2021. július 24., szombat

ANGEL {VASANGYALOK} (1987)

Teresa Woo stb., 香港


A haditerv, amivel az "Angyal Művelet" (a film kínai címe) sikeresen beverekedte magát a hongkongi akciófilmek frontvonalába, pofonegyszerűnek hangzik: amerikai tévésorozaton (Charlie angyalai) alapuló ötlet, friss arcokból összeválogatott szereplőgárda. A többi rá lett bízva az akciórendezőkre. „Hatalmas robbanások és véres akciók – ez a Vasangyalok hazája.” (Szaturn Film DVD, minden jog fenntartva!)

Hongkongi székhelyű drogkereskedő banda egyenként vadássza le az Interpol-ügynököket. A tehetetlen hongkongi rendőrséget az arcvesztéstől egy spekuláns üzletember (a Shaw Bros. egykori sztárja, David Chiang) által működtetett nem kormányzati bűnüldöző szervezet menti meg. Az Angyalok:

Elaine, bárénekesnő 

Hideki, feketeöves kungfu mester

Moon, titkárnő 

 Gyerekek, tegyétek helyes sorrendbe az összekeveredett képaláírásokat

A high-tech küldetéshez csatlakozik egy Amerikából jött CIA-ügynök (Alex Fong), így már négyen veszik fel a harcot a félszáz csatlóst alkalmazó Dai Nippon Company ellenében. A japán fedőcég egyik különösen ambiciózus női vezetőjének nem tetszik, ahogyan az idős drogbáró intézi a dolgokat a tolószékéből, ezért a kezébe veszi az irányítást. A szadista femme fatale (Yukari Oshima) az Angyalok méltó kihívójának bizonyul.


A japán piacra (is) célzó film az akciójeleneteire tette fel lapjait, ami a tűzpárbajok, verekedések, kaszkadőrmutatványok között sztoriban tartja a dolgot, az puszta formalitás. Épp ezért a stáblistán feltüntetett négy rendező közül a koreográfus nevét emelném ki. Tony Leung Siu Hung a COOLIE KILLER-ben villantott egy nagyot, itt pedig szabadjára engedett (társ)rendezőként küldhette a pokol tornácára kaszkadőrjeit és a színészeket. A gunfu feketeöves mesterének lövöldözés-orgiái a VASANGYALOK 1-ben vagy a LONG ARM OF THE LAW 3-ban házroggyantóan frenetikusak.


Hwang Jang Lee, a régisulis kungfu filmek legendás ellenlábasa egy parkolóban tart taekwondo bemutatót, majd amikor már azt hinnéd, kifogytak a szuflából: Moon Lee vs. Yukari Oshima. A végére tartogatott csúcstalálkozó B-filmtörténeti jelentőségű, nyomában egy tucat, a két sztár nevével fémjelzett, alacsony költségvetésű girls with guns készült, általában valamilyen drogkereskedős bosszútörténet körítéssel (pl. FATAL TERMINATION).


A forgatókönyvíró-producer-„szupervízor” rendező Teresa Woo független cége, a Molesworth Limited Production kifejezetten női közönségnek szánt romantikus filmekről (THE MISSED DATE; LAST ROMANCE; LIFE IS A MOMENT) váltott a Vasangyalok-sorozatra. Ez valamennyire magyarázza, miért lett bíbor masnival átkötve a megszámlálhatatlan emberéletet követelő erőszak. A divatos göncökbe öltöztetett Angyalok mintha két romkom forgatása közti szünetben álltak volna be háborúzni a móka kedvéért; Elaine Lui duzzogó-flörtölő karaktere a sztereotip cicababa, Mooné a szolidabb office lady szerep, a popidol Hideiki Saijo a japán leányálom. Yukari főgonosza a CIA-csávót kétszer is foglyul ejti, hogy perverz szado-mazo románcot kezdeményezzen vele a kínzókamrájában. 

Csúcsra járatott csajok, meztelen férfi felsőtestek. Még ha nem is női közönségnek szánták, a YES, MADAM! után a VASANGYALOK egy lépéssel közelebb került a női tekinteten keresztül megálmodott akciófilm ideájához. Az Ázsia-szerte összelapátolt bevételből finanszírozták a következő bevetést,  "a Vasangyalok pedig újra akcióba lendülnek, és senki sem akadályozhatja meg ebben őket." A Szaturn Film bemutatja: VASANGYALOK 2.

2021. július 15., csütörtök

KING CAT (1967)

Hsu Tseng Hung, 香港

"Színes Wuxia Évszázad" kampányszlogennel a Shaw Brothers 1965-től ontotta a színes-szélesvásznú, klasszikus kínai irodalmi művek alapján készült kardozós kalandfilmeket. Ezekben az új típusú wuxiákban háttérbe szorultak a fantazi-elemek, az akciójelenetek valószerűbbekké váltak. A macsó vérvonalat képviselő Chang Cheh (THE ONE-ARMED SWORDSMAN, 1967) mellett a korszak másik wuxiára szakosodott SB-rendezője Hsu Tseng Hung volt nagysikerű jiang hu trilógiájával (TEMPLE OF THE RED LOTUS; THE TWIN SWORDS; THE SWORD AND THE LUTE, 1965-67). A wuxia-krimiirodalom alapvetésének számító Hét hős és öt lovag tizenkilencedik századi regény karaktereivel dolgozó KING CAT életre kelt filmtörténeti múzeumként enged betekintést a stúdió hőskorába. 

A pártatlan igazságszolgáltatás mintaképe, Bao bíró (valós 11. századi történelmi figura) lefejezteti a császár főtanácsosának korrupción kapott rokonát a műtárgynak sem utolsó kínai gijotinnal. A tanácsos bosszúból ráküldi embereit a bíróra - ekkor lép közbe hősünk, Zhan Zhao. A macska ügyességével mozgó kalandor megakadályoz egy hercegnő elleni merényletet is, hálából a császár hivatalosan elnevezi őt a Zhan Zhaónál sokkal kúlabban hangzó Császári Macskának. Az Egér-klán egomániás vezetője ezen annyira kiakad, hogy kieszel egy tervet, amin keresztül lejárathatják a szerénységben verhetetlen riválisukat. "Csak egy kóbor lovag vagyok, nem érdekel se rang, se hírnév" - szól a Macska krédója, de Brokát Egér (Brocaded Mouse az angol feliratokban) az ősi macska-egér ellentétre hivatkozva már el is indult társaival a császári palotába. Az ártatlan lopásnak induló akció három szolgálólány megerőszakolásába / megölésébe torkollik, köszönhetően a helyszínen tartózkodó Tarka Lepkének, aki a császárné szeretőjeként a saját kis összeesküvését egyengeti hitvány Shaolin pap haverjaival. Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor, nekem egy hónapban egy Shaw Brothers.

A KING CAT maga a Shaw Bros. paradoxon: a kapitalista tömegtermelésre berendezkedett gyárból kigördült terméknek formula-szaga van (mint egy Marvel-filmnek), ugyanakkor a szép kiállítású történelmi kalandmozi anno kétségkívül élvezetes kikapcsolódást nyújthatott az egész család számára. A hatékony filmkészítéshez szükséges fogásokat japán kiküldetései során elsajátító rendező mellett a forgatókönyvíró érdemelt ha nem is fizetésemelést (olyanról hallani sem akart Run Run Shaw), de legalább szóbeli dicséretet. Attól fogva, hogy laikus nyugatiként a ki kinek a kicsodáján kiigazodtunk, és sikerül ráhangolódni a népmesei logikára (egy szirszar mini-kályha ellopása okozza a galibát), a színpadias, de jó tempóban haladó történet különösebb erőfeszítés nélkül követhető, a hatalomvágyat a szabadsággal, a kivagyiságot a szerénységgel ellenpontozó értékrend egyetemes és örök érvényű. A magányos főhős (Chang Yi, a figyelemre méltó SB-western THE BELLS OF DEATH sztárja) nem keveredik intim viszonyba, pedig lenne rá alkalom, a nuxia (női lovag) trend jegyében egy tűzről pattant amazon is tevékenyen kiveszi a részét a csatákból. Bezzeg a gonosztevőnek szabad a pálya, Lo Lieh szexmániákusa a legnagyobb élvezettel veti rá magát a nőkre. A lefüggönyözött ágyakban már fogannak a cenzúra lazulásával bekövetkező változások - hajrá, Tarka Lepke, csak így tovább!

