THE DELINQUENT (1973)

Chang Cheh & Kuei Chih Hung, 香港

A stilizált nyitójelenetben egy dühös fiatalember papírra festett városképet átszakítva rúgja fejbe a közönséget. Ő a "delikvens", a hong kongi James Dean, azzal a különbséggel, hogy neki van oka lázadni. A srác a gazdasági fejlődés vesztese, aki a faterjával ellentétben kibámul a gettó ablakából és álmodozik. De azt is tudja, hogy tisztességes munkával sosem kerül ki onnan (lásd fater), és amikor megcsapja a bűnözés szele, válaszút elé kerül: vagy csatlakozik egy bandához, ami éppen azt a raktárat készül kirabolni, ahol apja dolgozik, vagy elmegy tányért mosogatni. Ez a dilemma több ezernyi fiatalt érintett, és a Shaw Bros briliánsan lovagolja meg a témát. Ámbár hősünk az önmegsemmisítést választja végső megoldásként, ez még mindig coolabb, mintha maradt volna kifutófiú a "nyóckerben".

Chang Cheh heroikus kungfu filmje modern környezetbe transzponálva végre elnyeri a tartalomhoz illő formát, minden egyes vágás (absztrakt) és zoom (brutális) egy jól irányzott ökölcsapással ér fel. A klisé történethez tévén keresztül szinte befogadhatatlan nyers erő társul - Kuei Chih Hung, az urbánus horror leendő mesterének kézjegye már az első képkockáktól felismerhető.

Melodramatikusan őszinte jelenetei még a Bruce Lee filmek rajongóit is zavarba hozhatja (az egyszeri európai nézőt meg pláne), a DELINQUENT "grindhouse" esztétikája nem más, mint esszenciáira lebontott, 100%-os cinema.

THE CALL-GIRLS (1977)

Cheng Kang, 香港

Nem vitatva el a Shaw Brothers harcművészeti filmjeinek értékeit, a hungarocellfákkal szegélyezett stúdióbelsők kies tájairól néha érdemes kimenni az "igazi" Hong Kong utcáira. Kalauzunk legyen egy true crime film, talán a THE CRIMINALS széria egyik darabja, esetleg a KIDNAP, vagy ha nincs kéznél más, akkor a THE CALL-GIRLS is megteszi.

Előre mondom, hogy mint játékfilm, nehezen értékelhető. A kivitele nem rossz, sőt, Cheng Kang a formailag lehengerlő KIDNAP után és a szintén nem piskóta A REPÜLŐ GUILLOTINE 2  előtt sem felejtett el rendezni, ráadásul olyan arcok segítettek itt be neki, mint Sun Chung (A BOSSZÚÁLLÓ SASOK) vagy Chu Yuan (INTIMATE CONFESSIONS OF A CHINESE COURTESAN). Ami hiányzik, az egy kézzelfogható lineáris történet, A to B, X és Y. A THE CALL-GIRLS 2008-ban elsősorban azoknak lehet érdekes, akiket igazán érdekel a hetvenes évek hongkongi (exploitation)filmgyártása, és elfogadnak idegenvezetőnek egy szexfilmet. A főcím egy eszméletlen szkreccseléssel van aláfestve, '77-ben vagyunk és ezek már úgy nyomták, mint a Beastie Boys! A filmzene amúgy übercool grúvok feltartózhatatlan támadása, mint a legtöbb SB hanganyag, valószínűleg válogatás külföldi lemezekről - harminc évvel a bootlegdjék előtt ez is progresszív dolog!
A crime (ami true) ez esetben egy prostihálózat, aminek leleplezését követően azon nyomban elkezdődött a forgatás, hogy minél előbb moziba kerülhessen az expozé a szexfilmmunkások mocskok kis ügyleteiről. A szálak egészen a Shaw Bros stúdióig vezettek... A dolog lényege, hogy olcsó kurvákat vagy gyanútlan fiatal lányokat szedtek fel az utcáról producerek, betették őket filmekbe, hogy aztán "sztárként" az eredeti áruk tízszereséért futassák őket. Ezek az ügyletek valóban megtörténtek, és nem csak a hetvenes években - több cat.III sztárocskáról derült ki, hogy két forgatás között házhoz ment. Az egész mögött persze a Triádok állnak, akiket itt Antonio Ho, a GHOST EYES feledhetetlen optikusa személyesít meg.

Az antológiaként szerkesztett történet cinema verité/tévériportként indul, a Shaw stúdió bejáratánál kérdezik a dolgozókat, mi a véleményük az ügyről. Az első akit kiszúrnak éppen Mou Tun Fei, a MEN BEHIND THE SUN totál őrült rendezője,

majd a rendőrségre bevitt call-girlök mesélik el személyes tragédiájukat. Az első lány sorsát egy remek kamerafárttal indítva követjük nyomon, amint az utcán sétálva próbál magának kuncsaftot szerezni. Egy próbafelvétellel bekerül valami újságba, ez már elegendő, hogy 'filmsztárként' marketingeljék vén japán üzletembereknek. Ez a fejezet vígjátékra van hangolva, és spontán jelleggel abbamarad a huszadik perc környékén.

A soron következő delikvens Chen Ping, a keményvonalas SB-produkciók úrnője, nem mellesleg valóban remek színésznő. Alig burkoltan az SB színfalai mögött játszódik, Chen forgatási szünetekben fogfájást színlelve távozik a fizetett numerákra.

A Chent futtató "produceri iroda" ajtaján csönget be a harmadik lány. A szende szűz típus egy rape-múviban kap áldozat szerepet, majd élesben megerőszakolja őt egy randa nagy gwailo (HK-public enemy #2, a japánok után). Mielőtt megtudnánk, mi lesz a sorsa, ez az epizód is véget ér.

Shirley Yu a főszereplője az utolsó felvonásnak. A kezdeti humoros hangvétel már a múlté, ez a rész kemény dráma a kis ribancról, akiből Shaw-szexsztár lesz, de múltja a koporsóig kíséri. A duci Shirley valóban Shawék egyik legismertebb szoftcore színésznője volt, abszolút hitelesen adja saját magát. Négy történet és egy temetés a végére (még oda is sikerül beszervezni meztelen csajokat!) + egy költői kérdés a közönségnek:

A Shaw Brothers semmiképpen, ők mossák kezeiket, a rendezők mind megértő, kedves emberek, akik meg nem, azok a konkurenciának dolgoznak.
A műsorban mindenkinek jelenése van, aki B-kategóriás SB szériákban megfordult, ezenfelül bepillanthatunk a kulisszák mögé, megcsodálhatjuk a kameramatuzsálemeket, amiket használtak, és lesz egy nagyon halvány fogalmunk, miként folytak a dolgok akkor (és most, Emperor Entertainment).

Hipokrita bulvárfilmünk esztétikailag is érdekes. A szuperszéles Shawscope formátum kitöltése állandó inspirációra készteti a rendezőket - az alábbi példák illusztrációk arra, miként próbáljunk egy 2.35:1-es téglalapot 55mm-es lencsével befogni:

DEVIL DOLL (1964)

Lindsay Shonteff, angol

A hatvanas évek Angliájában a Hammer stúdió Technicolor csodáival nehéz lehetett felvenni a versenyt, talán ez volt az oka annak, hogy a minimális összegekből produkált független horrorok tömeges gyártása elkerülte a szigetországot. Tiszteletet érdemel az egyik szabályt erősítő kivétel, a DEVIL DOLL, amelynek kifejezetten jól áll, hogy low-budget.

A hipnotizőr/hasbeszélő fenomén Vorelli Londonban telt házak előtt lép fel Hugóval, a bábuval. Hugó nemcsak beszélni képes, de egészen a színpad széléig elmerészkedik, méghozzá úgy, hogy közben gazdája ülve marad. Kettejük viszonya az idők folyamán olyannyira megromlott, hogy két előadás között Vorelli kénytelen rács mögött tartani Hugót, és csak akkor engedi ki, amikor segítségével kíván elkövetni valamilyen gaztettet. Egy éjjel a bábu meglátogatja a Vorelli trükkjét leleplezni próbáló újságírót, és segítséget kér...

A szűkre keretezett monokróm képek, sokszor alsó szögből felvéve, különös hangulatot adnak a szürreális rémmesének, melynek transzatlantik megfelelője a LELKEK KARNEVÁLJA. Ezek a kis mozik színesben, Mgm-díszletek között feleannyira sem lennének olyan hátborzongatóak, mint így, lepukkant kis stúdiókban felvéve, speciális effektusok híján a fény/árnyék játékával teremtve meg atmoszférájukat. A DEVIL DOLL színészei mérföldekkel jobbak, mint ami ezen a szinten Amerikában megszokott volt (a gyönyörű Yvonne Romain a THE CURSE OF THE WEREWOLF Hammer-klasszikusból ismerős), de a főszereplő mégiscsak Hugó,  kinek családfája egészen 1945-ig nyúlik vissza (a DEAD OF NIGHT brit horrorantológia briliáns hasbeszélő epizódja), és parásabb, mint az összes műanyag Chucky együttvéve. Színre lépését alacsony frekvenciájú zaj kíséri, amitől olyan érzése támad a nézőnek, mintha egy korai David Lynch rövidfilmet bámulna. Az experimentális filmes technikákat is alkalmazó végkifejlet a maga módján tökéletes.

Előfordulhat, hogy mások nem találják ennyire meggyőzőnek ezt a valóban kisléptékű ponyvafilmet. Egy komolynak tartott angol referenciakönyvben pocséknak van titulálva, az Usában pedig a Comedy Centrálon futó MST3K figurázta ki. Utóbbi kizárólag egy bizonyos kultúrkör cinizmus mögé bújtatott hülyeségét tanúsítja.

LE FOTO DI GIOIA (1987)

Lamberto Bava, olasz giallo

Serena Grandira bizonyára könnyes szemmel emlékeznek az ANTROPOPHAGUS-rajongók, az ő nevéhez fűződik ugyanis a film egyik - egyetlen? - emlékezetes jelenete (lásd a képet odalent). A nő pár évre rá országos szexszimbólum, köszönhetően azoknak az óriási dudáknak, amiket viselt. Ők a főszereplői ennek a MORIRAI A MEZZANOTTE után készült kriminek.

♪ Jó nő vagy...

Gioiának (ejtsd~joy), a Pussycat glamour-magazin tulajdonosának jól megy a bolt, egészen addig, amíg el nem kezdenek hullani körülötte a modellek, mint a legyek. Ezt szó szerint kell érteni, mert a gyilkos szemszögéből fotografált nőknek rovarfejük van. Miután valakit leöntenek mézzel és halálra csípik a méhek, nyilvánvalóvá válik, hogy a szakállas entomológus a gyilkos. Csakhogy ilyen karakter nincs a filmben. Akkor ki a tettes? A postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő...

...csak egy kicsit ostoba ♪

A szokásosnál valamivel több lírából készült a mozi (nem tévé), azzal a hátsó szándékkal, hogy Tinto Brass MIRANDÁja után közismerté vált Grandiból respektálandó drámai színésznőcskét faragjanak. Az alkotók szerint. Fordítás: Grandi grandiózus keblei nyújtotta előnyök további kiaknázása. Ma már tárgytalan a dolog, ami pedig fennmaradt az utókorra, azt nem fogja respektálni senki sem. A MEZZANOTTE a blődségét kompenzálni tudta azzal az energiával, amivel Bava jr. nyomult, a GIOIA ellenben többször is megbicsaklik és nagyjából egyhelyben forog, mint egy lejárt lemez. A rendező a dvdén található interjúban azzal dicsekszik, hogy sokszor leadja az olasz tévé. "Nem túl sokkoló", mondja. Na, pont ez a baj vele.

George Eastman - Serena Grandi reunion:

Te is arra gondolsz, amire én?

FRIGHT (1971)

Peter Collinson, angol beteg

Hűvös őszi estén fiatal lány tart a ház felé, ahol egy kisfiúra fog vigyázni. A baljós hangulat sejteti, hogy ez egy olyan éjszaka lesz, amit nem fog egyhamar elfelejteni. Főcím:

A FRIGHT a filmtörténet olyan epizódja, amiből később egész szép karriert csináltak mások. A 'bébiszitter a pácban' elődjéről van szó, közelebbről a WHEN A STRANGER CALLS és a HALLOWEEN egyenesági felmenője. Carpenter filmje zavarba ejtően hasonlít a FRIGHT-ra. Nem elég, hogy az alapozás tökugyanaz (elmegyógyintézetből szabadult fószer terrorizálja a szűzies gyerekfelügyelőt), de Collinson sokktaktikái is újra lettek hasznosítva. Elég csak arra a jelenetre gondolni, amikor a lány horrorfilmet néz, miközben odakintről fenyeget a valóság (Fright: Plague of the Zombies vs Halloween: The Thing). Na persze akkor még nem találták fel a Panaglide kamerát.

Collinson rendezése egy picit ügyetlenebb, mint a technikailag utolérhetetlen Carpenteré, a kívánt atmoszféra mindenesetre átjön, és a végére sikerül belemanővereznie magát egy egész meglepő kis őrületbe. Az aranyos Suzan George még nem sejtette, hogy egy másik perverz rendező-tata is kinézte magának, hogy aztán a STRAW DOGS-ban megint megdolgozzák szegénykét.

A FRIGHT elsősorban azoknak kötelező, akik azt gondolják, hogy az efféle slasherek őse a BLACK CHRISTMAS 1974-ből. Wrong number.

Fun fact: A film kópiáját a nyolcvanas évek elején, a slasher fénykorában  újra elővették Amerikában, és egy új címen - Egyedül vagyok és félek (!) - elkezdték vetíteni néhány moziban.

Nálunk vhs-en a Mokép jelentette meg, íme egy reklámanyag a Video Magazin hasábjairól:

VHS-arhívum: sajtóanyagok

The Crazies - George A.Romero (1973)

Alice Sweet Alice - Alfred Sole (1976) {Helikon}

Profondo Rosso - Dario Argento (1975)

Panic - Tonino Ricci (1982)

Quelli che contano - Andrea Bianchi (1974)

Il mondo dei sensi di Emy Wong - Bitto Albertini (1977)

The Freakmaker - Jack Cardiff (1974)

Women of San Quentin - William Graham (1983)

I Love Maria - David Chung (1988)

Metamorphosis - Luigi Montefiori (1990)

Fright - Peter Collinson (1971)

Spaghetti a mezzanotte - Sergio Martino (1981)




Schizo - Pete Walker (1976)

Return to the 36th Chamber- Lau Kar Leung (1980)

La Chica de las bragas transparentes - Jess Franco (1981)

Poliziotti violenti - Michele Massimo Tarantini (1976)

Day of the Dead - George A.Romero (1985)

The Black Cat - Lucio Fulci (1981)


Blood Link - Alberto De Martino (1982)
Attrazione selvaggia - Michele Massimo Tarantini (1990)


MS.45 - Abel Ferrara (1981)

Sangue di sbirro - Alfonso Brescia (1976)

Suor Omicidi - Giulio Berruti (1978)
I Familiari delle vittime... -
Alberto De Martino (1972)Gli Esecutori - Maurizio Lucidi (1976) Spogliamoci così senza pudor - Sergio Martino (1976)
Carlos,el terrorista - Rene Cardona jr. (1979)
California - Michele Lupo (1977)
Django 2: il grande ritorno - Nello Rossati (1987)
Ator l'invincibile - Joe D'Amato (1982)
Downtown Heat - Jess Franco (1994)
Princess Madam - Godfrey Ho (1990)
Caged Heat - Jonathan Demme(1974)
The Terror - Roger Corman (1963)

DEVIL HUNTERS (1989) aka. ULTRA FORCE 2!

----------------