POLIZIOTTI VIOLENTI (1976)

Michele Massimo Tarantini, olasz

Még egy populista poliziesco a jónépnek, mamma mia, hogy bírták ezek szusszal? Az olasz mozikban kasszát robbantó ROMA VIOLENTA (1975) utánlövésében Henry Silva (MILANO ODIA) és Antonio Sabáto (a 7 VÉRFOLTOS ORCHIDEA giallo fő gyanúsítottja) hajkurásszák az alsó-felső szinten tevékenykedő közellenséget. Silva egy ejtőernyős elit alakulat vidékről jött ex-parancsnoka, Sabato kemény kötésű római zsaru. Útjaik a fővárosban keresztezik egymást, ahová Silvát felettesei helyezték fel kapitánynak, még mielőtt az kiverte volna a balhét a gyári hibás ejtőernyők miatt. A katonatiszt ledöbben a városban tomboló erőszak láttán, majd észrevételezi, hogy bizonyos bűncselekményeket MK 118 típusú géppisztolyokkal követnek el. Honnan került római banditák kezébe ez a kizárólag a hadsereg elit alakulatánál használt kísérleti lőfegyver? Új munkahelyén, a Hadügyminisztériumban főnöke megtagadja tőle az információkat, telefonját egyik beosztottja lehallgatja. A fegyvercsempész kiléte után egyre elszántabban nyomozó Silva és a mellé csapódó Sabáto végül egy multinacionális nagyvállalattal találják szembe magukat.

Az Erőszakos rendőrök nem viccel(nek), tényleg erőszakos, hullanak benne a digók, mint a legyek. A hetvenes évek olasz terror-világában nemhogy rendőrnek, de ártatlan járókelőnek lenni sem volt életbiztosítás. A forgatókönyv úgy pakolja egymásra a „véletlen” eseményeket, hogy hőseink maguk is zöld lámpát kapjanak az erőszak útján. Silva gyerekrablás közepébe sétál, este hazafelé alaposan elagyabugyálják, a vonaton megismert gyönyörű barátnőjéről (Silvia Dionisio - TERROR EXPRESS) rosszakarói lerángatják a textilt. Ilyen mennyiségű atrocitás után minden tisztességes adófizető állampolgár beleeresztene egy sorozatot bármelyik elébe kerülő hosszú hajú suhancba. Az össznépi önvédelmi reflex meg is jelenik a filmben, amikor Silva motoros rablásba botlik a parkban. A babakocsis kismamát zaklató elkövetőket tömegbe verődött, retikülökkel támadó nyugdíjasok tanítják móresre. A kamera lassan rázoomol a háttérből szomorú ábrázattal figyelő kapitányra... 

A pánikhangulattal vegyes általános kiábrándultság reakciós és antifasiszta nézeteket egyaránt magáévá tévő rendszerkritikát fakasztott ki a filmesekből. Ezek szerint 1. ha szabad kezet kapnának a zsaruk, seperc alatt megtisztulna az egész ország, 2. a legnagyobb gazemberek nem a símaszkos utcai rablók (a Vörös Brigád terroristáinak akciófilmes leképezései), hanem az őket háttérből mozgató, az ország destabilizálására törekvő jobboldali elit. Azt akarja, hogy  Gyurcsányéké  a baloldalé legyen a hatalom, hogy teljesen megsemmisüljön a civilizációnk? - hányja a kapitány szemére a fő korruptor. Ha mindebből azt a következtetést vonnánk le, hogy politikailag elkötelezett, társadalmilag érzékeny alkotással van dolgunk, tévedünk. A producer előtt egyetlen cél lebegett: egy olaszországi közállapotokat kiszipolyozó, kemény-de-igazságos akciófilm. Tulajdonképpen nevezhetjük ezt is egyfajta társadalmi érzékenységnek, hiszen a maga autós-motoros üldözésekre összpontosító módján arra reflektál, ami az utcákon történik. A költségvetést kímélendő, csakis leharcolt, szemlátomást a roncstelepről guberált járgányokat csapattak tropára --- Azione!