 
A képregényes animációval indító KING CAT nem tartozik a felejthetetlen Shaw Brothers produkciók közé, az akciókoreográfiának esélye sincs felvenni a versenyt a későbbiekben látottakkal, a repkedések sugárhajtású hangeffektjei megmosolyogtatóak. Az eredeti küldetését mindenesetre a mai napig többé-kevésbé beteljesíti, a röpke nyolcvankét perc kellemes emlékfoszlányokat hagy maga után.

2021. július 3., szombat

LA BAMBOLA DI SATANA (1969)

Ferruccio Casapinta, olasz

Lássuk csak, mi van műsoron:

Hálóinges szőke csajszi a kínzókamrában... 
Első sor közepére kérnék egy jegyet, grazie.

A CRAZY DESIRES OF A MURDERER után íme egy újabb (régebbi) elfeledett olasz horrorkrimi, amit a pince mélyéről hozott fel a jogtulajdonos, miután hírét vette, hogy az ilyesmit jó pénzért el lehet adni a kultfilmes piacon. A kettő között annyi a különbség, hogy egyiküket a lecsengett gótikus-hullám és a hamarosan kitörő giallo-láz közti átmeneti időszakban készítették el. Tuti sikerrecept hiányában a közhelyeket beledobáltak a „gótikus giallo” feliratú zsákba, kicsit összerázták, és A sátán babája címen kiszórták a nagyközönség elé. Ferruccio Casapintának ez volt az egyetlen játékfilmre tett kísérlete, pedig ilyen névvel micsoda karriert futhatott volna be... (vendéglősként.) 
 
 
A női sztár, Erna Schürer így emlékszik vissza: „Casapinta egy idióta volt, semmihez sem értett. Azt hiszem, megfinanszírozták neki a filmet vagy valami ilyesmi. Problémás produkció volt, a forgatás leállt, aztán folytatódott. A stábban több profi is dolgozott. Végül befejeztük a filmet, a mai napig kapom érte a csekkeket, amikor leadja a televízió.” Az vesse az első követ a színészekre, aki értelmes képet tud vágni a LA BAMBOLA DI SATANA (THE DOLL OF SATAN) láttán ---
 

Az agyzsibbasztó cinema deliria rögtön a főcímmel elkezdődik, egy montázs az izgalmasabb pillanatokról készült standfotókból összeállítva. Mozgókép helyett a produkció számára ideálisabb médium lett volna az akkortájt kelendő árucikknek számító fotónovella, a pózokba merevedő modellek feje fölött megjelenő szövegbuborékokba írt mondatokkal. „Alig várom, hogy végre lássam a te híres-neves kastélyodat!” Végrendelet kihirdetésére érkezik Elizabeth a barátaival, a fiatal lány megörökli bácsikája kastélyát a személyzettel együtt. "Ki ez a nő a szobámban?!"

Ja igen, az ingatlanhoz tartozik még egy tolószékben ülő, elmebeteg, néma asszony, a sötét múlt élőhalott mementója (vagy valami ilyesmi). A nappal szigorú szemüveget viselő,


éjszakánként szexi döggé változó governante titkos szeretőjével a háta mögött megpróbálja rávenni a bájosan naiv örököst, hogy adjon túl a kastélyon a szomszédban lakó arisztokrata javára.


Elkövetődik egy-két gyilkosság a titkos szerető bőrkesztyűs kezei által, majd Blackie, a nyomozó szerepét jobb híján betöltő kertészkutyája leleplezi az inast, pontosabban azt, aki az inasnak tettette magát. A sátáni összeesküvést sejtető cím vörös heringnek bizonyul, a cselszövés részeként egy komplett középkori rémdrámát színre vivő bűnözők motivációját a kémiában jártasak le tudják olvasni a laboratórium palatáblájáról.


A klasszikus „kergessük őrületbe az örököst, hogy megszerezzük a kincset” sztori értelmének a szikráját tömény expozícióval próbálták begyújtani. A szövegkönyvet általában étel vagy italfogyasztás közben olvassák fel, a producer biztos nem akarta, hogy kárba vesszen az ebédidő. Egy ideig sima bűnügyi krimiként zajlanak az események a kastély és a közeli falu vendéglátóipari egysége között, ahol a helyi fiatalok a zenegép előtt lopják a napot. 


