Claudio Lattanzi (közreműködött: Aristide Massaccesi), olasz
Valahol Louisiana mélyén diffúz fényekkel kivilágított kísértetház várja látogatóit. Az emeleten a sötét múlt árnyai kísértenek, a pince a pokol hét kapujának egyikét rejti. Az elátkozott épületbe nappal idegenek érkeznek: tinédzserek koptatott farmerben, házaspár gyerekekkel, ingatlanos a kuncsaftjaival. Leszáll az éj, bekapcsolják a reflektorokat. Valakinek elvágják a torkát premier plánban. Sikoly, pánik, rettegés. Carlo Maria Cordio feltekeri a szintetizátor potmétereit 11-re. David Hasselhoffot lámpavassal felnyársalják. A túlélő(k) kimerevített arcán megjelenik az álnevekkel teli vége főcím. Zanzásított Filmirage-esztétika az olasz horror végnapjaiból.
Joe D'Amato, született Aristide Massaccesi produkciós cége 1987-90 között egymás után forgatta Amerikában a "házas" rémfilmeket, amiket odahaza Sam Raimi első két EVIL DEAD-jének (La Casa 1-2) a folytatásaiként mutattak be a mozik. GHOSTHOUSE (LA CASA 3 – Umberto Lenzi); WITCHERY (LA CASA 4 – Fabrizio Laurenti); BEYOND DARKNESS (LA CASA 5 – Claudio Fragasso). A KILLING BIRDS nem része a La Casa-sorozatnak, de ugyanazokkal a jellegzetességekkel lett felruházva.
A TROLL 2-őt pillanatra figyelmen kívül hagyva a Filmirage mesterműve vitán felül a BLOODY BIRD, ismertebb címén STAGEFRIGHT. Rendezőjét, Michele Soavit elcsábította Dario Argento a THE CHURCH-höz, Massaccesi következő „madaras” projektjét jobb híján Claudio Lattanzira bízta. A horrorkedvelő 25 éves fiatalember Soavi asszisztense volt a STAGEFRIGHT forgatásán. A veréb is madár, mondhatnánk lesajnálóan, de mi van, ha a KILLING BIRDS túlszárnyalja az elvárásokat? Szpojler: nem fogja. Ha csak az ihletadó THE EVIL DEAD-et vesszük alapul, magukra valamit is adó amerikai filmesek próbáltak ügyelni az ok-okozat összefüggésekre. Az ok-okozat összefüggésekre nagy ívben szaró olaszoknál kétszer kettő ZOMBIE 5.
Lattanzi eredeti elképzelése egy ódon épületben próbáló rockzenekart eresztett volna össze náci zombikkal. A Filmirage forgatókönyvírói a louisianai forgatás helyszínét figyelembe véve kipaterolták a történetből a rockzenekart és a nácikat, helyükre ornitológusokat hoztak be. Magnifico! Teleszórhatom a szöveget madaras szókapcsolatokkal.
Vietnami háborúból hazatérő katona in flagrantin kapja feleségét az ágyban. A civil foglalkozására nézve madarász hirtelen felindulásában vérfürdőt rendez, a négy emberáldozatot követelő mészárlása során véletlenül elpusztít egy sast is. A ragadozó madarak hirtelen felindulásukban kivájják a gyilkos szemeit. Azóta is basztatja a csőrömet a kérdés: ezek látták Dario Argento OPERÁját, vagy Dario Argento látta a KILLING BIRDS-t? Húsz évvel később...
A folytatásban egy
ROSEMARY GYILKOSA slasher-szcenáriót vártam (a vietnami veterán újra lecsap), de nagyobbat nem is tévedhettem volna. Egyetemista palimadarak felfedező útra indulnak a louisianai vadonba annak reményében, hogy rálelnek egy kihalófélben lévő harkályfajta példányára. Szakmai segítségért a környéken lakó vak madármegfigyelőhöz fordulnak. Fun Fulci-fact: ezeket a jeleneteket abban az épületben forgatták, ami korábban a THE BEYOND hoteljéül szolgált.
A vészmadár szerepét alakító Robert Vaughn kezükbe nyom egy régi térképet - „remélem megtaláljátok, amiért jöttetek” -, majd mint aki jól végezte dolgát, felveszi a sztárgázsit. (Kamerán kívül természetesen, profi színművészről van szó.) A baljós előjelekkel szegélyezett ornitológiai expedíció a húsz évvel azelőtti mészárlásnak otthont adó házhoz vezet. Leszáll az éj, bekapcsolják a reflektorokat, támadnak a zombik...
Zombik? Nos igen, a hitchcocki gyilkos madarakat ígérő cím hamiskás, a piszkos munka dandárját egy vagy két indokolatlanul fellépő, Fulci-divat szerint kisminkelt élőhalott szellem végzi el. Zombikon kívül olyan veretes italohorror tulajdonságok teszik tiszteletüket, mint rohadt hangosra kevert szintizene és extrém gore. Történetesen nem annyira extrém, mint a nyolcvanas évek elején, de egy-két guszta effekt csak becsúszik a mozgalmasabb második félidőben. Állítólag a producer-operatőr Massaccessi az első forgatási napon kivette az irányítást Lattanzi kezéből, miután látta, hogy az újdonsült rendező nem lesz képes tartani a Filmirage-tempót. Madarat tolláról, Joe D’Amato horrort arról a banális rutinról, ami a ház körül futkározó jellegtelen figurinókat szép sorjában a másvilágra küldi. A tetőn keresztül támadó szörny jelenetének eredetijét az ANTHROPOPHAGUS-ban találjuk.
Mikro-költségvetéséhez mérten a produkció külalakja professzionális, egy jó blu-ray kópia csodákra képes. Ebben van a legelőrébb vetített sokk, amire emlékszem horrorfilmben: a csali (a generátorba lógó nyaklánc) és a kapás (a generátor beindul) között kerek fél óra telik el. Sokan unalmasnak tartják, én két La Casa megtekintése után (a bizarr WITCHERY és a fárasztó BEYOND DARKNESS) felkészültem a legrosszabbra; ehhez képest egész tűrhetőnek bizonyult, random jellegéből adódóan még egy-két kisebb meglepetéssel is tudott szolgálni (fejleszakítás a kocsi hátsó ülésén - szép munka, Joe!). Videón ZOMBIE 5 címen is futott - valóban zombifilmmel van dolgunk, a szó szoros értelmében. A vágóasztalon összevarrt celluloidtestet közelebbről megvizsgálva felfedezhetjük a dicső múlt életjeleit, mondjuk egy Fulci-homázs képében,
de a lélek már eltávozott belőle.
Claudio Lattanzi Filmirage-kalandja keserű véget ért, azt mondja ő írta a WITCHERY-t és egy árva kreditet sem kapott cserébe. Rendezői ambícióit félrerakta, írogatott a televíziónak, novellákat publikált, gyógyszertárat vezetett. A filmezéshez az utóbbi években tért vissza néhány forgalmazó nélkül maradt italohorror-homázs projekttel (Beyond the Beyond). A legérdekesebb közülük a barátjáról, Michele Soaviról szóló portré. Az érdeklődők az Aquarius Visionarius angol feliratos kópiáját megtalálják az Ulozon.