Amikor Guido és Maurizio De Angelis éppen nem szaxofonon fújták a fánkit, valami nagyon furcsa anyagot szívhattak. A zeneszerző fivérek a taktusok fölé nem-diegetikus (tehát nem a szereplőktől jövő) sikolyokat és jajveszékelést kevertek - az eredmény ugyanolyan irritálóan szürreális, mint a KEOMA kántálása. 

Silva és Sabáto, a két poliziescóra programozott robotzsaru csak hozzávetőlegesen képes emberi érzelmeket kifejezni az arcával (nézd csak meg közelebbről az olasz DVD borítóját). A gránit szilárdságú veteránnak a ruganyosságot igénylő verekedésekkel meggyűlik a baja, a fiatalabb sztár talpraesettebb az akciózásokban. Sabáto piszkosharryje büszkén mutogatja meztelen felsőtestét  a főcímben,  egy piros telefonnal él együtt, bejáratos a melegbárba (Az egész napodat itt fogod tölteni?), informátora transzvesztita. Még szerencse, hogy versenyautó-bütykölés a hobbija, különben azt hinnénk...

- Ha Rómában akarsz maradni, tartsd tiszteletben a tizenegyedik parancsolatot: törődj a magad dolgával.

A szakmájukat korábban spagettiwesternekben gyakorló szereposztók megint elő tudtak húzni a sombreróból egy karakteres rosszembert, a nápolyit majszoló (nápolyi, capisci?) bandavezér igen emlékezetes pofázmánnyal rendelkezik. Olyannyira, hogy AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BALKEZE amerikai moziplakátjára nem Bud Spencer és Terence Hill került, hanem a westernkomédia apró mellékszerepében látható Thomas Rudy.  

A POLIZIOTTI VIOLENTI-ben voltaképpen minden megvan, ami egy izmos poliziescóhoz szükséges, ettől függetlenül csak kellemesen közönséges munkadarab, a mesterekhez (Castellari, Lenzi) képest szerényebb tehetségű iparostól. Hiába vitték a bőrüket vásárra a kaszkadőrök és Silvia Dionisio (jó bőr!), legyen az akció- vagy szexjelenet, M.M. Tarantini rendezéséről a legjobb, ami elmondható, hogy fantáziátlanul szakszerű. Amint az a fenti leírásból világosan látszik, a forgatókönyv – melynek megírásába részt vett Franco Ferrini, Dario Argento későbbi állandó munkatársa – a már bevált poliziesco patronokat durrogtatta, különösebb meglepetések nélkül. Naná, hogy a transzvesztitának jut a legkegyetlenebb (giallóba illő) halálnem. A film realista, de a hitelességet mintha ottfelejtették volna az Alfa Romeo hátsó ülésén; pl. hogy van az, hogy a nagyváros utcáira kikerült szuperfegyverek után kettő darab közszolga nyomoz? A bűn és erőszak ész nélküli hajszolásának azonban van egy áldásos hatása, mégpedig az, hogy a nézőnek sem gondolkodni, sem unatkozni nem marad ideje. Ügyes trükk.

Tarantini, aki Sergio Martino rendezőasszisztense volt a TORSO-n (szóban forgó zsarufilmjét a torzós Giancarlo Ferrando fényképezte), poliziescókon kívül főképp könnyed hangvételű erotikus bohózatokkal kereste kenyerét. Steno nagy sikerű LA POLIZIOTTA (1974) csendőrnős komédiájához három nem hivatalos folytatást rendezett Edwige Fenech-kel. Az Áltengerészek nálunk is kölcsönözhető volt a videotékákban, csakúgy, mint a Fiatalok, szépek és talán gazdagok (1982). A vígjáték hölgykoszorújában az ügyeletes itáliai szexszimbólumok között ott illegeti magát egy francia pornósztár, a Marilyn Monroe hasonmás Olinka Hardiman (mainstream filmes álnevén Olivia Link).

