Maurizio Lucidi, olasz giallo
Stefano (a mindig remek Tomas Milian), egy jól menő reklámügynökség kreatívja legszívesebben feladná az ipart, hogy fotómodell barátnőjével élvezze az életet valahol Dél-Amerikában. Csakhogy ehhez sok pénzre lenne szüksége, és ahogyan az a krimikben lenni szokott, minden a feleség nevére van írva. Velencei kiruccanása alatt egy vadidegen férfi különös hitchcocki ajánlatot tesz: megöli a kedves nejét, cserébe neki is el kell követnie egy gyilkosságot.
Félig-meddig az IDEGENEK A VONATON egzisztencialista remakje, a LA VITTIMA DESIGNATA (THE DESIGNATED VICTIM) mellőzi az akkor divatos szex/erőszak receptet, ugyanakkor a szokásosnál is jobban átgondolt cselekménnyel, azaz egy aránylag erős forgatókönyvvel rendelkezik. Egy visszafogott, sok dialógussal operáló krimi könnyedén unalomba fulladhatna, ha a szolid könyv és a betonbiztos alakítások mellett nem lenne olyanja is, ami nélkül nem giallo a giallo: stílus. Luis Bacalov zenei aláfestése tökéletes kánonban Aldo Tonti kamerájával garantálja, hogy még véletlenül se keverjük össze egy amerikai tévékrimivel.
Vagyis igen szépen, rafináltan, elegánsan van megcsinálva, nyilvánvalóan az "értelmiségi" közönséget célozva meg - kérdés, hogy ez mennyire Maurizio Lucidi érdeme, aki ha minden igaz, rögtön ezután a VADNYUGATI CASANOVA című Budspencer bohózatot vállalta be, és soha többé nem készített giallót. A lehetséges választ a stáblistán kell keresni: Aldo Lado. A velencei illetőségű Lado itt társíróként ÉS rendezőasszisztensként van feltüntetve, de egy éven belül már szólóban jegyez két olyan giallit, melyek hangulatukban igencsak hasonlítanak a LA VITTIMA DESIGNATA-ra. A SHORT NIGHT OF GLASS DOLLS és a WHO SAW HER DIE introspektív, sűrű levegőjű noirok, egyik sem kifejezetten az a sergiomartinós delirium tremens. Lado munkái a DESIGNATA-val együtt amolyan mesterhármast alkotnak a műfaj fénykorából.