World War N! Paul Naschy egy poszt-apokaliptikus pszeudo-zombifilm mellékszereplőjeként tér vissza a Deliriára. Valójában nem őmiatta voltam kíváncsi erre a spanyol horror-boom késői szakaszában, Franco tábornok halálának évében készült alkotásra, sokkal inkább egyik házi rendezője, señor Klimovsky neve jelentette a vonzerőt. Amikor megkérdezték Naschyt, kivel szeretett legjobban együtt dolgozni, így válaszolt: "Azt kell mondjam, León Klimovskyval. Nem feltétlenül azért, mert ő volt a legjobb, hanem mint ember, nagyon kellemes volt vele dolgozni. Jó iparos és stiliszta, egyetlen problémával: az volt a rögeszméje, hogy munkáját nagyobb összeg elköltése nélkül is el tudja végezni. A producerek hiába ajánlottak fel neki annyi pénzt, amennyire csak szükség volt, ő akkor is a lehető legalacsonyabb költséggel járó megoldásokat választotta, és ezt végső soron megsínylették a filmek."
Nos, az ULTIMO DESEO is gazdaságos kiszerelésben érkezett, korabeli spanyol zsánerfilm esetében ez talán nem oly meglepő. Klimovsky jelenléte ugyanakkor szinte garantálja a hamisítatlan cinema deliria élményt. AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA, a BLIND DEAD széria és az atomkatasztrófa sújtotta túlélőfilmek ötvözeteként létrejött sci-fi/horror/politikai thriller ebből a szempontból nem is okoz csalódást: mennyire bizarr ötlet már, hogy temetőtöltelékek helyett botokkal hadonászó radikális nyugdíjasok kergetik vesztébe az emberiséget!
Nem sokkal azután, hogy az egymást világháborúval fenyegető országok hazahívják diplomatáikat, valahol vidéken gazdag és befolyásos emberek gyülekeznek egy Sade márki tiszteletére rendezett álarcos szexpartira. Az illusztris vendégek éppen szabadulnának gátlásaiktól a villa pincéjében, amikor földrengés rázza meg a környéket. A féltucat nőből és férfiból álló társaság (Naschy egy kétes hírű, cinikus üzletembert alakít) A triffidek napjához hasonló helyzettel szembesül: az állatoktól kezdve a cselédekig a földfelszínen tartózkodók mindannyian elveszítették szemük világát. Az egyik vendég, a kormánynak dolgozó tudós megállapítja, hogy ledobták az atombombát.
A döbbenettől a polgármester élettársa átesik a vak komondoron (ez a jelenet csak a magyar változatban látható), a férfiak elindulnak a szomszédos faluba élelmiszert szerezni. Egyikük erőszakos viselkedésével sikerül magukra haragítaniuk a megvakult, tébolyodott parasztokat, és onnantól kezdve a radioaktivitásnál is erősebben sugároz az iróniával vegyes társadalomkritikai töltet. A történet elején a hatalom közelében lévők a hétköznapokon elfojtott nemi vágyaikat kívánják szabadjára engedni, majd konfrontálódnak a kizsákmányoltakkal, azzal a kritikus tömeggel, amiben a kataklizma hatására szintén valamiféle állatias, gyilkos ösztön szabadult fel. Imigyen a forgatókönyv a spanyol horrorok visszatérő motívumát, a sexo és muerto ördögi körét helyezi egy apokaliptikus látomásba.
A botorkáló "vakhalottak", élükön a falu világtalan koldusával (őt valamiért egy férfinak maszkírozott nő játssza!) körbeveszik a villát és behatolnak az épületbe. Amando De Ossorio a BLIND DEAD sorozatában az utolsó vércseppig kifacsarta a vakok vs. látók szituból adódó audiovizuális hatáskeltést, ezzel szemben Klimovsky nem sokat tököl a suspense-szel, inkább egy teljesen képtelen, ámde annál groteszkebb jelenettel örvendezteti meg a nagyérdeműt. Az emeleti szoba padlóját megbontják a vakok és a lyukon keresztül ledobják áldozataikat a földszintre, az életben maradt szereplők lába elé! George A. Romero klasszikusa után szabadon az egymással is viaskodó túlélők a pincében barikádozzák el magukat, mindhiába. A sokszor illogikus, ám egy hetvenes évekbeli spanyol fantasztikumban valahogy természetesnek ható eszközökkel és fordulatokkal élő cselekményre a Beethoven Kilencedikjével kísért, az emberiség sorsának kilátástalanságát (sic) illusztráló holokauszt-befejezés teszi fel a koronát.
Az ULTIMO DESEO ("Utolsó kívánság" - köztünk szólva az angol cím hangzatosabb) eredetileg egy spanyol - amerikai koprodukció lett volna Vincente Aranda (THE BLOOD SPATTERED BRIDE) rendezésében. Sean S. Cunningham, a majdani PÉNTEK 13. rendezőjének produceri közreműködése máig vitatott, egy régi Mad Moviesban megjelent interjúban azonban elárulta, csupán adóügyi megfontolásból fektetett pénzt a produkcióba. Cunningham évekkel később elővette a filmet, és sikeres slasherjére építő reklámkampánnyal forgalmazni kezdte a tengerentúli mozikban.
A stáblistán társíróként feltüntetett Vincente Aranda „művészfilmes” keze nyomát is őrző, tipikus Naschy produktumnak egyáltalán nem nevezhető film párhuzamba állítható az egy évvel későbbi WHO CAN KILL A CHILD-dal, melyben egy másik kiszolgáltatott réteg, a gyermekek támadják le a felnőtteket. Bár messze nincs olyan jól összerakva, mint Narcisco Ibanez Serrador mesterműve, korrekt alakításaival, épp megfelelő tempójával (összvissz 80 perc, legalábbis a DVD lemezre került angol nyelvű kópia) és Klimovsky kompetens rendezésével az ULTIMO DESEO megtekintésre érdemes euro-kult.
Ön dönt: iszik
vagy tejel
Dewar's White Label
100% Milkfree
100% Scotch
