2010. június 7., hétfő

BARON BLOOD (1972)

Mario Bava, olasz



Mint a XVI. századból visszamaradt címszereplő az Ördög Kastélyt, úgy kísérti az egykoron szebb napokat látott olasz gótika a BARON BLOOD-ot. Az egész hóbelevancot gründoló Mario Bava retro-ujjgyakorlata közvetlenül a BAY OF BLOOD slasher/giallo után, és a csodás LISA AND THE DEVIL előtt történt meg, méghozzá akkor, amikor a hatvanas évek elején renomét szerzett italo-rémrendezők közül Antonio Margheriti is leporolta a témát (SEVEN DEATHS IN THE CAT’S EYE).



A szadista és „minden valószínűség szerint őrült” Vérbárót saját kínzókamrájában gyilkolják meg azután, hogy egy boszorka jó alaposan elátkozta. Varázsige is jár az átokhoz, mellyel a bárót bármikor ismét talpra lehet állítani, hogy aztán újra meghaljon, lehetőleg még szörnyűbb kínok között. Háromszáz évvel később az elveszettnek hitt dokumentumot az Amerikába szakadt leszármazott, egy fiatal egyetemista hozza vissza Ausztriába (Antonio Cantafora még most is tolja a bótot, legutóbb a THE CARD PLAYER-ben láthattuk). A felújítás alatt lévő kastélyban tett látogatása alkalmával megismerkedik a csinos restaurátorlánnyal (Elke Sommer, te csodás), és aznap éjjel közösen ki is próbálják a ráolvasást. Mikor az ellenszerként felolvasandó rész véletlenül a tűz martalékává válik, a szörnyű ábrázatú Vérbáró (Carlo Rambaldi maszkmester munkája) immáron zavartalanul tarthatja rettegésben Schloss Teufel-t és környékét. Mindeközben a kastélyt egy rejtélyes, tolószékben ülő idegen úriember (a Hollywoodból kiöregedett vendégművész, Joseph Cotten) vásárolja meg, aki, úgy tűnik, elkötelezett híve a Vérbárónak.



Megtudván, milyen fantasztikus játszóteret kap forgatási helyszínként, a stúdióbelsőkhöz szokott Bava állítólag megcsókolta amerikai producerét örömében, és szokása szerint a többszörösét hozta ki abból a költségvetésből, amiből manapság Tim Burton egyetlen munkanapját sem lehetne fedezni. A sűrű ködbe burkolt, hamisítatlan Bava-atmoszféra a majdani stalk 'n' slashek kamerafahrtjait használja, a tizennyolcadik perc környékén még a GONOSZ HALOTTAK valamelyik része is beugorhat, de leginkább a korábbi repertoárból merítkezik (BLACK SUNDAY, KILL BABY KILL), valamint kikölcsönöz a HOUSE OF WAX-ból egy komplett jelenetsort.



A Joseph Cotten alakította szerepre eredetileg a HOUSE OF WAX sztárját, Vincent Price-t szerették volna megnyerni, ám a színészlegenda még emlékezett a katasztrofális DR. GOLDFOOT AND THE GIRL BOMBS-ra (1966), és nem volt hajlandó Bavával ismét együtt dolgozni. A kínzókamrás, boszorkányos kliséhalmazt egy amerikai, bizonyos Vincent Fotre vetette papírra. A meggyőződéses anti-kommunista Fotre írta a hidegháború hírhedt propaganda-rövidfilmjének, a Red Nightmare-nek a forgatókönyvét. Szerencsére Bava, a meggyőződéses stiliszta, mindig is kellő öniróniával felfegyverkezve kerekedett felül a kezébe rakott gyenge szkripteken, és ha többször megnézzük a filmet (érdemes), fel fog tűnni, milyen rafinériákkal próbálta hasznossá tenni az ódon falak és Elke Sommer miniszoknyája közt feszülő anakronisztikus ellentétet. Vajon az a Coca-Cola automata eleve ott volt, vagy Bava vitette oda?


A bavai szénfekete humor leginkább az összképet tekintve mutatkozik meg. A hajdanán rettegéssel teli kastélyt szállodává akarják átalakítani, a Vlad Tepesre emlékeztető Vérbáró újbóli felbukkanásával azonban a helyreállított kínzókamrával csalogató turistacsapda-projekt gellert kap. A profit alapon teremtett történelmi illúzió helyébe a történelem brutális valósága lép, Schloss Teufel igazi gyilkosságok helyszíneként válik autentikussá. Ekképpen ebben a természetfeletti celluloid-illúzióban a múltidézés gonosz démona szedi áldozatait.


Stelvio Cipriani bongót, wah-wah gitárt, salala vokált felvonultató habókos zenéje inkább Sommer divatos és folyamatosan változó ruhatárához van igazítva, de az összes kakukktojás ma már legalább annyira szerves részévé vált a BARON BLOOD-nak, mint a lidérces matiné-hangulat és az olaszos grand guignol. A vasszűz lassan kinyílik, a kamera a  kínkoporsó szögekkel teli falára kenődött undorító testnedvekre zoomol... ghastly beyond belief!


Mario Bava ugyan nem ennek az amerikai piacra szánt bérmunkája kapcsán került be a műfaj európai mesterei közé, mégis jól példázza a rendezőnek azon erényét, amit a The Beatles így énekelt meg: take a sad song (végy egy rossz forgatókönyvet,) and make it better (és csinálj belőle jobb filmet).
------------------

GEBISSEN WIRD NUR NACHTS
(THE VAMPIRE HAPPENING, 1970)

Ez az olasz plakát Freddie Francis brit operatőr/rendező németeknek készített, transzilvániában játszódó vámpírszexkomédiáját takarja, melynek a BARON BLOOD-ban is látható osztrák kastély adott otthont: