MYSTERY OF THE WAX MUSEUM (1933) / HOUSE OF WAX (1953) - a magyarok már a panoptikumban vannak

Íme a viaszbábok, a szánalomra méltó áldozatok élethű másai. Olyan embereké, akiknek életét kioltották, testüket szétszaggatták, hogy általuk kielégítse vágyait egy szörnyeteg! - DOCTOR X

A Warner Bros. alkalmazásban álló Michael Curtiz (Kertész Mihály) két, Technicolorban forgatott megbízása, a DOCTOR X és a rögvest utána, javarészt ugyanazokkal a közreműködőkkel készült A panoptikum rejtélye őskori leletekként több okból tarthatnak számot a figyelemre. A legszembeötlőbb természetesen a képi világuk, az első teljes hosszukban színes horrorfilmekről van szó. A csupán két színt, vöröset és zöldet kombináló kezdetleges eljáráshoz a realizmus nevében folyamodtak, mégis utánozhatatlanul irreális, álom és ébrenlét közt lebegő képek jöttek ki a laborból. A pasztell szerűen lágy eredményt látva a kétszínes Technicolort hamar kiselejtezték – ettől a Panoptikum, mint látványosság még inkább a párját ritkítja. Tudván, hogy a halvány rózsaszín bőrű szereplők mindegyike régóta halott, mintha híres és kevésbé híres színészekkel benépesített, valamilyen csoda folytán életre kelt viaszmúzeumba nyernénk betekintést. A formátum tehát abszolút klappol a tartalomhoz.

A másik, nem elhanyagolható érdem, pontosabban adottság abból ered, hogy a "jó ízlést" megkövetelő Hayes-kódex bevezetése előtt járunk egy évvel. 1932-33 két szűk esztendejében a cenzorhivatal gyakorlatilag elvesztette befolyását a hollywoodi stúdiórendszer felett. Ekkor mutatták be azokat a határfeszegető, nagyszerű sokk-műveket, mint a DR JEKYLL ÉS MR. HYDE, THE ISLAND OF LOST SOULS és a MURDERS IN THE ZOO (Paramount), a TORZSZÜLÖTTEK és a THE MASK OF FU MANCHU (MGM) vagy a THE MOST DANGEROUS GAME (RKO). Ami a realista irányvonalat képviselő Warnert illeti, kevés horrorisztikus művet küldtek vászonra, és azokat sem vegytisztán. A Broadway színdarab alapján megírt DOCTOR X egy humorral kísért tudományos-fantasztikus-szörnyfilm-whodunit, a kettő közül a kiforrottabb Panoptikum sokkhatását pedig ún. lökött komédiával (screwball comedy) próbálták enyhíteni. Comic relief ide vagy oda, a Warner korabeli gengszterfilmjeire jellemző lendülettel pergő film érezhetően nem volt erkölcsi korlátok közé szorítva: felüti fejét droghasználat, szeszcsempészet, szexuális célozgatások és néhány erős horrorisztikus jelenet. Mindez hangsúlyozottan a bűnös amerikai nagyváros jelen idejébe helyezve, már ha  a műteremben felépített művilágot hívhatjuk jelenidőnek.

A DOCTOR X őrült tudósa után az őrült művészen volt a sor. A '32-45 közti periódus egyik hollywoodi horrorsztárja, az angol származású Lionell Atwill alakítja (kiválóan) Ivan Igort, a Londonba emigrált szobrászt. A francia akcentussal beszélő képzőművész félreeső utcácskában található panoptikumában állítja ki "gyermekeit", a (francia) történelem hírességeiről megmintázott viaszfigurákat. A valósághű ábrázolás megszállottja felveti a párhuzamot a valóság képmását vetítéssel megteremtő filmművészettel. Igor egy briliáns, műértők által nagyra tartott alkotó, aki gyéren látogatott galériájában azzal kénytelen szembesülni, hogy a kor közönségét nem a szépség esztétikája, hanem az erőszakos, szenzációhajhász témák érdekli. - Ez az egész művészi ostobaság... Hasfelmetsző Jack, Fleet Street Démoni Borbélya, az Őrült Mészáros, ezekért fizetnek az emberek - mondja neki a szivarozó, kövér filmproducerre emlékeztető üzlettársa, mielőtt a pénzember biztosítási csalás keretében rágyújtaná a házat. Köntörfalazva ugyan, de itt mintha saját magára és nyájas közönségére utalna ez a szenzációhajhászatban jeleskedő mozi.

A tűzben testileg-lelkileg megnyomorodott antihős évtizeddel később New York-ban nyitja újra viaszmúzeumát, művészi idealizmusa ekkorra már súlyos pszichopátiává alakult át. A mystery akkor kezdődik, amikor éjjel a hullaházban megjelenik a fekete köpenyes rém, és ellop egy holttestet. A szenzációt szimatoló riporternő (a humor-felelős Glenda Farrell) a halott lányt a viaszmúzeumban látja viszont Jeanne d'Arc másaként. Egy eltűntnek nyilvánított bíró Voltaire képében bukkan fel a kiállításon. A riporternő nyomoz, Igor pedig szemet vet mit sem sejtő segédjének menyasszonyára (a KING KONG sikolykirálynője, Fay Wray), akit Marie Antoinette-ként szeretne megörökíteni.

