2012. január 22., vasárnap

THE QUEEN BEE (1973)

Ting Shan Si, 香港


Ting Shan Si, a Kínában született, tanulmányait a Tajvani Művészeti Akadémián elvégző forgatókönyvíró/rendező elsősorban hazafias háborús filmjeivel (THE EVERLASTING GLORY; 800 HEROES; THE BATTLE FOR THE REPUBLIC OF CHINA) vált ismerté. Pályafutása során megannyi díjat besöpörve tavaly - posztumusz - megkapta az egyik legnagyobb elismerést, amit kínai rendező kaphat: a Golden Horse Awards életműdíját.

A kamera mögött: Ting Shan Si.
Ahogy a képen is látható, a mester már a forgatás alatt
 elkezdte összekalapozni a következő filmjéhez szükséges pénzt.

Ting egy másik rendezőóriás, Li Han Hsiang (THE ENCHANTING SHADOW) szárnyai alatt kezdett dolgozni a tajvani filmipar berkeiben, majd a Kuomintang anti-kommunista rezsimje idején Hong Kongba utazik szerencsét próbálni, ahol megírja a híres Shaw Brothers-wuxia, a THE KING CAT forgatókönyvét. Pár évvel és húsz filmmel később (Tajvan és HK között szabadúszó emberünk igen termékeny volt) az exploitation térnyerése közepedte kezd horrorokkal foglalatoskodni. A Golden Harvest stúdióban készült THE QUEEN BEE filmtörténetileg két okból tartható figyelemre érdemesnek: 1. ez volt a GH első horrorisztikusnak nevezhető produktuma; 2. a mozi abnormális szexuális viselkedést illusztráló toposza úttörőnek számított a hongkongi filmgyártásban, legalábbis a korabeli promóanyagok ezzel a ténnyel (?) próbálták felhívni rá a figyelmet. Szó se róla, valóban egy pszicho-szexuáliához van szerencsénk, bár az úgynevezett „méhkirálynő-szindrómát” fel- és átdolgozó thrillerben meztelenkedést nagyítóval sem fogunk találni.


Az Amerikából származó "Queen Bee" kifejezés a film gyártásának évében, 1973-ban került be a köztudatba. Méhkirálynőként azokat a vezető beosztású hölgyeményeket illetik, akik kizárólag náluk jóval butább (ergo pozíciójukra nem veszélyes) nőket tűrnek meg maguk körül, miközben férfi alkalmazottaikból valóságos háremet alakítanak ki.


A poliziesco zenére (Morricone: AZ ERŐSZAK VÁROSA) induló filmben butuska vidéki lány jelentkezik az újságban meghirdetett szakácsnői munkára. A modern luxusvilla körül már gyülekeznek az aspiránsok, a lányoknak-asszonyoknak a jól fizető állás elnyeréséhez először a házat őrző vérszomjas németjuhászokkal kell megkűzdeniük – kutya világ ez a kapitalizmus, üzeni nekünk a rendező úr. A manőver egyedül a nekifutással próbálkozó Xiao Yennek sikerül, az álommunka azonban csakhamar rémálommá változik.


A deformált arcú, púpos gondnok még csak hagyján, de a konyha ablakával szemközti cselédszobában ott  agonizál az előző szakácsné, aki valami titokzatos okból - „Mester! Mester!” - elvesztette a maradék józan eszét is. Careful with that axe, Xiao! (A film finom suspense-ecsetvonásaira jellemző, hogy a Pink Floyd hasoncímű számának crescendója  brutális hangerőre mixelve többször is felordít.)


A ház ura - egykori vívóbajnok, most deréktól lefelé rokkant - az emeleten lévő elsötétített szobájában egész álló nap házimozizik, filmszalagra rögzített párviadalát bámulja újra és újra (mintha magamat látnám, csak nálam a NIGHTMARE CITY pereg), miközben a feleség fűvel-fával és a sofőrrel csalja a szomszédos hálószobában. Húsz perc sem telik el és megtudjuk: a karosszékben üldögélő férj már évek óta halott (© PSYCHO), a hirtelen eltűnt sofőr megüresedett posztjára pedig már fel van adva az álláshírdetés. Vajon a ház úrnőjében egy valódi Méhkirálynőt tisztelhetünk, vagy a forgatókönyvíró még egyszer előhúzza a narratív csavarhúzót, hogy csavarintson egyet - vagy inkább kettőt – az akciójelenettel (vívás!) véget érő történeten?


Az innen-onnan összemismásolt, szerzői jogdíjakra fittyet hányó tajvani kommerszfilmekkel párhuzamba állítható THE QUEEN BEE enyhén szólva bizarr jószág, mondhatni különleges csemege. Azzal a gyanúperrel élek, hogy magát a rendező-forgatókönyvírót is meglepetésként érhette a horror-krimire szóló megbízás, s egy kis gondolkodási idő után elhatározta, mindent beledob a levesbe, amit erről a műfajról látott/hallott. A forgatókönyv emiatt tele van balszélről beadott banális ötletekkel, a whodunit végkifejlet épületes, de mindezek csupán részletkérdések Ting Shan Si szürrealizmussal határos, extravagáns rendezése mellett. Bár valószínűleg a kényszer szülte a helyszínt, egy antik gótikus kisértet-thrillert szögletes Bauhaus épületbe költöztetni jó választásnak bizonyult, Ting - a giallók után szabadon - a modern  pop-art képzőművészetet és lakberendezést állítja a nyugtalanítás szolgálatába.


Nemrég olvastam egy neves operatőrrel készült interjúban, hogy a mai 2.35-ben forgatott filmek többsége dramaturgiailag azért nem használja a szélesvászon legszélső szegletét, mert a kamera nézőkéjébe gyárilag beletettek egy 16:9-es keretet, emlékeztetve az operátort, hogy ami azon kívül esik, az nem tévébiztos ("not safe for tv"). A THE QUEEN BEE kamerájának lételeme a szélesvászon, a Scope kompozíciók térbeosztásának láttán percenként dobtam el a maradék agyamat.


Slusszpoén: Steppenwolf bejegyzésével együtt immáron két magyar nyelvű írás is megemlékezik erről a Joy Sales kincsestárának alján felfedezett leletről - ez pontosan kettővel több, mint ami jelen pillanatban a neten található róla, bármilyen nyelven. Ha nem hiszed, járj utána.