Ide annyiszor térünk vissza, hogy egy idő után régi ismerősként köszön vissza a vendéglős. Az egyik vacsora közben belengetik a kastély ötszáz éves szellemének históriáját; attól fogva ’metempsycho’ a játék neve, ahogy a hallucinogén drogokkal bekábított hősnőt lefekvéskor megkísérti a lánccsörgető kísértet. 


Metempszichózis: 1. lélekvándorlás; egy személy többszöri újjászületése különböző testekben. 2. METEMPSYCHO aka. TOMB OF TORTURE – rendezte: „Anthony Kristye”, főszerepben: „Elizabeth Queen”; egy fekete-fehér, másodosztályú olasz kosztümös-gótikus horror 1963-ból, ami a LA BAMBOLA DI SATANA testében született újjá.

A plakáton megörökített fénypontban az áttetsző  hálóinget viselő Elizabeth a kastély kínzókamrájában találja magát néhány marcona csuklyás alak társaságában. A nápolyi születésű fotómodell, Erna Schürer (szül. Emma Costantino) pszeudo-német szexepiljét a DEPORTED WOMEN OF THE SS-ben is kihasználták. Schürer kisasszony kihasználása lehetett a LA BAMBOLA DI SATANA elsődleges célja, azok a levetkőztetésére tett kísérletek, amiknél a művésznő kézzel-lábbal próbálta takargatni bájait. Esetleg valamelyik pince mélyén pihen egy explicitebb kópia? 


A természetfeletti horror és bűnügyi krimi között megkötött kompromisszumokból létre hozott gótikus giallo eleve problémás eset, pláne olyan rendező kezei között, akit sikeresebb kollégáival (Bava, Freda, Margheriti) ellentétben láthatóan nem stimulált az erőszak ábrázolása; ennél még „Anthony Kristye” fent említett múzeumi darabja is véresebb. A zsánert illető tanácstalanságot a kémtörténetbe illő végső csavar leplezi le. 
 

Különösebb izgalmak híján a szórakozást a film „absztrakt” stílusa szolgáltatja, a teret, időt, logikát lila ködbe burkoló dilettáns írói, rendezői, vágói döntések sorozata. Az operatőri munkát szándékosan kihagytam, annyira azért nincs rosszul fényképezve, de Francesco Attenni operatőrt sem kímélte meg a Sátán babájának átka: neki is ez volt az utolsó filmje. Rémes egy fércmű, a Cinema Deliria szekta tehetősebb tagjai nyugodtan előrendelhetik a  blu-ray lemezt.

2021. június 26., szombat

DUEL TO THE DEATH (1983)

Ching Siu Tung, 香港

Könnycsepp a kardon. A Hong Kong New Wave egyik wuxia-megnyilvánulása volt a THE SWORD (1980), Patrick Tam kardforgató melodrámája, melynek káprázatos akciójeleneteit Ching Siu Tung koreografálta. A Shaw Brothers stúdiót kaszkadőrként megjárt, wuxia-tévésorozatokon edződött fiatal akciómester első saját rendezése a THE SWORD elegáns fatalizmusát kombinálta annyi káprázatos akcióval, amennyit csak bele tudott zsúfolni a szép koreai tájakon forgatott Golden Harvest produkcióba. A mozipénztáraknál nem hasított nagyot, de a filmtörténet utólag visszaigazolta létjogosultságát: újszerű mozgóképes haditechnikák bevetésével (megsokszorozott kameraállások, felpörgetett vágás, speciális effektusok) Ching Siu Tung felvillantotta a drótfu-fantáziák kilencvenes évek elején érkező új-újhullámát, melynek ő maga lesz az élharcosa Tsui Hark káoszkapitány vezetésével. Egyszóval ez a kitűnő film kapuként szolgál a modern hongkongi wuxiák világába. Itt akár véget is érhetne a mondandó, de ahogy mesterem tanította: sose végezz félmunkát. (Csak ha van más dolgod.)

A Ming-dinasztia idejében, amikor  a japánok lopták a szellemi tulajdont a kínaiaktól, az éj leple alatt nindzsák sürögnek-forognak a Shaolin-templomban, másolják  a harcművészeti leírásokat. Hamarosan kezdődik a tízévente megrendezendő Kína-Japán rangadó, midőn a két büszke ázsiai nemzet két legügyesebben kardozó fia megmérkőzik egymással a mesterek színe előtt. Bravúros döntetlen esete kizárva, az erődemonstráció csakis az egyik fél elpusztításával érhet véget. Míg a hazai induló (a tévésztár Damien Lau) folyamatosan reflektál a küldetésére, megkérdőjelezve a tradíció értelmét, a japán fél (Tsui Siu Keung) a szamurájokra jellemző öngyilkos elhivatottsággal érkezik a helyszínre. Miután kiderül, hogy a nemes összecsapás nemtelen célokat szolgál, a kijelölt ellenfeleknek nemcsak egymással, de közös sorstragédiájukkal is szembe kell nézniük.


