. A főapátot alakító Feodor Chaliapin jelenléte az előző évek nagy nemzetközi sikere, A RÓZSA NEVE irányába mutat. Az öreg már az INFERNO-ban is játszott, így rögvest vissza tudunk utalni Argento Három Anyjára: az alkimista építész tervezte katedrális kisebb módosításokkal akár a trilógia befejező részének is otthont adhatott volna.

A nyolcvanas évek heavy metal lemezborítóinak esztétikumát idéző fantazihorror a XIII. században kezdődik. A boszorkányüldözés szent nevében a Teuton Lovagok egy pestisjárvány sújtotta falu teljes lakosságát kegyetlenül lemészárolják. Senki sem számít a Német Inkvizícióra!


A tömegsírra hatalmas templomot emelnek, nehogy a démonok rászabadítsák a világra a pandemoniumot. Századokkal később, az immáron modern nagyváros közepén álló templomban felújítási munkálatok folynak. Az új könyvtáros (az amerikai Tomas Arana, not very good) és a szép szemű restaurátornő (Barbara Cupisti, a STAGEFRIGHT final girlje) az alagsorban rábukkannak a helyszín szörnyű titkának írásos nyomaira. A kereszt alakú alapkővel babrálva a férfinak hallucinációi támadnak, megvágja magát egy karom alakú tárggyal, leüti a sekrestyést, kikezd annak lányával (a cuki kis Asia Argento), és az egyre ingatagabb talapzaton álló narratívát megszállják Dario Argento démonai.


Midőn a katedrális kapuja rázárul az éppen ott tartózkodó társaságra, a dramaturgia következetlenségei már-már epikus méreteket öltenek. A DÉMONOK 3-ból átmentett események – például a karmolással terjesztett fertőzés - úgy teszik tiszteletüket, hogy nincsenek rendesen beleszőve az átírt történetbe. Bizonyos szereplők sorsáról halvány fogalmunk sincs: mi lett a Giovanni Lombardo Radice alakította pappal? Hová tűnt az a sok gyerkőc? Mindezt nem lehet csupán a slendrián forgatókönyvírás vagy az olasz horrorra jellemző rémálom-logika számlájára írni. A bűnjelek Argentóhoz vezetnek vissza, aki a majd' két órás rendezői munkakópiából önkényesen kipaterolt negyed órát, tekintet nélkül a következményekre. "A film második felében hirtelen eltűnik a két főszereplő. Eredetileg összetalálkoznak egy olyan jelenetben, ami a bevezetőben látottakra utal vissza, amikor a fiatal lány vízzel kínálja a teuton lovagot. A gonosz a víz által terjed, de a néző számára ez nem teljesen világos, mert ki lett hagyva a jelenet."


Az elképesztően ambiciózus hozzáállást tanúsító Soavi szüntelen a legpazarabb kameramunkával kényezteti nézőjét, arra a képzőművészettel rokonítható, klasszikus olasz rémfilmkészítésre emlékeztetve, aminek "festője" képes volt akár az ördögnek is eladni lelkét egy-egy virtuóz módon megkomponált beállításért. A középkori nyitányban a lovagok páncélsisakján keresztül látjuk az asszonyok és gyerekek lemészárlását - a kereszt alakú képkivágat a vallási fanatizmus szűklátókörűségének megjelenítése. Hasonló ihletettségű pillanat a Hilton Hotel modern üvegablakain visszatükröződő Mátyás-templom. Itt az illúziókat (mozivászon, tévéképernyő, víztükör) a valóságra szabadító Démonok-filmek tematikája reflektálódik, miként a szereplőket tükörfelületeken keresztül kerítik hatalmukba a régmúlt sötét erői. 


Részletgazdag, szexi és véres Soavi filmje (a légkalapáccsal elkövetett öngyilkosság eszelős), az akkori szintetizátoron előadott horrorfilmzenék átlagából magasan kiemelkedik a Goblin - Keith Emerson - Philip Glass egyveleg. De amikor a gumiszörnyekkel szegélyezett, fülsértő modorossággal angolra szinkronizált szellemvasút egyik fő attrakciója a SATAN'S BABY DOLL plakátjáról ismerős Boris Vallejo fantazi-giccs színpadra alkalmazása...


...nos, akkor Pupi Avatinak, A BŰVÖS ÁRKÁNUM rendezőjének nem volt mitől félnie. Az olasz horror jövőjének zálogát nem az Argento nevével reklámozott THE CHURCH váltotta ki, a Soavi-Argento párosban azonban maradt még egy közös filmre elegendő szufla: THE SECT.

Idézett interjúk: Mad Movies, L'Ecran Fantastique, Gorezone