A matuzsálem korú mozgóképet alapul véve az álomgyári esztétika az elmúlt nyolcvan év során nem is változott oly drasztikus mértékben. Díszletet felölelő daruzások, éles vágások helyszínek között, akciókoreográfia, az utólag manipulált Technicolor megfelel a digitális utómunkának. Tömegfilmként a Panoptikum biztosra kívánt menni, Kertész és stábja (a lengyel díszlettervező, Anton Grot és a színesfilm úttörő operatőre, a később az Elfújta a szélért Oscar-díjban részesülő Ray Rennahan) a frászkeltés fogásait a  horrorfilm-történelemből szedegették össze. A Dr.Caligaritól számítva mindössze tizenhárom évről beszélünk! A panoptikum a Wachsfigurenkabinett című német némában szolgált helyszínül (viaszfigurák egyébként a DOCTOR X-ben is szerepelnek), az expresszionista/art deco díszleteket Az operaház fantomjának szelleme járja be, a rémalak úgy fest, mint a The Cat and the Canary mániákusa. Szinte fel se tűnik, hogy élő hangrögzítés bűvöletében leledző korai hangosfilmként mindezt nem kíséri zene, Fay Wray velőt rázó sikolyait au naturel élvezhette a közönség. Az akkor vérfagyasztónak számító Technicolor-látványosságok csúcsa a viaszbábok lassú elolvadása premier plánban, és ahogy Wray szétzúzza a barátságos viasz-arcot, felfedve az alatta rejtőzködő, barnára sült pofázmányt. 

Bár a vígjátékban oldott horror, sőt a horrorparódia a némafilmektől fogva bevett formulának számított Amerikában, a cinikusan csipkelődő screwball beletuszkolása a groteszkériába megosztotta a tengeren túli kritikusokat. Volt, aki szerint Farrell géppuska szájú komikája (aki sokkal kevésbé irritáló jelenség, mint a DOCTOR X-ben hasonló feladatot betöltő férfiszínész) nem illik a képbe, mások éppen őmiatta tartották elviselhetőnek a borzalmakat. Kertész magabiztos kezét dicséri, hogy a stúdió által erőltetett műfaji összeütközés nem vezetett katasztrófához, a Panoptikum horrorfilmként is működött.  „Előző este bizonyos jelenetek alatt a fizető vendégek félénkebb tagjai elfordították a fejüket, hogy ne lássák a szörnyűségeket. Ez bizony egy shocker. Michael Curtiz rendező nyilvánvaló erőfeszítéseket tesz a közönség hátának borzongatására. És micsoda sikerrel!” - számolt be egy korabeli New York-i újság.

Részben európai gyökereinek köszönhetően Kertész Mihályból valóban átlagon felüli horror-stiliszta válhatott volna, ha tegyük fel a Warner Bros. helyett a fantasztikumot jobban becsülő Universal kötelékében űzi az ipart. A korszakos mesterműnek aligha nevezhető DOCTOR X-ben láthatjuk például a korszak talán legbravúrosabban kivitelezett átváltozás-jelenetét. 1935-ben Kertészt még megbízzák a THE WALKING DEAD levezénylésével, a Universaltól kölcsönkért Boris Karloffal a címszerepben. A Frankenstein-mítoszt a gengszterfilmmel összevarró bosszútörténet jó tempójú, stílusos B-mozi. Kiszámítható cselekménye ma is végig leköti a figyelmet, mi több, az érzelmekre is képes hatni (megindító, ahogy Karloff zombija kényelmes szállását hátra hagyva a temetőben éjszakázik. - Én ide tartozom...). Egy csodálatos barátság vége: A-listás iparossá emelkedett hazánkfia nem rendezett többé horrort. És hogy milyen lenne A panoptikum rejtélye, amennyiben teljes mellszélességben átadta volna magát a rémdrámának, azt az 1953-as keltezésű, világsikert aratott HOUSE OF WAX-ban tapasztalhatjuk meg.

A filmtörténetbe az első 3D-ben forgatott, sztereó hanggal rögzített egész estés stúdiófilmként bevonult remake-et a Warner Bros. újfent egy magyar emigránssal rendeztette meg. André de Toth (szül. Tóth Endre) korábban nem készített horrort és fél szemére vak volt - egyszóval ideális választás egy térhatású horrorfilm dirigálására. A stúdió fejesei Tóthnak természetesen levetítették az eredetit, melynek legemlékezetesebb mozzanatai 3D-ben köszönnek vissza; a szekrényből a hulla ezúttal egyenesen a közönség ölébe dől. A többség a felújítást részesíti előnyben, a Warner Home Video A panoptikum rejtélyét csupán ráadásként mellékelte a Viaszbabák háza nálunk is megjelent dvdjén, magyar felirat nélkül. Kertész munkája Hollywood legizgalmasabb időszakában készült (mondok egy másik, '33-as évjáratú klasszikust: KING KONG), Tóthé a televíziózástól sújtott ötvenes évek szülötte. Egymás után megtekintve a kettőt feltűnhet, hogy "mai szemmel” a jól (jobban?) megcsinált, forradalmian új szórakoztatóipari csodákkal felszerelt Viaszbabák mennyivel hagyományosabban viselkedő darab, nem csak horrorfilmként.