A kommersz mozival kereskedő olaszok számára sanyarúnak bizonyult nyolcvanas évek közepén Tarantini Latin-Amerikába tette át székhelyét. Rio De Janeró-i tartózkodása alatt került dobozba többek között a nőibörtönös Börtönterror,

az "amerikai erotikus" Vad vágyakozás

illetve a Kannibál Infernó, avagy mészárlás a Dinoszaurusz-völgyben című kalandfilm. Ez utóbbinak akkora rajongója volt egy ma már világhírnévre szert tett amerikai forgatókönyvíró-rendező, hogy felvette az olasz B-filmes vezetéknevét (egyes számban). A POLIZIOTTI VIOLENTI moziplakátjával itt büszkélkedtem.

Mokép hirdetés Vittorio jóvoltából / VHS bori: Cobretti

Icons of Suspense: Hammer Films (II.)

A DVD-kollekció ismertetésének folytatásban (az első itt) kezdenek a dolgok elfajulni. Az egyik játékfilm egy kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal indul útjára, a másik teljes egészében a tabutémának szenteli játékidejét. Na igen, a brithorror és a gyerekek... Következzék az Icons of Suspense legmegdöbbentőbb alkotása, utána egy trash-kategóriába illő thrillerrel lazulunk.


NEVER TAKE CANDY FROM A STRANGER (1960)

Frankenstein, Drakula, Múmia... 1960-ban a Hammer-szörnyek tárháza új szereplővel gazdagodik: a Cukrosbácsi.

Kanadai kisvárosba költöző angol házaspár kilenc éves kislánya a helyi pedofil karmai közé kerül. Mikor a gyerek odahaza elmeséli, hogy játszótársával együtt pár darab rossz minőségű cukorkáért meztelenül kellett táncolnia egy idős bácsi előtt, az általános iskola igazgatójának frissen kinevezett apa feljelentést tesz a rendőrségen. Igen ám, de az inkriminált személy annak az Olderberry klánnak a legidősebb tagja, akinek a település a felvirágzását köszönheti. A szenilis öregről (kinek mellszobra az iskola folyosóját díszíti!) jószerivel mindenki tudja, miben sántikál, de senki nem meri kockáztatni a megélhetését. A polgárok álszentséggel vegyes beszarisága láttán elszörnyedt szülők a figyelmeztetések ellenére perre viszik az ügyet. A bírósági tárgyalást követően a film feszült suspense-horrorba fut ki.

A közérdekű dráma (óvakodjunk a játszóterek környékén felbukkanó nyuggerektől?) leginkább a DON'T TALK TO STRANGE MEN-re emlékeztet, nagyobb költségvetésből megvalósítva. A kényes témára való tekintettel a cselekményt jó messze helyezték Angliától (miközben az egészet az angliai Bray Stúdióban és környékén forgatták). A helyszínválasztással a film kapott egy extra réteget, amiből legfőképpen az jön át, hogy a britek nem tartották túl sokra a "szegény gyarmati" rokonokat. A kanadaiak rögtön az elején xenofób, birka népségként jelennek meg, és eme kép a végére se nagyon változik meg. A helybéli kislány mintha ki is használná a molesztálót, hogy ingyen édességhez jusson, míg az angol gyerek ártatlansága kétségbevonhatatlan (- I'm a brownie {cserkész}, mondja a bírónak a tárgyaláson).

A pedofil mumus egyetlen szót sem mukkan, amitől (utólag) akaratlanul azt a benyomást kelti, mintha a '68-as AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJÁból totyogott volna át. A THE MUMMY-ban Peter Cushing apját játszó Felix Aylmer, az angol színpadok nagy tiszteletnek örvendő karakterszínésze általában méltóságteljes figurákat személyesített meg, püspököket, minisztereket, királyi bírákat. Vehetnénk akár az angol abszurd humor megnyilvánulásának, hogy éppen őt szerződtették le szexuális deviánsnak, a befejezés mindenesetre garantáltan az arcokra fagyasztja a mosolyt.

A többi színész csupa Hammer-filmekből ismerős arc, a ragyogó gyerekszereplő előzőleg a DRACULA-ban játszott,

a védőügyvéd a Szörnyet alakította a THE REVENGE OF FRANKENSTEIN-ban.

Végre egy magyar vonatkozás: ifjabb Olderberryt Bill Nagy, idegenbe szakadt hazánkfia alakítja.

