VHS-archívum: Rendezők Hete

--- Abel Ferrara x 3 + 1 ---

 

"Hódi Jenő 1987-ben fejezte be a New York-i Columbia Egyetem filmrendezői és forgatókönyvírói szakát, ahol többek között Milos Forman, Brian DePalma, John Avildsen és Dusan Makavejev rendező-tanárok osztályaiban tanult. Azóta is mint producer, rendező és író dolgozik az amerikai filmszakmában." 

- Budapest Film Academy

LE DÉMON DANS L'ILE (1982)

Francis Leroi, francia

Az 1983-as Avoriaz-i Fantasztikus Filmek Fesztiváljának meglepetéseként francia pornográfus elismert színészekkel forgatott "normál" filmje nyerte a különdíjat. Ennek vélt vagy valós reklámértékéről a moziplakát árulkodik, a babérokkal keretezett PRIX DU SUSPENSE majdnem akkorra betűkkel van szedve rajta, mint a cím. Tudomásom szerint DVD-n a mai napig nem jelent meg, egy jó minőségű tévéadás digitalizált, lefeliratozott kópiáját viszont be lehet szerezni a netről. Ha módunkban áll, szerezzük is be, mert a nyolcvanas évek figyelemre méltó francia horrorfilmjéről van szó, amit jó eséllyel azok is többé-kevésbé élvezni fognak, akik amúgy az amerikai módszerekre esküsznek.

Bretagne egyik szigetére új körzeti orvos érkezik. A láncdohányos fiatal nő (Anny Duperey meggyőző alakítása) a nyolc éve szolgáló doktort hivatott leváltani, mivel a kis közösség már nem bízik a titokzatos fellépésű férfiban (a francia új hullám színészlegendája, Jean-Claude Brialy). A családját nemrég autóbalesetben elvesztő orvosnő alig lát munkához, máris súlyos, megmagyarázhatatlan háztartási balesetek történnek a szigeten, amiket kivétel nélkül a helyi szupermarketben vásárolt termékek okoznak.

David J. Schow író egyszer összeszedte a kilencvenes évek elején tucatszámra megjelenő amerikai horrornovellák leggyakrabban használt kliséit. Ezek szerint adott egy vészjósló New England-i település, gonosz kölyök, titkos múlt, áthelyezett temető. Helyben vagyunk: a LE DÉMONS DANS L'ILE "kisváros mindennapjaiba beférkőző természetfeletti gonosz" alaphelyzete a hasonló elbeszélésekből élő Stephen King munkáit idézik - mintha a Maximális túlhajtás gyilkos készülékeit összedrótozták volna a Hasznos holmikkal. A fekete humorral megírt forgatókönyv kezdetben a modern fogyasztói társadalomra leselkedő veszélyekre hívja fel a figyelmet. Egy alkalommal három különböző háztartási berendezésből kell megtippelnünk, melyik fog kárt tenni az ebédhez készülődő család valamelyik tagjában. A Végső állomás szériában visszaköszönő koncepció mögött valójában egy gótikus mystery bontakozik ki, olyan klasszikus hozzávalókkal, mint titkos laboratóriumot rejtő kastély, őrülten elhivatott doktor, no és a címbéli démon, kinek eredettörténete frankensteini tragikus szörnyé avatja a pokolfajzatot.

A valószínűleg szerény költségvetésből kigazdálkodott film könnyen nevetség tárgyává válhatna, ha Francis Leroi nem nyúlt volna ennyire jó érzékkel a suspense-hez. A díjnyertes rendezés alkalmanként libabőrt okozó percekkel szolgál (az orvosnő éjszakája a szupermarketben), ugyanakkor nem szégyell keményebb olasz horrorokba illő effektekhez folyamodni. Mindehhez szépen feljátszott szimfonikus zene, és egy leírhatatlanul étrange befejezés jár.