A Kína vs. Japán harcművészeti crossover hagyománya nagyjából a ZATOICHI MEETS THE ONE ARMED SWORDSMAN-ig nyúlik vissza, az egyik első Golden Harvest film 1970-ből. A DUEL TO THE DEATH (amiben egyetlen japán színész sem tette tiszteletét) forgatókönyvírói nem a két nép közti barátság elmélyítésében voltak érdekeltek, de a protagonista és antagonista közti kulturális különbségek felvázolását követően, a fokozatos közös nevezőre hozatallal (a végére mindketten fehér kosztümöt viselnek) sikerült túllépni a fekete-fehérben gondolkodó történelmi berögződéseken, anélkül, hogy az ellenfelek „szerelembe” esnének egymással. Kína vagy Japán, minden nemzetnek megvan a maga keresztje, egy dicsőségre vágyó áruló vagy tisztességtelen eszközökhöz folyamodó sógun. 

A hírnév hajszolásával szemben kritikus wuxia a hazájához/klánjához hű individuumot állítja szembe az egyént politikai céljaira felhasználó hatalommal. Meghökkentő, hogy ennyi karaktert mozgató (Flora Cheung szép kardforgatójáról és Eddy Ko intrikus papjáról nem is esett szó), a háttérben emberrablásos összeesküvést egyengető film vége főcíme a nyolcvanötödik percben gördül fel. A drámai részek feletti kontroll mellett ez a bravúr az akciójelenetek célratörő rövidségével is magyarázható. Koreográfia szempontjából itt láthatjuk talán a legletisztultabb formában kibontakozni Ching Siu Tung tehetségét.

A CHINESE GHOST STORY és a SWORDSMAN sorozatok rendező-koreográfusának stílusát a magas fokú esztétizáltság és a fantasztikumra való teljes B-filmes nyitottság jellemzi. A harcművészek által benépesített jiang hu mesevilágban a gravitáció szabályait már régen túlszárnyalták, a "falábú a tettes" fordulatból kiderül, ép lábakra sincs szükség ahhoz, hogy valaki harciskolát vezessen. Az a bizonyos plusz, ami miatt ez a film 1982-ben egyáltalán színre léphetett (köszönjük, Cannon Group), a mitikus nindzsák alakjában érkezik ---

 
sárkányrepülő nindzsa
 
robbanó nindzsa
 
óriás nindzsa 
 
pucér nindzsa 

- az amerikai nindzsa beájulna. A DUEL TO THE DEATH korabeli kihívója egy másik feltörekvő koreográfus-zseni első rendezése, az összecsapásaihoz szintén japán nindzsákat segítségül hívó NINJA IN THE DRAGON'S DEN. Corey Yuen Kwai remeklése a kungfu-vígjátékok sorát gyarapította, ezzel szemben a DUEL csupán egyetlen közjáték erejéig veszi viccesre a figurát (Damien Lau mestere mintha a RÉSZEGES KARATEMESTERből szédült volna át), a japán csambara-filmek hatásából kifolyólag folyik a vér, az alaphangulat elégikus. Kicsit szomorú is lettem utána - manapság újranézni egy ilyen HK-klasszikust hasonló érzéseket vált ki, mint amikor az egyik jelenetben a szentimentális lovagok a nagymesterek sírkertjében állva elmorzsolnak egy könnycseppet.

2021. június 13., vasárnap

👽📡📺😱 TERRORVISION (1986)

Ted Nicolau, USA


I.sz. 1985-86 fordulóján az Empire Pictures a virágkorát éli, Charles Band uralkodása alatt a kemény amerikai valutáért megvásárolt római stúdióbirodalomban egymás után készülgetnek a B-kategóriás termékek, hogy aztán visszaváltsák őket lehetőleg még több amerikai valutára. Ez a témájánál fogva direkt videóra termett horror-sci-fi-szitkom vidám anarchizmusával a legszórakoztatóbb Empire-blődlik egyike. A nép nem vette az adást, a TERRORVISION folytatások nélkül maradt. Egyszeri és megismételhetetlen. 


