HITCH HIKE TO HELL (1977)

Irv Berwick, USA

It's always the same, and it's always different
Howard – Portrait of a Serial Killer

A nemrégiben tárgyalt olasz A STOPPOSOK RÉME párdarabját üdvözölhetjük ebben az elrettentően igénytelen amerikai bűnügyi filmben. Nem mintha az igénytelenség elrettentő erővel bírna a Cinema Deliria háza táján, kifejezetten bírtam például azt, hogy baljós aláfestésnek ugyanazt a könyvtárzenét kölcsönözték ki, amit David Cronenberg a RABID-hoz. Nagy szellemek, ha találkoznak, mondanám, de nem véletlen, hogy Irvin Berwickről eleddig nem hallottál, vagy ha mégis, akkor biztos olvastad a Nightmare USA-t. Független producer-rendezőként az ötvenes években debütált egy bénácska szörnyfilmmel (THE MONSTER OF PIEDRAS BLANCAS), rendezett néhány feledésbe merült noirt, aztán a hetvenes évek elejétől szexfilmeket gyártott szakmányban, "összesen talán tizenötöt, SEXUAL HANGUP meg néhány másik, amiket be sem mutattak a mozik, már a címükre sem emlékszem" - emlékszik vissza a fia, Wayne (a MICROWAVE MASSACRE rendezője). Ateista zsidó létére hittérítő filmeket forgatott a baptista egyház megrendelésére (SUDDENLY THE LIGHT – byNWR-on megtekinthető, ámen), az Egyesült Államokban külön iparágnak számított oktatófilmezéssel is próbált pénzt keresni. Fő műve egyöntetű vélemények szerint utolsó dobása, a neo-noir sexploitation MALIBU HIGH (1979). Mindezt fejben próbáljuk összerakni, és felsejlik egy celluloidroncs rémképe, melyben a stopposokat büntető exploitation-szörnyeteg frontálisan ütközik a szemközti sávban haladó, autóstoppolás veszélyeire figyelmeztető közszolgálati tévéjátékkal. Ez lenne a HITCH HIKE TO HELL,

egy THE ZODIAC KILLER-hez hasonlatos grindhouse-látlelet a szabadon garázdálkodó sorozatgyilkosok árnyékában élő amerikai társadalomról. A kedves elmeroggyant szomszéd jelen esetben Howard, a kaliforniai kisváros patyolatának kifutófiúja.

 

A szódásüveg szemüveget viselő srác a gondoskodó édesanyjával él egy fedél alatt, szabadidejében modellautókat preparálgat - a PSYCHO óta ennyi bőven elég ahhoz, hogy a ránézésre a légynek sem ártó fiatalember önkívületi állapotba kerülve autóstoppos anyaszomorítókat gyilkolásszon a környéken. A helyzetet súlyosbítja, hogy mindezt munkaidőben teszi a cég piros Ford furgonjában ülve, ami előbb-utóbb konfliktushoz fog vezetni a főnökével. Vajon sikerül Howardnak megtartania az állását? És ha már itt tartunk, sikerül a civil ruhás nyomozóknak (egy black&white páros) kézre keríteni az ismeretlen elkövetőt? 

 

A sokkolásra való törekvés a nemi erőszakkal párosuló gyilkossági jelenetekben nyilvánul meg, jószerivel teljes érzéketlenséget mutatva az áldozatok iránt. A végére tartogatott bűntény valóban megrázó, ironikus módon azért, mert képen kívül történt meg. A pornósan repetitív dramaturgiájú film – alapbeállításokkal operáló, egysíkú rendezéssel - a letargián kívül leginkább komikus hatást kelt. A mosolyt az a keresetlen társadalmi kommentár fakasztja, amit a nihilizmus ellensúlyozása (és a játékidő kitöltése) végett erőltettek bele. 

Az egyik ilyen didaktikus jellegű közjátékban a hazulról lelépett tinit beviszik a rendőrőrsre, és egy alapos fejmosás után felhívják a szüleit. A white trash házaspár hallani sem akar a lányukról, a ledöbbent hekusok még egy nyomorult buszjegyet sem tudnak kikönyörögni tőlük. "Úgy látszik - vonják le a következtetést - nemcsak neveletlen gyerekek vannak, hanem neveletlen szülők is". Az egzisztencialista dráma az afroamerikai nyomozó otthonában folytatódik, amikor a párja bejelenti, hogy várandós. "Hát... lehet, hogy nem túl jó ötlet gyereket szülni erre a világra. Úgy értem, nézzél körül: nemi erőszak, gyilkosság, drogok, háború, szegénység meg minden. Ki akarna kitenni egy gyereket ilyesmiknek?" Mielőtt megnyílna alatta a föld és elnyelné a tátongó mélység, így aggódik a világ sorsa felől a HITCH HIKE TO HELL.

A film morálja majdnem olyan skizofrén tüneteket mutat,  mint szerencsétlen Howard:  a csellengők és szüleik feddésben részesülnek, ugyanakkor PSYCHO-thrillerként azt illusztrálja, hogy ha otthon maradsz anyáddal, a végén még elmebeteg gyilkos válik belőled. Ha kérhetnénk, legalább munkaidőn kívül...

THUNDER COP (1996) és a Teaház gyilkosság

Clarence Ford, 香港

Ismét egy hongkongi VHS-maradvány a polcról. Mivel a szóban forgó film finanszírozója jelenleg életfogytiglani büntetését tölti egy sencseni börtönben, kötve hiszem, hogy holnapután újra piacra dobják, de ha mégis, akkor az exkluzív Clarence Ford Action Club tagjai (jelszó: NAKED KILLER) csapjanak le rá. A kínai cím lefordítva annyit tesz: „Az új THE KILLER”. Ezek szerint John Woo homoerotikusnak vélt Bérgyilkosára leadott egy utánlövést Hong Kong egyetlen LMBTQ propagandista akciófilmese?

A tajvani sztárokat felvonultató heroic bloodshed képződmény valószínűleg eleve a tajvani piacra készült, ahol az ilyesfajta nonszensz akcióvígjátékokra mindig volt kereslet. Lung, a rendőrakadémiáról épphogy csak kijött, 9413 azonosító számú (szó szerint "kilenc az egyhez, hogy túléli") nyomozónak minden megmozdulása balul sül el, mint amikor a bűnöző helyett a beépített rendőrt küldi kórházba. Triádéknál sem mennek flottul a dolgok: az autócsempész banda főnöke, Ho feladná az ipart, hogy Kanadába emigrálva új életet kezdjen, helyettese (az impozáns Ben Ng, a RED TO KILL rapistája) azonban a drogüzletben látja a jövőt, amit a főnök tisztességes gengszter lévén hevesen ellenez. A forrófejű zsaru és a cool gengszter egy bárban ismerkedik össze, az alkoholmámorban töltött közös éjszaka másnapján Lung megmenti a saját emberei elől menekülő Ho életét. Az őrsön a kollégák felvilágosítják, hogy újdonsült ismerőse egy bűnöző, a felettesei felfüggesztik a szolgálatból. A vígjáték abból adódik, hogy Lungnak van egy szexi nénikéje (Ford a fétisszínésznőjét, Carrie Ng-t ezúttal Dolly Rollnak öltöztette), meg egy magát szexinek képzelő féltestvére (PVC miniszoknyában). Előbbi belezúg a gengszterbe, utóbbi Lungra feni a fogát, akire meg Ho rábízta kis protezsáltját, egy tajvani lányt.

A szebbik nem és a triádkatonák kereszttüzében elsikkad a homoerotika, pedig a legmókásabb a minden ízében sematikus THUNDER COP kapcsán azt észrevételezni, hogyan megy a köntörfalazás a két főhős körül, nehogy Happy Together legyen a vége. A rendőr srác szabadidejében pulóvert kötöget, a szemközti lakásba berendezkedő elegáns gengszter a vasalás élharcosa. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet (a film) nők nélkül – csupa akciójelenetből állna az egész. A divatérzékeny Ford John Woo ikonikus kétkezes lövöldözéseit passzította saját hivalkodó stílusához, de sem a költségvetés, sem a rendelkezésre álló idő nem engedte meg az aprólékosan kidolgozott koreográfiát. Piff-paff-puff, kis kungfu, és haladunk tovább. 

Azért álljunk meg egy előzetesre:

 

A nagy kapkodásban is megállapítható, hogy akciójelenetek dolgában a hongkongiak voltak a legnagyobb császárok. 

A tajvani popénekes Nicky Wu nem volt egy korszakos színész, cserébe bevállalt legalább egy életveszélyesnek tűnő kaszkadőrmutatványt, amikor rárobbantják a teaházat. Ang Lee tajvani rendezéseiben feltűnt Winston Chao a "sármos gengszter fehér zakóban" szereppel a Hollywoodba távozott Chow Yun Fat nyomdokaiba kívánt lépni, a nézőszámokból ítélve (öt nap után levették a moziműsorról) akciósztárként nem sikerült elnyernie a közönség kegyeit. Azt hiszem, ezzel a filmmel nagyjából véget is ért Wu és Chao rövid hongkongi karrierje. Hanyagul összecsapott romkom-triád dráma, hiperkinetikus akcióbombákkal megszórva – ez volt hát az „új” THE KILLER, amit a készítők szándékaira való tekintettel én inkább Fogd a pénzt és fussnak neveznék. 

 

Jó, jó, de miért ítélték életfogytiglanra azt az átkozott producert? A történet kész heroic bloodshed regény, a címe legyen az, hogy az új BULLET IN THE HEAD. 

A főszerepben ---

Victor K.O. Yeung

Harry Lam

Victor Yeung Ka-On a nyolcvanas évek elején egy népszerű kosztümös kungfu tévésorozat mellékszereplőjeként vált ismerté Hong Kongban és a szárazföldi Kínában. Színészként megszerzett népszerűségét mindenféle tévéreklámokban való szerepléssel váltotta pénzre. Betársult egy filmgyártó cégbe, egy alkalommal a játékfilm-rendezéssel is megpróbálkozott, az 1987-es hosztesz-dráma MIDNIGHT forgatókönyvét, valamint "akciókoreográfiáját" is maga jegyezte. Nem akarok ujjal rámutogatni, de valami nagyon nincs rendben ezzel a plakáttal ---

A filmezést félretéve, élettársa anyagi támogatásával több hongkongi és anyaországi vállalkozásba belefogott (étterem, utazási iroda), az igazi siker azonban akkor köszönt rá, amikor a kiváló kapcsolati tőkével rendelkező asszony bemutatta neki Harry Lam tőzsdespekuláns befektetőt. Segítségével bekerült a városállam top ingatlanfejlesztőinek a köreibe és hamar milliárdossá vált. Producerként néhány kisebb költségvetésű filmmel - mint a bejegyzés apropóját adó THUNDER COP -  megint belekóstolt a szórakoztatóiparba. 

 

 THE RED WOLF (1995) - presenter /exec. producer

  

Kapcsolata Harry Lammal megromlott, miután észrevette, hogy a gátlástalan viselkedéséről hírhedt befektető legszívesebben a dekoratív élettársát is befektetné (az ágyába). Tőzsdén jegyzett cégcsoportja, a Yeung’s Holding Limited a teljes tőkéjét a hitelekkel együtt egy nagyszabású ingatlanprojektbe csatornázta - pár hónapra rá, 1997 őszén bekövetkezett a hongkongi tőzsdekrach. Yeung egyik napról a másikra mindenét elveszítette, hegytetőn álló villáját lefoglalta a bank, a hitelezők elől az egyik félbehagyott építkezésen húzta meg magát. Segítségére ismét Harry Lam sietett, az adósságok rendezésén túl felajánlotta az érdekeltségébe tartozó makaói játéktermét. Cserébe egy dolgot kért: költözzön hozzá az asszonya. A tönkrement vállalkozó belement az alkuba.

 

NIGHT GIRLS (1986) - planning producer

 

Makaóra száműzve éveken át igazgatta a híres Casino Lisboa egyik játéktermét, ismét vagyonos emberré vált, egy-két hongkongi film stáblistáján presenter-producerként újra felbukkant a neve. Mindeközben egyre nagyobb gyűlölettel viseltetett Lam iránt. Élettársa leveléből megtudta, hogy az alkoholista, nyakig eladósodott Lam bizony nem bánt kesztyűs kézzel az asszonnyal, akit arra kényszerített, hogy kérjen tőle különböző nagyobb összegű kölcsönöket. Az így megszerzett pénzt a saját urizálására szórta el. Az idegileg és testileg tönkrement nő 2002-ben öngyilkosságot követett el. Innentől csak egy dolog járt Yeung fejében: a bosszú. A piszkos munka kivitelezését egy triádfőnöktől rendelte meg, aki pedig a Kínai Népi Felszabadító Hadseregben szolgált bűnözőket bérelt fel a feladatra. Harry Lam kedvenc belvárosi teaházában fogyasztotta reggelijét, amikor a kínai fegyveres erőknél használatos „fekete csillag” pisztollyal agyonlőtte őt egy fiatal férfi. A halálra rémült vendégek szeme láttára a bérgyilkos felszedte a töltényhüvelyt a padlóról, és a kijáraton át távozott. 

 

 

"54 year old Harry Lam, director of Hong Kong-based Digger Holdings and an investor in Shenzhen's Mission Hills Golf Club, was murdered on November 30, 2002, with a single bullet to the head while at the Luk Yu Teahouse in Hong Kong's Central district."

Harry Lam temetése

A „Teaház gyilkosság” néven elhíresült ügy kapcsán a sajtó tájkunok közti pénzügyi vitáról írt, az áldozat éppen perben állt Ázsia legnagyobb golfklubjának, a sencseni Mission Hills Golf Clubnak a tulajdonosával. A hongkongi Organized Crime and Triad Bureau a kantoni és makaói rendőrséggel közösen három évig tartó nyomozás után kerítette kézre az elkövetőt és megbízóit, főkolomposként Victor Yeungot életfogytiglanra ítélte a bíróság. A meghasonlott férfi a börtönben ülve szembesült azzal, hogy anyagi érdekből feláldozta élete nagy szerelmét. Ahogy a nő búcsúlevelének végén írta: „Nem kellett volna arra biztatnom téged, hogy az üzlettel foglalkozz. A színészek sosem lesznek olyan gazdagok, mint az üzletemberek, de a lelki világuk legalább tiszta marad. Ha találkozunk a túlvilágon, a feleséged leszek.” Lírai zene, végefőcím.

HITCHER IN THE DARK {A STOPPOSOK RÉME} (1989)

"Humphrey Humbert", olasz

Áldassék a neve a hundub kisiparosnak: blu-ray kópiára hegesztett Vico-szinkron = tökély. A film pedig... Ilyenkor mindig megszólal bennem a költő: Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent... Nekem káprázat, egy Filmirage, ami valójában nem az Az országút fantomja-koppintás, aminek látszik. Ennek a direct-to-video sávban érkezett HITCHER-nek (munkacím: CAMPER) a kormányánál egy veterán olasz sofőr ült, a visszapillantó tükörből délibábként felsejlik a hajdani giallók perverzitása. Vagy csak az én szemüvegem sárgult be a sok olasz krimitől?

A Filmirage produkciós iroda a kétszer négysávos highway-ről begördül Virginia Beach tengerpartjára (pár hónappal később a NIGHT KILLER-t forgatták ott az olaszok), és elkezdi legelteti optikáját az Európából nézve egzotikus spring break jelenségen. Folyik a Coca-Cola, vizespóló-bajnokság piercinges cicikkel, a drive-in moziban teli szájjal röhög a popcornt zabáló közönség. This is America, a bőség földje, ahol a clean-cut külsejű serial killer bazi nagy recreational vehicle-lel közlekedik. 

Az angollal ellentétben a magyar cím halálpontos: a napközben cirkáló stopposok réme fiatal lányokra vadászik, lemeztelenített áldozatait Polaroid fotón örökíti meg, a maradékot bedobja az aligátorok közé. 

 

Wait a minute, hogy kerülnek aligátorok Virginiába?

Ez csakis az olasz stock footage trükk lehet. Az autósmoziban vetített ősemberes burleszkfilm a TROLL 2-ben is felbukkan, a szintetizátor-témák egyikét nemrég a KILLING BIRDS-ben hallottam. Kezdem otthonosan érezni magam a Filmirage univerzumban. 

"Aristide (Massaccesi alias Joe D'Amato producer) szokása szerint hegyeket és óceánokat ígért. Az effekteket George Lucas cége fogja legyártani, a főszerepben Bill Pullman. Aztán elutaztunk Amerikába, vittünk magunkkal trükkmestert, a férfi főszereplő egy modell volt, akinek ez volt az első filmje, a női sztár meg abban a virginiai hotelben volt szobalány, ahol megszálltunk. A film olyan lett, amilyen." Luigi Montefiori alias George Eastman, a METAMORFÓZIS rendezője.

Vittoriónak megígértem, hogy említést teszek erről a magyar mozikat is megjárt Filmirage sci-fi horrorról (a Cronenberg féle A LÉGY világsikere nyomán), de mit akarok én, amikor a készítőjének sem jutott róla semmi értelmes az eszébe? A meghökkentő végkifejletben az Olaszországból hozott trükkmester olyat mutat, hogy azt George Lucas cége is megirigyelhette →🐲 .

 

Komolyabbra fordítva a szót, amikor a nőgyűlölő stopposok réme a tárgyra tér - "Te is csak egy kurva vagy, mint a többiek!" -, beköszön a hideglelős rettegés. Na jó, túlzok, de ha felhőtlenebb tavaszi szüneti szórakozásra vágyunk, inkább kölcsönözzünk ki Umberto Lenzi rendező előző, egy másik producer számára, egy másik álnéven teljesített Made in USA (Miami Beach) megbízatását.

A NIGHTMARE BEACH (hát persze, hogy a  Halálpart is a Vico filmje!) dolby stereo elektro-rock-shock-krimi-slasherje után következett A stopposok réme monomániás pszichothriller, melyben az Ödipusz-komplexussal megvert fiatalember (Joe Balogh) az édesanyjára emlékeztető foglyát (leendő szappanopera sztár Josie Bissett) baszkurálja másfél órán keresztül egy lakóautóban összezárva. A drámai szituációk során a lány a vacsorafőzéstől a csábításig mindent megtesz annak érdekében, hogy visszanyerje szabadságát, mialatt a barátja megpróbál a nyomára bukkanni. Lenzi klasszikus thriller-műveltségére a csekély műgonddal megírt-rendezett tucatáru sem cáfol rá: Hitchcock az alap (PSYCHO és a SZÉDÜLÉS), a kamara-túszdráma a THE COLLECTOR-t idézi, Balog Józsi napszemüvegben Éles Sándorra emlékeztet a szintén szikrázó napsütésben játszódó AND SOON THE DARKNESS-ből.

 

Szex & erőszak terén a rendező régi önmagához képest nem esett túlzásokba, de így is átüt az italo-horrorokra jellemző ferox, az az alantasság, ami egyszer vagy kétszer elég sötét vizekre tudja lavírozni a filmet. Akár erotikus, akár suspense jelenetről legyen szó, a mániákus nézőpontja a mérvadó, és itt nem kizárólag a főszereplőre gondolok. Lenzi arról panaszkodott, hogy a meztelenkedést kívánó szerepre leszerződtetett színésznőnek inába szállt a bátorsága, emiatt a szexjelenetek "elég gyengék". 

A nemtörődöm szülőket okoló lélektannal felvértezett sorozatgyilkos mestertervébe a Joe D’Amato producer által beleerőltetett végkifejlet rondít bele; ha öt perccel előbb jön fel a stáblista, egy capolavoro (remekmű) lehetett volna a végeredmény. Most nem én túlzok, hanem a rendező, aki késői munkái közül ezt tartotta a legtöbbre. A szűkre szabott lehetőségek között Lenzi valóban megtette a tőle telhetőt, és egy videóforgalmazásra bárhol a világon alkalmas "amerikai" serial killer thrillert szállított le megbízójának. Mondjuk úgy: ez a Filmirage SPOORLOOS-a, és akkor adtam még egy tippet, mit nézzünk meg utána/helyette.

Háromezer kilométer, száz év

 

Ha hihetünk az interneten közölt születési dátumnak, ma lenne kereken 100 esztendős a Deliria kabalafigurája, Fellegi Tamás alias Tom Felleghy! 

A stáblistákról gyakorta igazolatlanul hiányzó (uncredited) színművész tiszteletére vegyünk elő kétszázvalahány olasz filmje közül egyet, és keressük meg a kis epizódját, melyben valószínűleg valamilyen szaktekintély - orvos, bíró, katonatiszt - bőrébe bújva lép színre a történet azon pontján, amikor a sok kétes elem után szükség van egy igaz (magyar) emberre. 

Az én választásom a római tartózkodása elején abszolvált CALTIKI - IL MOSTRO IMMORTALE című 1959-es szörnyfilmre esett. Riccardo Freda/Mario Bava rendezte szuper-B-produkcióban mindentudó csillagászként magyarázta a forgatókönyvet kollégáinak és a nézőknek ---

  

"Ott álltam a Cinecittá bejárata előtt! Milyen messziről jöttem, és rövid idő alatt mennyi mindenen mentem keresztül, hogy idáig eljuthassak!" 

 

Azt akarják megtudni, volt-e égi jelenség abban az évben?

Nos, a bizánci császár asztronómusainak feljegyzéseiben valóban szerepel egy üstökös megjelenése. Az ősök úgy nevezték: Arsinoé.

 

 Gonosz csillagnak tartották, mert...

Nem látta valaki a szövegkönyvemet? Esküszöm, az előbb még itt volt a kezemben. Majd a szinkronban elintézik, engem várnak az 1-es műteremben, Charlton Hestonnal forgatom a Ben Hurt. Részemről a szerencse, uraim!

 

THE ODD ONE DIES (1997)

Patrick Yau / Johnnie To, 香港

Tovább a Milkyway úton. BEYOND HYPOTHERMIA → TOO MANY WAYS TO BE NO. 1 / THE ODD ONE DIES. "A kilencvenes évek közepén komolyan fontolóra vettem, hogy abbahagyom a filmezést, nem láttam  többé értelmét a munkámnak. Ezzel az új stílussal rengeteg ellenérzést váltottunk ki, de mindannyian tudtuk, hogy valamin változtatni kell." A párossal Johnnie To & Co. nem akartak kasszát robbantani, arra ezek a saját tőkéből finanszírozott, kisköltségvetésű furcsaságok alkalmatlanok lettek volna. Inkább az ambíció dolgozott bennük, hogy zsánerben maradva (gengszter thriller) valami szokatlannal rukkoljanak elő. Az értelmi szerző mindkét esetben Wai Ka Fai, a stúdió agytrösztje, neki tulajdonítható a Milkyway-narratívák játékossága, meg hogy olyan sorsszerűen csúsznak egymásba a dolgok. Vagy ott a plakáton hangsúlyozott doppelganger-effektus, 

 

a legtöbb MW-filmben találni fogunk valamit, ami meg van duplázva, például a BREAKING NEWS gengszterbandái, a MAD DETECTIVE egész koncepciója a megtöbbszörözött személyiségre épül. A THE ODD ONE DIES-t eleinte frusztráló nézni - mi ez a grándzsos pozőrködés, Johnnie? -, de kitartás, elvtársak! Ha menet közben sikerül ráhangolódni karaktervezérelte flowjára, a végére akár meg is kedvelhetjük. 

Cselekmény? Csak a látszat kedvéért. Szerencsétlen X-Gen triádgyerek elmadzsongozza maradék pénzét, a tiszteletlen viselkedéséért a kaszinó kiskirálya agyba-főbe vereti az embereivel. A pretty boy hero never dies – a keljfeljancsit az  akkori hongkongi szórakoztatóipar egyik modell alkatú sztárja, Takeshi Kaneshiro játssza. A szófukar, tompaagyú srác hogy pénzhez jusson, életében először elvállal egy bérgyilkosságot. Az előlegből kihegyezi magát, mint a józsefvárosi szarospista - leharcolt Porsche 911, használt bunkofon, fuksz a nyakba, és irány vissza a játékbarlangba. Megint vesztésre áll, amikor a sors, vagyis a forgatókönyvíró keze közbeavatkozik, és egy rakás pénzt nyer össze huszonegyezéssel. Teli brifkóval a zsebében elmegy a kedve a bérgyilkosságtól, inkább közvetítő útján felbérel "ócsóért" valakit, aki teljesítené helyette a melót. Ez a valaki az ő kiköpött mása lesz, női kiadásban - az  akkori hongkongi szórakoztatóipar egyik modell alkatú sztárja, Carman Lee.

A slampos páros (Hong Kong Film Awards jelölés legjobb jelmeztervezés kategóriában) kisebb-nagyobb kalandokba keveri egymást,  rengeteg  kábítószert  cigit elszívnak, majd egy átmulatott szilveszter éjszaka után (1997) el kell dönteniük, melyikük fogja elvégezni az öngyilkossággal felérő bérgyilkolást, és kivel húzza el a kondenzcsíkot a repülőgép Hong Kong felett egy szebb, jobb világ felé.

Helyi kritikusok BUKOTT ANGYALKÁK-koppintásnak nézték a filmet, mire fel Johnnie To megsértődött, de legalább a soron következő Patrick Yau rendezésekben (THE LONGEST NITE; EXPECT THE UNEXPECTED) maga mögött hagyja a Wong Kar Wai áthallásokat egy letisztultabb külalak kedvéért. A THE ODD ONE DIES úgy van megcsinálva, mint egy tehetséges huszonéves cinefil bemutatkozó nagyjátékfilmje. Sabu féle futkorászás, Takeshi Kitano humor, WKW melankólia latinos bárzenére, láncdohányos, elnyűttre fazonírozott színészekkel - kábé minden, ami akkoriban menőnek számított a távol-keleti indie színtéren. 1997 árnyékában a materialista társadalom problémái ott hevernek az utcán, lepukkant bárokban, luxushotel recepcióján, csakhogy az elbeszélésmód annyira abszurdba hajlik, a rendezés meg annyira gyúr a stílusra, hogy életszagú szociodráma helyett impresszionista színekkel megfestett akció-románc-szatíra bontakozik ki - egy Johnnie To film.

Peregnek a képek, a forma szép lassan töltődik tartalommal. „Az alvilágban folyton ugyanazokat a dolgokat ismételgetjük, ez a mi sorsunk” – filozofál a triádfőnök, amikor harmadjára készülnek levágni az ujjait. A makacs ismétlődések fő humorforrássá lépnek elő, az empátiával ábrázolt szereplőknek mindig többször kell nekifutniuk ahhoz, hogy alakuljanak a dolgok. A TOO MANY WAYS TO BE NO.1 a felénél újraindul, az író így ad még egy esélyt az elsőre rossz utat választó, és ezért az életével fizető balekjának. A THE ODD ONE DIES a végére tartogatja narratív trükkjét, és kivételesen engedi, hogy a nagyvárosi noir vastag falán áttörjön a reménysugár: ha kezedbe veszed a sorsodat, nekifutásból talán sikerülhet átlendülni a másik oldalra.

 

(Mint a BALHÉ BRONXBAN Jackie Channek)

 

A rendezői székbe ültetett asszisztens, Patrick Yau „nem váltotta a be a hozzá fűzött reményeket”, a forgatáson a producer Johnnie To diktálta a tempót a maga improvizatív módszereivel ("Nem szeretek kész forgatókönyvekből dolgozni, attól halálra unnám magam."). Az említett helyi kritikusokon kívül kis túlzással senki sem váltott mozijegyet a filmre, a kötelező videómegjelenést követően kikerült a forgalmazásból. Ilyenkor jön kapóra a VHS kazetta ---