A temetői búcsújelenet látomása beteljesült: az akkori, csekély számú gall horrorfilmek (LA NUIT DE LA MORT, LA MORTE VIVANTE) sorsára jutva ez a film is a süllyesztőben végezte. A hajdanán Claude Chabrol asszisztenseként kezdő, a francia pornográfia meghatározó producer-rendezőjévé váló Leroi szakmai ázsiója nem nőtt a "legitim" filmiparban, így kénytelen volt visszatérni az erotikához. Egy-két elszigetelt esettől eltekintve (mint az őrületrash BABY BLOOD 1989-ből) a franciáknak újabb két évtizedbe és egy teljes generációváltásba tellett, mire ismét fel tudtak mutatni valami érdemlegeset a műfajban. 

PANIC (1982)

Tonino Ricci, olasz-spanyol

A Pánik azon kevés nyolcvanas évek eleji olasz horrorfilmek egyike, amelyik Magyarországon legálisan is megjelent videokazettán. A Helikon szinkronizált, pontosabban többnarrátoros kiadványa szélesvásznú, a játékidőből kiindulva (89:30) vágatlan.

A filmet Anthony Richmond álnéven Tonino Ricci rendezte. A nem túl jó hírű iparosnak ("Talán a legrosszabb olasz rendező-bérenc az összes közül" - Delirium) egyik korábbi sci-fije is felbukkant a hazai tékákban (Űrbázis a tenger mélyén). A főcím két Lucio Fulcihoz köthető nevet tartalmaz: a főszereplő David Warbeck és a vágó Vincenzo Tomassi. Ricci egyébként régi harcostársa volt Fulcinak, ő vezette a Fehér Agyar kalandfilmek második stábját, illetve rendezte a széria harmadik részét. A Pánik javarészt Spanyolországban és egy római stúdióban forgott, de mivel a történet Nagy-Britanniában játszódik (ahol a második világháború idején, legfelsőbb utasításra valóban történtek bakteriológiai fegyverkísérletek), angol utcaképeket is bevágnak bobbykkal, piros telefonfülkékkel, Big Bennel. Egy biztos, Tomassinak nem lehetett könnyű dolga összeilleszteni a teljesen eltérő környezetben rögzített felvételeket. Az Angliában forgatott tekercsen Rover típusú rendőrautó szirénázik, mire megérkezik a tetthelyre, Ford lesz belőle. Ne kerteljünk, eme tudományos-fantasztikus horror minden ízében alacsony színvonalú, de olasz ripoff lévén megvan a maga szórakoztató oldala, az abszurd cselekményszövésétől kezdve ("fordulatokban bővelkedő", fogalmaz a borító) a szerény eszközein bőven túlmutató, apokaliptikus ambíciójáig.

Kísérleti laboratóriumban elszabadul egy vírus, a titkos katonai projektért felelős professzornak nyoma vész. A kisváros különböző pontjain bestiális gyilkosságok történnek, a furcsa sebektől borított áldozatok vérét kiszívták. A halottkém jelenti: "Annyi bizonyos, hogy a gyilkos - akár ember, akár állat - egyfajta mutáns."

A mutáns, vagyis a baktériumtól megfertőződött professzor elintéz egy kocsiban szeretkező párt,

zuhanyzó szőke nőt,

aztán moziban randalíroz, majd ellátogat a templomba, ahol a cukrot osztogató papot és kisfiúkból álló nyáját terrorizálja. A további károk megelőzése érdekében a kormány a település lebombázása mellett dönt ("inkább ezer áldozat, mint milliók"). Szükségállapotot hirdetve megszüntetik a telefon-összeköttetést, lekapcsolják a BBC Televízió Stúdió Központi Generátorát, a tévéműsor nélkül maradt lakosságon úrrá lesz a pánik.

A nap hőse, Kirk kapitány (D. Warbeck) a szőke laboránsnővel (Janet Agren - EATEN ALIVE, ZOMBIK VÁROSA, a Pánik remake-jének is felfogható RATMAN) és egy helyi rendőrtiszttel (a koprodukció spanyol oldalát erősítő José Lifante - THE LIVING DEAD AT THE MANCHESTER MORGUE) az oldalán nyomába ered a csatornarendszeren keresztül közlekedő szörnynek. A bombázó repülőgép már a terület felett kőröz, a kép alján elindult a számláló...

Lényegét tekintve egy meglehetősen ódivatú (ötvenes évek) monster-on-the-loose program, osztva George A. Romero THE CRAZIES-ének bio-fegyverkezési aggályait és a slasher filmek szubjektívjeit. Kliséi máig használatban vannak, elég csak a jó tíz évre rá Hollywoodban készült OUTBREAK-re (Virus) gondolni, mely nagyjából ugyanezzel a karakterkészlettel dolgozott. Mindemellett a Pánik (olaszul Bakterion) a ripoffok ripoffja. A közvetlen elődök között említhető a HELL OF THE LIVING DEAD (elszabadult bakterológiai fegyver), NIGHTMARE CITY (mutánsok támadása), CANNIBAL APOCALYPSE (kergetőzés a csatornában). Nem akarok pánikot kelteni, de italo-trashben a Pániknak sikerült szintet lépnie, lefelé - ebben a filmben még a digitális számláló is defektes! A moziteremben vetített film szintén vicc kategória, a fizető közönség egész végig azt bámulja, ahogyan egybites sramlizenére autó halad az úton. Ennél bármelyik "Anthony Richmond" filmmel jobban jártak volna.

Az eredetiséget nagyítóval keresve éppenséggel itt bukkanhatunk egy olyan jelenetre, amit aztán a DÉMONOKban fogunk viszont látni: a mutáns a moziközönséget a vászon mögül, azt beszakítva támadja le. Mivel társaihoz képest nem kimondottan véres, a speciális effektusairól sem lehet ódákat zengeni, a szörny maszkja talán az egyetlen hatásosnak nevezhető dolog a fércműben. A szörnyet Roberto Ricci játssza. Ő a rendező fia.

- Látott már maga ilyen rossz színészeket? kérdezi Warbeck kollégájától. A mesterségét nem túl komolyan vevő új-zélandi hajlamos volt efféle belső tréfákkal feldobni szerepeit (lásd a THE BEYOND elöltöltős pisztolyát). Az oka megvolt rá, elvégre a Pánik minősített esete annak az olaszos filmkészítési temperamentumnak, ami a színészekkel hús-vér bábokként bánik. "Elvittek Madrid főutcájára, felemelték a csatornafedelet, beledobták a kábeleket, kamerákat, aztán odajöttek hozzám: "Most maga jön." Bassza meg, gondoltam magamban, nekem annyi. Háromezer éves fertőző betegségek várnak rám odalent." Warbeck imádott együtt dolgozni Riccivel, elmondása szerint nem volt ő olyan rossz rendező, csak ahogy az lenni szokott, annyira kevés pénz és idő állt a stáb rendelkezésére, hogy abból nem lehetett csodákat művelni.

Nagy hirtelen nem is tudom eldönteni, melyik a "jobb", a lelkesedéssel összegányolt Pánik, vagy az ALIEN 2 ON EARTH. Tűzzük őket közös műsorra, és kezdődhet a szégyenletes Spagetti Ripoff Party!

Vészmadár felirat a végén:

Amit most látott, az megtörténhet...... 

vagy már meg is történt!

