2014. április 5., szombat

THE CHILD (1977)

Robert Voskanian, USA


Harry Novak, a legendás exploitation-forgalmazó (BEAUTIFUL BLOODY BARE, BEHIND LOCKED DOORS, A SCREAM IN THE STREETS, AXE) az utómunkálatok során karolta fel a THE CHILD-ot, és egy hatásos reklámkampány segítségével (a plakátot a később világhírűvé vált kliprendező/festő/fotográfus Rocky Schenck rajzolta) tisztes nyereséget realizált vele. Nem hazudtolva meg tisztesnek nem mondható szakmai hírnevét, Novak a zöldfülű, üzlethez mit sem konyító filmeseket alaposan átverte a bevételi adatokat illetően, viszont kétségtelenül neki köszönhető, hogy ez a kicsi szeletnyi amerikai gótika egyáltalán vetítőgépet látott. A szürreális zombifilmek kedvelőjeként ezúton adózok a 84 éves korában múlt héten elhunyt Harry Novak és cége, a Box Office International emléke előtt.


A fiatal nevelőnő Alicianne visszatér gyermekkora helyszínére, hogy egy família legifjabb tagjáról gondoskodjék. A kis Rosalie megözvegyült apjával és idősebb bátyjával él egy sűrű, de annál ritkábban lakott erdő közepén, nem messze attól a temetőtől, ahol az édesanyja nyugszik. Az amerikai éjszaka leple alatt a durcás kislány rendszeresen kilátogat a temetőbe, kisállatokkal etetve az ott lebzselő élőhalottakat. Természetfeletti képességét kihasználva zombi-pajtásait ráküldi mindazokra, akiket felelősnek tart anyja erőszakos haláláért. Először a kotnyeles szomszéd öregasszony, majd az enyves kezű kertész válik Rosalie bosszújának áldozatává, végül a jószándékú nevelőnőnek is menekülőre kell fognia, ha túl akarja élni az Élőhalottak Éjszakáját.


Az 1974 környékén fillérekből, amatőr szereplőkkel forgatott független produkció AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA farvízén evickélt be az autósmozikba, s bár a CHILDREN SHOULDN’T PLAY WITH DEAD THINGS címét nyugodtan kölcsönvehetné, nem komédiáról, és nem is egyszerű zombihorrorról van szó. A készítők ugyanis fogták az élő-halottakat, és egy A csavar fordul egyetre emlékeztető, gyerekkori félelmeinkre apelláló rémmesében engedték őket szabadon. Félelem a sötétségtől, az abban ólálkodó ismeretlentől, egy Temető Melletti Ház körül. Apropó, a filmet "A zombik háza" címen mutatták be Olaszországban, íme a fulcsis hangulatú moziplakát:

A hetvenes évek derekán készült kistérségi amerikai horrorokra jellemzően (pl. LEMORA - A CHILD'S TALE OF THE SUPERNATURAL) a THE CHILD ereje abban rejlik, ahogyan első képkockájától fogva valami különös, rémálomszerű szövetet von organikus díszlete köré, egy kis titkos ajtót nyitva képzelet és valóság között.


Az örmény rendezőnek ez az egyetlen filmes munkája, csakúgy, mint a többi stábtagnak az operatőrtől a maszkmesterig. Ebből arra engedek következtetni, hogy Voskanian és társai majdhogynem véletlenszerűen találták meg a kulcsot az atmoszférához. Az alacsony költségvetést leplezendő, a felvételeket megkísérelték minél rendhagyóbb gépállásokból rögzíteni, az avar felett suhanó zombi-szubjektív egyenesen Sam Raimi gonosz halottas stílusát villantja fel - nincs új a nap alatt! A zongora és egy analóg szintetizátor disszonáns kánonjából álló zene tovább gerjeszti az irrealitást, amelyre a hevenyészett utószinkron és a képzetlen színészek erőltetett előadásmódja is rátesz egy lapáttal. A zombi-szüzsét AZ ÖRDÖGŰZŐ "gonosz kislány" motívumával sután összeházasító forgatókönyv sem a következetesség jegyében íródott. Vajon Rosalie elmegyógyintézetben kezelt anyjától örökölte paranormalitását? Vagy a szívtelen apa tehet mindenről? A válaszok a misztikum ködébe vesznek.


A véres plánokkal is előrukkoló film végül visszakanyarodik a George A. Romero taposta ösvényre, a zombihorda elől menekülő túlélők egy sufniban barikádozzák el magukat. AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA valósághűen ábrázolt temetőtöltelékeitől szándékosan eltérve ezek a futkározó zombik (mondom, nincs új a nap alatt) szürreális kinézetükkel a fantázia szörnyszülöttei.

Ha mégis az elégedetlenség, ne adj' isten az unalom érzése lenne úrrá rajtunk a film megtekintése közben, annak okát bátorkodom párhuzamba állítani Dario Argento INFERNO-jával. Nem mintha egy lapon lehetne említeni a kettőt, hiszen a THE CHILD csupán amatőr játékos az akkori euro-horror csúcstermékéhez képest, de Voskanian lényegében ugyanazt a hibát (?) követte el, mint Argento: miközben audiovizuális eszközökkel egyfajta horror-esszenciát próbált létrehozni, elfeledkezett arról, hogy egy egész estés mozinak valamivel többre van szüksége hosszúra nyújtott „félelmetes” jelenetek láncolatánál ahhoz, hogy ne csak az érzékeinkre, de az érzelmeinkre is hatni tudjon. Az ily módon az erdőben felejtett nézőnek csupán néhány kísérteties képfoszlány marad meg emlékül, úgysmint az életre kelt madárijesztő keringője, vagy a gúnyosan vicsorgó töklámpás, amiben hirtelen fellobban a gyertyaláng...


Ugyan nem veri nagydobra az ünnepi alkalmat, a THE CHILD számításom szerint a filmtörténet első Halloween idején játszódó horrorja. Ha Harry Novak vár egy évet a bemutatásával, egy töklámpásra összpontosító poszt-HALLOWEEN kampánnyal talán még nagyobbat tudott volna kaszálni.