"A beöntés hosszú időn keresztül a népgyógyászat egyik legismertebb és legáltalánosabb hatású módszere volt.”
A karácsony a szeretet és megtisztulás ünnepe, és aki ezt komolyan is gondolja, az nem egy kibaszott Jim Carrey filmet bámul Szenteste, hanem mondjuk a WATER POWER-t. Addig sincs kinnt az utcán. Jonathan Ross brit médiageci „The Incredible Strange Film Book”-jában külön fejezetet szentelt neki (Totally Deranged Movie: THE ENEMA BANDIT), az alábbi recenzió szerzője viszont szeretne inkább az ismeretlenség homályában maradni. A képaláírásokért vállalom a felelősséget. 
Scatman
New York legsivárabb utcáinak egyikén magányos, ruházata, arckifejezése és mozdulatai alapján is pszichotikusnak látszó alak (Jamie Gillis) őgyeleg céltalanul. Néhány perccel később otthonában látjuk viszont. Üres életet él; kiégett figura, akinek egyetlen öröme a szomszédban lakó nő kukkolása. Egy bizarr szolgáltatásokat nyújtó bordélyba tett látogatása során szemtanúja lesz egy orvos vendég (Eric Edwards) két nővel űzött, beöntéssel kombinált szexuális játékának, mire megszállja az ihlet: a világ mocskos hely, a nők mocskos ringyók, de ő majd meg- és KItisztítja őket! Be is szerzi az ehhez szükséges felszerelést, és a vele szemközt élő hölgy becserkészésével kezdi e fura keresztes hadjáratot. A tettei természetesen a rend őreinek figyelmét is felkeltik, és egy csinos nyomozónőt (C. J. Laing), valamint annak társát (John Buco) bízzák meg az ügy felgöngyölítésével. Eközben az Enema Bandit néven elhíresülő perverz bűnöző egyre mélyebbre süllyed az őrület bugyraiban, és a többek között Hitchcock SZÉDÜLÉS-éből kölcsönvett Bernard Herrmann-féle zenekíséret hangjaira egyre elfajzottabb cselekedetekre ragadtatja magát. Vajon sikerül-e detektívjeinknek megállítaniuk, és a rendőrhölgynek ép bőrrel megúsznia a nagy találkozást?...
Esti Hííírlap
Volt egy rövidke időszak a hetvenes években (1973 és 1978 között), amelyet a Pornó Aranykoraként szokás emlegetni. Bármilyen hihetetlen, ekkoriban még születtek olyan felnőtteknek szóló filmek, amelyek nem csupán a szex töméntelen mennyisége okán tarthattak számot a közönség érdeklődésére, hanem szimpla, nagybetűs FILM-ként is megállták a helyüket. A műfaj koronázatlan királya egyértelműen a sikeres „normál” filmesből Henry Paris álnéven hardcore-dirigenssé avanzsáló Radley Metzger volt, aki a humor irányából közelített a kényes témához, ám ott volt sarkában az egykori fodrász, Gerard Damiano is, aki viszont nem kevés drámát kevert pikáns mozgóképes koktéljaiba. A recenzió tárgyát képező opuszt is sokáig neki tulajdonították, ám a főszereplő Jamie Gillis emlékei szerint nem ő, hanem a megbízható iparosnak számító Shaun Costello (FORCED ENTRY) követte el a WATER POWER-t. Eredetileg Damiano rendezte volna a Gambino maffiaklán megbízásából, de valamilyen okból kifolyólag nem ért rá, és mivel a neve garancia volt a sikerre, galád módon őt tüntették fel direktorként a főcímben.
ezt támogatja a tébé?
Van egy sanda gyanúm, hogy a művet talán mégis Damiano készítette, ám később érthető okokból (világhírű, már-már igazi művésznek tartott pornófilmes igenis rendelkezzen makulátlan filmográfiával) megtagadta nem éppen vágykeltő munkáját. Gerardunk ugyanis az óriási sikert hozó THE DEVIL IN MISS JONES (szex és bűn) után jó néhány nyugtalanító, igényes, keményen erotikus filmet forgatott: THE STORY OF JOANNA (szex és kiszolgáltatottság), MEMORIES WITHIN MISS AGGIE (szex és elmúlás), LET MY PUPPETS COME (szex és nevetségesség). A WATER POWER (szex és perverz őrület) tökéletesen illeszkedne a sorba, és tovább bővítené a rendező a nemi ösztönöket nem túl rózsás színben megjelenítő munkáinak gyűjteményét. (aha, nézzük meg a FORCED ENTRY-t és világos lesz, hogy ez bizony Costello barátunk műve – a szerk.)
Élet & Irodalom
Bár a legendás korszak méltán legrosszabb hírű alkotásáról van szó, meglepő módon mégis az amerikai hardcore világ legnevesebb akkori képviselői vállalták benne a részvételt: Jamie Gillis, C. J. Laing, Gloria Leonard, Sharon Mitchell, Eric Edwards. Az igazán rázós jelenetekben − a nyomozónőt alakító, szinte mindenre kapható és perverz Laing kivételével − azonban egyikük sem szerepel, a kolon-hidroterápiának ismeretlen (egyes vélemények szerint amatőr) pornómunkások esnek áldozatul. Amerikában a film rögtön megbukott, egyedül Németországban lett sikeres (SCHPRITZ), az egy külön cikk témája lehetne, hogy miért pont ott.
C.J. Laing, szupersztár
Érdemes megjegyezni, hogy a történet részben valós eseményeken alapul: Michael Kenyon 1965 és 1975 között legalább két tucat nőt „tisztított meg” Illinois államban. Állítólag Gillis (aki nem véletlenül számít a műfaj legjobb színészének), akár egy alaposságra törekvő igazi hollywoodi sztár, felkereste a börtönben Kenyont, és részletesen kikérdezte − így kívánt még jobban azonosulni a figurával. Mivel a beöntés adminisztrálása nem számított súlyos testi sértésnek, Kenyon mindössze hat évet kapott betörésért.
fúj, leszbikusok
Az Alpha Blue Archives dvd-kiadásának képminősége nem hagy kívánnivalót maga után, az eredeti angol hangsáv mellé francia szinkron is jár. Ez utóbbi abból a szempontból érdekes, hogy valószínűleg igazi színészek közreműködésével készült, akik azonban nem vették elég komolyan a feladatot (vagy egyszerűen csak − sokat látott és tapasztalt franciák lévén − nem sokkolta őket a mű kellő mértékben), így ezzel a hangsávval a film inkább egy gusztustalanra sikeredett szatíra benyomását kelti.
Végezetül tegyük fel a nagy kérdéseket:
-Jól kivitelezett a film?: Ha a technikai aspektusokat és a színészi teljesítményt nézzük, akkor nincs gond vele. Gillis kellően őrült, a többi nevesebb színész is hozza a formáját, a pornográf momentumokat nem tartalmazó részek (beszélgetések, a rendőrségi irodában zajló munka, stb.) bármelyik B-krimiben megállnák a helyüket.
-Szerethető-e a film?: Aki képes őszintén szeretni, azzal nemhogy egy szobában nem tartózkodnék szívesen, de egy utcában sem igazán akarnék lakni vele. (és egy kerületben? -a négy utcával odébb lakó szerk.)
-Értékes és/vagy hatásos a film?: Értéket semmiképp sem képez, viszont kétségkívül hatásos, hiteles, és aki látta, nem könnyen felejti el…
N.M.A.
http://egeszseges-beontes.freeweb.hu/
Mai abszurd grindhouse-matinénkat Los Angeles utcáiról szalasztották, egy olyan bűnügyi szexfilm, ami nemre, fajra vagy bármire tekintet nélkül mindenkit ledegradál a sárga földig, beleértve a szerencsétlen nézőt is. Mint a WATER POWER esetében, ilyenkor legjobb félretenni józan ítélőképességünket, ellenkező esetben csak magunkkal szúrunk ki.
A főcímben úgy megy felfele a stáblista, mintha éppen véget érne a film. Sokan hálásak is lennének ezért, mivel a kép jobb oldalán egy nőnek öltözött férfi molesztál egy lányt, és ezt tudtommal nem mindenki szereti látni. Lelkük rajta, nekem sosem volt bajom a transzvesztita kéjgyilkos szatírokkal, sőt, ha ilyen van egy filmben, azt én valószínűleg meg is akarom nézni.
A Zu-hegység mitikus gyomrában egy másik csata folyik, sokkal nagyobb téttel, mint a földi hadurak pitiáner erőfitogtatása. A félelmetes Vérdémon éppen elpusztítani készül a Földet, már csak néhány bátor swordsmen, és egy felettébb bizarr karakter, a Hosszú Szemöldök (Sammo Hung) képes tartani a frontot. A végén persze a kívülről jött Biao lesz az, aki megtalálja a szörny elpusztításához szükséges két kardot, addig viszont kapkodhatjuk a fejünket rendesen, mert ebben a filmben minden egyes mozzanat expressz-elsőbbségivel lett kézbesítve, Brigitte Lin meg kőelefánton dodzsemezik a Jégpalotájában. 
Személy szerint jobban kedvelem az említett SB darabokat, vagy akár Ching Siu Tung pár hónappal előbb elkészült debütjét (DUEL TO THE DEATH), mint Tsui megalománia-gyanús - korának legnagyobb költségvetésű kínai produkciójáról van szó -, kétségkívül kreatív, de túlzsúfolt agymenését. Sammo Hung, Yuen Biao és Moon Lee - őket mindig jó látni, a Corey Yuen Kwai koreografálta repkedéseket csak nagy jóindulattal lehetne harcművészetnek nevezni. A ZU sokkal inkább korának THE STORM RIDERS-sze.