SAVAGE WEEKEND (1979)

David Paulsen, USA

Megint egy magyar akadt a horogra:

Vidor Zoltán 1910-ben született az akkor Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Esztergomban. Apja Ausztria legnagyobb filmgyártó vállalatánál, a bécsi Sascha Films-nél volt adminisztrátori állásban. Öccsével, a vágó Lászlóval a Sascha operettfilmjein dolgoztak. A testvérek önálló produkciós céget is alapítottak, melyen keresztül magyar emigráns-produkciók gyártását intézték (pl. Die entführte Braut, 1937 – Vaszary János). A náci megszállás elől Vidorék az Egyesült Államokba menekültek. Zoltán a reklámipar tekintélyes stúdiójában, a New York-i MPO-ban volt állandó operatőr, asszisztensként mellette tanulta ki a szakmát Gordon Willis vagy Owen Roizman. „Zoli” hollywoodi karrierjének alakulásáról nem állt a rendelkezésemre túl sok információ azon kívül, hogy tagja volt az Amerikai Operatőrök Társaságának (ASC), és az ötvenes-hatvanas években elsősorban a televíziónak dolgozott. 1985-ben egy Oscar-díjra jelölt kísérleti rövidfilmet (Graffiti) fotografált.

Főoperatőrként az Imdb mindösszesen két amerikai nagyjátékfilmet rendel a nevéhez. A SAVAGE WEEKEND-et izraeli-amerikai kettős állampolgárok hozták tető alá New Yorkban, The Killer Behind the Mask címen. Az erotikával felforrósított proto-slasher - melyben a maszkos gyilkos egyenként végez a vidéki farmra megérkező városiakkal - 1976-ban készült el, de csak '79-ben vásárolta meg a forgalmazó Cannon, miután a HALLOWEEN világsikerre vitte a maszkos gyilkos figuráját.

A bendzsón előadott főcímzenével kezdődő filmet a vadregényes Upstate New Yorkban forgatták, fényképezésének a DELIVERANCE lehetett a referenciája - a lágyított fények, tompított színek Zsigmond Vilmos stílusát idézik. VHS-kazettán terjesztve leginkább arról volt nevezetes, hogy szokatlanul sok jelenetben teszi tiszteletét Boom Mike, azaz belóg a mikrofonrúd (a DVD/Blu-ray kiadáson már nem annyira szembetűnő, mivel a kópia mozis képarányra lett maszkolva).

"Koraszülött slasher" érdemeit elismerve maga a film igencsak felejtős. Az első fele vidéki idillben játszódó pornó-szappanoperára emlékeztet, természetesen szoftos kivitelben. A második, slasheres felvonás már igyekszik kihúzni magát a dögunalomból, de az sem tartogat olyan meglepetést, amivel a műfaj sokat látott híveit különösképp lenyűgözhetné. A dolgot nem teszi szimpatikusabbá a forgatókönyv látszólagos nőgyűlölete: valakire billogvassal ráégetnek egy H betűt (H, mint Whore). A hitchcocki suspense forrása, hogy mikor kapcsolják be végre azt a körfűrészt, amire rákötöztek egy kihívóan viselkedő nőt. '76-os gyártási évszámáról a fináléban felberregő láncfűrész árulkodik (a TEXASI akkor még javában rótta a köröket az utánjátszó autósmozikban). A rendező +1 slashert csinált a Cannonnak (SCHIZOID), majd - minő meglepetés - Dallas és Dinasztia szappanoperák környékén tűnt fel a neve. Még egy érdekesség: a fő szerepek egyikében David Gale, a RE-ANIMATOR Dr. Hillje látható, hetyke parasztbajuszban ---

THE MAD BOMBER (1972)

Bert I. Gordon, USA

 

Bert I. Gordonról elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy az ötvenes évektől kezdve egymás után rendezte az óriásszörnyes sci-fiket Hollywoodban: THE AMAZING COLOSSAL MAN, WAR OF THE COLOSSAL BEAST, EARTH VS. SPIDER, VILLAGE OF THE GIANTS, THE FOOD OF THE GODS, EMPIRE OF THE ANTS... Ha Mr. B.I.G.-et eleddig csak fantázia-matinéiről ismertük, a bűnügyi realizmus zászlaja alatt forgatott THE MAD BOMBER óriási sokként fog érni. A vágatlan változatában The Police Connection címen futó alkotás egy R-besorolását maximálisan kiérdemlő sleazy-funky grindhouse gyöngyszem, telepakolva erőszakkal és meztelenkedéssel.

