HORRORS OF THE BLACK MUSEUM (1959)

Arthur Crabtree, angol

Amikor a horror szinonimáját régi Universal-szörnyek hammeresített változatai jelentették, az Anglo Amalgamated X-certifikált trilógiája (BLACK MUSEUM, CIRCUS OF HORRORS és a PEEPING TOM) a morbid dolgok iránti beteges érdeklődés témáját tárta a morbid dolgok iránt betegesen érdeklődő nagyérdemű elé. Bár ezt a súlyos hipokrízist egyedül a PEEPING TOM-nak sikerült de facto szubverzívvá tennie, a HORRORS OF THE BLACK MUSEUM botrányos sikere - először a cenzorbizottság előtt (azóta sem találják a vágatlan verziót), majd a mozikban világszerte - új fejezetet nyitott a horror történelmében.

1959 amúgy is kulcsfontosságúnak bizonyult a műfaj megreformálása szempontjából, mivel ebben az évben készült el a francia LES YEUX SANS VISAGE és a háború utáni német Edgar Wallace-széria első epizódja, a DER FROSCH MIT DER MASKE. Ezek a filmek együttesen megalapozták azt, amit jobb szó híján modern európai horrornak nevezhetünk, értve ezalatt a giallókat is. A fele részben az American International Pictures finanszírozta BLACK MUSEUM az amerikai fantasztikumra is hatást gyakorolt: a színes Cinemascope formátumban készült produkció meggyőzte az AIP producereit, hogy megannyi fekete-fehér, olcsó kivitelű szörnyscifi  után elindítsák útjára Roger Corman impozáns Poe-szériáját.

A nyitó képsorokon egy nő a szeméhez emeli a postai küldeményben kapott távcsövet, a lencsékből vaskos szögek ugranak elő, egyenesen a szemgolyóiba. Ezt ugyan nem látjuk részletesen, de a kívánt sokkhatás mesterien lett abszolválva a szőnyegre esett véres messzelátóval.

Valaki a Scotland Yard Fekete Múzeumában található eszközökkel tizedeli a londoni nőket. Edgar Bancroft kriminál-zsurnaliszta, kinek legújabb true crime könyve, a "Terror sötétedés után" óriási siker. Bancroft megszállott érdeklődése a kegyetlen bűntények iránt nem merül ki a könyvírásban: saját fekete múzeumot rendezett be az otthonában, amihez képest a Scotland Yardé egy gyerekszobára emlékeztet. Az Edgar Wallace-ról mintázott Bancroftot Michael Gough alakítja; az addig csak mellékszerepekben mutatkozó színészt cinikus manírja nyomban horrorsztár státuszba röpítette.

A film négy vagy öt további kreatív gyilkosság krónikása: valakit lefejeznek hordozható nyaktilóval, egy másikat jégfogóval nyakaznak át, és mindennek a tetejébe úgy leszúrják a nőgyűlölettől fortyogó darab Júliáját, mint a sicc. A grand guignol előadások kegyetlenkedései és az Edgar Wallace krimik legelvetemültebb oldalai lettek itt szélesvászonra álmodva, olyan bevált elemeket is felhasználva, mint a Viaszmúzeum és Jekyll & Hyde.

Ez a lassan ötven éves klassickus úgy előlegezi meg a splatter/slashert, hogy a mai elvárásokhoz képest egyáltalán nem véres, azonban ha muzeális tárgyként közelítjük meg, talán érthetővé fog válni, miért is volt ez anno akkora mutatvány.

BEHIND LOCKED DOORS (1968)

Charles Romine, United States of Perverts

A BEAUTIFUL, BLOODY, BARE és az AXE kapcsán illett volna megemlítenem az exploitation egyik pápájának, Harry Novaknak a nevét. Több mint 200 cím forgalmazása fűződik cégéhez, a Box Office Internationalhez; parasztploitationtól kezdve történelmi témájú szexfilmekig mindent terjesztett, amit el lehetett adni a kevésbé válogatós kistérségi autósmozi-tulajdonosoknak.

Ez a Novak prezentálta roughie a Brassloff/Petrasevics párostól (TWO GIRLS FOR A MADMAN, TOYS ARE NOT FOR CHILDREN) nehezen indul be, de ami utána jön...

WANTED:

MISSING:

Adott egy elmebeteg trió, élén Henry Kissinger-hasonmás pszichopapával, valamint egy tündéri burgundivörös leszbi-lány és barátnője. Útjaik a félreeső házban keresztezik egymást, aminek zárt ajtajai mögött folyik majd a sleaze (amennyit csak please). A degradálás részleteibe nem mennék bele, de annyit elárulok, hogy főszereplőnk nyugalmazott boncmester, ezért tele van a pincéje preparált nőkkel. Ők majd a műszak végén kapnak különös szerepet egy, a MANIAC próbababa-attakjára kísértetiesen emlékeztető jelenetben.

Persze, persze, primitív az egész, na és akkor mi van? Egy a lényeg: ez egy 100% autentikus grindhouse film, méghozzá abból az Upstate New York fajtából (lásd még a Findlay házaspár hírhedt Hús-trilógiáját), aminek piszkos fílingjét ma már nem lehet pénzért megvenni. Illetve meg lehet, dévédén, a Something Weird-től.

THE KISS OF DEATH (1973)

Ho Meng Hua, 香港

(Alábbi írásom huszonöt évvel ezelőtt készült a Sokkmagazinnak, köszönet Farkasnak{Steppenwolf}, hogy elküldte nekem.)

Nyugaton a Shaw Brothers főleg kung fu és kardforgató filmjeiről ismert, pedig más műfajokban is végigremekelték működésük majd három, 1958-tól 1985-ig tartó évtizedét. Az exploitation (szex vagy horror, esetleg szexhorror!) a hetvenes években vált az erősségükké, olyannyira, hogy az efféle filmjeik bevétele sokszor nagyobb volt, mint a nagyköltségvetésű harcművészeti alkotásaiké.

Egy exploitation-produkció levezénylése nem tartozott a magas presztízsű feladatok közé, és miután sem Chang Cheh, sem Chu Yuan (a stúdió két rendező-díszpintye) nem volt hajlandó lemenni "B"-be, nevető harmadikként az önként jelentkező (?) Ho Meng Hua lépett a színre. Több évnyi tapasztalattal (ő volt az egyik első rendező, akit a Shaw leszerződtetett) és jónéhány kiemelkedő alkotással a háta mögött (a négyrészes Majomkirály-sorozat, Chang Pei Pei wuxiák) vált a kisköltségvetésűek nagymesterévé.

A THE KISS OF DEATH egy szövőnő tragikus sorsát követi nyomon (Chen Ping szívet-lelket ÉS testet nem kímélő alakítása), akit a harmadik műszakból hazafelé megerőszakolnak. Másnap a lány még bemegy dolgozni, de meló közben bekattan az agya, otthagyja a szövőszéket és mély depresszióba esik. Ráadásul nagyon fáj neki "odalent".

A vécében elvégzett nőgyógyászati önkontroll megállapítja, hogy a fiúk nem csak kék-zöld foltokat hagytak a szeme alatt, hanem egy jókora adag nemi betegséget is (ezt már nem a szeme alatt).

Bosszú. A "karatefilmek" bevált receptje szerint a lány keres magának egy mestert (a night-club tulajdonos/ex-kung fu maszter szerepében a zseniális Lo Lieh), majd rövid, kábé öt percnyi trenírozás után kezdetét veszi a leszámolás, egyenként és látványosan, ahogyan azt kell. A film meglepetéssel zárul, ugyanis a főhősnő... de nem lövöm le a nemlétező happy endet.

Ugyan a cselekmény nem különösebben tér el a rape&revenge kliséitől (leszámítva azt, hogy kung fu a választott fegyvernem), a kivitelezés már annál inkább. A hatvanas évek végén divatba jött japán pink hatása egyértelműen tetten érhető: megtervezett képi kompozíciók, kvázi experimentális vágástechnika, pszichedelikus színorgia és hangos rockzene egyvelege a film, Toho Scope helyett Shaw Scope-ban.

A THE KISS OF DEATH egy stilizált képregényfilm, kevésbé nyomasztó, ugyanakkor jóval szórakoztatóbb, mint bármelyik LAST HOUSE-klón, olyan, a hatékonyság elvén működő rendezéssel, ami minden egyes jelenettel előrébb viszi a sztorit (ez nem igazán mondható el olyan amerikai társairól, mint az I SPIT ON YOUR GRAVE vagy MS.45).

A jól megválasztott miliők - pornóklub, temető, nőgyógyászati rendelő - autentikus sleazehangulatot kölcsönöznek a történetnek, a mellékszereplők közül a haláli módon kártyákat hajigáló nő külön filmet érdemelne.

15 évvel később kisebb módosításokkal elkészítették a remake-jét (HER VENGEANCE), amely a maga alig 80 percével még az eredetinél is feszesebb tempót diktál, de überelni nem sikerült. Ahogy azt a szikkadtpöcsű veteránok mondani szokták, "ilyet ma már nem csinálnak", legfeljebb franciául, visszafelé elmesélve.

THE RAPIST (1994)

Cha Chuen Yee, 香港

KISS OF DEATH, RED TO KILL, DAZE RAPER, A DAY WITHOUT POLICEMAN, THE RAPIST --- Csak nem egy trend kezd itt körvonalazódni? RAPED BY AN ANGEL, RAPE TRAP, BLOODY BEAST, PEEPING TOM... Hong Kong nemierőszak-fixációjának celluloidlenyomatai mentális higiéniánk karbantartására ugyan nem, de jobbérzésű filmbarátaink riogatására kiválóan alkalmasak.

A "Hongkongi különleges bűnesetek" (香港奇案)* alosztálya ezúttal Cha Chuen Yee irányítása alatt rekonstruál. Cha már a LEGAL INNOCENCE-szel bizonyította, hogy ért a true crime nyelvén (három HK-oszkárjelölés), sajnos a ONCE UPON A TIME IN TRIAD SOCIETY 1+2-vel ismét piedesztálra emelt rendező később elaprózta tehetségét. Utolsó emlékezetes dobása a ONE NITE IN MONGKOK télapósipkás mutterfuckere volt, azt ő alakította. Most kapcsoljuk a helyszínt:

A hetvenes évek túlnépesedésével együttjáró lakáshiány megoldására óriási méretű, apró apartmanokkal telezsúfolt betonházakat húztak fel HK külterületén. A félmillió embert tömörítő Tuen Mun New Town lakótelepe két dologról híresült el (legalábbis a filmvásznon): a területet kézbentartó Suen Yee On triádokról, akik a környék iskoláiból toboroznak tagokat, és a Tuen Mun-i szatírokról. A legismertebb az az 1993-ban elfogott példány, aki két produkcióban is főszerepet kapott.

A THE RAPIST hűen követi az eseményeket**, hol az elkövető, hol a rendőrség szemszögén keresztül. Komoly pszichológiai analízist ne várjunk, a Nikkatsu rape-pinkjeinek mintájára a cat.III filmek is elsősorban titillálni voltak hivatottak, a gyermekkori trauma okozta lelki sérülések ábrázolása is kizárólag egy-két ütős képsor kedvéért kapott helyet.
Az akkori police procedural igen kezdetleges volt a mai CSI-hoz képest, egyszerűen kiküldtek néhány rendőrt járőrözni, és miután ez nem vezetett eredményre, civilruhás rendőrnőkkel próbálták csapdába csalni a rapistát.
A film kategóriájához illően over-the-top módban nyomul, a fényképezés a RED TO KILL markáns képi világát hozza, az ominózus szintetizátorklavírozás szintén zsáneri, a vágás egyszerűen hibátlan (emiatt kapott is egy HKFA-jelölést!). Ha intenzitásában nem is vetekszik Billy Tang filmjeivel, előfordul, hogy megközelíti azokat, és akkor megint ott vagyunk, ahol a part szakad: egy kommersz horror/thriller magáról megfeledkezve élvezkedik az erőszakban.

A legnagyobb frászt a végére tartogatják. Az akkorra már sorozatgyilkossá avanzsált elkövető egy sötét, bekamerázott rendőrségi szobában emlékszik vissza az utolsó húzására. Olyan intenzív flashbacket kapunk itt, amit még én sem tudtam egykönnyen végignézni.
Valószínűleg ez is rendkívül alacsony költségvetéssel, díszletek nélkül, az eredeti helyszíneket használva készült, és ez kölcsönöz a produkciónak némi realitásfaktort. A szemfülesebbek még egy kis média-fityiszt is felismerhetnek, amint a tévé nagy elánnal tudosító riportere halálra rémít egy liftből kiszálló nőt.
Összegezve a látottakat: igazi feel-good történet, tökéletes randi-film.

* A háromkategóriás főcímeken előforduló 香港奇案 talán a Shaw Brothers THE CRIMINALS szériájára utal. A true crime zsáner origójának ötödik része (THE TEENAGER'S NIGHTMARE) a RED TO KILL és a THE RAPIST hetvenes évekbeli ikertestvére.
-

** http://hkmurder.wordpress.com/about/tuen-muen-rapist/

TEMPTRESS OF A THOUSAND FACES (1968)

Cheng Chang Ho, 香港

A néhány éve publikussá vált Shaw Bros arhívum nem csak a már ismert klasszikusokat tette elérhetővé digitálisan kipucolva, de olyan, eddig beszerezhetetlen filmeket lehet végre megnézni, amelyek elemi hatást gyakoroltak a nyugaton is ismert modern, poszt'80-as HK mozikra. A TEMPTRESS nem korszakalkotó, nem is egy elveszett klasszikus, csak egy a nyolcvanas években ismét reneszánszát élő girls-with-guns előfutárai közül, és mint ilyen, érdemes lecsekkolni az ázsiai girl-power cinema szerelmeseinek.

Az ízig-vérig comic strip címszereplője egy szuper-villain kaliberű ékszertolvajnő különbejáratú földalatti bázissal, ahol kézi vezérléssel kapcsolgat mindenféle kapcsolót, bármilyen arcot képes magára ölteni, és egy komplett női szakasz áll a rendelkezésére, ha meg kell masszírozni a hátát. Ebben az Austin Powers univerzumban még egy kopasz, kampókezű karakternek is jut hely, és hogy az alkotók sem vették komolyan a dolgot, arra folyamatosan emlékeztet a füneszi Fantomasz sorozathoz hasonló, de annál is ripacsabb kanto-humor.

Az "Ezerarcú Csábító" méltó ellenfélre egy rendőrnő személyében talál, ő a férfiakkal ellentétben nem adja be könnyen a kulcsot, inkább visszarúg, mint Moon Lee, fehérneműben lövöldöz á la Chingmy Yau, és -habként ezen a nagyon édes tortán- mindkettőjüknél szebb. A neve Chin, Tina Chin.

A gun-fu persze tükrözi a gyártási évet, ahogy a csiricsáré díszletek és kosztümök is mind imádnivalóan hatvanasévek. A logikára fittyet hányó, az ötödik perc után teljes anarchiába fulladó cselekményvezetés is megér egy misét, a legeslegutolsó képsor olyan, amit csak akkor és csak ott lehetett megcsinálni bűntetlenül.
Ha a koreai import Cheng Chang Ho (BROKEN OATH) rendezése nem is annyira fineszes, mint az akkori Ho Meng Hua SB-filmek, a nődominálta HK-mozik lényege benne van: kicks ass!

SPL {A BOSSZÚHADJÁRAT} (2005)

Wilson Yip, 香港

- Míg a halál el nem választ -

SHA PO LANG Donnie Yen harmadik nekifutása, hogy eredeti szakmáját (harcművészet) keresztezze a noirral, az előzményeket lásd Yen saját gyártású LEGEND OF THE WOLF és BALLISTIC KISS alacsonyköltségvetésű flopjaiban. Hogy az SPL-lel végre sikerült a crossover és vele együtt az áhított anyagi siker, az részben Wilson Yipnek köszönhető, aki Donnie vizionárius(-nak gondolt) elképzeléseit a filmrendezésről sikeresen terelte a megfelelő mederbe, és tett le az asztalra egy kompakt, neonzöld coolban világító bosszúfilmet.

Neo-noirként itt is a rossz és a kevésbé rossz feszül egymásnak, abban a dzsonitós Hong Kongban, ahonnan elköltözött mindenki, de égve felejtették a villanyt. A nem véletlenül 1997-re datált történetben Simon Yam öltönyös beast cops alakulata és Sammo Hung minden hájjal megkent hústornya közé ékelődik az egyetlen morálisan pozitívnak nevezhető figura, a rockabilly szerelésben flangáló Donnie Yen. Ő az új adminisztráció jövendőbeli beosztottja, egy stock-karakter, akire mindig számíthatnak a producerek, ha be akarják mutatni filmjüket a Nagy Kínában is (a finálét ennek megfelelően kétféleképpen kellett leforgatni).

Yen maníros, metroszexuális lényén lehet mosolyogni, de ő szolgáltatja a katarzist, azt a két-három akciójelenetet, ami miatt az SPL valamivel többet nyújt, mint egy multiplexekbe szánt Milky Way koppintás.

A villámgyors, spontánnak ható üsdvágdnemapád koreográfia valóban újat hozott az éppen stagnáló HK-akciófilmekbe, még korunk nuncsakuja, a vipera is előkerül, és máris ott érezhetjük magunkat a hétvégi szlovák-magyar meccsen. Ha nem járunk meccsre, akkor az SPL-ben megnézhetjük milyen az, ha valakit teljes erővel pofánvágnak. Brutális.Wilson Yip horrorfilmes eszközöket is bevetve vezeti fel az akcióexploziókat, hoz néhány stilisztikai bravúrt, és majdnem sikerül elfeledtetnie velünk a gyenge pontot. Ez lenne a Milky Way Creative Team egyik oszlopos tagja által írt szkript, tele ezerszer használt panelekkel, olcsó érzelgősséggel és némi felesleges, moralizáló monológgal. Egy olyan filmben, ami arra van kihegyezve, hogy hogyan csépelik egymást szénné az opponensek, ez a drámaszakkörözés teljesen felesleges. Nem klasszikus tehát, de a dolgok jelenlegi állása szerint ez van, lehet szeretni.

Az SPL-t forgalmazó SPI(!) dvdje korrekt, még az eredeti kantoni hangsávot is rajta felejtették (az izgalmas autós üldözéseket is ígérő borítón tévesen angol hangformátum szerepel).

DAZE RAPER (1995)

Wilson Yip, 香港

Tegye fel a kezét, akinek ismerős a rendező neve! Jól van, az SPL-ről biztosan beugrott. Na, és a DAZE RAPER mond valamit? Sebaj, én is csak véletlenül akadtam rá a kölcsönzői kazettára egy végkiárusításon, rajta volt a Cat.III logo és már perkáltam is ki a manit. Ezek voltak azok az idők, amikor bármilyen szart képes voltam végignézni, ha azt Hong Kongban gyártották.

Mint később kiderült, a DAZE RAPER az erratikus karriert befutó Wilson Yip korai munkája, és ha valaki nagyon odafigyel, fel fogja fedezni a majdani BULLETS OVER SUMMER rendezőjének kézjegyeit, egyelőre még gagyi kivitelben, az anyagról ugyanis ordít, hogy nem fecceltek bele semmi pénzt.

A rapedrog-kultúra gazdag hagyományokkal rendelkezhet HK-ban, a tegnap terítéken lévő THE HUMAN GODDESS-ben például kétszer is előfordul, hogy valakinek az italát megmanipulálják könnyebb kapcsolatteremtés céljából. Hogy mennyire aktuális a téma, azt jelzi a Brit Turisztikai Hivatal honlapján olvasható figyelmeztetés:
Both 2006 and 2007 the Hong Kong press reported instances of spiked drinks, targeting both males and females. Whilst there have been no recent reports of this practice, you should ensure that anything you drink cannot be tampered with. You should also be wary of accepting drinks from strangers.See the Crime Section of this advice for more details.

A helyi újságok címlapjait is megjárt négyfős banda kábítószerrel felhígított limonádét helyezett el közértekben, majd a szer hatása alatt lévő áldozataikat kirabolták. A lángész egy börtönőr volt, bűntársai frissen szabadult rabok. A bagázst akkor fogták el, amikor egy fiatal nőt maguknál tartottak váltságdíj fejében. Történetesen az egyik elkövető perverz volt, ez az a motívum, ami megragadhatta a producerek behatárolt képzelőerejét és készült egyszerre két true crime film is az esetből: előbb a Wong Jing-művekből kikerült SPIKE DRINK GANG, majd pár hónapra rá ez. A déja vu érzést fokozandó, az elrabolt lányt mindkettőben ugyanaz a színésznő játssza!

A sértettek (a filmben mind fiatal nők) nemcsak a pénztárcájuktól válnak meg ellenállás nélkül, de félájult állapotban bankkártyájuk számát is megadják - ez elég hihetetlennek tűnik, én például józanul sem emlékszem a kártyaszámomra. A rengeteg káromkodás mellett a már említett perverz fickó az oka a +18 besorolásnak. A videoklipes beállításokkal abszolvált szexjelenetek valóban hagynak némi rossz szájízt maguk után, de egy DAUGHTER OF DARKNESS kaliberű őrültekházát pillanatra sem hozná zavarba.

A Yip-ecsetvonásokról annyit, hogy van ugyan hiphopzenére kézikamerázás meg wongkarwaios step-motion, a stilizációra tett próbálkozás filmsulisan kezdetleges. Valamivel érdekesebb, hogy a "spike gang" könnyen befolyásolható idiótái azt az X-generációt képviselik, akik aztán egy ideig a rendező kedvenc toposzaivá válnak. A MONGKOK STORY/BIO ZOMBIE slacker hőseihez hasonlóan ők is piti bűncselekménnyel próbálják fenntartani magukat, és még a legnagyobb szarban is képesek az egészhez cinikusan unott képet vágni. Persze az is lehet, hogy a sok fotelben üldögélés meg tévénézés egyszerűen a kilencven percet volt hivatott kitölteni.

THE HUMAN GODDESS (1971)

Ho Meng Hua, 香港

Ha valaki odáig eljut, hogy célirányosan megnézzen egy Shaw Brothers musicalt, az talán arról is hallott, hogy ezek a zenés/táncos darabok akár nagyobb sikereket tudtak aratni a maguk idejében, mint az örökzöldnek számító wuxiák.

Amatőr filmtörténészkedésünk akkor fog kifizetődni, amikor belebotlunk a THE HUMAN GODDESS-be, egy olyan kutyasekiváncsirá cím az SB-hagyatékból, ami akár titkos kis kedvencünkké is válhat az INFRAMAN és a CAVE OF THE SILKEN WEB mellett. Ez a dalbetétekkel tarkított fantazi-vígjáték arra is alkalmat nyújt, hogy megismerkedjünk Li Chinggel, a kötöttfogású cukiság egykori világbajnokával.

Li Ching, elunva a szigorú szabályok közt működő mennyországot, leszökik a földi paradicsomnak tűnő Hong Kongba, de hamar rá kell jönnie, hogy a város maga az erkölcsi fertő, tele gátlástalan emberekkel. Mágikus kisugárzásával móresre tanít egy rakás rosszfiút /rosszlányt, pártfogásba vesz egy privatizáció alatt lévő árvaházat, szerelmes lesz a drága és közben elénekel féltucat fülbemászó dalt. Ezek a zenés intermezzók remekül vannak beillesztve a történetbe, a szövegek a maguk angol feliratozott módján még szellemesnek is mondhatóak; a gyermekmunka szépségéről regélő sláger például oly felemelő, hogy egy indiai Nike-alkalmazott bizton táncra perdülne a hallatán!

Mindez pazar kiállítású, pszichedellikus mellékhatásoktól sem mentes díszletek közt, Ho Meng Hua (A REPÜLŐ GUILLOTINE, BLACK MAGIC) kifogástalan rendezésében. Aki meg a kezdetleges speciális effektusok miatt panaszkodik, az egy szívtelen kőbunkó!