Kertésznél a zsurnaliszta főszereplő a Nagy Gazdasági Válság talpraesett screwball-csaja, aki argóban löki a szöveget és úgy bánik férfi partnerével, mint a beosztottjával (-Tegyél ki a sarkon és várj meg). Tóth századelőre helyezett kosztümös változatában Glenda Farell és Fay Wray szőke karaktereit a forgatókönyvíró egyetlen barnává fésülte össze, olyanná, aki teljes mértékben megfelel a háború után konszolidálódott társadalom elvárásainak. Az éppen munka nélküli, vidékről a nagyvárosba feljött nebáncsvirág ha bajba kerül, sikítva rohan a legközelebbi férfi karjaiba. Történetesen az üldözős nagyjelenetet Mario Bava is felidézte a BARON BLOOD-ban. A mexikóiaktól (SANTO EN EL MUSEO DE CERA, MUSEO DEL HORROR) az olaszokon át (MILL OF THE STONE WOMEN, WAX MASK) a 2005-ös névleges remake-ig agyonhivatkozott Viaszbabák háza nagyságrendekkel befolyásosabbnak bizonyult elődjénél.

Egyfelől világra szóló horrorsztárt faragott a szobrászt szimpátiával vegyes elvetemültséggel alakító Vincent Price-ból (+ a süketnéma segédjét játszó Charles Buchinsky is itt lépett a charlesbronsonság felé vezető rögös útra), másrészt hatalmas kasszasikerként felcsillantotta a kosztümös horror létjogosultságát egy olyan időszakban, amikor a műfaj átmenetileg kiment a divatból. Ez a fecske még nem csinált nyarat, a rákövetkező évben bemutatott két 3D produkció, a Viszbabák útmutatásait követő PHANTOM OF THE RUE MORGUE (Warner) és a Vincent Price szolgálatait igénybe vevő ripoff THE MAD MAGICIAN (Columbia Pictures) nem részesült kitörő fogadtatásban. Az újabb horror-hullámot a Hammer Drakula/Frankenstein felújításai és Roger Corman Poe-adaptációi fogják elindítani az évtized végén, 2D-ben.

Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a mienk. Az összes illusztráció a Linda tévésorozat Panoptikum című epizódjából.

További pre-kód móka a Delirián: THE UNHOLY THREE

EL ASESINO ESTÁ ENTRE LOS TRECE (1973)

Tárgy: bűnügyi krimi
Jelentés: fent nevezett spanyol állampolgárságú gyanúsított skizofrénia tüneteit mutatja. Először angolnak képzelte magát, majd olaszként kezdett el viselkedni. Az ügy további kivizsgálást igényel.

Anglia, valahol Spanyolországban. Ügyvéd férje halálának második évfordulóján a fiatal özvegy (Patty Shepard – a MY DEAR KILLER fúrógépes áldozata) meghívja vidéki házába mindazokat, akiknek szerinte köze lehetett a repülőgép-szerencsétlenségnek álcázott gyilkossághoz. A díszes társaságban van nőfaló playboy (a haláli giallók veteránja, Simón Andreu - DEATH WALKS ON HIGH HEELS, DEATH CARRIES A CANE), hamisításból élő festőművész (kultarc Jack Taylor), szőke pincérnő (May Heatherly, a CANNIBAL APOCALYPSE nővérkéje), idős mama pornólapokat bújó felnőtt fiával, újgazdag konzervgyáros fiatal feleséggel. Az özvegy magánnyomozása során kiderítette, hogy a jelen lévő személyek bármelyikének volt indítéka meggyilkolni a nem éppen szentéletű elhunytat.

A különleges közreműködő Paul Naschy a sofőrt alakítja, és csak ritkán kerül a kamera látóterébe, hamarosan elárulom ennek különleges okát is. Persze nem hívnák Paul Naschyt Jacinto Molinának, ha nem sikerülne még így is megdöntenie az egyik szemrevaló kis színésznőcskét.

A Naschy-kultuszt ápoló ápoltak zárt körében Javierre Aguirre rendező előző két filmje, a DRACULA'S GREAT LOVE és a THE HUNCHBACK OF THE MORGUE miatt tett szert elismertségre. Egy újabb horror-kisiparos nímand, aki Naschy széles vállain kapaszkodott fel az uborkafára - gondolhatnánk. No nem egészen, ugyanis az Új Spanyol Film egykori reménysége a spanyol avantgárd mozgalom kísérleti mozgóképes részlegének a vezéregyéniségeként is nevet szerzett magának. A filmnyelv határait kutató művész Anti-Cine címen jelentette meg kiáltványkötetét a hetvenes évek elején. Egy használható nyom, amin el lehet indulni! - kiáltott fel örömében Ms. Marple. A gyilkos a tizenhárom között van tulajdonképpen felfogható kísérleti anti-filmként: az utolsó harmadáig kell várni, míg végre valahára eltesznek valakit láb alól. Hát mi ez, ha nem kísérletezés a néző tűrőképességének a határaival?

A spangol krimi a Tíz kicsi néger sémáját alkalmazva vészeli át az első egy óráját. 5 DOLLS FOR AN AUGUST MOON, 9 GUESTS FOR A CRIME... Agatha Christie nem is sejtette, sikerkönyvével mekkora szívességet tesz majd a szegénysori krimi/giallo producereknek. A bodycount alapmű variációinak megfilmesítéséhez elég volt kibérelni egyetlen helyszínt és egy maroknyi színészt, megfelelő mennyiségű alkohol társaságában ment minden, mint a karikacsapás. Itt éppen Simón Andreu teszteli az ellátmányt:

A szereplők kedélyesen bemutatkoznak egymásnak (Andreu és Jack Taylor a THE NIGHT OF THE SORCERERS szafariján is együtt lógtak), aztán a rendező a vacsoraasztal köré ültet mindenkit, és egy újabb negyed óráig tartó, színházi olvasópróbára emlékeztető jelenetben felmondatja velük a tényállást egészen "a gyilkos köztünk van" bekezdésig. Némi stílussal a botcsinálta giallo-rendezők is próbálták feldobni a látványt (spanyol példának ott A gyilkos arca), Aguirre realista formanyelve azonban makacsul nemet mond az esztétizálásnak. Furcsa, mert a DRACULA'S GREAT LOVE-ot ugyanezen, kétségkívül tehetséges rendező szemrevaló képekkel illusztrálta. Szerencséjére a whodunit irodalom jellemző tulajdonságai egy kisstílű filmben felhasználva is képesek lekötni az olvasók, pontosabban a nézők figyelmét. Egy ideig. Közben nem árt egy jó erős kávét meginni, nehogy úgy járjunk, mint a férj, aki elaludt magánrepülőgépének vezetése közben...

Paul Naschy titkos találkára hívja a cselédlányt, árgus szemek a háttérből figyelik az aktust. Sajnos a spanyol, "felöltözött" DVD-változat erotikus élményt nem kínál se kukkolónak, se nézőnek. Eljött az idő, valakinek biztosan kinyílik a bicska a zsebében...

De nem, a kísérlet a nézői türelemmel másnap reggel zökkenőmentesen folytatódik. Az (anti)narratívából zátonyra futott házasságok, megcsalások, freudi esetek bontakoznak, miközben úrnője megbízásából a komornyik bűnjelek után kutat a vendégek szobáiban. Ha az arcokon kívül volna mit fényképezni, akkor azt is mondhatnánk, hogy az operatőr egészen korrekt munkát végzett, és a különféle spanyol horrorokból ismerős színművészek sem rosszak. Az amerikai születésű Patty Shepard különleges szépség, hosszú, fekete hajával, hosszúkás arcélével Barbara Steele-re emlékeztet.

E tulajdonságát Paul Naschy ki is használta, midőn ráosztotta Nádasdy grófné szerepét a LA NOCHE DE WALPURGIS-ban.  

Az imponáló pofaszakállt és gülüszemeket viselő Eduardo Caldo (THE BLUE EYES OF THE BROKEN DOLL, A DRAGONFLY FOR EACH CORPSE) alakításáért megkapta az év legjobb mellékszereplője díjat a Nemzeti Szórakoztatóipari Szakszervezettől. Egy állami ellenőrzés alatt álló, falangista szervezetről van szó - ebből is látszik, hogy a Franco-rezsim kezdett belülről bomlani Spanyolországban. Egy másik, anekdotikus vonatkozású díj is fűződik a filmhez: Naschynak a forgatás kellős közepén a Párizsi Fantasztikus Filmek Fesztiváljára kellett elutaznia, hogy átvegye a legjobb alakításnak járó díjat (a THE HUNCHBACK OF THE MORGUE címszerepéért kapta az elismerést). Állítólag ezért hiányzik a film nagy részéből.

1:00:42 Giallo Time! A fekete kesztyű a húrok közé csap. Oly hirtelen és oly brutálisan súlyt le a kés - balta - kötőtű, hogy az áldozatokkal együtt a félálomból felriadt közönség is csak kapkodja a fejét.

A képkockákon észrevételezzük a brutálisan ízléstelen lakberendezést, egy másik spanyol jellegzetesség a korszakból. A falra ragasztott kerámiatányérokon és a fürdőszoba csempéinek meztelen angyalkáin túl van valami egészen sajátos bája annak, ahogyan a spanyolok lefilmezték splatter-effektusaikat. Lehet, hogy csak az alapanyag teszi (spanyol viasz!), de más az "íze", mint az olasz trükköké.

A távozni készülő vendégek gépjárműveit elszabotáló Paul Naschy összeverekszik a pofaszakállassal, mire fel agyoncsapják egy méretes csavarkulccsal. Nem csoda, hogy a főszerepekhez szokott horrorsztár rühellte a dolgot. "Csak a pénzért vállaltam el" - jelentette ki egyik interjújában.

A film angolosan távozik a színről: the butler did it  <  szpojler. A tettes foglalkozása arról árulkodik, hogy Aguirre igenis tisztában volt a tizenhárom kicsi négeres forgatókönyvének elcsépeltségével. Na ja, elvégre ő írta. A detektívregények árulkodó bűnjele, a halott markában maradt gomb™ A DRAGONFLY FOR EACH CORPSE-ban is megjelenik. A kettő közül én a szitakötősre szavazok, Leon Klimovsky próbálkozása a giallóra vígjátéknak sem utolsó. A tapasztalat mondatja velem, hogy a hetvenes évekbeli spanyol giallókhoz bizony szükség van bizonyos mértékű mazochizmusra a befogadói oldalon. Különösen igaz ez erre a korrektül induló, közepén lyukas, a végére jól belehúzó bűnügyre, mely során avantgárdra utaló megoldásokra is bukkanhatunk. Elő a nagyítókkal!*

----------------------------

Javier Aguirre ez idő tájt készült experimentális rövidfilmjei:

Underwelles 

Ez a film kizárólag kézi eszközökkel lett megmunkálva. A 13.832 darab képkockát egyenként manipulálta az alkotó a legkülönfélébb eljárásokkal, úgymint olajfesték, tinták, filctollak, lakk, fúró eszközök, lyukasztók, reszelők, dörzspapír, matricák, ragasztók, festékszóró és így tovább, maradéktalanul kihasználva a celluloidon történő manuális munka adta lehetőségeket.
"Humoros és szatirikus, egy elragadó film." - Susan Sontag

Vau Seis

"Film a hang nélküli képről és a kép nélküli hangról, melyeknek fúzióját a néző dolgozza fel a fejében." - J. Aguirre

Tautologo Plus X

A tautológia (egy fogalom meghatározása önmagával) a kamerán keresztül jön létre, mely saját magát filmezi.

"Aguirre elképzelése belehelyezi a szerzőt a filmbe, a kamera képét tükrözteti vissza. A filmművészetben szokatlan ötletet századokkal korábban Velazquez valósította meg, amikor lefestette Az udvarhölgyeket." - S. Sontag

Forrás: http://www.javieraguirre-anticine.com/

* 

Ez a beállítás egy kézzel megmunkált celluloid-kompozit. Az előtétet papírból vágta ki az alkotó, amit egy optikai másológépen keresztül összeházasított a színész szemeiről készült felvétellel. Elragadó.

KILLERS ON WHEELS (1976)

Kuei Chih Hung, 香港

A Shaw Brothers vadmotoros akciófilmje az American International Pictures keménykötésű biker mozijainak hongkongi megfelelője, méghozzá ugyanabból az évből, amikor Shawék előálltak az AIP blaxploitation kasszasikerének, a COFFY-nak a hű másolatával (THE SEXY KILLER, Sun Chung rendezésében). Ámbátor az is lehetséges, hogy az ötletet Japánból fújta át a szél, náluk még a hetvenes évek közepén is népszerűnek számított ez az Egyesült Államokból eredő (és ott ekkorra már leáldozott) B-filmes jelenség. Példának okáért a Toei stúdió 1975-ben indította útjára a bosozoku (lázadó motorosok) szubkultúrát meglovagoló DETONATION! szériát, az utolsó epizód nálunk is megjelent kazettán. Ha az összképet nézzük és nem a moziplakátot, akkor a KILLERS ON WHEELS valójában rape & revenge kategória, Hongkongi Csónakmotoros Mészárlással megkoronázva. Kezd izgalmasabban hangzani a dolog, ugye? Ami holtbiztos, hogy a produkciót a Yamaha szponzorálta, ugyanis kizárólag ilyen márkájú endurókat nyúznak benne a Yamaha feliratos dzsekikben és pólókban közlekedő bukósisakosok. 

Nagyjából tíz-tizenkét fős motorosbanda barátnőkkel együtt kempingezni indul a Hong Kong városán kívül fekvő szigetek egyikére. Szintén a kompon utazik egy irodista fiatalember feleségével és húgával, hogy eltöltsenek egy kellemes hétvégét barátjuk nyaralójában. Már a kikötőben körvonalazódik a konfliktus a két fél között, ami aztán a hétvégére kompösszeköttetés és rendőri felügyelet nélkül maradó szigeten válik igazi élet-halál harccá.

INFRAMAN-rajongók a társulatban felismerhetik Infraembert (Danny Lee, a nyaralótulajdonos) és Démon hercegnőt (Terry Liu, a feleség). Lee a motorozás szerelmeseként (ASIAN CONNECTION) természetesen kapott az alkalmon, és a dramaturgia egyik csúcspontján maga is kivette a részét a kétkerekű akciózásokból. A boldog kevés műértők számára a KILLERS ON WHEELS fő vonzereje, hogy Kuei Chih Hung mester ült a nyeregben, aki nőibörtönös (THE BAMBOO HOUSE OF DOLLS) és állathorroros (THE KILLER SNAKES) területen aratott sikerei után újabb explotation-témával gazdagította a Shaw Brothers kínálatát. Bár eme próbálkozása aligha végezne előkelő helyen az életmű rangsorolásakor, a stúdió provokátor rendezője nem hazudtolta meg önmagát, valósággal szétszakítja a ShawScope vásznat az a dinamizmus, amivel ő és félőrült operatőre felturbózta a primitív cselekményt. A "beetető" rész motorozásról, szexről, a kazettás magnójukból kantopopot bömböltető társaság renitens viselkedéséről szól, melyet a rendező alkalomadtán burleszk elemekkel nyomatékosít. A helyszínen rögtönzött kaszkadőrmutatványokat elnézve nem meglepő, hogy a forgatáson rengeteg baleset történt.

A fénypont egyértelműen az, amikor Kuei Chih Hung nekilát megrendezi a maga Szalmakutyáját. Az egyik nőt tompává erőszakolják, a másikat félmeztelenül a halálba kergetik (egy Cat.III-at érő pillanat). Az életben maradtak elbarikádozzák magukat a házukban, kintről a kellően felhergelt motorosok próbálnak bejutni. Reccsennek a csontok, szénné égnek a testek, a garázsban pihenő csónakmotor - szintén a Yamaha elnyűhetetlen terméke - kézifegyverként használva tesz kárt az ellenben. Nem ez az egyetlen mozzanat, ami emlékeztet az I SPIT ON YOUR GRAVE-re; lásd mindkettőben azt a részt, amikor a punkok/parasztok a hajójuk után kötik a kenut.*

Kivételesen nem a SZALMAKUTYÁKat koppintó hongkongiak koppintották az I SPIT-et, az amerikai botrányfilm valamivel később került bemutatásra. Ezen kívül a kanadai DEATH WEEKEND-et is hasonló fából faragták '76-ban - valóságos nemzetközi rape & revenge aranykorról beszélünk! Meglepetésemre, Kuei szaklexikonokban sem jegyzett filmjének angol szinkronos változata hosszú ideig előfordult az USA grindhouse mozijainak műsorán, olykor Karate Killers on Wheels címen. Még ha nem is találjuk lenyűgözőnek az első órát (senki sem karatézik benne), a rommá zúzott luxusnyaralót és hullahegyeket maga után hagyó utolsó felvonás garantáltan ki fogja elégíteni a kemény akciófilmek kedvelőit.

"Gyilkosság, drogok, fiatalkorú bűnözés és így tovább. Sok hongkongi nem akar tudomást venni a társadalom problémáiról. Azt hiszik, amíg rájuk nem támadnak, minden rendben van." A Kueitől származó idézet rávilágít a stúdiórendszer kereteibe szorított szaki "tüzet tűzzel" rendezői habitusára, ahogyan túlzásokba eső filmjeivel képletesen a közönségre támadt. "Egyáltalán nem érdekel az ábrándozó, romantikus filmek készítése. Mostanában a külföldi rendezők zöme szocio-realista filmeket csinál. Én mindig is realista szemléletmódra törekedtem, de ezt Hong Kongban nagyon nehéz megvalósítani. Ha csinálsz egy filmet gengszterekről, megsértheted vele az igazi gengsztereket. Ha provokatív a dialógus, azt hiszik rólad, hogy politizálsz. Ha kifogásolod, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők túl enyhe büntetést kapnak, agitátorként fognak megbélyegezni."

A külföldi kollégáit (jelen esetben Sam Peckinpah-t) irigykedve figyelő Kueinek és hűséges forgatókönyvírójának, Szeto Onnak pár elejtett mondat segítségével azért sikerült belegyömöszölniük némi mondanivalót az akkortájt egyre növekvő fiatalkori just for fun bűnözéssel kapcsolatban. - Hadd szórakozzanak, még fiatalok - legyint a mama. A motorosok jómódú szülei vajmi keveset törődnek azzal, mit csinál a drágalátos utód a tengernyi szabadidejével. - Ti gazdagok tehettek róla, hogy a magunkfajta csórók bűnözőkké válnak - szalad ki a marxkároly az egyik bandatag száján. (Most tekintsünk el attól, hogy a szkript szerint ő is gazdag szülők gyermeke.) A fiatalkorúakat nem elég szigorúan büntető igazságszolgáltatás is megkapja a magáét, mindazonáltal a KILLERS ON WHEELS lényege mégiscsak abból áll, hogy a horogkeresztes punkokat ráereszti a civilizált átlagemberre, aki a nyomás alatt maga is kénytelen barbár eszközökhöz folyamodni. 