-And You owe me one million bucks! A mutatóujjal fenyegetés Nagy-mesterét gengszterfőnökként a GOLDFINGER-ben láthattuk.

Az akkor már Oscar-díjjal rendelkező Freddie Francis először operatőrködött a Hammernek. Különösen a természetben játszódó képsorok vannak nagyszerűen fényképezve, rémmesebeli hangulattal ruházva fel a dokudrámát. Az itt és a THE INNOCENTS-ben (egy másik "gyermekbántalmazásos" sztori) elvégzett munkája alapján Francist a stúdió hamarosan rendezőként alkalmazza (PARANOIAC,  NIGHTMARE, HYSTERIA - a világ egyik legjobb operatőre elég középszerű direktornak bizonyult). A film rendezője, Cyril Frankel csak hat évvel később, a THE WITCHES-szel tért vissza a Hammerhez. Amerikában a NEVER TAKE SWEETS FROM A STRANGER (ez az eredeti cím, a CANDY-t az amerikaiak használták) nem ment át a Hays-kódex szabályzatán. A forgalmazó Columbia Pictures megfellebbezte a cenzori határozatot, sikertelenül.

Odahaza a sajtó - ugyanaz, amelyik akkoriban küldte pokolra a szenzációs KAMERALESt - érzéketlen szenzációhajhászással vádolta meg a Hammert. Igaz, ami igaz, valóban exploitation mozival van dolgunk, annak viszont merész és intelligens, a 80 percre kicentizett játékidő egyetlen pillanata sincs elkótyavetyélve. A film után az a nyugtalanító érzés keríti hatalmába a nézőt, hogy valójában a közösségen elhatalmasodott korrupció az igazi monstrum, aminek árnyékában a patetikus pedofil szabadon garázdálkodhatott. Hollywoodban hasonló ambivalenciával még kesztyűben sem nyúltak volna hozzá egy ilyen karakterhez. Ami a Hammert illeti, ehhez fogható realista "horrorfilmmel" soha többé nem merészeltek előrukkolni. 

MANIAC (1962)

Az egyedüállótól a tipikusig. Az Icons of Suspense legjellegzetesebb Hammer-thrillerét a SCREAM OF FEAR-ben sikerrel kipróbált konspiratív, sokkolós recept alapján főzték ki. Rögtön a főcím láttán elfogott a jeges rémület, ott ugyanis az áll: directed by Michael Carreras. A stúdió fejesének, Sir James Carrerasnak producer fia rendezőként az Icons of Horror válogatás legrosszabb filmjét hozta össze. A MANIAC a maga nemében azért valamivel tisztességesebbre sikeredett, mint a THE CURSE OF THE MUMMY’S TOMB.

Dél-franciaországi faluban az egyik paysan megerőszakol egy tizenöt éves tinilányt. A tetthelyre siető édesapa fogja a pajzán parasztot, bevonszolja a garázsába és lánghegesztő készülékével brutális kegyetlenséggel lemészárolja. Négy év múltán a faluba téved egy amerikai fickó. A jóképű szívtipró az erőszak óta naiv pultoslánnyá cseperedett nagylányt próbálja elcsábítani, végül a bártulajdonos mostohaanya ágyában köt ki.

A vonzó asszonyság előáll a thriller-történelem talán legidiótább tervével: válás reményében ráveszi újdonsült szeretőjét, hogy segítsen neki kiszöktetni a zártosztályról a négy évvel korábban elmebetegnek nyilvánított férjét (tudod, a hegesztőst), aki aztán új életet kezd majd a lányával valahol jó messze. A szöktetés másnapján a 2CV csomagtartójából egy fehér köpenyes ápoló hullája esik ki, éjjel pedig ismét felvillan a lángvágó a garázsban. Csak nem a beszámíthatatlan, „teljesen őrült” férj szegte meg az ígéretét?

Hát ez egy igencsak butuska ponyvakrimi - gondoltam magamban -, ám ekkor Jimmy Sangster, a Hammer krimik ügyeletes szöveggyárosa csinál egy hátraszaltót, és a néző képébe röhög: átvertelek, hapsikáim! Ettől a film összességében még nem válik feledhetetlenné, de a kutyafáját, csak megérte végignézni. 

