Arthur Crabtree, angol
Amikor a horror szinonimáját régi Universal-szörnyek hammeresített változatai jelentették, az Anglo Amalgamated X-certifikált trilógiája (BLACK MUSEUM, CIRCUS OF HORRORS és a PEEPING TOM) a morbid dolgok iránti beteges érdeklődés témáját tárta a morbid dolgok iránt betegesen érdeklődő nagyérdemű elé. Bár ezt a súlyos hipokrízist egyedül a PEEPING TOM-nak sikerült de facto szubverzívvá tennie, a HORRORS OF THE BLACK MUSEUM botrányos sikere - először a cenzorbizottság előtt (azóta sem találják a vágatlan verziót), majd a mozikban világszerte - új fejezetet nyitott a horror történelmében.
1959 amúgy is kulcsfontosságúnak bizonyult a műfaj megreformálása szempontjából, mivel ebben az évben készült el a francia LES YEUX SANS VISAGE és a háború utáni német Edgar Wallace-széria első epizódja, a DER FROSCH MIT DER MASKE. Ezek a filmek együttesen megalapozták azt, amit jobb szó híján modern európai horrornak nevezhetünk, értve ezalatt a giallókat is. A fele részben az American International Pictures finanszírozta BLACK MUSEUM az amerikai fantasztikumra is hatást gyakorolt: a színes Cinemascope formátumban készült produkció meggyőzte az AIP producereit, hogy megannyi fekete-fehér, olcsó kivitelű szörnyscifi után elindítsák útjára Roger Corman impozáns Poe-szériáját.
A nyitó képsorokon egy nő a szeméhez emeli a postai küldeményben kapott távcsövet, a lencsékből vaskos szögek ugranak elő, egyenesen a szemgolyóiba. Ezt ugyan nem látjuk részletesen, de a kívánt sokkhatás mesterien lett abszolválva a szőnyegre esett véres messzelátóval.
Valaki a Scotland Yard Fekete Múzeumában található eszközökkel tizedeli a londoni nőket. Edgar Bancroft kriminál-zsurnaliszta, kinek legújabb true crime könyve, a "Terror sötétedés után" óriási siker. Bancroft megszállott érdeklődése a kegyetlen bűntények iránt nem merül ki a könyvírásban: saját fekete múzeumot rendezett be az otthonában, amihez képest a Scotland Yardé egy gyerekszobára emlékeztet. Az Edgar Wallace-ról mintázott Bancroftot Michael Gough alakítja; az addig csak mellékszerepekben mutatkozó színészt cinikus manírja nyomban horrorsztár státuszba röpítette.
A film négy vagy öt további kreatív gyilkosság krónikása: valakit lefejeznek hordozható nyaktilóval, egy másikat jégfogóval nyakaznak át, és mindennek a tetejébe úgy leszúrják a nőgyűlölettől fortyogó darab Júliáját, mint a sicc. A grand guignol előadások kegyetlenkedései és az Edgar Wallace krimik legelvetemültebb oldalai lettek itt szélesvászonra álmodva, olyan bevált elemeket is felhasználva, mint a Viaszmúzeum és Jekyll & Hyde.
Ez a lassan ötven éves klassickus úgy előlegezi meg a splatter/slashert, hogy a mai elvárásokhoz képest egyáltalán nem véres, azonban ha muzeális tárgyként közelítjük meg, talán érthetővé fog válni, miért is volt ez anno akkora mutatvány.