2012. január 29., vasárnap

THE UNHOLY THREE (1930)

Jack Conway, USA



Íme a tárgyi bizonyíték: már a hangosfilm hajnalán is léteztek remake-ek. A THE UNHOLY THREE egy öt évvel azelőtt készült, azonos című némafilm újrája. A film(ek) alapjául szolgáló novella a FREAKS írójától származik, ezért bizonyára nem a véletlen műve, hogy itt-ott találhatunk közös nevezőt nevezett mesterművel.

Vásári cirkuszban feldühödött törpe fejberúgja az őt cukkoló kisgyereket. Az incidenst követően a hatóság bezáratja a kócerájt.  A hasbeszélő Visszhang, Herkules, az erőművész és Tweedledee, az agresszív törpe a munkanélküliség elől a bűnbe menekül - "Mostantól mi leszünk a Szentségtelen Hármas!". A cirkuszból magukkal hozzák Rozit, a kleptomán zsebtolvajlányt meg a gorillát (jó lesz az még valamire), alapítanak egy ál-családot (a hasbeszélő a "nagymama", a törpe a kisunokája) és nyitnak a belvárosban egy madárkereskedést.


A díszes kis társaság tehetős kuncsaftoknak papagájokat ad el, hogy aztán a reklamáló vevőket felkeresve (a papagájok csak a boltban szólalnak meg, hála a hasbeszélőnek) kirabolják őket. Ebben a kamu-közegben, amiben senki sem az, aminek látszik, az egyetlen tiszta lelkületű karakter Hektor, a bolt mit sem sejtő pénztárosa, aki mit sem sejtve belezúg Roziba. Az ördögi trió Rozikáért szintén bolonduló vezére nem nézi jó szemmel a két fiatal között bimbódzó románcot, s amikor a törpe és Herkules által elkövetett gyémántrablás gyilkossággal végződik, Visszhang szerencsétlen Hektorra keni a gaztettet.


A THE UNHOLY THREE gyakorta felbukkan horror-lexikonokban, talán az akkortájt sok rémfilmben szereplő gorillája miatt, ám összességében inkább groteszk suspense-komédiáról van szó, ami aggastyán kora ellenére a mai napig remek szórakozást nyújt. A sokszor abszurd színházi előadásra emlékeztető darab működőképességét - az eszelős sztorija mellett - az „ezerarcú” Lon Chaney karakterből ki-be ugráló színészi játéka garantálja. Egyetlen hangosfilmjében Chaney óriásit alakít, gesztusai, mimikája, interakciója a körülötte lévőkkel párját ritkítja, hangutánzó képessége alapján pedig biztosak lehetünk abban, hogy ha nem viszi el a torokrák a premier előtt, gond nélkül folytathatta volna fényes karrierjét a hangosfilmek korában is.


A FREAKS-ből ismerős Harry Earles sem babapiskóta. A szivarozó, szitkozódó törpéből szempillantás alatt gügyögő, édibédi karonülővé változó Tweedledee (vagy Törp, ahogy bűntársai hívják) egyfelől rendkívül mulatságos tud lenni, ugyanakkor a hollywoodi pre-kód korszak egyik legelvetemültebb gonosztevőjét is üdvözölhetjük személyében. Ha rákattintasz a fenti képre, akkor azt is megtudhatod, melyik rajzfilmfigurának szolgált inspirációként.


Most már illene megemlítenem, hogy az elhangzott „abszurd" vagy "groteszk” jelzőket, valamint a korpa közé keveredett, szívmelengetően emberi pillanatokat (Hektor és Rozi közös jelenetei) kinek is köszönhetjük: az 1925-ös változatot Tod Browning rendezte. A közönségsikert aratott némafilm 1930-as felújításához az MGM stúdió Browningot szerette volna megnyerni, de a mester akkor már a Universalnál forgatott DRACULA előkészületeivel volt elfoglalva. Bár nem volt szerencsém a forrásműhöz, az abból származó képeket látva világossá vált, hogy a Browning helyébe beugró Jack Conway, az MGM szorgos iparosa, megpróbálta leutánozni a FREAKS rendezőjének pénz – nők – csillogás hollywoodi dogmát perverz módon a visszájára fordító, hátborzongatástól sem mentes bűn-melodrámáinak különös stílusát. Jelentem, sikerült, még akkor is, ha a papagájok azt csiripelik: az eredeti – ahogyan az általában lenni szokott - még jobb.

Don't mess with Tweedledee!
Kivágott jelenet az 1925-ös változatból.