Az "Acetylene Killer" láttán a DON'T GO IN THE HOUSE ugrott be ---

A MANIAC-et persze senki sem fogja összetéveszteni Bill Lustig brutális Mániákusával, de azt azért hagyjuk meg: hatvanas évek legelején készült filmben lángvágóval gyilkolni meglehetősen progresszív dolognak minősült. A kulcsfigurát Georges-nak hívják, akiről később kiderül, hogy valójában Henri. Na, mi is a keresztneve az ÖRDÖNGŐSÖK rendezőjének?

Párszor egyenesen az volt az érzésem, az angolok kiparodizálják a francia suspense-mestert, mint amikor Henri-Georges az éjszaka közepén napszemüvegben bukkan fel. Ha emlékszünk Clouzot klasszikusára, érteni fogjuk a "poént".

A napsütéses dél-francia síkságok barátságtalan árnyoldalát később az ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG jobban ki tudta aknázni, Carreras gépies rendezése maximum a kötelező minimumot hozza. A fényképezés abszolút profi munka, Wilkie Cooper előzőleg a brit filmgyártás prominenseivel működött együtt (Hitchcock, Launder & Gilliat, Guy Green...). Az öt filmből három az anamorfikus MegaScope képformátumot használta, a Cinemascope olcsóbb felszerelést igénylő klónját. További szakirodalom:

And now for something completely different. Az Icons of Suspense hatodik filmje külön bejegyzésért kiált - kattints a képre:

Icons of Suspense: Hammer Films (I.)

Az Icons of Horror folytatásaként az Amerikában piacra dobott DVD-gyűjtemény a brit Hammer stúdió öt (+1) korai, fekete-fehérben forgatott suspense-thrillerét tartalmazza, melyeknek forgalmazási jogait annak idején a Columbia Pictures vásárolta meg. Egy kivételével ezek a ritkán látott darabok megelőzték a stúdió pszichológiai krimijeinek formuláját nagyban meghatározó SCREAM OF FEAR-t, vagyis félig-meddig műfaji kísérletezéseknek lehetünk a szemtanúi. Éppenséggel ebből adódik a válogatás erénye: nincs két kimondottan egyforma film, nem érezzük azt, hogy a producerek ugyanarról a suspense-rókáról húzták volna le a bőrt. A lehetőségekhez mérten szpojlermentesre fogalmazott ismertető első részében közreműködik a könnyűbúvár feleséggyilkos, hangulatzavaros autóversenyző és Peter Cushing.

THE SNORKEL (1958)

Guy Green Oscar-díjas operatőr rendezte krimi a hitchcockizmus jegyében született, egy direkt összefüggésre ki is fogok térni. Hogy mondjak valami korszerűbbet, a családba beférkőző Gyilkos Mostohaapa képében a THE STEPFATHER slasher-thriller széria alapkoncepciójára ismerhetünk. A felütésben egy férfi rendkívül aprólékosan kivitelezett, a szakirodalomban locked room mystery-nek nevezett módszerrel elteszi láb alól gazdag feleségét. Az öngyilkosságnak beállított haláleseten egyedül az áldozat tinédzser lánya nem tudja túltenni magát, ő ugyanis meg van győződve róla, hogy mostohaapja előbb az édesapját, most pedig a megözvegyült anyját takarította el az útból. Mivel sem a rendőrségtől, sem nevelőnőjétől nem várhat segítséget, saját magának kell lelepleznie a gazembert.

