Amando De Ossorio, spanyol
Az eurokultban utazó műgyűjtőket átokként sújtó teljesség igénye megköveteli, hogy foglalkozzunk vele, úgyhogy íme a BLIND DEAD III – THE GHOST GALLEON, a sorozat leginkább "potboiler" szagú megnyilvánulása, az epizód, amit nyilvánvalóan nem alkotói szándék, hanem a csúcsra járatott spanyol horrorfilmipar követelt ki magának.
A bolygó hollandi legendájából kiindulva Ossorio arra kárhoztatta ördöggel cimboráló Templomosait, hogy ódon kísértetgályán bolyongjanak az ítélet napjáig, valamiféle interdimenzionális ködbe burkolva (á la John Carpenter's A KÖD). Forgatókönyvírói macera: hogyan juttassuk el a zombieleségnek szánt szereplőgárdát a nyílt vízi kulisszába?
A bolygó hollandi legendájából kiindulva Ossorio arra kárhoztatta ördöggel cimboráló Templomosait, hogy ódon kísértetgályán bolyongjanak az ítélet napjáig, valamiféle interdimenzionális ködbe burkolva (á la John Carpenter's A KÖD). Forgatókönyvírói macera: hogyan juttassuk el a zombieleségnek szánt szereplőgárdát a nyílt vízi kulisszába?
A megoldás csodálatosan abszurd: korunk gátlástalan vállalkozója két bikinimodellt motorcsónakon kiküld az óceán közepére. A reklámfogás terve szerint egy arra tévedő hajó majd megtalálja őket, a média beszámol róla ("Két gyönyörű túlélő egy fantasztikus csónakban!"), miáltal a vállalkozó forgalmazta vízi járművet úgy fogják kapkodni világszerte, mint a cukrot. A médiahekk azonban csődöt mond, amikor a lányok beleütköznek az ominózus gályába, melynek fedélzetén régi ismerőseink, a vakhalottak kísértenek. A vállalkozó (Jack Taylor arcberendezése a vakhalottakéval vetekszik) és verőembere, a modellügynökség igazgatónője (a filmnek némi női méltóságot kölcsönző Maria Perschy), az egyik eltűnt némber leszbikus szeretője (angol hangja: Amanda Lear), valamint egy kalandvágyó professzor tengerre szállnak, hogy megkeressék a szellemhajót.
Az ismert tengerészlegenda, valamint a hetvenes években újra szóbeszéd tárgyát képező Bermuda-háromszög rejtélyének vakhalottakra adaptálása alapötletnek rendben is volna, elvégre a legendák, mítoszok összevariálása Ossorio szakterülete (lásd a THE LORELEY'S GRASP-ot, de íziben!). Csakhogy a megvalósításához a producerek csupán a minimális feltételeket biztosították. Vagy még azokat sem. „A tizennyolc napos forgatás eredetileg egy tengerparti üdülőhelyen zajlott volna, végül egy Madrid melletti mocsárban kötöttünk ki. A díszlet a stúdióban nevetségesen kicsi volt, csak a felét építették meg. A hajó egy műanyag makett, amit hatvan pesetáért lehetett kapni a hobbi boltban. Mindez most viccesen hangzik, de akkor drámai hatással volt rám. Megálmodsz valamit, írsz belőle egy forgatókönyvet, és amikor létre kell hoznod rádöbbensz, hogy abból, amit elképzeltél, semmi sem fog megvalósulni. Nem szándékosan csináltam rossz filmet. Ott maradtam és elvégeztem a feladatomat – rám egyetlen producer sem mondhatta, hogy cserben hagytam.”
Ossorio valóban becsületre méltó kitartásról tett bizonyságot, ám az is igaz, hogy kapitányként ezt a céltalan hajós kalandot saját maga kormányozta zsákutcába. Divatfotózás helyszínétől a vállalkozásnak otthont adó gyárépületen át a hajóig tartó zombi-mentes felvezetéssel rendezőnk nemigen tudott mit kezdeni. Egy kis félvállról vett emberrablás, egy kis következmények nélküli nemi erőszak, nehogy idő előtt unalomba fulladjon a műsor. Az e világi logikát nélkülöző cselekményt az érthetően nem túl nagy meggyőződéssel játszó színészek próbálják eladni, olyan eszmecserékkel, mint - Egy rémálom közepében vagyunk. Sem a köd, sem a hajó nem valódi. A tudomány megcáfolja. Ez a hely nem létezik. – És maga valódi? Nem vagyok benne biztos, hogy magát nem cáfolná meg a tudomány.
A BLIND DEAD I.-ből átmentett leszboszi pikantéria mellett
a szemfülesebbek egy férfiszerelem pislákoló lángjaira is felfigyelhetnek ---
- Ne hagyj most magamra, Sergio, félek.
- Mondd hangosabban.
- FÉLEK!
Ha a fürdőkádban lebegő gályáról készült vágóképek nem is, a stúdiódíszlet már lehetőséget teremtett az illúziókeltésre. A gótikus kísértetkastély szerepét betöltő tákolmányon az operatőr, a fővilágosító, a hangmérnök és a szárazjeges ember hathatós közreműködésével sikerült megteremteni azt a sejtelmes alkonyzóna hangulatot, amit eredetileg a rendező megálmodhatott. Drakula/Nosferatu mintájára a templárok nappal faládákban pihennek, és csak éjjelente jönnek elő friss húsra vadászni. A vámpírfilmek hatása (és a forgatókönyvírói kétségbeesés) abban is megmutatkozik, hogy a szörnyeket kereszttel lehet kordában tartani. Szintén precedens nélküli a Templomosok történetében a meztelenkedés mellőzése, pedig bikinis csajokat is meghívtak a buliba. A csekély számú áldozatot követelő film - összvissz három bikinis csaj - mentes a nyílt erőszak ábrázolásától, egyetlen jelenetet leszámítva. A döbbenetesen véres képsor elszenvedője a néhány tekerccsel korábban megerőszakolt leszbikus. → Egy másik dimenzióban, ahol a film puritán tudatalattiját találjuk, a vakhalottakat valójában a nevelési szándék vezérli.
A partraszállással véget érő kálváriát logikusan egy tengerparti faluban játszódó epizód követte. A NIGHT OF THE SEAGULLS a körülményekhez képest tisztességgel helyezte nyugalomra a sagát.
