MADHOUSE (1974)

Jim Clark, angol

(A bejegyzést a buzilobbi támogatta.)

A príma primisszima THEATER OF BLOOD dvdjének hátoldalára préselték rá az American International Pictures - Amicus társprodukciót, melyben együtt látható a két horrorikon, Vincent Price és Peter Cushing. A nagy találkozás mellett a MADHOUSE másik érdekessége, hogy általa a filmipar kulisszái közé keveredünk, ahol aztán az ilyenkor szinte magától értetődő önreflexió egészen különös formát ölt. Ez lenne az utolsó fő-főszerepét eljátszó Vincent Price TARGETS-sze?

Paul Toombes horrorsztár (Vincent Price) fénykorában Dr. Halálként riogatta a nagyérdeműt gótikus horrorfilmjeiben. Toombes barátjával, a színészi pályáját forgatókönyvírásra cserélő Herbert Flay-jel (Peter Cushing) közösen alkotta meg népszerű rémkarakterét. A MADHOUSE-ban előforduló valamennyi Dr. Halál filmrészlet valójában archív anyag a Price főszereplésével készült Edgar Allan Poe adaptációkból – nesze nektek önreflexió, bár az AIP-t ismerve elképzelhető, hogy egyszerűen csak sajnálták eredeti Dr. Halál jelenetek elkészítésére fordítani a pénzt. A filmek-a-filmben jóvoltából pillanatokra felbukkanó két másik horrorlegenda főcímre került,

holott akkor már évek óta mindketten a túlvilágon tartózkodtak. A halál és az AIP nem válogatott az eszközökben...

Az ötödik Dr. Halál film sikerét ünneplő hollywoodi partin az addig agglegény életet élő Toombes bejelenti, hogy elveszi feleségül az egyik áldozatát játszó fiatal színésznőcskét. Pár perccel később a társaságban jelen lévő szexproducertől (Robert Quarry, a COUNT YORGA vámpírja) megtudja, hogy választottja korábban erotikus filmekben meztelenkedett. Még pár perc, és a szőke cicababát egy tizenöt centis pengéjű késsel lefejezi a Dr. Halál kosztümbe öltözött gyilkos. Sikoly™!

Akció: 

Reakció:

Az idegösszeroppant, karrierjét szüneteltető Toombes tizenkét évvel később London felé veszi az irányt, ahol már várja forgatókönyvíró barátja és a szexiparból időközben televíziózásra váltott arrogáns producer, hogy közösen kezdjenek bele egy új Dr. Halál tévésorozatba. A való életén egyszer már elhatalmasodott szerepet vonakodva elvállaló színész baljós előérzete beigazolódik: még el sem kezdődött a forgatás, a címszereplő a kamerákon kívül újra gyilkol.

Az egy évvel ezelőtti  THEATER OF BLOOD-ban oly nagy élvezettel lubickoló Vincent Price-on a fáradság jelei mutatkoznak, tudva lévő, hogy karrierjének ezen szakaszában az idősödő sztárnak nem volt éppen rózsás a viszonya az AIP vezetőségével. Robert Quarry színész a Fangoriában: "Minden egyes (AIP) film egyre rosszabb lett. Mint a MADHOUSE, ami az utolsó volt, amit Vincent és én közösen csináltunk. Szombaton megérkeztünk Angliába, vasárnap este elküldték nekünk a szkriptet, másnap reggel kezdtünk forgatni. Felhívtuk egymást és mindketten egyetértettünk, hogy a forgatókönyv a legnagyobb baromság, amit valaha olvastunk. Vincent szerződése lejárt, az enyém még egy évig érvényben volt, ezen a ponton az AIP már próbált megszabadulni tőlünk." Toombes sopánkodása a horroripar állapotáról minden bizonnyal Price szívéből szólt.

A vágógént befutott angol Jim Clark (MARATON ÉLETRE-HALÁLRA, THE KILLING FIELDS - utóbbiért Oscar-díjat kapott) rendezése szódával elmegy kategória, a gótikus kliséket giallós gyilkosságokkal fűszerező horrorjelenetezései iskolás változata mindannak, amit Mario Bava emelt szinten művelt. Nem véletlenül említem Bavát: Dr. Halál ránézésre közeli rokona a szintén AIP-kötődésű BARON BLOOD Vérbárójának. DR. PHIBES vagy a THEATER OF BLOOD fekete humora ebben a filmben hiánycikk, egyedül a befejezés a vászonról kilépő Price-szal sikerült valóban eszelősre. A hetvenes évek derekán keresztúthoz érkezett műfaj elágazásánál tanácstalanul álló gótikus thriller összességében alkalmas egy másfél órányi retro-szórakozásra (akár rá is foghatjuk, hogy protoslasher), a benne lévő potenciál azonban kiaknázatlanul maradt.

Itt a vége, fuss el véle? Nos, létezik egy olvasat, melynek tükrében a MADHOUSE rögtön érdekesebbé válik, a gyilkosságok mögötti ködös indíték kitisztul, az önreflexió hangsúlyosabb szerepet kap. Főszerepben Vincent Price rózsaszín szatén pizsamája, és a színész eltitkolt, de Hollywoodban pletyka szinten köztudott biszexualitása.

- Ki az a Dr. Halál? Elmondom. Herbert és én közösen teremtettük. Nem, nem teremtettük, saját magunkban találtuk. Belenéztünk a lelkünk mélyére és már ott volt, és mindig is ott lesz.

A hátborzongató elmélet lényege: a főszereplőt szimbolikusan és szó szerint kísértő Dr. Halál nem más, mint Paul Toombes és Herbert Flay "szerelemgyereke", a két férfi elfojtott homoszexualitásának szörnyszülötte. A jelzések épp csak annyira feltűnőek, hogy ne szúrják ki a szemet. Az Anglia felé tartó hajóúton a kabinba belopódzó szexi szőkeség felajánlja szolgálatait, de a színész határozottan ajtót mutat a fiatal lánynak.

Price köntösben (alatta a hajón már megcsodált rózsaszín pizsamájával), gyertyatartóval a kezében bolyong a sötét kastélyban - ez a gótikus rémfilmek tipikus női szerepköre. A Szivárvány (!) Televízióban zajló forgatáson a producer, hogy szexepilt adjon a sorozatnak, beleírat a forgatókönyvbe egy női segédet - Dr. Deathnek sosem volt asszisztense! háborodik fel a dívaként viselkedő Toombes. Dr. Halál, a női nemnek nemet mondó homo-szörny mindkét említett nőszemélyt eltakarítja az útból.

A film "szőke ribanc" gyilkosságai közül az első Toombes (hetero) házasságra való próbálkozásának csúfos következménye. Herbert Flay szintén egy régi Dr. Halál filmben szereplő színésznőt vett feleségül, ennek következménye talán még látványosabb. Férje szexuális érdeklődésének híján a nő veszélyes kalandokba menekült, és most testileg-lelkileg összetörve, Flay házának horrordíszlet-szerűen berendezett pincéjében tengődik, mint az Alkony sugárút gótikus szörnyellája.

Toombes, abban a skizofrén hitben, hogy sötét énje, Dr. Halál követi el a gyilkosságokat, karakterbe kerülve magára gyújtja a díszletet. Valójában a háttérbe húzódó Flaynek van szüksége Dr. Halálra, ő akarja hivatalosan is eljátszani az elfojtott vágyait a felszabadító erőszakba csatornázó monstrumot. A meghökkentő utolsó jelenetben a Peter Cushinggá maszkírozott Vincent Price-t Peter Cushing alakítja. A két horrorsztár bizarr szimbiózisa, Toombes és Flay "házassága" szavatolja Dr. Halál halhatatlanságát. Tiszta őrültek háza.

THEATER OF BLOOD (1973)

Douglas Hickox, angol

A VIASZBABÁK HÁZA, A LÉGY, HÁZ A KÍSÉRTET-HEGYEN és az Edgar Allan Poe adaptációk - ezek a maguk idejében rendkívül népszerű filmek faragtak ünnepelt horrorsztárt Vincent Price-ból. A munkamániás amerikai színészt Angliában érte utol a másodvirágzás korszaka, miután egy négy évig tartó, nem túl izgalmas periódusát követően az American International Pictures 1968-ban kikölcsönözte őt a WITCHFINDER GENERAL-hoz. Price nem sokkal később végre megkapta a horror-ikonoknak kijáró emblematikus szörnyetegét. Ami Lugosi Bélának Drakula, Boris Karloffnak Frankenstein (teremtménye), az Vincent Price-nak Dr. Phibes. "-Egy bronz unikornist katapultáltak keresztül a londoni utcán és felnyársaltak vele egy eminens sebészt... Nem találok szavakat, uraim." Az autóbalesetben összeégett arcú orgonaművész/doktor eszelős alapossággal kitervelt és végrehajtott bosszúhadjáratot folytat a felesége haláláért felelősnek tartott londoni orvosok ellen.