Az észak-olasz üdülőparadicsomban játszódó THE SNORKEL (A búvárpipa – a gyilkosság elkövetésének nélkülözhetetlen kellékére utal a cím) a társ-forgatókönyvíró Jimmy Sangster első "mini-Hitchcockja". Későbbi munkáival összevetve Sangster kevésbé támaszkodik a sokkolásra, meglátszik, hogy még a PSYCHO előtt járunk. Mivel az első perctől kezdve nyílt titok a tettes személyazonossága, az izgalmakat legfőképpen az okozza, hogy vajon a gyerekfőszereplő – akinek szavára természetesen egyetlen felnőtt karakter sem hallgat - túléli-e magánnyomozását. Ahogy Argento a THE STENDHAL SYNDROME-ban, itt sem véletlenül választottak antagonistának egy árja fizimiskájú, különféle európai produkciókban nácikat megformáló német színészt. A nálunk elsősorban A félelem béréből ismert Peter van Eyck alakította mostohaapa a dolgát oly mértékű precizitással végzi, mint egy jól kiképzett teuton katonatiszt. A film nem is érzi szükségét a pszichologizálásnak, megelégszik a szőke herceg vérlázító hidegvérűségével. 

Mandy Millert befutott gyereksztárként szerződtették le, 14 évesen ez volt az utolsó mozija. "A legnagyszerűbb gyerekalakítás a BAD SEED óta" - hirdette az előzetes. A gyerekhez járt kutya is. A gonoszkodó forgatókönyvírók (csak várd ki, mit tesznek a kutyával!) remek kis befejezéssel álltak elő, a költői igazságtétel iróniájába egyedül a cenzúra miatt hozzáadott plusz jelenet rondít bele, próbáljuk figyelmen kívül hagyni a záró mozzanatot. A nyomra vezető jelek meglehetősen banális módon esnek ki a szekrényből, az egyiket például Cousteau kapitány A csend világa című dokumentumfilmjének könnyűbúvárt ábrázoló moziplakátja szolgáltatja. Ha valaki vette volna a fáradságot és a kandalló előtti szőnyeg alá néz, azonnal lebukik a Tökéletes Bűntény elkövetője. A filmet Jack Asher, az akkoriban forgatott Technicolor Hammer-horrorok (DRACULA, FRANKENSTEIN, MUMMY) operatőre fényképezte. Ein spannender kleiner Psycho-Thriller - írja róla a Lexikon des Horror-Films. A bűnügyi matiné valóban élvezetesnek bizonyult, én legalábbis nem unatkoztam rajta egy percig sem.

Alfred Hitchcock Bemutatja: a THE SNORKEL abban az olasz tengerparti kisvárosban (Alassio) és villában játszódik, ahol Hitch legelső filmjének, az 1925-ös THE PLEASURE GARDEN-nek bizonyos jeleneteit forgatta. Például azt, amelyikben a férfi főszereplő tengerbe fojt egy nőt.

Egy hasonlóan megrendezett gyilkossági kísérlet (ugyanazon a strandon?) a THE SNORKEL-be is bekerült. Eddig még nem olvastam irományt, amely megemlítette volna a homázst, hadd legyek hát kicsit büszke a Deliriára ;)

STOP ME BEFORE I KILL! (1960)

A jelek szerint ezt a független produkciót a Hammer csupán társfinanszírozta. Val Guest előzőleg film noirt is készített a stúdiónak (HELL IS THE CITY, 1959), a rendezőt mégis inkább sci-fi/szörnyfilmjeiről ismerhetjük: THE QUATERMASS XPERIMENT (Hammer első horrorja), THE ABOMINABLE SNOWMAN, WHEN DINOSAURS RULED THE EARTH. A noiros beütésű Állítsátok meg a dvdlejátszót, mielőtt ölnék! (eredeti brit cím: THE FULL TREATMENT) szörnye az emberi elmében lakozik.

A sikeres autóversenyző esküvője napján autóbalesetet szenved. A férfi fejsérüléséből ugyan felépül, de a teherautó sofőr halálát okozó baleset részleteire képtelen visszaemlékezni. A lelkiismeret furdalás különös mellékhatással jár: akárhányszor szexuálisan közeledni próbál feleségéhez, ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy a nőnek kitekerje a nyakát. Tengerparti kiruccanásuk alatt a pár összeismerkedik egy francia pszichiáterrel. A gyilkos ösztönök iránt érdeklődést mutató szakember kezelésbe veszi az életveszélyes komplexusokkal küzdő férfit.