A nyugati, "szocio-realista" társaihoz képest kevésbé drámai, időnként megmosolyogtató, ám annál vadabb film úgy bánik szereplőivel, mint exploitation-rituálé során feláldozandó szalmakutyákkal. „Az ég és föld nem emberi, neki a dolgok, mint szalmakutyák" (Lao-ce). Valamennyire azért próbálták árnyalni az antagonistákat, a bandavezér mértéktartó figura, a brutális események spiráljába az ő pozíciójára féltékeny testvérének frusztrációja hajszolja bele a szórakozni - de  nem embert ölni - vágyó fiatalokat. A befejezés sem igazán kínál erkölcsi katarzist, csak egy Bach gyászzenéjével aláfestett záró képsort, mely leltározza a háború áldozatait. No és ne feledjük, miközben az ún. civilizáltak unott képpel horgásznak vagy madzsongoznak, rendezőnk azzal van elfoglalva, hogy a lehető legfaszább kameraállásokból megmutassa, milyen vagány versenyfutamokat rendeznek a motorosok. Fődíj: egy numera a banda legjobb macájával.

Vajon a Yamaha marketingesei tudták, miféle antiszociális elemek alá adják a lovakat? A közönség fiatalabb része szerintem rohant a legközelebbi márkakereskedésbe egy enduróért... Hát persze, hogy tudták. A gyár logója a moziplakáton ugyanakkora, mint az SB embléma! 

Kuei Chih Hung életrajz a Delirián ITT.

* Ehhez a képkockához térjünk csak vissza:

A motorcsónakban elvileg ketten vannak, de a partról felvett nagytotálokban látszik, hogy a színészek mellett ott ül a kameraman egy Arriflexszel a kezében, és a hajóból készíti a felvételeket.

Valakik itt nem vették a fáradságot, hogy kétszer vegyék fel a jelenetet. Azt eddig is sejtettük, hogy Shawéknál feszített volt a munkatempó, na de ennyire :-O

Icons of Suspense: Hammer Films (III.)

"Marxista-e Joseph Losey vagy ellenkezőleg? A társadalom érdekli, vagy magánéleti történeteket hímez a filmvászonra? Elárulta-e ifjúsága politikai eszményeit, vagy kiteljesítette azokat? Van-e egyáltalán valami kapcsolat erősen elkötelezett politikai múltja és gyanúsan individualista-esztétizáló jelene között?" - Molnár Gál Péter, Filmvilág 1980

"Minden bizonnyal a valaha készült legkülönösebb Hammer film." - Time Out

THESE ARE THE DAMNED (1961)

Joseph Losey, a hazájában kommunistának megbélyegzett, ennélfogva a Kádár-rendszer filmesztétái körében is némi rokonszenvnek örvendett amerikai rendező Nagy-Britanniában volt kénytelen folytatni pályafutását, ahol egy rövid kísérőfilmet leszámítva a THE DAMNED volt az egyetlen Hammernek készült munkája (a These are-t Amerikában ragasztották a címhez). Loseyt az okosok brechti elbeszélőnek tartották, azaz - és itt megint a Filmvilágból fogok idézni - "... az elidegenítés, a parabola, a dokumentum, az epikus, a gesztus. Bertold Brecht arra törekedett, hogy az emberi élet, a társadalom összefüggéseit művészi képekben és történetekben átfogóan tárja föl, miáltal az emberben tudatosul szerepe; ez megerősíti cselekvőképességét, tehát kedve támad arra, hogy beavatkozzék a világ dolgaiba, megváltoztassa a világot." Losey eme nemes törekvést elviszi a szakadék szélére a THE DAMNED-del, melynek megtekintése után az embernek leginkább arra támad kedve, hogy főbe lője magát.

Losey már 1956-ban közel kerül ahhoz, hogy álnéven sci-fi horrort rendezzen a Hammernek, de az X THE UNKNOWN Oscar-díjas amerikai sztárja, Dean Jagger nem volt hajlandó az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság feketelistáján szereplő rendezővel együtt dolgozni. (Egy másik verzió szerint végül azért bízták másra a filmet, mert a producerek attól tartottak, hogy nem kapnak forgalmazási engedélyt az Egyesült Államokban.) A rendhagyó film rendhagyó módon jött létre: titokban átírt forgatókönyv, súlyos fonttízezrekkel túllépett költségvetés, bepánikolt stúdiófőnökök. Nagy-Britanniában csak két évvel az elkészülte után, tíz perccel megrövidítve vetítették a mozik, közös double-billen az előző Hammer-bejegyzésben tárgyalt MANIAC-kel. Leszámítva, hogy mindkettő fekete-fehér, két ennyire eltérő mozgóképet nehéz elképzelni. 

A felvezetésből még nem derül ki, hogy tudományos-fantasztikummal van dolgunk. A brit tengerparton fekvő kisvárosba érkező amerikai turista felszed egy fiatal lányt. A répanadrágos Joan a helybéli motoros banda vezérének, Kingnek a húga. Miután összeverik és kirabolják a lépre csalt jenkit, az erőszakosan féltékeny báty szorításából szabadulni akaró Joan elszökik a nálánál jóval idősebb férfival. King és huligánjai a városon kívül fekvő kutatóbázisig kergetik a párt, ott őrzik hétpecsétes titokban a történet radioaktív sci-fi titkát, azokat a kisgyerekeket, akiket egy előbb-utóbb bekövetkező nukleáris holokauszt utáni életre készítenek fel. Hőseink, immáron Kinggel kiegészülve elhatározzák, kiszabadítják az agymosáson áteső gyerekeket, nem sejtvén, hogy ezzel a saját és az egész emberiség sorsát is megpecsételhetik. 

Az akkortájt készült A MANDZSÚRIAI JELÖLT mellett Losey hidegháborús sci-fije is B-filmes effektek nélkül képes egészen sötét, pre-apokaliptikus képet festeni arról, mire képes a titkolózó, paranoid államhatalom. Érdekes a '61-ben még regényként sem publikált MECHANIKUS NARANCS összefüggésében vetni rá egy pillantást.

A bandája élén fütyörészve masírozó King (Oliver Reed csupa ideg alakítása) Stanley Kubrick disztópikus víziójában Alexként köszön majd vissza. Losey párhuzamot von a fiatalok nyílt, lobbanékony randalírozása, az állam körültekintően leplezett hi-tech kegyetlensége és a szigorú felügyelet alatt tartott, a környezetükre életveszélyes gyerekek lázadása között. - Mi mást lehet itt csinálni? kérdezi az egyik rocker naiv őszinteséggel. - Az értelmetlen erőszak korszaka minket is utolért - sóhajt álszentül az intézmény vezetésére kinevezett közszolga, aki az embertelen kísérleteket utópisztikus magyarázatokkal szépítő hivatalos véleményt osztja. A szakadék szélén álló (a kutatóbázist szimbolikusan egy szakadék szélére építették), már csak a saját maga pusztulásában hívő civilizációban az értékek lassan elveszítik jelentőségüket, a THE DAMNED szomorú beletörődéssel azt sugározza (sic!), hogy az erőszak maradt az egyetlen olyan eszköz a modern ember kezében, amivel előre/hátra mozdíthatja a történelem kerekét.  

A fatalista figurák között az intézményvezető férfi szobrásznő ismerőse (Viveca Lindfors) az egyedüli javíthatatlan humanista, talán azért, mert nyugtalanító, poszt-apokaliptikus szobrait faragva képes a művészetén keresztül kifejezni gondolatait. Egy fejlövéstől és a gyerekek segélykiáltásától visszhangzó zárlat mintha közös húrokat pengetne George A. Romero nyitott befejezéseivel. Losey, mint Romero, háborúellenes filmjével nem békemenetre buzdít, hanem temetni jött, keserűen felvázolva egy lehetséges új világot, amit Romerónál az élőholtak, a THE DAMNED-ben radioaktív emberek (akiket egy ízben zombiknak neveznek) népesíthetnek be. Nem akarom a Romero-párhuzamot tovább erőltetni, de annyit még megjegyeznék, hogy a CREEPSHOW-ban szerepel Viveca Lindfors.

A jelentőségteljesen megkomponált képeket Arthur Grant fényképezte le Hammerscope-ban (= MegaScope), egy különösen hosszú snitt figyelemre méltó stílusbravúrnak számíthatott a maga idejében. Bernard Robinson, Hammerék díszletfelelőse hátborzongató orwelli börtön-iskola-kutatólaboratóriumot kalapált össze. A külső panoráma felvételeknél a világvége hangulatra a La Manche csatorna kopár sziklái erősítenek rá - ez az a produkció, amit hiba lett volna a Riviérán leforgatni. A THE DAMNED nem a műfaj legszórakoztatóbbika, már csak abból az okból kifolyólag sem, hogy a rendezőt egyáltalán nem érdekelte a műfaj. Valahol érteni vélem, miért nem tudott mit kezdeni vele a Hammer, illetve rögtön az elkészültekor miért nem volt hajlandó bemutatni a Columbia Pictures vezetősége. Egy megbízható brit Hammer-iparos bizonyára jobban rágyúrt volna a suspense-re, az anti-nukleáris horror-töltetet sötétben világító szemű mutáns gyerekek biztosították volna. Nem véletlenül emlékeztet a moziplakát (és a cím) a brit sci-fi 1960-as kasszasikerére, a THE VILLAGE OF THE DAMNED-re. 

A felajánlott munkát pusztán kényszerből elvállaló Losey ehelyett kihasználta a sci-fit arra, hogy a stúdió háta mögött átírt forgatókönyvbe szimbolizmus és privát eszmecserék mentén annyi fontos témát szőjön bele a Bomba árnyékában élő társadalomról, amennyit önkéntes száműzetésben élő balos értelmiségiként nem szégyellt. A Hammer-filmográfiában egyedülálló film fajsúlyosságát tekintve az Icons of Suspense gyűjtemény fő műve, egy olyan tudományos-fantasztikum, ami - tetszik vagy sem - hozzájárult a műfaj hatvanas évekbeli felnőtté válásához.

 THE END

Icons of Suspense I. - II.