A THEATER OF BLOOD-ra rá lehet sütni, hogy a THE ABOMINABLE DR. PHIBES / DR. PHIBES RISES AGAIN frivol kópiája, egy ripoff, és bizonyos tekintetben az is. Csakhogy Douglas Hickox és forgatókönyvírója oly eszelős alapossággal tervelték ki és hajtották végre a maguk "bosszúját", hogy a Förtelmes dr. Phibes irigykedve zongorázna visszavonulót a láttán. Vincent Price-ra is a visszavonulás réme várt: a hasonló, de kevésbé jól sikerült MADHOUSE-zal egyetemben ez volt az utolsó főszerepe. Az egyre durvuló, realistább horror-közegben a klasszikusan képzett dinoszauruszok nem találták többé az őket megillető helyüket. Várjunk csak, nem valami ilyesmiről akar szólni a THEATER OF BLOOD?

-A kritikus is tévedhet, elvégre mi is emberek vagyunk.

-Ezzel a véleménnyel képtelen vagyok osztozni.

Vincent Price kedvenc szerepében Edward Lionheart londoni színész/producert alakítja. Az elhivatott művész kizárólag William Shakespeare repertoárral hajlandó színpadra lépni, azt viszont akkora hévvel teszi, hogy a kritikusok előre fenik rá vitriolos tollukat. Amikor az évente kiosztandó Kritikusok Díját az önjelölt "világ legnagyszerűbb élő színésze" helyett egy fiatal kis "dünnyögő" kapja meg, a mélységesen csalódott Lionheart London színikritikusainak színe-java előtt előadja Hamlet Lenni, vagy nem lenni nagymonológját, és az önkényesen magának tulajdonított Best Actor Award trófeával a kezében beleveti magát a Temzébe. / Függöny. 

Két évvel később a halottnak hitt színházcsináló részeg hajléktalanokból álló társulatával visszatér, hogy bosszút álljon a melodramatikus művészetét brutális aforizmákkal és gyilkos frázisokkal becsmérlő kritikusain. Az egyenként tőrbe csalt ítészek Shakespeare műveiből kiragadott (és alkalmasint átírt) szcénák színpadra állítása közben halnak szörnyet, a lehető legdrámaibb módon. Műsoron a Troilus és Kressida - "Lovam farkához kössétek a hullát, a harczmezőn hadd hurczoltassam úgy át", Cymbeline - "a te fejed, mely most vállaid között gyarapszik, még ez órában le fog üttetni", A velencei kalmár - "s az uzsorásnak joga van e húsra, melyet kivág a kalmár szíve tájából", és így tovább; Shakespeare drámái nem szűkölködtek a válogatott kegyetlenkedésekben.

A csakis az angolokra jellemző sziporkával megírt fekete komédia nem kímél sem színészt, sem kritikust. A horrorműfaj paradigmaváltásakor forgatott THEATER OF BLOOD teljes egészében Vincent Price ódivatúvá vált színészi játékára lett komponálva. A gótikus teatralitás sírjánál eljátszott rekviem a szomorú zenével kísért főcímmel kezdődik, mely közben részleteket láthatunk különböző némafilmes Shakespeare-adaptációkból, ma már nevetséges buzgósággal gesztikuláló szereplőkkel.

"Kizökkent az idő, ó kárhozat! Hogy én születtem helyrehozni azt." (Hamlet) Oroszlánszív tőrőlmetszett shakespear-i alak, korszakváltó idejének tragikomikus színész-szörnyetege. Komikus az a Shakespeare- és önimádat, ami teljesen elvakította ítélőképességét, de van a fejlődésre képtelen antihősnek egy tragikus oldala is, a magányos vesztesek, a meg nem értett művészek pátosza, amit a rajta harminc éven át gúnyolódó kritikusok hoztak ki belőle. 

-Tehetségtelen hülyék, vitriolt köpködtök mások alkotó munkájára, mert ti magatok képtelenek vagytok az alkotásra! hangzik el Lionheart szájából az alkotó és kritikus között zajló állóháború máig csépelt frázisa. Meglehet Lionheart valóban "túljátszó" ripacs volt, aki rászolgált az őt ért kritikákra, de az is biztos, hogy az arrogáns kritikusai (egyikük főállásban végrehajtó!) szintúgy megérik a pénzüket. Olyannyira, hogy a néző a főgonosszal azonosul, vele együtt élvezi a Vérszínház grand guignol szadizmusát. Éppen ezért egyáltalán nem egy hagyományos horrorfilmről van szó, inkább korai funsplatter, szépirodalmi körítéssel tálalva.

Lionheart és Price / fikció és valóság posztmodern egymásra találásán túl a slasher-szerű szerkezete váteszivé teszi a THEATER OF BLOOD-ot. Ebben a játékfilmben nem az a lényeg, hogy ki és mikor adja be a kulcsot, hanem hogyan. Az ötletesen levezényelt szkeccsekből álló gyilkosság-gyűjtemény a RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN sorozat egyik fő narratív jellegzetessége. Freddy persze nem szépirodalmat olvasott fel a síkagyú amerikai tinédzsereknek, de például az ötödik rész libatömése egyívású a hírhedt "uszkárpite" jelenettel.

A hatvan éves Vincent Price-t igazán elemében találta az affektáló hanghordozását is maradéktalanul kihasználó produkció. III. Richárdként (Laurence Olivier díjnyertes alakítását parodizálva), francia televíziós sztárszakácsként vagy éppen Demjén Rózsinak öltözve egyaránt remekel, egy füst alatt megmutatva kritikusainak, az igaziaknak, hogy Shakespeare-t legalább olyan jól tud recitálni, mint olcsó rémfilmekben pofákat vágni. Az őt körülvevő színészek a brit színpadok és televíziós sorozatok eminensei, a lányát Diana Rigg, a The Avengers egykori sztárja játssza. A kultsorozat parodisztikus, camp szellemisége (pl. az Epic című rész, melyben egy őrült némafilmrendező epikus snuff-produkcióval készül visszatérni) köszön vissza ebben a hosszabb, véresebb The Avengers epizódnak is beillő filmben.

Douglas Hickox stílszerűen a "színház az egész világ" jegyében rendez, a nagylátószögű optikával felvett beállítások, függönyökkel elválasztott terek, a jelenet, mely váratlanul tévés valóságshowba torkollik mind a shakespeare-i mottót szolgálják. Hickox ugyan más műfajokban is jeleskedett (SITTING TARGET, BRANNIGAN, ZULU DAWN), a régi B-filmekért bolonduló kritikusok és nézők még hosszú ideig garantálni fogják, hogy fő műve a THEATER OF BLOOD maradjon. Ez irányú örökségét Hollywoodba költözött fia vitte tovább, aki többek közt a klasszikus szörnyeket egymásra halmozó WAXWORK-öket rendezte. Te is fiam, Anthony?

V'cent Moto Rock

A hét Fulci-bizarrsága (divatikon)

"Outfitted in the flannel hunting outfit fans love from the film, Fulci also holds a pipe and stands on a blood dripping base."

A CAT IN THE BRAIN-ben viselt piros kockás vadászingével és sapkájával Fulci a wisconsini sorozatgyilkos, és/vagy/talán/esetleg egy hozzá kapcsolódó színészi alakítás előtt szalutált: 

Roberts Blossom a DERANGED-ben

Egészségetekre

DEATH SPA (1987)

