SIN IN THE SUBURBS (1964)

Joe Sarno, USA

A később pornográfiában is utazó Sarno majdnem-roughie melodrámájában, negyvenvalahány évvel a Született Feleségek előtt, az unatkozó kertvárosi feleségek ó-de-tragikus sorsáról rántja le a leplet. Egy igaz történet alapján.

Revolutionary Road

Nyugis szuburbia valahol Amerikában: a férjek búcsút intenek feleségeiknek, sietnek, hogy elérjék a héthuszonegyest. Sarno 7:22-kor rázoomol azokra a nőkre, akiket ezek a derék, keményen dolgozó férfiak hátrahagytak. Lisa portája előtt munkások dolgoznak, az egyik megkéri, hagy dugja be slagját kerti csapjába. Megengedi. A szomszéd Geraldine tinédzser lányának fiújával kezd ki. Eközben Yvette, a városrész egyetlen feslettnek tűnő nőszemélye élettársával közösen belekezd az évszázad bizniszének bizonyuló vállalkozásba: jó pénzért anoním szexklubbot szerveznek a környék háztartásbeli asszonykáinak.

Eyes Wide Shut

Elkészültének idején a celluloiderotika ártatlan macsófantáziákban merült ki, ezeknek a nudie cutieknak a parafrázisát a nyitó jelenetben lehet nyakon csípni. Yvonne a hozzá becsöngető végrehajtónak saját testével egyenlíti ki a számlát. A szarkazmus azonban rögvest heavy drámába fordul, mikor Geraldine tinédzser lányának ártatlansága kerül reflektorfénybe.

American Beauty

A kis cheerleader szombat estéjét először barátja teszi tönkre egy kis tettleges bántalmazással, aztán hazatérve rajtakapja szüleit egy orgia kellős közepén. Testi-lelki degradációja Yvonne körömlakktól bűzlő karmai között folytatódik. Nemcsak épülő prostituált-hálózatába szervezi be, de az élet pofonjaitól összezavart kiskorút szeretőjévé teszi. Az erkölcsi antiklimax az álarcos szexpartin megy végbe, a lány saját anyjának asszisztál egy nemi aktushoz. Mikor a felek rádöbbenek hová is süllyedtek, a filmszalag szinte szétszakad a szégyentől.

Desperate Housewife

Sarno az erotikus filmek NIGHT OF THE LIVING DEAD-jét csinálta meg, amikor glamour és mindenféle cécó nélkül kiteregette az Amerikai Álom mögött felgyülemlett szennyest. Az, hogy "erotikus" jelen esetben csak katalogizálásra alkalmas, hiszen a film kábé annyira szexi, mint egy vonatbaleset. A low-tech rendezés csiszolatlansága és az állandóan bömbölő kozmo-tribal (vagyis a jazz) talán zavaró lehet, de valójában ezek a tipikusan roughies kvalitások hozzák ki az 'elemi ösztönt' a szubverzivitástól sem mentes anyagból. Az alakítások is jobbak, mint ami ezen a szinten megszokott volt, a tinilányt játszó színésznő egyenesen briliáns!

A fehér, angolszász kispolgárság saját démonaival való szembesülése egy ideje újból téma lett az amerikai filmekben, a SIN IN THE SUBURS ennek a trendnek a pionírja, egy azok közül a kis off-Hollywood mozik közül, amik kitaposták az ösvényt és szinte észrevétlenül megváltoztatták a normákat.

----------------------

Egy filmtörténelmi képkocka: Yvonne szerepében Dyanne Thorne, vagyis ILSA (balra), Geraldine pedig Audrey Campbell, aki OLGA néven vonul majd be a grindhouse-köztudatba. Az Olga szériáról majd később...

Musica Deliria: Il Volo

Gondoltam nyomok valami filmzenét,de aztán arra jutottam,hogy inkább olasz fúziós progrockkal fárasztom a jónépet. Én azóta kúrálom magam progresszív rockkal,mióta meghallgattam az Oasis új lemezét. Most már nemcsak olaszul akarok megtanulni,de basszusgitározni is. Naszóval,ennek az Il Volo nevezetű formációnak annyi köze azért van a cinemához,hogy a szinti mögött az a Vince Tempera állt,aki Bixioval közösen jópár filmzenét is komponált (például EZT),és van néhány trekk a lemezen,amit úgy lehetne körülírni,hogy 'Nico Fidenco on crack'. Két lemezt adtak ki összesen,ez pontosan egyel több,mint ami olasz progrockformációknál szokásos volt (Alphataurus, Maxophone, La Locanda Delle Fate, Etna, Blocco Mentale mind egylemezes csodák). Tehát Il Volo:"Essere o non essere",1975 - a képre kattintva lejön.

