2010. augusztus 7., szombat

THE FLYING GUILLOTINE 1-2 {A REPÜLŐ GUILLOTINE 1-2} (1974/78)

Meng Hua Ho / Kang Cheng Kultikus Kung-Fu Filmjei – hirdetik a Shaw Brothers széria borítói. Ám legyen, de az Imdb nem szentírás, a kínai nevek sorrendjét megfordítani teljesen felesleges dolog – Lung Ti, Lieh Lo, Szu Shih, a saját anyjuk sem ismerne így rájuk. Még azt is megtudjuk, hogy méltán lett az egyik legnépszerűbb kínai film hazánkban. Valami moképes videokazetta nekem is dereng, de létezik egy legalább ennyire népszerű, Tajvanon forgatott koppintás Wang Yu-val (MASTER OF THE FLYING TUDODMI, 1975), aminek stáblistája, hogy, hogy nem, a Black Mirror DVD hátsó felét díszíti! Azt végképp ne firtassuk, hogyan került az ŐRÜLT MAJOM KUNG-FU szinopszisa a REPÜLŐ GUILLOTINE 2 borítójára. A kiadói nemtörődömség mindenesetre furcsa audio-fétissel párosul: DTS-ES 6.1 Matrix magyar szinkron. Dévédé-kritika letudva.


„Gépezetemmel egy szempillantás alatt levágatom az önök fejét anélkül, hogy fájdalmat okoznék!” mondta Joseph-Ignace Guillotin, bemutatván a később róla elnevezett ördögi szerkezetet. A Nagy Francia Forradalomból ugorjunk (vissza) a nem kevésbé kaotikus Csing-dinasztia idejébe - aki nézett már valaha hongkongi történelmi filmet az tudja, hogy a mandzsuk még a japánoknál is nagyobb szemetek voltak. Az üldözési mániában szenvedő császár megparancsolja egyik hivatalnokának, hogy tegyen el láb alól két köztiszteletben álló tanácsost. A hivatalnok (Ku Feng, a BLACK MAGIC 1 gonosz varázslója) feltalálja a címszereplő fegyvert, és a tizenkét gijotinhajigálásra trenírozott harcos akcióba lép, egyre több és több, a császár által árulónak kikiáltott funkcionárius halálát okozva. A csapatból ketten is fellázadnak, de csak Ma Tengnek (Chen Kuan Tai) sikerül meglógnia és elvegyülnie a parasztság között. Vidéki idillje nagyjából öt percig tart (ez alatt megházasodik, földet művel és gyermeket nemz), az utána küldött halálosztag már ott várja a szülőszoba folyosóján.


A fantazi és horrorjaival többször is kellemes meglepetést okozó Ho Meng Hua egy teljes évig vesződött a THE FLYING GUILLOTINE-nal, ellenben a THE KISS OF DEATH-et nagyjából egy hónap alatt ledarálta. A kevesebb ráfordított idő a KISS esetében egy húzós, feszített tempójú exploitésönt eredményezett, melyben az alacsony költségvetés nagy adag stílussal lett leplezve. A GUILLOTINE nyílvánvalóan a populáris Chang Cheh mozik mintájára készült, nagyobb szabású drámai ívvel. Ennél fogva kissé hosszabbnak tűnik a kelleténél, és néhány megmozdulását leszámítva (mint például a vajúdás/kézitusa közti keresztvágások) stilisztikailag sem annyira bravúros, hogy kiemelkedjék a többi SB-kungfu közül. Apropó, a kung fu mint olyan csak elvétve fordul elő, és bizony volt még hová fejlődnie - hasonlítsuk csak össze Liu Chia Liang évtized végén megkoreografált munkáival.


Wuxia kalandfilmként viszont már jobban a helyén lehet kezelni. A tisztesen megkonstruált dramatika Ni Kuang írógépét dicséri (ő az SB horrorfelelőse olyan forgatókönyvekkel, mint a HUMAN LANTERNS), a guillotine kellően bizarr célszerszám ahhoz, hogy egy kis fantasztikummal felpezsdítse a spagetti-weszternekből is ismerős 'számkivetett hős' karakterfejlődését. De nem elég véres! jegyzem meg a kameraobjektív gyors be-ki húzásával megoldott lefejezések láttán, s közben visszasírom a Kozure Okami japán vérzivatarát.


Amíg Ho Meng Hua egy spin-offal volt elfoglalva (THE VENGEFUL BEAUTY), Shawék Cheng Kangot (KIDNAP) és Hua Shant (INFRAMAN) bízták meg a hivatalos folytatással. Tudván, hogy mindketten régi wuxia-veteránok, a második rész távolságtartása a kungfutól már nem is akkora meglepetés. Az előzménnyel összevetve van egy szembeötlő különbség: míg 1974-ben, elsősorban Chang Cheh-nek köszönhetően, a férfiak dominálták a terepet, a négy évvel későbbi folytatásban újra megjelennek az amazonok, büszkén hirdetve a női fighterek egyenjogúságát. Ezzel nemcsak egy korábbi akciófilmes hagyományhoz kanyarodunk vissza, de a történet egyik lehetséges eredetéhez is, melyet az ötvenes években egyszer már filmre vittek Hong Kongban ("Madam Lu elpusztítja a repülő gijotint", 1956).


A mandzsuk elleni partizánharc javában folyik, alacsonyan repkednek a gijotinok a han fejek fölött, egyedül Ma Teng (ezúttal Ti Lung) első részben feltalált vasesernyője képes hatékonyan kivédeni a légitámadásokat. Ennek láttán a császár (az "előléptetett" Ku Feng) új típusú, úgynevezett dupla gijotint rendel, használatát pedig hadügyminisztere lányára (Shi Szu) bízza, nem sejtvén, hogy a lány és lila egyenruhába öltözött alakulata valójában han ellenállók.


A rövidebb játékidejű folytatásba még több akció és bátrabb vizualitás szorult, olyan zoomorgiával, hogy beleszédül az ember. A Shaw Scope-ot nem az otthoni képernyőkre találták ki. A kardkoreográfia ekkor már fejlettebb szinten állt, a rapid vágások emlékeztetnek a new wave fantazik dinamikusabb megoldásaira. A gijotinozás maga is minőségi változáson ment keresztül (a kézifegyverek híres koreográfusa, Tong Gai dolgozott az anyagon), a látványosabb elhajítást picikével több vér kíséri. Shi Szu nélkül azonban mit sem érne az egész. A cselekmény második félidejét uraló csinos hölgyemény mellett a férfiak szinte beleszürkülnek a díszletbe. A karizmatikus Chen Kuan Tait váltó Ti Lung figurája különösen alulírtra sikeredett, tán éppen abból a meggondolásból, hogy amíg nincs a színen, el tudjon vállalni három másik főszerepet (Ti akkoriban évente minimum hat filmet headline-olt a stúdiónak).


Amellett, hogy kivitelük színvonala jóval meghaladja a korabeli független produkciók olcsó kis karatékáit, mindkét GUILLOTINE magán hordozza a hetvenes évek kevésbé elegáns harcművészeti Shaw filmjeinek fortéit és hátulütőit, valamint az agyondolgoztatott rendezők/forgatókönyvírók azon dilemmáját, hogy hogyan lehetne újra színpadképessé tenni a hőskor wuxia pianjait. A gijotinos truvájuk nélkül alighanem elsüllyedtek volna ezek a "kultikusok" a nagy Shaw-tengerben.