Michael Fischa, USA

Az Amerikai Egyesült Államok valóban a korlátlan lehetőségek hazája. Azt hittük, a SLEEPAWAY CAMP-től az INTRUDER-ig az összes említésre méltó cím ki lett ráncigálva a „Slasher" feliratú zsákból, amikor a maradékban turkálva előkerült a DEATH SPA. A Witch Bitch névre egyaránt hallgató kultúrleletet a Maljack Productions (HENRY – PORTRAIT OF A SERIAL KILLER) finanszírozta 1986-ban, a stáblistán az 1987-es évszám szerepel, az Imdb 1989-re datálja az első videokazetta megjelenését. A mozipremier a jelek szerint elmaradt. "Beta vagyok, te VHS" - szereli le az egyik izomagyú szereplő a rámozduló Barbie babát. Ez meg a digitálisan felpumpált Blu-ray, te köcsög:

A blu-ray változat vizuálisan alighanem új szintre emeli az élményt (én egy régi kazettán néztem), a film 87 percéből 84 úgy borzasztó, ahogy van - ez nem képezheti vita tárgyát. A fitnessz-terror eme feledésbe merült példányának mégis megvan az a különleges tulajdonsága, hogy a proteinekben és spandex rucikban gazdag slasherekbe (AEROBICIDE, MURDER ROCK, KEEP FIT OR DIE – utóbbira kár rákeresned, most találtam ki) belefáradt tekintetet is képes aránylag fixen magára szegezni, miközben alattomos támadást intéz megmaradt agysejtjeink ellen. Egy szó, mint száz kalória, ez egy szórakoztató marhaság, kezdve az elcsépelt ötleteket meghökkentő formába öntő forgatókönyvével. Valahol az Elm utca, a kísértetházas parahorror és az elszabadult technológiával riogató sci-fik bermudaháromszögében járunk, közepén egy edzőteremmel.

A Starbody Health Spa a sportos testalkat bűvöletében élő Los Angeles egyik legfelkapottabb rekreációs létesítménye, köszönhetően ultra-modern berendezéseinek. Az erőfejlesztő gépektől az öltözőszekrényekig minden funkciót egy DOS-os kompjúter vezérli. Még azután is tele van a hely fogyni vágyó pornószínésznőkkel és bundesliga-frizurás izompacsirtákkal, hogy egyik éjjel a gőzfürdőben a tulajdonos barátnője odakozmál, az uszodai ugródeszka leszakad, a zuhanyzóban a csempék elszabadulnak a helyükről, súlyos sérüléseket okozva az ott tartózkodó pucér nőcik testén. Idevágó megfigyelés: akkoriban még nem volt divat a tetoválás, a férfiak pedig büszkén hordtak piros rövidnadrágot sárga izompólóval.

A rendőrnyomozók, egy cinikus ötvenes fószer és Whoopi Goldberg-imitátor társa a tulajt gyanúsítja: - Ennek az Evansnak szénné égett a felesége. Mond ez neked valamit? – Ja, megmondom a feleségemnek, hogy kezdjen el cigizni az ágyban. Az öngyilkos feleség szellemétől kísért Evans a központi számítógépet programozó sógorát okolja a történtekért, majd a biztonság kedvéért felfogad egy szellemirtót. A finálé a slasher-naptár piros betűs ünnepére, farsangra van időzítve, a féltékeny witch bitch transzvesztita ikertestvérét, az említett kompjúterzsenit használja ki, hogy magával vigye férjét a pokolba. Hogy ennek semmi értelme? You are damn right!

A Farkasember a mamám című „horrorkomédia” (trailer) elkövetésért jogerősen életfogytiglani C-kategóriára ítélt Michael Fischa (lásd még Narkóstanya) a szerény tehetséggel megáldott rendezők közé tartozott, ráadásul osztrák emigránsként bármikor bevonhatták a munkavállalási engedélyét. Halmozottan hátrányos helyzetét kompenzálandó, Fischa rögtön legelső filmjének legelején Orson Welles babérjaira tör. A kamera felülről lassan közelít a Starbody Health Spa bejáratához, a villám belecsap a homlokzaton lévő neonfeliratba, ami immáron a film címét hirdeti: STARBODY HEALTH SPA. A három perces snitt az épület belsejében folytatódik tovább. Ha A GONOSZ ÉRINTÉSE inspirálta nyitány nem szuperkúl, isten bizony megeszem az All You Can Move tagságim.

A produkciónak úgy ad a steadicam volument, mint a frizuráknak a hajspré. A maradék játékidőben a rendező már nem is próbálkozik olyan stílusbravúrral, amitől Orson vagy Alfred felhúzná a szemöldökét, leszámítva persze a ciciket és a gore-t.

