THE BLACK PANTHER (1977)

Ian Merrick, angol

A Fekete Párduc, polgári nevén Donald Neilson egy ideig Nagy-Britannia első számú közellensége. Az anyagi gondokkal küzdő családapa besurranó tolvajként kezdi bűnözői karrierjét a hatvanas évek közepén, aztán nekilát fegyveresen kirabolni lakóházak földszintjén működő vidéki kispostákat. A home invasion kategóriába eső bűncselekmény-sorozat három agyonlőtt postamestert hagy maga után.

A Fekete Párduc menetfelszerelése (rendőrségi fotó)

Fő művét, egy gazdag vállalkozó lányának elrablását alapos tervezés előzi meg. A váltságdíjért indított "hadművelet" (a hadseregből leszerelt Neilson tábornokként tekintett magára) tragikus módon sikerül félre, a rablógyilkost 1975 végén fogják el a rendőrök. Az ítélethirdetést követően nem sokkal látott napvilágot Ian Merrick feledésre ítélt true crime filmje, mely a British Film Institute Flipside DVD/Blu-ray sorozatának hála, újra szabadlábon keresi potenciális közönségét.

Ha a rendező neve nem is mond semmit, a stáblistát böngészve találhatunk ismerős szakikat: az író Michael Armstrong a hírhedt MARK OF THE DEVIL rendezője, az operatőr Joe Mangine előtte és utána néhány egészen pofás amerikai horrort fényképezett (SQUIRM, ALONE IN THE DARK). A THE BLACK PANTHER mégsem az a tipikus exploitation, aminek illene lennie, ugyanis a rendező és az író közösen megállapodtak abban, hogy szigorúan a száraz tényekre alapozott dokumentumjátékkal fogják kibillenteni a nézőt komfortzónájából. Egy családi fotóalbum árulkodó tartalmát leszámítva nem vacakol a film a pszichopátia múltban gyökeredző okaival, Neilson a társadalomba beilleszkedni képtelen, bekattant amerikai vietnami veteránok angol megfelelőjeként lép a tettek mezejére. A játékidőt a bűncselekmények rekonstruálására használták fel: a vérfürdőbe forduló betörések, az emberrablás, végül a puszta véletlennek köszönhető letartóztatás. Hogy Neilson évekig garázdálkodhatott, abban a yard felkészületlensége is szerepet játszott.

A tárgyilagos megközelítés mostanra vált csak igazán kifizetődővé; az a  szemrebbenés nélküli tekintet, amivel a kamera követi az eseményeket (gondoljunk a HENRY, PORTRAIT OF A SERIAL KILLER-re), az a szűkszavúság, amivel a forgatókönyvírói manipuláció látszatát akarták elkerülni, rendkívül modernné teszi a negyven évvel ezelőtti Ködös Albion szocreáljában játszódó filmet. Anélkül, hogy rendezői bravúrokba bonyolódna (mint mondjuk Gerald Kargl hasonló true crime alapokon nyugvó ANGST-ja), thrillerként végig lebilincselő tud maradni, és ezt dráma híján a kidolgozottságának köszönheti. Ahogyan a Fekete Párduc a rablásait megtervezte, legalább olyan önfegyelemmel jártak el az alkotók is; a magyar származású vágó, Teddy Darvas munkájának precizitása külön említést érdemel. A filmesek sikeresen végrehajtották akciójukat, nem úgy a bűnelkövető, akinek lényegében semmit sem sikerült úgy kiviteleznie, ahogyan azt az íróasztalánál vagy a terepgyakorlatain elképzelte. A zord hangulatba csipetnyi tragikomikumot éppen az alany szánalmas mivolta csempész, mint amikor a családjával is mosogatórongyként bánó "szuperkatona" a könnyeivel küszködik egy szappanopera szomorú befejezése láttán.

A filmipart is sújtó gazdasági válság idején, teljesen független keretek között született THE BLACK PANTHER finoman szólva nem robbantott kasszát. Szenzációhajhászás vádjával már a bemutató előtt kegyetlenül elbánt vele az a brit sajtó, amelyik nem volt rest a címlapokon velejéig kizsákmányolni a szóban forgó bűnügyet, egy ponton effektíve veszélybe sodorva az elrabolt tinédzser életét. Jó British módra (vö. a pár évvel későbbi video nasty jelenség) a médiabotrány hatására a helyi önkormányzatok hivatalosan is betiltották a vetítését országszerte. Attól függetlenül, hogy manapság leadhatná a BBC az esti műsorsávjában, a film még mindig alkalmas a nyugalom megzavarására. Isten óvd a Királynőt!

H.K.S.A. menni Magyarország: Cinefest Thuglife

A Miskolcon megrendezett Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál keretében hongkongi akciófilmes workshopot tartottak.

A delegáció tagja volt Jackson Ng:

Hogy kicsoda? Mr. Ng a Hong Kong Stuntman Association, azaz a Hongkongi Kaszkadőrszövetség főtitkára. Nem mellesleg 1980-tól (Shaw Brothers) a kétezres évekig (Wong Jing Production) legalább hetven filmben alakított thugot. 

A jiang hu világában a thug rendkívül fontos pozíciót tölt be, egészen addig, amíg ki nem vonják a forgalomból --- 

KING OF BEGGARS

POLICE STORY III

THE RED WOLF

Jackson Ng (mint "ung") manapság tévésorozatokban dolgozik akciórendezőként, lenyűgöző filmográfiája ITT.

És a bizonyíték, hogy egy thug sosem jár egyedül:

Köszönet a Miskolci Thugok Szövetsége főtitkárának, Vittoriónak!

LONG ARM OF THE LAW 2 (1987)

Michael Mak, 香港

A LONG ARM OF THE LAW széria (eredeti fordításban "Tartományi Kikötő katonái", utalva az anyaországi Kanton és Hong Kong közös történelmi megjelölésére) különleges geopolitikai helyet foglal el a hongkongi gengszterfilmek térképén azáltal, hogy (anti)hősei a kommunista Kínából jöttek, láttak, lőttek. A betolakodókként színre lépő férfiakat a Népi Felszabadító Hadsereg képezte ki gyilkológépekké, világnézetüket, etikájukat a proletárdiktatúra formálta. Hong Kongban a rendőrök és a triádok egyaránt ellenségként tekintenek rájuk, a tejjel-mézzel folyó kapitalista nagyvárost a cinizmus és haszonelvűség uralja.

Ebből nem lehet jól kijönni, de amíg odaérünk az önmegsemmisítő befejezésig, legalább alaposan elszórakoztatnak minket a vörös posztóval szórakozó filmesek. Akik céljaik eléréséhez alkalmanként kénytelenek voltak maguk is megkerülni a törvény hosszú karját:
"A kormány kiállt az engedékeny politika mellet, de nem tehették meg, hogy ne avatkozzanak közbe. És ha közbeavatkoznak, akkor én ott nem tudok filmezni. Dühítő volt, különösen a belvárosban, ami tele volt fegyveres járőrrel. Két autóval mentünk ki, összesen hat kamerával. Egy rakás ismert operatőr tartott velünk, nem érdekelte őket a pénz, csak benne akartak lenni a buliban. Készítettünk pár felvételt, aztán menekülnünk kellett a helyszínről. Az egészet így bonyolítottuk le, rendkívül idegőrlő volt. Ha engedélyt kérek a hatóságoktól, megtagadták volna. De le kellett filmeznem, ezért lopva csináltuk meg." - Johnny Mak a LONG ARM OF THE LAW 1 ékszerrablós jelenetéről.

Az alapmű alkotóelemeit a második részhez úgy variálták meg, hogy abból vadonatúj sztori kerekedjék ki. Nem elhanyagolható tényező, hogy a kettő között bemutatták John Woo trendteremtő SZEBB HOLNAPját, az újhullámos realizmust felváltotta a pátosszal nyakon öntött gengszterkedés. A LONG ARM 2 egy jól összerakott heroic bloodshed, méghozzá abból a sötétebbik hangulatban fogant fajtából, amit Ringo Lam vagy Kirk Wong is gyakorolt pályájuk csúcsain.

A film úgy kezdődik, mint valami rendőrvicc: két egyenruhás sötét szobában a LONG ARM 1-et nézi videón. Levonva a következtetést, miszerint az illegális bevándorlókból álló Big Circle bandákba lehetetlen vállalkozás hongkongiaknak beépülni, a királyi rendőrség főtisztjei elhatározzák, hogy három deportálásra váró, munkatáborból szökött kínai ex-rendőrt fognak bejuttatni az alvilág eme különösen veszélyes bugyrába. 

Bár idegenvezetőnek beosztanak melléjük egy tapasztalt ügynököt, a néphadsereg veteránjai annyira nincsenek tisztában a jogállami keretekkel, hogy már az első akciójuk során kisebb mészárlást rendeznek maguk körül. Miután helyre tesznek egy közutálatnak örvendő, arrogáns triádfőnököt (Kirk Wong lopja a showt rendesen), bebocsájtást nyernek a Big Circle köreibe, melynek egyik frakciója éppen bankrablást tervez elkövetni. Then the mayhem starts - ahogy a DVD borítójának fülszövege zárul.

Az első részt is jegyző ex-főfelügyelő, Philip Chan forgatókönyve ezúttal sem vádolható részrehajlással, a rendőri vezérkart (a brit gyarmati kormányzat képviselői ezekben a filmekben) majdnem olyan rohadéknak állítja be, mint az alvilági főnököket. A két fél közé pozicionált főszereplők szimpatikusabb színben vannak feltüntetve, feláldozható ügynökökként a szabadságukért gyilkolásznak, nem pénzért. A széria lappangó anti-kommunista propagandája ezáltal még inkább ellentmondásossá válik, elvégre "ők is csak emberek", akik szemén keresztül a hongkongiak saját életterüket láthatták viszont egy identitás nélküli (se nem brit, se nem kínai) gazdasági zóna képében. 

A rendezői széket öccsének átadó Johnny Mak producer valószínűleg azt tűzte ki célul, hogy drámaibb, érzelmileg átélhetőbb mozi szülessen, csúnya szóval kommerszebb. A fő karakterek személyes dilemmái, illetve a fordulatok a megírtságuk okán eléggé mesterkéltnek hatnak, de mielőtt melodrámába süppednének a dolgok, egy újabb akciózás vagy erőszakos megmozdulás (köztük egy elképesztően brutál haláleset) előre löki a cselekményt, olyan kutyaszorítóba hajszolva bele, ahonnan... Legyen elég annyi, hogy a végére senki nem marad talpon, akit be lehetne sorozni egy direkt folytatásba. Mindkét LONG ARM hasonló érzéseket hagy maga után, mint George Romero zombifilmjei: hiába áll helyre a közrend, a szebb holnap nem ma fog elkezdődni.  

Aki mégis jól jött ki belőle, az a pályakezdő Elvis Tsui, a produkció színész-felfedezettje. Ő és Kirk Wong olyan jó benyomást tettek a nagyérdeműre, hogy mindkettőt leszerződtették a harmadik részhez. Egy másik történet, még több akciójelenettel.

(A képkockák bal oldalán látható kék csík = a hongkongi DVD-maszterelés csodája.)

SCUM OF THE EARTH (1963)

Herschell Gordon Lewis, USA

"Művészet? Lehet, hogy művészek vagyunk. Ami engem illet, én tökélyre fejlesztettem az átverés művészetét." - David F. Friedman, producer (interjú ITT)

Még mielőtt a BLOOD FEAST-tel belecsaptak volna a lecsóba, az akkoriban nudie cutie csacskaságokkal kereskedő Lewis-Friedman páros ezzel az "átmeneti" munkadarabbal kívánta tesztelni a moziüzemeltetők és a célközönség tűrőképességét. Mint roughie, magyarán a szebbik nemmel csúnyán bánó szexploitation, a SCUM OF THE EARTH nyomorult kis műfajának első fecskéje. Ez egyébként a Deliria harmincadik 'roughie' bejegyzése, és még mindig nem kapcsolt le minket az erkölcsrendészet!

Miami Vice '63: az erotikus fényképeket készítő és forgalmazó floridai vállalkozás a helyi középiskola környékén terjeszti portékáit. A keménypornót is kínáló illegális üzlet menete megakadni látszik, amikor a népszerű modellnek elege lesz a fotóstúdióban dolgozó emberszabásúak - a duguláselhárító Ajax és a kiskorúságával visszaélő Larry ("Nem vagyok büntethető, hapsikám!") - állandó erőszakoskodásából. Az íróasztala mögött trónoló nagyfőnök csak akkor hajlandó útjára engedni a lányt, ha az szerez maga helyett egy friss húsit, akit aztán a férfimodellek egy előbb-utóbb bekövetkező nemi erőszak keretében betörhetnének.

A pornográfusok hálójába került középiskolás (Allison Louise Downe, a BLOOD FEAST forgatókönyvírója!) az egyetemi tanulmányaihoz szükséges ötszáz dollár reményében vonakodva ugyan, de hajlandó megválni ruháitól néhány pinup fotó erejéig, azt viszont már a habonyárpis sérója mellé lelkiismeretet is növesztő fényképész sem képes tétlenül végignézni, amit Ajaxék terveznek művelni az ártatlanságát féltve őrző leányzóval.

Mindegyik Something Weird Video bevezetőjében ott virít annak a jelenetnek a részlete, amiben a főnök egyre szűkebb plánokba foglalt szájából kifröcsög a hősnőt és az összes hozzá hasonló nebáncsvirágot egyszer és mindenkorra helyre tévő 'na jól figyelj' kezdetű mondóka. Down inside, You are dirty. Do You hear me? DIRTY! Az asztalán gyerekjátékokkal szórakozó üzletember azt az amerikai mocsokládát (sleazebag) testesíti meg, akinek jellemét a Trumpok és Weinsteinek csiszolják majd fényesre. A fináléban elsütött vizuális geg akár William Castle (THE TINGLER) agyából is kipattanhatott volna: a rendőrök elől menekülő pornográfus a pisztolyával főbe lövi magát - ekkor a fekete-fehér nyersanyag közé egyetlen képkockányi vérvörös keveredik, a szó szoros értelmében felvillantva Lewis következő nagy húzását.

Ha a BLOOD FEAST ajtóstul rontott be az autósmozikba, a SCUM OF THE EARTH óvatos duhajként méri fel a piaci igényeket. A nyomában sarjadt roughie-khoz képest, mint mondjuk a THE BEATUFUL, THE BLOODY AND THE BARE (a Deliria első 'roughie' bejegyzése), sem a nyílt színi erőszak, sem a meztelenkedés nincs túlzásba víve. Meglehet éppen a visszafogottságából adódik, hogy szennyfilm létére drámaként is el-elműködget a maga primitív szintjén, árnyalatokkal igényesebb képet mutatva a BLOOD FEAST viszonylatában. Pedig nagyjából ugyanaz a gárda szerepel mindkettőben - HGL amatőr színjátszókörében elég volt őszre festetni a hajtincseket, és az itt tinédzsert alakító harmincas fazon korosodó egyiptomi ceremóniamesterré lépett elő.

"Csak egy éber társadalom tudja megvédeni magát azoktól, akik a gyengéken élősködnek." A közszolgálati bejelentéssel véget érő expozéban mégiscsak az a legszebb, hogy annak a szexploitation üzletnek az aljasságáról tudósít, aminek maguk a filmkészítők is vastagon a haszonélvezői voltak. Az én közszolgálati bejelentésem: a gore-opuszain kívül egyetlen H.G. Lewis-t szeretnénk lecsekkolni, akkor ez legyen az.

VHS-archívum: mesék a kriptából

reklámplakát: 

Corman

Gordon