A TEXASI LÁNCFŰRÉSZES hangrögzítőjeként kezdő Ted Nicolau hasonló módszerrel élt, mint Tobe Hooperék a TEXAS CHAINSAW MASSACRE 2-ben: tudatmódosító szer hatása alatt ("I've got stoned") kipécézte magának a kor szimpátiára oda-vissza alkalmatlan egyedeit - a konzumidiótákat, hedonista swingereket, survivalistákat,  MTV-freak tinédzsereket, kábeltévé szerelőket! -, és lelkiismeret furdalás nélkül a Szörny elé vetette őket. Ahhoz, hogy szebverzív társadalmi szatíraként igazán harapjon a cucc, szükség lett volna egy Larry THE STUFF Cohen kaliberű lángészre. De ne legyünk telhetetlenek, mert ami papíron legfeljebb jópofának tűnhetett, az a ripacskodásban szabad kezet kapott kultarcokkal (a B-királynő Mary Woronov & Gerrit Graham, Szacsvay László Amerikába szakadt testvére) és egy elbűvölően sármos-slájmos monszterrel előadva egyenesen fergeteges. 

A Los Angeles-i völgylakók táborát gyarapító Puttermanék épp a legújabb, kismillió csatorna vételére alkalmas parabolaantennájukat próbálják ki, amikor egy földönkívüli lény a televíziókészüléken keresztül bebocsájtást nyer a lehető legízléstelenebb pornó-popart-római empire stílusban berendezett otthonukba. A Dolog távoli rokonaként a Hungry Beast névre keresztelt E.T. képes félig-meddig áldozata bőrébe bújni. "Emlékezz, fiú: a legjobb módszer az ellenség feltartóztatására az agylövés!” A nagypapa által militarista szellemben nevelt legifjabb Putterman (a kölyök az egész filmet egy M16-os gépkarabéllyal a kezében mászkálja végig) próbálja figyelmeztetni felmenőit, de azok éppen a szexpartijuk beindításával vannak elfoglalva. 


A nagypapi nincs többé magánál, a rendőrség nem hajlandó kiszállni, nem marad más választás: a bolygóján veszélyes hulladéknak minősített háziállatot a gyerekeknek be kell integrálniuk a saját junk food – fehér angolszász protestáns heavy metal (W.A.S.P.) fémjelezte trash-kultúrájukba. A kis kapitalista elmékben felmerül a gondolat, hogy akár pénzre is válthatnák a mutánst, ha a tévében mutogatnák, így hát a helyszínre hívják Medúzát, a betelefonálós horrorshow dermesztő ciciméretekkel rendelkező házigazdáját, aki public domain szörnyfilmek vetítéséből szedte össze vagyonát (nesze neked, Elvira). Minden jó, ha jó a vége: Hungry Beast a komplett családot felemészti. Kedves Mr. Spielberg, az éhes fenevadat nem lehet megszelídíteni, még popkultúrával sem.

„Azt akartam, hogy olyan legyen a film, mint egy tizenkét éves gyerek rémálma.” (T.N.) A TERRORVISION megtekintése kisgyerekek számára valóban okozhat álmatlan éjszakát, gondolom ezért kapta meg annak idején az R-besorolást. Van ugyanis a rém rendes családi komédiának egy nyálkás oldala, megelőlegezve az Empire stúdióban összeszerelés előtt álló FROM BEYOND testhorrorját és Brian Yuzna pár évvel későbbi SOCIETY-jét. A készítők nem akartak ujjat húzni az MPAA-vel, ezért spenótzöldre festették a gore-t, amitől csak még szürreálisabb színezetet kapott a Giovanni Natalucci (CALIGULA) papírmasé díszletei között játszódó, Romano Albani (Argento's INFERNO) fényképezte Technicolor-vízió. 