A HALÁL ANGYALA mellett ennek a slashernek a stáblistáján is feltűnik egy Hitchcock kabalafigura. Hitch ismételten elhatárolódik a látottaktól, különös tekintettel a PSYCHO-ból vett fordulatra a vége felé.

A neonszínekben virító, szintetizátorral kísért aerobik-rémálom halálnemei egytől-egyig funsplatter kategóriába illőek, STREET TRASH féle szürreális, "ragacsos" effektekkel. A szilánkokra törő tükör nem kaszabolja össze az áldozat fejét, hanem egy loccsantással teljes egészében leradírozza azt a nyakáról. Egyszerre megrázó és hihetetlenül vicces látványt nyújt, ahogy a detektív megpróbálja kihúzni a turmixgépből szerencsétlen pultoslány kezét, aztán berepül a hűtőkamrába és elharapja a torkát egy fagyasztott tonhal. A termékelhelyezés segít kitalálni, mit vedelhetett a stáb literszámra a forgatáson.

A csípőméret alapján kiválogatott színésznők közül Chelsea Field tűnt ismerősnek, később főszerepet kapott Richard Stanley misztikus DUST DEVIL-jében. A szimpatikus Ken Foree (HOLTAK HAJNALA, FROM BEYOND) fehér boxer alsóban flangál, fúj a kompjúterre és olyat low5ozik a kollégájával, amit tanítani kéne a Testnevelési Főiskolán ---

Tromatikus agybaj, kábeltévés erotikus thriller (az uncsi részek) és a testkultusz oltárán áldozó lifestyle szatírája között vacilláló DEATH SPA-nak nyugodtan kioszthatunk egy pacsit, már csak azért is, mert egyre időszerűbbé válik utópiája. Jóllehet az aerobikot azóta felváltotta valami más őrület, a szoftveres programokon futó, beléptető kártyás konditermekben holnap vagy holnapután ténylegesen megtörténhetnek azok az események, amiket anno az élénk fantáziájú filmesek elképzeltek. Reménykedjünk!

THE CURSE OF THE LIVING CORPSE (1963)

Del Tenney, USA

A filmarchívumból előszedték az összes kasszasikerként elkönyvelt horror címét, aztán a listáról kiválasztották a három legtöbbször előforduló szót: curse + living + corpse = Az élő hulla átka. A cím imigyen megvolt (halál komoly), a hozzá kanyarított történet sémáját A macska és a kanári adhatta, s zanzásítva a következőképp hangzik: 1892 - New England. A Sinclair família a szadista zsarnok hírében állt pátriárkát temeti, a koporsó a családi birtokon lévő mauzóleumba kerül elhelyezésre, az ügyvéd felolvassa a végrendeletet.

A tetemes vagyonnal rendelkező tetem narkolepsziában szenvedett, egy esetleges elsietett temetéstől tartva az okiratban csúfos véget ígér mindazon hozzátartozójának, akik megszegik a gyászszertartással kapcsolatos utasításait. Bájgúnár fiának az arcát fogja felszabdalni, légszomjtól rettegő középső fiának fulladás, pirofóbiás özvegyének tűzhalál van kilátásba helyezve, és így tovább, mindenkinek a saját fóbiája szerinti halálnem. A díszes társaság természetesen semmibe veszi az elhunyt óhajait, a cselekmény mechanikáját előre meghatározó kísértet hamarosan munkához lát.

Ha mással nem, az American International Pictures strand- és szörnyfilmjeinek jellemzőit összegyúró THE HORROR OF THE PARTY BEACH-csel Del Tenney örökre belopta magát a bénácska autósmozikat kedvelők szívébe. A napfényes tengerparton játszódó Bulistrand borzalma előtt pár héttel apósa connecticuti birtokán Tenney leforgatta saját kis viktoriánus-kosztümös horrorját, melynek létrejöttében egy másik AIP-sikertörténet, Roger Corman Poe-ciklusa játszott közre. A rémséges duót a 20th Century Fox vásárolta meg és tűzte közös műsorra Amerika szerte, állítólag hollywoodi szuperprodukciókat állva hagyó nézőszámokat hozva.