Adódik a kérdés, hogyan kerül egy Los Angeles-i robbantóról szóló rendőrségi procedúrába szex? Egyszerű: a forgatókönyvbe a terrorista mellé beleírtak egy rapistát is. A jóember éppen nemi erőszakot követ el egy kórház raktárhelyiségében, amikor a várost rettegésben tartó robbantó ugyanott elhelyezi időzített bombáját. Az ügyön dolgozó detektív hamar rájön, hogy csak a szemtanú szatíron keresztül van esélye fülön csípni az ismeretlen bombagyárost.

A SCREAM IN THE STREETS és a THE ZODIAC KILLER után a  THE MAD BOMBER is leginkább egy cenzúrázatlan San Francisco utcáin epizódként veszi ki magát. Meglehet a külalak tévéfilmes, az említett kettőshöz képest Gordon filmje nagyságrendekkel profibban van összerakva, üresjáratok nélkül. Az "őrült bombás"-ként ismert George Metesky esete alapján kitalált cselekmény számtalan ártatlan áldozatot követel, a forgatókönyv mégis szinte tobzódik a szándékosan (?) humoros epizódokban. Erre jó példa a szatír lépre csalására tett kísérlet, amikor egy összehangolt rendőrségi akció keretében fiatal lányokat küldnek ki az éjszakába strichelni.

A veterán karakterszínészek félelmetesen jók gonosztevő-szerepeikben. A robbantót megformáló Chuck Connors a későbbi TOURIST TRAP-ből lehet ismerős; szemüveges kispolgár-ámokfutója az ÖSSZEOMLÁS antihősére emlékeztet. Az erőszakos nemi közösülő az a Neville Brand, aki Tobe Hooper EATEN ALIVE-jában fog ismét emlékezeteset alakítani.

Pszichopata karaktereiknek ad némi szubverzív élt, hogy fénykorukban, a konszolidáltság jellemezte ötvenes-hatvanas években mindkét színész westerhősként tűnt fel a televízióban. Connors ultrakonzervatív nézeteit hangoztatva robbantgat darabokra feministákat és füvező középiskolásokat. "Mutasson tiszteletet, ha velem beszél! Az udvariasság nem dívik manapság..." - háborodik fel a gyorsétteremben, miközben következő robbantását tervezgeti. A decens terrorista meg van győződve róla, hogy helyesen cselekszik, és nem ő, hanem a körülötte lévő, egyre liberálisabb társadalom lett elcseszve, az, amelyik az utcán szemetel, és nem mellesleg rászoktatta kislányát a heroinra.

A szexmániákus magánéletébe a feleségén keresztül nyerünk bepillantást, a fess kertvárosi otthon redőnyei 8mm-es home movie perverziókat takarnak. Neville búcsújelenete rendkívül viccesre sikeredett, "egy csodálatos filmtörténeti pillanat", ahogyan egyik ismerősöm fogalmazott. Connors nem kevésbé kirobbanó formában távozik a színről, legalábbis az R-besorolású változatban. 

Mint említettem, a cenzúrázatlan, felújított kópiát The Police Connection cím alatt keressük. Az átkeresztelésnek nyilván az volt az oka, hogy ebben a formájában alkalmassá vált a FRANCIA KAPCSOLATtal való képzettársításra. A tévéből szalajtott Vince Edwards nem Gene Hackman, de az akkortájt divatos "kemény tökű felügyelő" melót tisztességgel elvégzi. Ahol Piszkos Harry abbahagyja, ott kezdi Geronimo!

Jobb, mint a FRANCIA KAPCSOLAT és a PISZKOS HARRY! 

Ha nem hiszi, járjon utána! (A mozijegye árát mindenesetre nem adjuk vissza.)