A Videodrome Channel előfizetőinek szemében egyszerre félelmetes és vágybeteljesítő az a koncepció, hogy a tévéden keresztül támadnak a testrablók (mint a DÉMONOK 2-ben), a filmbéli földönkívülinek pedig az EARTH VS. THE FLYING SAUCERS rombolás-képsorai a szórakozás non plus ultrája. „Földlakók, pusztítsátok el a vevőberendezéseiteket, a következő kétszáz évben ne kapcsoljátok be a televíziót!” – hangzik a távoli galaxisból sugárzott figyelmeztetés mexikói pankráció és egy pornófilm között. Túl késő - a TV (update: internet) olyannyira szerves részévé vált a civilizációnknak, hogy nélküle elképzelhetetlen lenne a földi élet. Az ötvenes évek "vörös veszedelem" sci-fijeinek Reagan-korszakhoz igazított változata széles vigyorral a pofáján riogat azzal, hogy a 24/24 támadó tömegmédia a megszámlálhatatlan csatorna-csápjaival felzabálja az identitásodat.  
 
Egész éjjel a képernyő villódzó fényében táncolok 
Bámulom, ahogy Medúza szemei zölddé változnak
De a saját tükörképemet még sosem láttam
(The Fibonaccis főcímdal)
 

2021. június 6., vasárnap

THE CORRUPTION OF CHRIS MILLER (1973)

Juan Antonio Bardem, spanyol

Talán nem teljesen függetlenül az országban uralkodó politikai helyzettől, a hetvenes évek első felében tiszavirágzásnak indult spanyol pszichokrimik sajátos hangulatukkal külön kategóriát képeznek. Egy olasz jet-set giallónál komorabb THE CORRUPTION OF CHRIS MILLER a bevezetőjében azzal provokálja ki a jóérzésű (katolikus) néző/cenzor figyelmét, hogy egy férjezett asszonyságot az otthonában a Charlie Chaplin maskarát viselő alkalmi szeretője lemészárolja. A vérfürdő után a „Csavargó” magához veszi a készpénzt, és odébbáll a zuhogó esőben. Az egykori revüsztár volt a környéken garázdálkodó rablógyilkos hetedik áldozata.

 
A történet a legfélelmetesebb helyen folytatódik, ami temetőkön kívül a spanyol horror-vidéken annak idején előfordulhatott: a Pszichotikus Nők Háza (lásd THE BLUE EYES OF THE BROKEN DOLL; TRAUMA). Az amúgy kellemes környezetben egy faképnél hagyott feleség (a Hollywoodból menekült, tragikus sorsú Jean Seberg) és idegbeteg mostohalánya (Marisol, a tragikus sorsa elől menekülő spanyol ex-gyereksztár) tölti a nyarat. Esős éjszakákon a lányra rátör a rettegés, ilyenkor a ház összes ablakát-ajtaját le kell lakatolniuk. A dühkitörésekkel járó pánikroham gyerekkori traumára vezethető vissza, amikor Chris-t a balettórája után megerőszakolta egy szőrös, nagydarab súlyemelő a tornaterem sötét zuhanyzójában. Ha ez célzás akart lenni a filmkészítők részéről egy másik filmkészítő irányába, akkor a szőrös, nagydarab, súlyemelő Paul Naschy kikéri magának! 

A minden jel szerint kapcsolatfüggő mostoha a felszívódott férjén úgy akar bosszút állni, hogy annak lányát fondorlatos módon az őrületbe kergeti, egy kis leszbikus gyengédséggel téve teljessé Chris megrontását. Miközben különböző okokból hazavárják a férjet/apát, egy esős éjszakán betoppan hozzájuk a csavargó. A jóképű fiatalember mindkét törékeny alkatú nő igényeit megpróbálja kielégíteni, de hamar világossá válik, hogy a srác nem kizárólag kosztért, kvártélyért és szexért kopogtatott be. Mivel innét fogva a környéken garázdálkodó rablógyilkos kiléte a kulcskérdés (a brutális bűncselekmények folytatódnak), inkább lakatot teszek a számra.