Fantastic!!! Horrifying!!! Weird!!! A plakát láttán nem csoda, hogy özönlöttek rá a népek, különösen a tinédzserek. Ritkán látni két ennyire eltérő stílusban fogant alkotást egy double-billen, és ha hozzá vesszük, hogy Tenney előző munkája egy kortárs pszicho-thriller, a Mario Bava giallóit és a Twin Peaks sorozatot egyaránt elő-idéző VIOLENT MIDNIGHT volt, az író/producer/rendező műfajon belüli rugalmassága minimum elismerésre méltó.

Sutaságai felett szemet hunyva a negyvenezer dolláros költségvetésből kigazdálkodott XIX. századi gótika vállalható szinten van összerakva, Tenney a szegény ember Roger Cormanjeként (!) nem vallott szégyent. A kosztümök, díszletek megfelelnek a célnak, a monokróm fényképezés az olasz konkurenciát idézi, a filmezésben járatlan Off-Broadway színészek a maguk teátrális módján beleadtak apait-anyait. Az összképbe elsősorban a rettentően modoros "múltszázadi" dialógusok rondítanak bele.

Ouch! - ahogy üknagyanyám mondaná. Bizonyos szempontból a túlcizellált szövegezés ugyanúgy a film képregényszerűségét nyomatékosítja, mint az erőszak viszonylagos kendőzetlensége.

A THE CURSE OF THE LIVING CORPSE csökönyösen marad a húszas évek „Öreg Sötét Ház" kaptafáinál (könyvespolcnak álcázott titkos ajtó, kukkoló portréfestmény, hagyatékra ácsingózó rokonság, komikus csendőrök), a sorból inkább gyilkosságainak kegyetlenségével próbált kitűnni. A kreatív slasher őspéldányában az EC Comics kísértete járkál, láthatunk például tálcán érkező levágott fejet, a poén kedvéért kétszer felszolgálva.

Elevenen elégetés, lóval vonszolás és a legdurvább jelenetben anyaszült meztelen nőt fojtanak bele a fürdőkádba, mindez a 20th Century Fox stúdió forgalmazásában! A Tisztesség Nemzeti Légiója nehezményezte, hogy a filmben anyagyilkosság történik, egy akkoriban tabunak számító dolog, amit sem a Fox, de még a rendező sem vett észre. "Annyira belefeledkezel ezeknek a filmeknek a készítésébe, hogy nem is gondolsz arra, ki öl meg kit, csak tekercsenként megcsinálsz egy gyilkosságot." (D.T.)

Az erkölcsileg nulla hullákat halmozó gyilkos a VIOLENT MIDNIGHT giallós jellegzetességeit folytatja, persze proto módon, hiszen 1963-ban Bava még mindig nem rukkolt elő a BLOOD AND BLACK LACE-szel. A kalapot és bőrkesztyűt viselő, arcát sállal takaró alak leleplezése bűnügyi krimivé (murder mystery) változtatja a természetfeletti horrort, tovább erősítve a giallo párhuzamot. Az olaszos vonásokon kívül a produkció utólag azzal is büszkélkedhet, hogy itt látható legelső filmszerepében Roy Scheider. Lehetetlen nem észrevenni, mekkora őstehetséggel van dolgunk, íme három Deliria-díjra jelölt Scheider-pillanat:

Figyelem, a CÁPA majdani sztárja visszaemlékezésében elszpojlerezi a sztorit, de annyi baj legyen: „A forgatókönyv a legelképesztőbb dolog volt, amit életemben olvastam. Én játszottam a tökrészeg testvért, másfél óráig a közönség nem is sejtette, hogy én vagyok a tettes. Olyan ruhát viselhettem, mint amilyen Árnyéknak volt ---

és amikor lelepleződöm, egy óriási küzdelemben belesüppedek a mocsári lápba és meghalok. Az összes fantáziámat, minden rémtörténetet, amit fiatalemberként valaha is elképzeltem egyetlen filmben kiélhettem.”

A THE CURSE OF THE LIVING CORPSE egy másik kult-színésznek is szerepet osztott. Candace Hilligoss (a fenti képkocka bal szélén), a LELKEK KARNEVÁLJA szőke, törékeny lidérce itt bukkant fel ismét a vásznon, utoljára.