2009. november 22., vasárnap

SETTE NOTE IN NERO (1977)

Lucio Fulci, olasz meta-giallo


Ha a rúzsozott szájú koponyából kilógó nő, a semmitmondó cím (mennyivel poetikusabb az eredeti!) és a 25 dolláros árcédula sem bizonyult elég elrettentőnek, akkor a hírhedt maestro egyik legjobb krimijéhez lesz szerencsénk, ami - jövőbelátó főhőséhez hasonlatosan - előre megidézi nekünk a későbbi Fulcik letaglózó irrealitását, anélkül, hogy átcsapna szertelen grand guignolba.

Para-giallógia
A gyönyörű Jennifer O'Neill kiskora óta látomásokkal küszködik. Talán az első ilyen paraélménye az volt, amikor még szeplős kis Nicoletta Olmiként végignézte a fizikailag több ezer kilométer távolságban tartózkodó anyja szörnyű öngyilkosságát. Évekkel később a boldog házasságban élő nőre újból rátör egy erős flash, melyben ezúttal egy törött tükör, vörös lámpabúra, magazinborító és még néhány apró, de a későbbiekben majd fontosnak bizonyuló kellék mellett egy vérző fejű idős nőt befalazó sánta férfié a főszerep. Férje olaszországi nyaralóját meglátogatván jön rá, hogy a víziójában látott gyilkosság valóban megtörténhetett, mégpedig az üresen álló nyaralóban...

1977-ben ugyan már leáldozott a giallóknak, ettől függetlenül született három olyan kiváló krimi, amik a szex/erőszak klisék erőltetése helyett komplexebb történetekkel és konzisztensen a sötétség felé tendáló atmoszférájukkal próbálták megnyerni a közönséget. A LA CASA DALLE FINESTRE CHE RIDONO ("A nevető ablakos ház") és a kettős idősíkot használó THE PYJAMA GIRL CASE mellett a THE PSYCHIC is egy introspektív olasz thriller, meg is bukott rendesen a mozikban, ahogy az ilyenek szoktak. A három közül talán Fulci filmje a legbanálisabb, köszönhetően Dardano Sacchetti pár oldalas treatmentből kisregényt bűvölő forgatókönyvírási technikájának. Van itt sárga taxi és hamvadó cigarettavég, lóversenyek és zenélő karóra, de a sok apróság ellenére végig követhető marad a cselekmény, argentós (vagy fulcsis) szetpíszek nélkül, főszereplőnőnk kezét szorongatva haladunk az egyre izgalmasabbnak ígérkező végkifejlet felé.

Fesd Feketére
A LA CASA DALLE... és a PROFONDO ROSSO mellett a THE PSYCHIC is egy festményt tesz meg megoldása egyik kulcsának. Vermeer 1972-ben ellopott "A szerelmes levél" című művének tanulmányozása után az is nyilvánvalóvá válik, hogy Fulci nem véletlenül választotta pont ezt a képet filmjéhez. A festményen egy ajtón keresztül nézünk át egy másik szobába, a két nőalak fölött két másik képen át újabb "ajtók" nyílnak meg.

A kép-a-képben elrendezés visszaköszön a vásznon innen, és a mögötte lévő mysteryben egyaránt.
Fulci (csakúgy, mint Avati) belülről kifelé fragmentálja giallóját, és mire eljut a teljes képig, Vermeer félrehúzott függönyét "visszafesti", a félfán túl csak a fekete üresség (nero) néz ránk vissza.
A kompjútergrafikát segítségül hívó STENDHAL SZINDRÓMA sem tudta olyan elemi erővel érzékeltetni a műtárgyak félelmetes kisugárzását, mint itt, ahol a múzeumban nézelődő emberek fekete sziluettekké válnak a keretek árnyékában. Ezzel el is jutottunk ahhoz az atmoszférához, ami már a zombifilmeket lengi be. Sergio Salvati erősen diffúzált képei, a helyszínek közt nem mindig logikusnak tűnő ugrálás (O'Neill eltaxizik valahová, ami saját háza közvetlen közelében van) és a halál szagát árasztó dohosság miatt tekinthetjük a THE PSYCHIC-et átjáróháznak abba a metafizikai térbe, ahol Fulci - megszabadulván a forgatókönyvírói béklyóktól - végleg szabadjára engedhette képzelőerejét.
------------------------------
Egy másik festmény, ami Fulci filmjének végén konkretizálódik:
(THE BEYOND)