Juan Antonio Bardem az EGY KERÉKPÁROS HALÁLA (1955) lélektani drámával írta be magát a spanyol filmtörténetbe. A rendezőt e szavakkal méltatja az Új Filmlexikon (1971): „Művészetének jellemzője a mély humanizmus, szárnyaló képzelet, kifinomult képszerkesztés, harcos társadalomkritika.” A Panavision fényképezés valóban kifinomult, a képzelet szárnyal, és ha nagyon akarjuk, társadalomkritikát is bele lehet olvasni. A mély humanizmusról nem lettem meggyőzve, de nem is kell, mert a Hitchcock-thriller - giallo - gótika egyveleg az embertelenségről mesél, a sérelmekből fakadó gyűlölet spiráljáról. A művészfilmes Bardem a Franco-rezsim egyik nemkívánatos személyévé válva megélhetési okokból vállalta be ezt az angol nyelvű zsánerdarabot, amiért még a „progresszív” baloldali kritikusok is lehordták a sárga földig. A forgatókönyvíró Santiago Moncada már jobban beleillik a képbe. A bizarr B-filmek szakírója (Chaplin felbukkanása az elején elég bizarr) a HATCHET FOR THE HONEYMOON apropóján állt elő egy olyan lelkibeteg főhőssel, aki gyilkosságok elkövetésén keresztül próbálja feldolgozni saját gyerekkori traumáját. Mario Bava fergeteges giallót rendezett belőle, Bardem közel két órás pszichodrámát. 

A közönség megvezetésével folyamatosan kísérletező krimi határozott PSYCHO-tikus tüneteket mutat. Van itt kérem elszigetelt ház, domináns anyafigura, sokkolás a zuhany alatt, na és az a lépcső az emeletre! Annak idején Hitch nem rendezi meg sikerfilmjét, szerintem ma horror-thriller gyanánt jobb híján Frédibéni epizódokat néznék ("Vilma! Engedj be!!!"). Ami tipikusan hispán, az az erotikától fűtött morbiditásra helyezett hangsúly. A „szerelmi” háromszög kibontása közben a kamerát előszeretettel  fókuszálták Marisol szexepiljére, anélkül, hogy teljesen levetkőztették volna a művésznőt. A spanyol ajkú közönség számára valószínűleg így is megrázó lehetett viszont látni az előző évtized kedvenc kisangyalát egy ilyen provokatív szerepben. 

Ha Jean Serberg magánélete tragédia (erről a magyar interneten is találhatunk információt), akkor Marisolé kész leányrémálom. A metoo botrányok idején a Vanity Fair „Marisol: néma sikoly” című cikkében Pepa Flores (Marisol felnőttkori művészneve) lenyilatkozta, hogy gyereksztárként financiálisan és szexuálisan is kihasználták. „Elvittek egy villába, ahová azért jöttek befolyásos férfiak, a rezsim emberei, hogy meztelen lányokat nézegethessenek.” A zenés-táncos karrierjét nyolc évesen kezdő csodagyereket egy tévéadásban fedezte fel magának Manuel J. Goyanes filmproducer-menedzser. Tizenegy éves korában leválasztották a családjától és a következő tíz évet egy fedél alatt töltötte menedzserével, akihez exkluzív szerződés kötötte. Sikerei csúcsán (zenés játékfilmek főszerepei, hanglemezek, latin-amerikai turnék) kis híján halálra dolgoztatta multimilliomossá váló mentora. Serdülő korba lépve továbbra is gyerekszerepekbe rakták, kislány-imázsát egészségre ártalmas praktikákkal próbálták megőrizni. Két öngyilkossági kísérlet és a menedzser fiával kötött kényszerházasság felbontása után Marisol drámai színésznőként a CHRIS MILLER-ben érvényesülhetett először. Nagyrészt neki volt köszönhető, hogy a filmre Spanyolországban másfél millióan váltottak jegyet, de a gázsiját az exkluzív szerződésre hivatkozva nem kaphatta kézhez. Mindezek tudatában "Chris Miller korrupciója" és a színésznő szenvtelen előadásmódja csak még hátborzongatóbbá válik. 

Horrorként a film igazán a második felétől kezdi el borzongatni az idegeket. Az erős kezdés után az első óra a kora délutáni sziesztázások hangulatában nyúlik el, de a türelem két szenzációs sokk-jelenetet is terem, amik végül a helyére pofozzák az egészet, olyan klasszikus spanyol pszichók mellé, mint a THE HOUSE THAT SCREAMED, A CANDLE FOR THE DEVIL, THE KILLER OF DOLLS, CANNIBAL MAN vagy a szintén Moncada által írt THE BELL FROM HELL. Az a sanda gyanúm, hogy a brit PREY nem más, mint a CHRIS MILLER sci-fi variációja. Nemcsak a helyszín meg a sztori bizonyos elemei rímelnek egymásra, de a csavargót mindkettőben Barry Stokes játszotta.