For our foreign visitors

The collector's archive, featuring Hungarian VHS-covers can be found here:

http://deliriahungaria.blogspot.com/search/label/arhívum

Mon-Sun 00:00-24:00

4€ + Taxes/person.

We accept all major credit cards.

Please visit our other attractions such as the "Where have I seen this before?" dept.:

http://deliriahungaria.blogspot.com/search/label/déjà%20vu

Thank You and have a pleasant stay.

FROM BEYOND (1986)

Stuart Gordon, USA

A RE-ANIMATOR-ral Stuart Gordon a Fangoria-generáció egyik legígéretesebb horrorstilisztájaként mutatkozott be, egy vadiúj, félelmet nem ismerő James Whale. Ehhez képest olyan a filmográfiája, amilyen. Valami egészen furcsa vérszerződésben állhatott az Empire Pictures-szel, hogy még annak bukását követően is maradt az Empire romjain alakult (és még annál is cikibb) Full Moonnál, mintegy bebiztosítva magának a videotékáknak rendező DTV-státuszt. Mindenesetre a Freddyvel és Jasonnal boltoló konformista stúdiórendszer Gordonból köszönte, de nem kért. Maradt Charlie és Bandája, akikkel belevágott egy, a RE-ANIMATORnál jóval ambiciózusabb projekt megvalósításába.

Azzal nem mondok újat, hogy a FROM BEYOND nem olyan jó, mint a RE-ANIMATOR, de a nagyságra való potenciál végig benne van. Például a rózsaszínű főcímig tartó bevezetőben, melybe Dennis Paoli forgatókönyvíró és Gordon belesűrítették a címadó, pár oldalas H.P. Lovecraft novellát. Az őrült prof és asszisztense letesztelik saját fejlesztésű gépezetüket, a Rezonátort, mely átjárást biztosít két dimenzió közt. Az odaát élősködő szörnyek egyike leharapja a tudós fejét, a tanítvány észvesztve menekül a helyszínről, egyenesen az elmegyógyintézetbe. A nagyszerűen levezényelt öt perc rögtön konfirmálja, hogy Gordon rengeteget tanult a filmkészítésről az elmúlt egy év alatt, a kamera mögött immáron egy magabiztos, '"megcsinált" rendező áll. Említésre érdemes, hogy nem ez volt második filmje, ugyanis az Olaszországban felépített díszletek közt először a később bemutatott DOLLS-t készült el, melynek mesés színvilágú textúrája a FROM BEYOND-ot is átszövi. Ha végig kitart eme barokkos grand guignol mellett, akkor most a RE-ANIMATOR-hoz méltó folytatásról emlékeznénk meg, de ehelyett tendenciózusan átmegy "rágógumihorrorba".

A pszichiátrián játszódó, szintén telibe talált kitérő után visszatérünk a balul elsült kísérlet kísérteties helyszínére, ahol aztán az akkoriban rendkívül divatos monster-FX viszi a prímet. Pontosan a hektoliterszámra folyó slejm az, ami a szépen felvázolt karikatúrakarakterekkel együtt elmossa azt az energiát, ami a RE-ANIMATOR-t végig az abszurditás csúcsán tudta tartani. A FROM BEYOND-ban Carpenter THE THING-jének egyszerre jótékony (látványos) és káros (de túlburjánzó trükkfelvételek) hatása érvényesül.

Ha viszont átszakítjuk a latex-maszlagot, a lovecrafti őshorrort a vulgáris nyolcvanas évekhez ismét kiváló érzékkel igazító Paoli olyan területre visz minket, ahová az Ácsjánosok legfeljebb csak álmaikban merészkednek. Mint a hasonlóan veszélyes vizeken evezgető HELLRAISER-nél, itt is a szex tölti be a katalizátor szerepét. A "beyond" egy olyan létállapot, melyben mindenkire szüntelenül felturbózott szexdrive vár, a központi szerepet betöltő tobozmirigy - egy kis bigyó a homloklebeny mögött, mely befolyásolja nemi ösztöneinket - nem más, mint egy megdicsőült fasz.

A deviáns művészetekkel régóta foglalkozó rendező groteszk, perverz humorával még tovább feszíti a cenzori húrokat, amiket aztán sorjában el is szakít; tanúk rá azok a kivágott jelenetek, amelyek csak a tavalyelőtti DVD kiadáson láttak újra napvilágot. A női főszereplőt - ugyanazt, akit a RE-ANIMATOR-ban egy levágott fej kinyalt - itt megujjazza egy mutáns. Nem tudom, Lovecraft melyik novellájában szerepelt fingering, de tökmindegy, a Stuart Gordon féle gourmet-trash nem feltétlenül az irodalomtörténészek asztalára való.

VHS-archívum: színes, szinkronizált kiadás

 

Pronto ad uccidere - Franco Prosperi (1975)

   Gambling City - Sergio Martino (1975)
 

Gli Amici di Nick Hezard - Fernando Di Leo (1976)
   

Squadra Antiscippo - Bruno Corbucci (1976)

  Sedia elettrica - Demofilo Fidani (1969)

  Milano,Il clan dei Calabresi - Giorgio Stegani (1974)

   Il cappotto di legno - Gianni Manera (1981)

Sangue di sbirro - Alfonso Brescia (1976)

Città violenta - Sergio Sollima (1970)

  Delitto sull'autostrada - Bruno Corbucci (1982)

Arrivano Joe e Margherito - Giuseppe Colizzi (1974)

Uranium Conspiracy - Gianfranco Baldenello/Menahem Golan (1978)

  Il cacciatore di squali - Enzo G. Castellari (1979)

  Cobra Nero - Stelvio Massi (1987)

 

  Carlos, el terrorista - Rene Cardona jr. (1979)

Commando Mengele - Andrea Bianchi (1987)

Something Weird for President!

-Where's my goddamn burger?

(Obama,Biden & Harry Novak egy amerikai gyorsbüfében)

"A sweet-faced topless go-go dancer, Lila loves mixing sex with LSD. Trouble is, when she starts hallucinating, she sees flashing lights and swirling colors. The freaked-out Lila then grabs a handy meat cleaver and promptly hacks up her lovers in an acid-fueled frenzy. A mesmerizing mix of murder and madness from producer Harry Novak."

Novak a Delirián: http://deliriahungaria.blogspot.com/2008/11/behind-locked-doors-1968.html

AND SOON THE DARKNESS (1970) {ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG}

Robert Fuest, angol

Ha arctalan, semmiből színre lépő pszichopata gyilkosról van szó, rögtön a HALLOWEEN ugrik be, jobb esetben a slasherfilmek genezisének tartott BLACK CHRISTMAS. Pedig találhatunk még náluk is korábbi példányokat, csak vessük szemünket a ködös Albion felé, ahol az iparszerűen már egy ideje űzött pszichothriller az ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉGgel elébe megy a hetvenes/nyolcvanas évek két fő horrorfilmes csapásirányának: a final girlös stalk&slash (HALLOWEEN, PÉNTEK 13) és a vidéki gótikába ágyazott horror, melyekben kiránduló városi fiatalok szívják meg a falusi levegőt (TEXASI LÁNCFŰRÉSZES MÉSZÁRLÁS, THE HILLS HAVE EYES). Maga a thriller közben nem vész el, csak átalakul, és lesz belőle brit terror film, amiben a motivációt felülírja a hitchcocki sokkmechanizmus (lásd még FRIGHT).


Az ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG mögött a brit televíziótörténelem egyik non plusz ultrája, a THE AVENGERS sorozat stábja állt. Mikor véget ért a széria, Brian Clemens kreatív igazgató összehívta csapatát (Terry Nation társíró, Laurie Johnson zeneszerző, Albert Fennell producer), a rendezést pedig szintén egy sorozathoz köthető szakemberre bízta. Ezen túlmenően bármilyen párhuzam a THE AVENGERS-szel erőltetett lenne, de a produkció pedigréje adott.


A francia síkságot átszelő nyílegyenes úton két angol turistalány bicajozik, az egyikük barna, bubifrizurás, nyakán sötétkék selyemsál - ő a szexuálisan passzív, túlélő típus (final girl). Barátnője hosszú szőke hajú csinibaba, kicsattanó libidóval - megfelelő terminusz technikusz híján nevezzük őt nemtúlélő típusnak. Egy pitiáner veszekedés miatt különválnak, és a szőkeség - csipkebugyiját leszámítva - nyomtalanul eltűnik. Az első számú gyanúsított az a napszemüveges férfi, aki Vespájával végig ott ólálkodik a vászon valamelyik szegletében.


A film szerény eszközeivel mesterien változtatja át a vidéki idillt egy provánszi mészárlásra is alkalmas fenyegető közeggé. A gondosan megválasztott plánokban a szikrázó napsütést a képmező előterébe helyezett ominózus objektumok (autóroncs, szalmakazal, füstölgő bádogkonténer, vastag parasztnyak) árnyékolják le, a szereplőkről készült gyakori közelik azt sugallják: hiába a nyílt terep, ebből a fojtogatóan klausztrofób kulisszából nincs hová menekülni. A valós időben játszódó történet lassú, hidegvérű tempója is tökéletes összhangban van a falusi környezettel. Fuest kerüli a hiszterizálást, helyette olyan, a helyzetből adódó sokkeffektusokra hagyatkozik, mint egy fontos dialóguson keresztülrobogó kamion ---

A képeket látva nehéz elhinni, hogy a filmkészítők a három hetes franciaországi forgatás alatt technikai okokból egy másodpercnyit sem láthattak az elkészült muszterekből. Mikor Londonba visszautazott a stáb, a film fele már össze volt állítva a hazapostázott anyagból. Ezt nevezik intuitív filmkészítésnek. Az amúgy pusztán funkcionális szerepet betöltő forgatókönyv még a nyelvből adódó kommunikációs problémákat is az elidegenítésre használja fel. A baljós kedélyállapot talán kissé erőltetetté is válik egy idő után, különösen a vége fele, mikor a film az erőviszonyokkal már tisztában lévő nézőket figyelmen kívül hagyva próbálja kisajtolni a maradék suspense-t.


Intenzitása ugyan messze elmarad a hasonló felállással indító TEXASI LÁNCFŰRÉSZEStől, az akkori kritikusoknak még így is soknak bizonyult. A Variety bérfirkásza így fejezi be amúgy pozitív mondanivalóját: "Ebből a műből valami egészen rosszindulatú, vészjósló érzés árad, ami visszataszító."; Time Out: "...nagyon nasty." Ebből is látszik, milyen szuggesztivitással bír Fuest thrillerje, amit az elbeszélésről az atmoszférateremtésre tolódott hangsúlya miatt én egy korát megelőző slashernek tartok, annak ellenére, hogy mindössze egyetlen gyilkosság írható a számlájára, és az is a vásznon kívül történik.

Vissza a gyökerekhez

Visszahoztam a legelső dizájnt,mert a szélesvásznú álomblog túl ambiciózusnak bizonyult a legtöbb monitornak. A fejléc is új,egy háromdés nőibörtönös szexfilm plakátjából faragtam ki. Persze mindig lesznek elégedetlen olvasók,mint ez itt:

HAMMER HOUSE OF HORROR (1980)

A hat láb mélyre temetett Hammer Ltd. visszatért kísérteni a tévédobozokat. Ha jól tudom, nálunk az első szériát sosem adták le, a négy évre rá készült második "évad", a Hammer House of Mystery and Suspense is csak azoknak lehet ismerős, akik a szatelitkorszakban fogták a Sky One-t. Zsenge gyerekként a "Tennis Court" vagy az "And The Wall Came Tumbling Down" epizódok jelentették az ultimate terrort, és nincs kizárva, hogy a House of Horror szigetországi kultusza is a britek gyermekkori televíziós traumájából eredeztethető. Ez persze semmiképp sem azt jelenti, hogy a gyerekközönséget célozták volna meg, sőt, a sorozat jóval adultabb, mint a legtöbb mai műfaji produktum, de ha lement volna nálunk is a maga idejében (amikor még mindenki kicsi volt és könnyen befolyásolható), akkor bizony most tele lenne kishazánk kiművelt horrorrajongóval!

A HAMMER HOUSE OF HORROR az Amicus-antológiákhoz hasonlóan kortárs, vidéki angol környezetbe helyezte az olyan ismert, klasszikus toposzokat, mint boszorkányság, okkultizmus, házi átok vagy farkasember (és hol vannak a vámpírok, please?). A rendezőknek néhányszor meggyűlik a bajuk még az ötven perc kitöltésével is, így aztán az összkép meglehetősen vegyes, azonban a forgatókönyvek egy bizonyos - nevezzük brit - intelligenciával vannak megírva és eljátszva. Külön örvendetes, hogy a MEGHÖKKENTŐ MESÉK vagy a THRILLER által is használt videotechnika helyett végig 35mm-es nyersanyagra, on location készült. A tévé-fílinget tovább tompítja a néhol meglepően véres, netán erotikus tartalom.

Egy rögtönzött epizódkalauz, ami abszolút szubjektív, tehát kinek a pap, kinek a werewolf :

Witching Time *

Valami nagy durranással szokás indítani sorozatot, ez a boszorkányos történet mégis a leggyengébb az összes közül. És az egyetlen, aminek heppi a vége. Sod it.

The Thirteenth Reunion ***

Egy fogyókúra-klinika és egy temetkezési vállalkozás közösen keveri a szart ebben a bizarr ötleten alapuló epizódban. A főszereplő hölgyemény egy kissé idegesítő, de hamar kiderül, hogy egy groteszk vígjátékban vagyunk. Peter Sasdy (COUNTESS DRACULA, HANDS OF THE RIPPER) rendez.

Rude Awakening ***

Denholm Elliott, Anglia egyik leghíresebb karakterszínésze brillíroz a rémálmoktól gyötört ingatlanügynök szerepében. Erre mondja az angol, hogy tongue in cheek, avagy ez is egy fekete komédia, ismét Sasdytól.

Growing Pains **

Érdekesen induló próbálkozás egy kísértethistóriára, azonban valahol a közepe tájékán kissé röhejessé válik az egész. A szakszerűtlen direktori munka amúgy is hazavágná.

The House That Bled to Death ***

A "tévés" rendezés ellenére (Francis Megahy) ez egy korrekt Amityville-klón. A vérben tocsogó gyerekzsúr miatt emlékezetes.

Charlie Boy ***

Fordított eset, azaz egy jó rendező (Robert Young, VAMPIRE CIRCUS) küszködik a gyengécske vudu sztorival. Az eredmény döntetlen.

The Silent Scream *****

Alan Gibson-t jól letudtam a SATANIC RITES OF DRACULA kapcsán, erre az ő nevéhez fűződik a sorozat legjobbja! A machiavellisztikus történet és Peter Cushing alakítása jóvoltából érdemli ki a dobogós helyezést.

Children of The Full Moon ***

Az erdőben rekedt házaspár egy magyar família házában talál menedéket. Hammer-filmben a magyar vagy vámpír, vagy farkasember, a címből kitalálható, hogy most éppen melyik. Kihagyott ziccer, hogy nem Sásdy Pétert ültették a rendezői székbe.

Carpathian Eagle ***

Egy kárpáti grófnő (kivételesen nem magyar, hanem lengyel) 300 évvel ezelőtti rémtettei elevenednek újra egy sorozatgyilkos segítségével. Kicsit Hasfelmetsző Jack, kicsit giallo, gyenge rendezés (má' megint ez a Megahy), remek színészek.

Guardian of The Abyss ****

A klasszikus Hammer-időszak szerelmeseinek eddig az epizódig kell várniuk, hogy valami igazán megmelengesse kicsi szívüket. Az okkult erőkkel szövetkező John Carson a THE PLAGUE OF THE ZOMBIES-ban hozta ugyanezt a karaktert, a különleges szépségű Rosalyn Landor a DEVIL RIDES OUT-ból lett teleportálva (csakúgy, mint a szkript). A kamera mögött a széria egyetlen ős-Hammer rendezője, Don Sharp dirigál (KISS OF THE VAMPIRE), és láss csodát, varázsütésre elillan a nyolcvanas évekbeli aura. A szereplők szinte ragyognak az Eastmancolor-érát idéző bevilágítástól, a történet maga viszont nem tartogat különösebb meglepetéseket.

Visitor from The Grave **

A stúdió egyik doajenje, Anthony Hinds (aka. John Elder) tollából származó sztori olyan Hammer-pszichothrillereket futóz újra, mint a PARANOIAC vagy a NIGHTMARE. A hogyan kergessük őrületbe feleségünket poénját már annyiszor lelőtték, többek között az említett filmekben, hogy rögtön az elején ki lehet találni a végét. Talán ezért volt szükség a logikátlan befejezésre, aminek blődsége csak még tovább rontja az összképet. Ezzel még Peter Sasdy sem tud mit kezdeni.

The Two Faces of Evil *****

Egy család hazafelé tartva a vakációból felvesz egy autóstoppost, aki rögtön nekiesik a volánnál ülő férjnek. Mindenki a kórházban köt ki, a családfő az emeleti kórteremben, a stoppos az alagsori hullaházban fekszik. Vagy fordítva? Na, valahogy így kell horrort tévére alkalmazni. Itt már nem is valami régi Hammer  ugrik be, hanem Cronenberg és Polanski, a vizuális megvalósítás pedig a legütősebb az egész szériában. Alan Gibson, mea culpa!

The Mark of Satan ****

Az előző rész paranoiahorrorja folytatódik egy kórboncnoksegéd kálváriájával, aki meg van győződve róla, hogy valamiféle diabolikus összeesküvés áldozata. A korábbi epizódokkal összehasonlítva jól látható, hogy a producerek modernebb, kvázi experimentálisabb irányba tolták volna a szekeret, de ezzel a különös hangvételű történettel bezárult a Hammer Ház kapuja.

http://www.hammerhouseofhorrortvseries.co.uk/