Ismét egy kontinentális üdülőparadicsom szolgáltatta a helyszínt (Cote d'Azur), mintha csak egy utazási iroda szponzorálta volna ezeket a szezonon kívül játszódó jet-set thrillereket. A főszerepben újfent egy szándékosan ellenszenvesre formált pacák látható, de a THE SNORKEL-lel szöges ellentétben ez bizony tőről metszett pszichodráma, mélyanalízist végző agyturkásszal. 

Az  agyafúrtan megrendezett nyitányban allegória tárul a szemünk elé. Az autóversenyző (= az irányítást a kezében tartó macsó archetípusa) a házasságkötése napján nem pusztán a gépjárműve felett veszíti el a kontrollt, de az addig szabadon száguldó szexuális életének is lőttek. A férfiasság nimbuszán esett vélt vagy valós csorbából frusztráció gyülemlik, ami az imádott házastárs felé erőszakként csapódik le. A fürdőszobai darabolós gyilkosság rémképét felvillantó lélektani dráma egy olyan krimi-meglepetésbe torkollik, amely alighanem elnyerné a pszichoanalitikusok ténykedését ferde szemmel néző Lucio Fulci tetszését is (vö. A CAT IN THE BRAIN). 

Gilbert Taylor operatőr nem semmi karriert futott be, ezt figyeld: DR. STRANGELOVE (Kubrick), ISZONYAT (Polanski), TÉBOLY (Hitchcock), ÓMEN, CSILLAGOK HÁBORÚJA. Val Guest rendezői tehetsége leginkább az említett nyitányban mutatkozik meg, amúgy tengernyi dialógusával (a stáblista szerint egy novella adaptációja) akár egy MegaScope-ra alkalmazott színházi előadás is lehetne. Érdekes volna korabeli recenziókat olvasni a kissé vontatott műről, állítólag nem nyerte el sem a kritikusok, sem a közönség tetszését. A több mint egy és háromnegyed órás játékidő Hammer-vonalon maratoni hosszúságúnak számít, legkiválóbb jet-set krimijük (SCREAM OF FEAR) alig 80 perces. Szexuál-pszichológiai áthallású tanulság: nem a méret a lényeg. 

CASH ON DEMAND (1961)

Peter Cushing és Andrew Morell - Sherlock Holmes és Dr. Watson. A SÁTÁN KUTYÁJA után két évvel a Hammer ismét összehozta a két nagyszerű színészt. A szerény kiállítású játékfilmben nem nyírnak ki egy árva lelket sem, két pofont leszámítva mentes az erőszaktól és karácsonykor játszódik. Várj, kedves Hammer-horrorista, ne fordíts hátat, ettől még igazán remek szórakozást nyújt!

Cushing egy vidéki bankfiók szigorú vezetőjét alakítja, Morell a bankot biztosító londoni cég kedélyes ellenőreként mutatkozik be. Dickens örökzöld meséjének, a Karácsonyi éneknek a heist-thriller változatához van szerencsénk. Eszerint a beosztottjai felett zsarnokoskodó bankár Scrooge úr, az ellenőr pedig a karácsony szelleme, aki eljön móresre tanítani a szívtelen kapitalistát. További érdekesség, hogy az egyetlen helyszínre szorítkozó cselekmény szinte percre pontosan valós időben játszódik. Olyan precízen van megcsinálva és előadva, a forgatókönyv oly gördülékenyen van megírva (jófajta humorral), hogy az felülemeli a nézőt a "tévéjátékos" külsőségeken. 

Amúgy valóban egy tévéjáték moziváltozatáról van szó, az eredetit egy évvel korábban mutatták be az egyik angol csatornán. Egy double-bill másodfilmjének szánt CASH ON DEMAND-ban mutatkozik meg csak igazán a stúdió azon erénye, hogy kevés pénzből micsoda értéket tudtak előteremteni a jó öreg profizmus segítségével. Operatőr: Arthur Grant. Rendezte: Quentin Lawrence (THE TROLLENBERG TERROR - ha valaki emlékszik, ez a brit szörnyfilm rendszeresen ment a TNT-n). Hammer film szentestére - most már mindent láttunk? No nem egészen: bejegyzésünk második felében színre fog lépni a nyugdíjas pedofil és az acetilénes gyilkos --- Kattints a képre: