2019. augusztus 20., kedd

FRENCH SEX MURDERS (1972)

Ferdinando Merighi, olasz-NSZK giallo

Egyik kezemben rugós kés,
a másikban kard,
a harmadikban meg egy bűnügyi franciarémes, amely bizonyítja, hogy '68-at követően Nyugat-Európa morális hanyatlása visszafordíthatatlanul elkezdődött. Nevezzük nevén a felelőst: Dick Randall.

A New Yorkból útnak indult producer a hitelezői és az adóhivatal elől menekült át Rómába a hatvanas évek elején. Kezdetben erotikus mondo-filmekben és szexkomédiákban utazott, egy ízben Mario Bavának is beindított egy projektet (FOUR TIMES THAT NIGHT). A hirtelen megnövekedett giallo-kereslet szülte FRENCH SEX MURDERS-hez nem kevesebb, mint négy szexbálványt és egy - nem viccelek - professzionális Humphrey Bogart imitátort szerződtetett le. 


Így vagy úgy, az imitáció volt Randall kenyere. Miután megvetette lábát a Távol-Keleten, a Bruce Lee klónokkal támadó kungfu filmjeivel nem kevés pénzt keresett össze. Randall a kamera előtt is szerette megmutatni magát, innen tudható, hogy a fazon pontosan úgy nézett ki, ahogyan egy tőről metszett exploitation-producert elképzelünk ---
Kifogástalanul rossz ízlését illusztrálandó, néhány cím találomra: GOLA PROFONDA NERO (A fekete Mélytorok), SUPERSONIC MAN (szeperhősös), HORROR SAFARI (kannibálos), PIECES (slasheres). Egy róla szóló portréból kiderül, fizetésnap aktatáskában hozta a készpénzt a forgatásokra; egyszerre három céget működtetett, három telefonszámmal; többször meg akarták ölni, de valahogy mindig sikerült élve elhagynia az adott országot. Szerette a pornómagazinokat, a kínai kaját, és cimborája volt az igazi Bruce Lee.


A CASA D’APPUNTAMENTO (kupleráj olaszul) egy párizsi bordélyház körül bonyolódik. Mádám Kolett „masszázsszalonjában” brutálisan meggyilkolnak egy prostit; Franszin fejét minden jel szerint Antoán, a veszett gorillaként viselkedő piti bűnöző csapta szét a keze ügyébe került állólámpával. A bíróság a fiatalembert gijotin általi halálra ítéli (csak szólok, hogy a film kortárs közegben játszódik), mire fel az a tárgyalás befejeztével elátkoz mindenkit, akit felelősnek tart sanyarú sorsáért. Útban a börtönbe, Antoánnak sikerül megszöknie, menekülés közben levágja a fejét egy teherautó platója. Az ügyben eljáró bíró ismerőse, Waldemar professzor elkéri a fejet, hogy laboratóriumában tudományos kísérleteket végezzen rajta. Nézze professzor, megmozdult a szem! 


„Antoán átka” hamarosan lesújt, a bordélyházhoz köthető gyilkosságok folytatódnak. Racionális ember lévén a nyomozó (Robert Sacchi, egy amerikai Bogart-utánzó művész) meg van győződve róla, hogy ártatlan embert ítéltek el, és hogy a kapucnis, fekete kesztyűs gyilkos neve M betűvel kezdődik.

 Hmmm...
Vagy inkább duplavével?

A tettes kiléténél is egyértelműbb, hogy a forgatókönyvet úgy gányolták össze, hogy minden sztárnak meg legyen a saját, külön bejáratú magánszáma. Anita Ekberg a bordélyház ügyvezetője, 
Barbara Bouchet szokás szerint az áldozat szerepében tetszeleg,
Rosalba Neri francia sanzont ad elő. Viens avec moi / viens avec moi... Jövök!
Evelyn Kraft (később a Shaw Brothers King Kong utánzatának, a MIGHTY PEKING MAN-nek a szexbombája) Waldemar lányát, Eleonorát alakítja.

A lányba fülig szerelmes a prof asszisztense, az apai szigor azonban nem engedi meg, hogy egymáséi lehessenek a fiatalok. A sok mellékszál közül ez a Poe novellák címszereplőinek a neveivel dobálódzó ("Eleonora szép volt, mint az angyalok") melodráma a végére elnyeri értelmét, nem úgy, mint a film természetfeletti képzelgései a síron túli bosszúról, amit vörös heringként dobtak bele a krimi közepébe. 


A véres effektek a majdani Oscar-díjas Carlo Rambaldi kezei közül kerültek ki. Prof. Rambaldit (így van kiírva a stáblistára) egy korábbi giallo élethű trükkjei miatt a bíróság elé citálták - ez a veszély itt nem fenyegette. A kópiát a majdani Deliria-díjas Bruno Mattei vágta készre. Talán éppen neki köszönhető, hogy az amúgy csapnivalóan megrendezett, fényképezett, írt (stb.) film nem válik unalmassá, vagy ha igen, akkor az itt-ott előforduló pszichedelikus vágástechnika biztosan felrázza a lanyhuló figyelmet. Ilyenkor a korabeli giallo-előzetesekből átvett módon a felvételt szolarizálták és átszínezték.

 

További szerkesztési bravúr, hogy az első és utolsó három perc lényegében ugyanaz, az így megspórolt pénzt el lehetett költeni italra és cigarettára (mindenki megállás nélkül dohányzik). A jogdíj fogalmát nem ismerő Mattei (HELL OF THE LIVING DEAD) hangvágóként Bruno Nicolai szerzeményeiből szemezgetett, a főtéma jogos tulajdonosa az ALL THE COLORS OF THE DARK. Sergio Martino giallója nagyságrendekkel színvonalasabb, viszont abban nem „Humphrey Bogart” nyomozott. Márpedig a bizarr szereposztás is lehet fegyvertény, ebből a szempontból a FRENCH SEX MURDERS túlteljesíti magát. A nyugatnémet társproducerek a berlini bulibárónak, Rolf Edennek írattak egy testhez álló szerepet, ő az éjszakai klub nőcsábász tulajdonosa ---
Rolfi annyira fasza csávó, hogy csuklóból kiüti az izomember Gordon Mitchellt - egy másik hatalmas arc, akit (egyetlen jelenet kedvéért) meghívtak a buliba.
Jess Franco filmjeit boldogító Howard Vernon is csoda egy pofa, az íróasztalát díszítő ereklye nemkülönben.
Rambaldi professzor fx-laboratóriumában tárolt múmia majd Dario Argento mesterművében fog kulcsszerepet kapni.

Ha végeztünk a Francia szexgyilkosságokkal, ne a DEEP RED-et tűzzük műsorra, hanem egy másik Dick Randall-produkciót, a GIRL IN ROOM 2A-t. A kettőssel olyan tömény euro-deliria élménnyel gazdagodunk, amit még sokáig meg fogunk emlegetni.