Emberünk, velem ellentétben, jól ismeri a helyesírás csínját-bínját, és ha nem csal a szemem (az ott tényleg Demis Roussos?), zenei téren is van mondanivalója. Ezért irigylem is rendesen, én azt hiszem képtelen lennék egy félépkézláb mondatnál többet leírni a kedvenc lemezemről. „A Metal Church megtalál, nem futhatsz el előle - a Metal Church benned van, tudja, hogy ki vagy!”
2010. január 30., szombat
fzp
Emberünk, velem ellentétben, jól ismeri a helyesírás csínját-bínját, és ha nem csal a szemem (az ott tényleg Demis Roussos?), zenei téren is van mondanivalója. Ezért irigylem is rendesen, én azt hiszem képtelen lennék egy félépkézláb mondatnál többet leírni a kedvenc lemezemről. „A Metal Church megtalál, nem futhatsz el előle - a Metal Church benned van, tudja, hogy ki vagy!”
LA NOCHE DE WALPURGIS (1970)
Így éddegéltek szomorkásan, míg egy szép napon betoppant hozzájuk két városi jány, Elvíra és Zseneviv. Mondta is magának Daninsky, be ismerős nékem ez a szalmahajú némber... Gaby Fuchs az, a teremtettét! messze földön hírös a szépségérűl. Nosza több se kellett, menten belé is szerelmesedett.
Vaj mi sors vár szegény Daninskyre? Leszokik é átkos rossz természetérül, oszt sikeredik nekije jól meghúznia Gaby Fuchs bögyörőjét? Mondom néked komám, lássad meg a Hungarovideo kazettáját, azt te is megtudod! A Spanyolhonból szakajtott kópia vágatlan, mint a jereváni szűz, de biza oly pocsék a minőség, hogy rögvest meg is mutatám . Az úr ezerkilencáznyolcvankilencedik éviben született szinkron jobb, mint az angélus. Paul Naschynak madjar hangossága Rajhona Ádám a temesvári színjáccókörben egyszer már előadá a HUNCHBACK OF THE MORGUE főbbszerepjét, itt van ni egy fotográfia őrólla:
No, nem is szaporítám itt a mondást, csak még annyit, hogy hamarjában akkora sikeredettje lészen ennek a WEREWOLF SHADOW/THE WEREWOLF VS. THE VAMPIRE WOMAN meg még ki tuggya hogyan címzett jóságnak, hogy rögvest nekilátott a többi derék spanyolád is horrorokat szántani meg vetni, aztán éltek meg Vakhalottak, ahogy köll!
2010. január 28., csütörtök
ANITA – UR EN TONÅRSFLICKAS DAGBOK (1973)
Lindberg minden adandó alkalommal megválik ruháitól, még sincsenek hosszú szexjelenetek, ami pedig van, az akár diszkrétnek is mondható egy a pornográfia fénykorában készült filmtől; az amerikai változatot fel is kellett „javítani” utólag hozzácsapott hardcore inzertekkel. A promiszkuitás és a szégyenérzet közti őrlődés olykor nyomasztó, másutt humoros (Anita sztriptíze a családi összejövetelen mindkettő egyszerre), valahol a korai Sarno (SIN IN THE SUBURBS) és a CHRISTIANE F. között járunk félúton. Meglepő egyébként, hogy a ’73-as Stockholm mennyire hasonlít a mai Budapestre:az épülő négyes metró,
kilátás a Márvány utcai hídról,
Príma Pék,
…és a dobozos tej az akkori svéd dizájn csúcsát jelentő dobozostej-tartóban. Legalább negyven évnyi időeltolódás, amit bizony kurvå nehéz lesz behøzni, kedves elvtársak.
2010. január 26., kedd
THE LEMON GROVE KIDS (cirka 1965)
Az első tekercs korai Sam Raimi / Peter Jackson agyalágyult brillírozásaival vetekszik, egy slapstick anarchia, amit az ötletes mise-en-scène (a Cahiers du Cinemában olvastam ezt a kifejezést) és a dinamikus vágástechnika tesz szórakoztatóvá, még ma is. Steckler egy tehetséges Ed Wood, vagy inkább egy nagyon szegény Tim Burton: ő is csinált egy Batmant (RAT PHINK A BOO BOO, 1964), és a felesége, Carolyn Brandt is elsőrangú Vampira imitátornak bizonyult a "The Lemon Grove Kids Meet the Grasshopper and the Vampire Lady from Outer Space"-ben.
A valamivel jobb nyersanyagra és élő hangrögzítéssel készült epizód egy kubikustól húsz dollárért vásárolt bádogűrhajó köré lett kitalálva, a maradék 1880 dollár a negatív előhívására ment el. Ha nem is annyira svungos, mint az előző, a Scooby Doo pszichedeliát talán még jobban hozza, mint maga a rajzfilmsorozat. A harmadik kalandban ("The Lemon Grove Kids Go To Hollywood") már érezni, hogy fárad a stáb, nincsenek se múmiák, se ufók, csak Steckler két pici lánya és Cee Bee Beaumont (Carolyn Brandt), a hollywoodi sztár, akit elrabol két tökfej, de Cee Bee utolsó filmje akkora bukta volt, hogy nem hajlandó érte váltságdíjat fizetni a producer.
Ezeket a garázsrocktól hangos, hatvanas évek kertvárosi Amerikáját dokumentáló barkácsmozikat jobban élveztem, mint ahogyan illett volna - a „Guilty Pleasures” címke a DVD borítóján ezúttal telitalálatnak bizonyult. A napsütötte hepajra némi árnyékot vet, hogy ez a jófej családapa, az összetéveszthetetlen külsejű Steckler (aka. Cash Flagg) pár évvel később elváltan és legagyásodva hardcore pornókat forgat az életben maradásért. A Lemon Grove Street neki olyan lehetett, mint az Elveszett Paradicsom.
2010. január 24., vasárnap
THE INTRUDER (1962)
(szöveg: N.M.A. + járulékos dolgok by Deliria)
„Hogyan csináltam Hollywoodban száz filmet úgy, hogy sohasem vesztettem rajtuk egy fityinget sem”, nagyjából így hangzik Corman életrajzi könyvének a címe. A THE INTRUDER-rel bizony ráfizetett, hosszú karrierjének egyik ritka bukását könyvelhette el vele, mivel az American International Pictures (AIP) nem volt hajlandó forgalmazni. Visszatekintve azonban ez volt az egyik legjobb filmje a „száz” közül.
Claxton poros kisváros az összes előítéletet boldogan keblére ölelő amerikai Mélydélen, ahol ha a bőrszíned elüt az ideálisnak kikiáltott hófehértől, a polgártársaid szívesebben látnának a helyi állatkertben rácsok mögött, mint kollegaként az irodában. A nyugodtnak távolról sem nevezhető hangulatot csak fokozza, hogy az új törvény értelmében az iskolában a fehér gyerekeknek nemsokára fekete osztálytársai lesznek.
Már csak az indulatok kanócát kell meggyújtani, és elszabadul a pokol. Ezt a feladatot az önjelölt provokátor, Adam Cramer (William Shatner) vállalja magára, aki patyolattiszta zakójában és nadrágjában (naná, hogy mindkettő fehér) és jól fésült hajával azért érkezik Claxtonba, hogy előbb-utóbb minden „tisztességes” fehér férfit a Klu Klux Klán jelmezébe bújtasson. Cramer született intrikus, rögtön tudja, milyen fajvédő (valamint antikommunista és zsidógyűlölő) dumával vegye le a lábáról a közösség legtehetősebb tagját (Robert Emhardt), aki ezek után feltétel nélkül támogatja. Ha már könnyedén befolyásolható emberek közé került, szépen elcsábítja a hotelben mellette lakó utazóügynök nejét (Jeanne Cooper) − aki hiába undorodik a rámenős és szemét fickótól, mégsem képes ellenállni neki −, akárcsak a helyi lap liberális szerkesztőjének lányát (Beverly Lunsford) is. Cramer folyamatosan uszít, aminek hatására egy idő után a környék legnépszerűbb embere lesz, és bár hangsúlyozza, hogy erőszakmentesen akar minden négert visszaüldözni Afrikába, miután valakik Molotov-koktélt dobnak a feketék templomába, és az a lelkész halált okozza, az események nem várt fordulatot vesznek…
Az Oscar-díjakat odaítélő Amerikai Filmakadémia 2009-ben szakított a hagyományokkal, és bizonyos szobrocskákat már a hivatalos ceremónia előtt átadott − köztük volt Roger Cormané is, aki egész életművéért kapta meg a rangos elismerést. Akik meg szeretnék tudni, miért kap Oszkárt egy B-film pápaként − sokak által csupán „szennyfilmgyárosként” − számon tartott producer-rendező, az gyönyörködjön egyet a MASQUE OF THE RED DEATH kosztümös Poe-horrorjában, hagyja, hogy elragadja a THE TRIP pszichedelikus vizuális orgiája, valamint nézze meg a recenzió tárgyát képező THE INTRUDER-t, amely egy letaglózóan feszült, igaz történeten alapuló realista dokudráma. Mellesleg nyugodtan tekinthető egyfajta drive-in kiáltványnak is, amely ráadásul két évvel a polgárjogi törvény megszületése előtt került a mozikba.
A film − sok későbbi southern drámával ellentétben − nem zárja regionális karanténba a rasszizmust, Shatner Cramerje szofisztikált északi fickó; azon se lepődne meg a néző, ha konkrétan Washingtonból szalajtották volna felforgatni. A stáb egyébként igen veszélyes helyszíneken dolgozott, ahol a filmben bemutatott események bármikor bekövetkezhettek volna a valóságban is. Azt a jelenetet például, amelyben a feltüzelt tömeg egy ártatlanul nemi erőszakkal vádolt fekete fiút aláz meg, kénytelenek voltak két különböző városban felvenni, mert az első lakosainak, miután kiderítették, milyen témájú film készül az orruk előtt, meglehetősen nagy lincselhetnékjük támadt.
Akik William Shatnert eddig csupán a klasszikus STAR TREK-saga Kirk kapitányaként, avagy T. J. Hookerként ismerték, óriási meglepetésre számíthatnak. Gátlástalanul törtet, megszerzi, amit akar, a nők sem mondhatnak neki nemet, viszont gennyes kis alak és gyáva féreg is egyben. Pozitív kategóriában léteznek jó, nagy és óriási színészek. Shatner a The INTRUDER-ben nyújtott alakításával az óriások közé emelkedett.
- N.M.A.